Derűre ború, avagy a depressziósok se maradjanak ki a jóból.

Szatíra, anonimitást kérő szerzőtől. 

Drága Janikám!
Nem tudom megállni, hogy el ne meséljem, mi történt velem vasárnap.
Reggel ötkor csörgött a vekker. Nagy izgalommal, frissen ugrottam ki az ágyból. Felrántottam magamra az 52-es gyakorlónadrágot és a surranót, tudod, amit még leszereléskor "mentettünk" a raktárostól két üveg kőbányaiért. Muter már a konyhában kente a májkrémes kenyeret, csomagolt abba szörnyű aludobozba, amit a vasedénybe' vett.
-Nem kell annyi kaja, anyám, van büfé.
-Ja, tudom fiam, uniqumszendvics meg sörpörkölt, azt megint a kutya hoz haza éccaka.
-Az tavaly volt, akkor még vonattal mentünk, tudod, hogy nem iszok, ha vezetek.
-Na, persze. Jó, hogy csak kétszer van CACIB évente Pesten...-morgolódott
Gyorsba áthúztam Nérót a fűrészlappal, de anyám megint belekotyogott:
-Ne sminkeljed azt a kutyát annyit, még assziszik' a fiúkat szereted.
Összeraktam a cuccot, a régi jó bőrpórázt, a nyakörvet, szájkosarat és beugrottunk a Zsigába- igen, csak így hívtuk, ezerkettes vót és gyönyörű piros. Néró a hátsó ülésen, padlógáz. Még beugrottunk Totyáért, aki a csipát törölgette a szeméből. Óvatosan beült mellém, Néró jól viselkedett, csak két kokit kellett neki lenyomnom, hogy Totyát ne harapja nyakon. Szerencse, hogy Totyi régi haver, így viszonylag hamar lecsillapítottam a kutyát.
Tavaly Néró körme beleszakadt a mozgólépcsőbe a Deákon, idén ez nem fordulhat elő, nyerni jöttünk. 8-kor már fent is voltunk Pesten, hamar bejutottunk, bár már elég nagy volt a sor a pénztárnál. Lecuccoltunk a diszkoszvető alá, ahogy szoktuk, a Tibikének adtunk egy bélást, hogy vigyázzon a kutyákra és elmentünk "reggelizni". A brigád már ott volt. A himnuszig kidumáltuk, hogy kivel mi van, mióta nem láttuk egymást. Zotya, a nagy mesélő már reggel rám akart sózni valami Dux kölyköt, de mondtam, hogy éhgyomorra ne zsibbasszon, várjunk legalább az összevetésig.
A bírálatok lassan mentek, Néróval munka kanban voltunk a 454 startszámmal. Ezért Tibikére kötöttem egy vizes fejkendőt, (na nem, majd Nérót hagyom a napon) és elmentem körülnézni. A szokásos kör, ahogy elindultam évente kétszer. A boxerektől, ahol a "Lajos vak vagy?" bekiabálásra mind a 200 néző felröhögött a kör körül.  A dobermann körben Józsikám osztotta a népet, megfuttatta őket rendesen. A dogoknál kicsit hosszabban elidőztem, mert azt nem lehetett kihagyni, ahogy Bandikám uralta a territóriumát. Tacskója a bírói asztal alatt hűsölt, amíg az impozáns, elegáns dogok összevetése zajlott.... és már hallom is a kecsköméti bajusz alól "mögmontam, nem morog, mer' kivágom". A schnaciknál viszonylagos nyugalom, Béla bátyámnak ma nem sok munka jutott. Kicsit szaporáznom kell, mert a rottweiler körnél megvolt az első kakasviadal. Előbb a szokásos kutyabunyó, aztán a figyelmetlen gazdi is kapott egy sallert. Ő még kezdő, nem tudta, hogy Sanyi sose hibás, ha a kutyája elszabadul.
Lassan visszaértem, összekaptam a kutyát, mert már másodszor szólítottak. A következő 1 órát nem ecsetelem, mert csak a szokásos. Kifutottuk a belünket, győztünk. Az összvetésen a Tyutyu champion kanja nyert. Na persze, a Szöszivel vezettette fel, neki meg tényleg korrektebb a futóműve, mint a Nérónak, Jenő bá' a kutyámra se nézett, de legalább nem kell a best in show-ban bohóckodni. Tibikét szolgálatba helyeztük, és irány a büfé, mert most egy darabig megint nem találkozunk azokkal, akik messzebb laknak.
Eddig jutottam, mire izzadtságban úszva felébredtem.
Kótyagosan próbáltam összerakni, hogy hol vagyok. Kinéztem az ablakon, kombi Merci, mögötte kutyás utánfutó. Az asztalon valami tepsi forma izé, ja a telefonom. Miért álmodok ilyen marhaságokat? Ja, beugrott, tegnap voltam a CACIB-on, az 'A' pavilonban, biztos azért.
Képzeld, ahogy beléptem a csarnokba a lézengő kutyások között, azonnal mellbevágott az átható szarszag. Majdnem visszafordultam, de olyan rég voltam kinn...
Egykedvű emberek fésülgették, guruló asztalkákon a kutyákat:
-Oda fújjál még egy kis feketét, mert Géza nem szereti a nagy mellfoltos kutyát!
-Bélukám, a miniszoknyádat beraktad? Tudod, hogy a Smith mire bukik...
Kicsit idegen volt a légkör, de a bűzt hamar megszoktam. Kerestem az ismerős arcokat, de nem sok volt. Megálltam az nj kör mellett- volt hely bőven. Egy ismeretlen allround faszi bírált, de gyanús lehetett neki valami, mert felémbiccentett, visszaintettem. Mellettem két ifjú titán beszélgetett kutyákról, szakértő módon. Az egyiknek a Besszi kutyám kölykéből volt kutyája. Mikor elkeztde, hogy jó, jó az a Don Vito nem tenyésztett rossz kutyákat, de az már ma labdába se rúgna felé fordultam:
-Mesélj még nekem erről a Don Vito-ról öcsi.
-Hagyjál fater, ne szólj bele a nagyok dolgába!
Mosolyogva hagytam ott őket, a kört, a pavilont, Pestet. Így mellesleg megspóroltam 800 Ft-tot, amennyiért egy kávét ihattam volna.
Szóval ez jutott eszembe így ébredezve Sanyikám, meg te.
Gondoltam felhívlak, elmesélem, de eszembe jutott, hogy 10 éve nem beszéltünk, mióta összevesztünk. A Totya mesélte, hogy leszaroztad a Besszimet. Na akkor én is elmondtam, hogy nem kéne ugrálnod az X lábú kanoddal, és azóta..., na meg te a Fradiba én a Lokiba..., de mindegy.
Most már tudom, hogy csak a Totya keverte a szart, hogy ne mesélhesd el nekem, hogy a kanjától 6 foghibás lett az alomban nálad a Rézi alatt.
De felejtsük el, egyszer túl kell lépni ezeken a piti dolgokon. Elkezdtem megkeresni a számod a telefonban.
Addigra teljesen felébredtem.
Elejtettem a telefont.
Hisz a Jani tavaly meghalt...
Szóval most, azért írok, hogy ne felejtsem el, hogy mit akarok neked elmesélni, ha legközelebb látlak. Remélem azért az még odébb lesz.
Jövő héten főtenyészszemlére megyek, állítólag oda még járnak a régiek, majd mesélek.
Rezsőbának üzenem, tényleg igaza volt, ezek a fiatalok szemtelenek, okoskodók és nyeglék. Igaz, hogy ő ránk mondta, de így 30 év távlatából be kell látnom igaza volt.
Szevasz Janikám!

szerző: ismeretlen ismerős 

Hogy lettem a legnagyobb tenyésztő, avagy csak szerényen, mint az ibolya

Szatíra, anonimitást kérő szerzőtől. 
Ha a következő történet kicsit zavarosnak tűnik, annak két oka lehet. Az egyik, hogy az elmúlt 40 év bizonyos történései összekeveredtek már a fejemben, romlik a memóriám, bár sajnos nem eléggé. A másik, hogy itt a Lipóton nem mindig sikerül jól beállítani a gyógyszerezésemet. Ha túl kevés xanaxot kapok, attól még simán Max von Stephanitz-nak képzelem magam, ha az ízületi gyulladásra szteroidot kapok, akkor az is előfordul, hogy a Martin testvéreknek képzeltem magam. Csodálkoznak is az ápolók, hogy ketten se bírnak lefogni. Igen, sajnos kezelésre szorulok. Tenyésztőszindrómám van. Ha kiengednek a normális emberek közé, szüntelenül tenyésztek, ha kell, ha nem, mert én értek hozzá a legjobban. A teljesség igénye nélkül elmesélem, hogyan lettem a legnagyobb és miféle népekkel hozott össze közben a sors-, na, ezt majd egy könyvben, most csak a tenyésztők egyes típusairól írok kicsit bővebben, tudják, a szigetlakókról. Na meg egy picit egy lehetséges és kicsit tipikus tenyésztői útról, egyről a millióból.
A tenyésztők lehetséges motivációit korábban már kiveséztük, nézzük most a pályájuk alakulását.
A kezdő.
Kezdő tenyésztőből kétféle van. Az egyik, aki eleve azért kezd tenyészteni, mert már akkor tudja, hogy ő a legokosabb a világon, ez a pont minden tenyésztő életében eljön, csak van, aki már így kezd neki, ezzel a sablonos típussal később talán foglalkozunk. Az "ideális" kezdő tájékozatlan, naiv, de tanulékony. Keresi rutinos tenyésztőtársai társaságát, kedves, segítőkész, érdeklődő és legfőképp szerény. Egy földre szállt angyal, akiről még senki nem sejtheti mekkora spermiummá is képes kikupálódni, vagy esetleg a tenyésztők legjobbikává, csak sajnos ilyen címet a világon sehol nem osztanak, legalábbis egymásnak a tenyésztők nem. Maguknak gyakran, esetleg egy külföldi sporttársuknak, de egymásnak soha.
A kezdő remek beszélgetőtárs, mert mindent elhisz. Képes kritika nélkül befogadni mindent, amit a régebbi tenyésztők állítanak magukról. Azok a kezdők, akik nem képesek önálló gondolatokra szert tenni, azok lesznek, az un. Papagájok, modernebb változatuk a Gramofon, akit ha meglöksz, ide-oda ugrál a bevésett szövegen a tű, de akárhogy rázod, lemez csak egy van. 
A kezdő tenyésztő, ill. tenyészteni szándékozó egyben potenciális VEVŐ is, ezért a régebbi tenyésztők egyes prototípusai érdeklődésének középpontjában van. Ez a bevésődés időszaka, a kezdőből gyakran olyan régi tenyésztő lesz később, amilyen típus az első kutyáját rásózta.
Nagyobb eséllyel lesz "normális" tenyésztő a kezdőből, ha az önként jelentkezők helyett magának választ példaképet, lehetőleg olyat, aki nem akar minden áron a mentora, önzetlen segítője lenni. Ritka eset, hogy ez sikerül. A legrosszabb, amit a kezdő tehet, hogy a saját feje után megy. Ez egy bonyolult sziget, sok a kannibál, egyedül az ember gyámoltalan, megeszik reggelire.
Nézzünk néhány prototípust, akivel a kezdő tenyésztőnek dolga akadhat.
Villámkéz. Ő kifejezetten a csak a szüzeket kedveli. Ha lecsap valakire, nagyon intenzív barátkozásba kezd, üti a vasat, amíg meleg. Egy-két hónapon belül felszereli a kezdőt saját tenyész állománnyal, akkorával, amekkorát a kezdő sosem akart. Villám rutinos, ő maga sosem ad el a kezdőnek kutyát, nehogy később nála reklamáljon, de mindig tud egy kihagyhatatlan, alkalmi vételt, amit lehet, ki sem kell rögtön fizetni, majd csak az első alomból, vagy részletre. "Szerencsétlen" kezdőnk nagyon szerencsésnek érzi magát, mert önzetlen segítője mindent intéz helyette. Villám áldozatai az első csalásaikat úgy követik el, hogy nem is tudnak róla, ezekkel szükség esetén még évekig zsarolhatók. A villám általában nem csap le kétszer ugyanoda, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűnik el, csak az összevásárolt jószágok maradnak utána.
Mentalista. Nála az elme trükkök százaira kell felkészülnünk. Mentalista sokkal türelmesebb Villámnál, apránként programozza a kezdő elméjét. Rendszeresen felhívja, konzultál, de soha nem kínál fel konkrétan semmit. Mézesmadzagokat húzgál. Hosszú, monoton előadásaiban észrevétlenül helyezi el a jól működő paneleket:
"azt Kérdezte tőlem a német tenyésztő", "euró", "százezer euró", "van most egy olyan, milliókért SE adtam" "ha tudnák, mi van a kezembe" "van most kettő, de a jobbikat el kell adnom, mert a gyengébbik nekem jobban tetszik" stb..
Mentalista tenyészt, igyekszik a saját körébe vonni a kezdőt, tehát hosszú távra tervez, apránként akarja lehúzni, használni. Néha félúton megszakad a beetetés folyamata, mert elsőre sikerül a kezdőt annyira átbaszni, hogy azt már nem sikerül kidumálni, ez a járulékos veszteség, bele van kalkulálva.  Egy ügyes, rutinos mentalista akár minden megyében tart egy kezdőt az irányítása alatt, van, akit évtizedekig.
Tudományos főmunkatárs. Az a fajta soviniszta, lelkes, tapasztalt tenyésztő, aki él hal minden lehetőségért, hogy megszerzett tudását megoszthassa másokkal. Önként, akár kéretlenül tájékoztat, felvilágosít, sőt ha szépen kéred, ingyen segít bármiben. Nem akar semmit rád sózni csak meg akar tanítani mindenre. Arra is, amit sose akartál tudni. A tudományos főmunkatárs segítsége kezdetben nagyon bejön mindeknek, de előbb utóbb mindenkit zavarni kezd, hogy a mester-tanítvány viszonyba nem fér bele még 2-5-10 év múlva sem, hogy a már nem is annyira kezdő tenyésztő egy-egy egyszerű tőmondatát kijavítás nélkül elfogadná, nyugtázná, vagy bármilyen tenyésztéssel kapcsolatos elképzelését helyeselné, vagy egyszerűen ráhagyná. Mire feltűnik és zavaró lesz, hogy tulajdonképpen nem a kezdőnek segít, hanem önmegvalósít más kontójára, addigra a kezdő számtalan értékes tudás birtokába jut, már csak egy frappáns okot kell találnia, hogy kisértődhessen a "kapcsolatból", anélkül, hogy meg kéne köszönnie a sok segítséget.
Hát akkor nincs remény? Nem fordulhat elő, hogy normális, felkészült, sikeres tenyésztő a szárnyai alá vegye a kezdőt? Mégis mi oka lenne kinevelnie a saját konkurenciáját? A praktikus kényszer, hogy együttműködjön másokkal a tenyésztő, az az, hogy egyedül nem tudja minden elképzelését megvalósítani. Nem lehet mindenki Stephanitz, akinek hatalmában áll másoknak diktálni, vagy anyagilag megengedheti magának, hogy fenntart egy önálló több száz kutyás tenyészetet.
Egy tenyésztő maga az egyszemélyes MGTSZ. Ő az agronómus, az állatorvos, a TSZ elnök és a szarszedőmunkás is és ő az adminisztrátor és a marketinges is. Ráadásul nem alapvető élelmiszert termel, tehát marketingből az alap nem elég, több kell. Attól függően, hogy melyik tenyésző személyiségéből melyik az erősebb, a tenyésztő, a gazdasági igazgató, vagy a marketinges, attól függ, hogy miben erősebb: dumában, vagy tenyész állományban. Az optimális egyensúly ritka. Na, ebben a mgtsz-bán a tanítvány, a felkarolt kezdő a melléküzemág, a plusz tíz tehénke, a plusz istálló, a plusz 2 dolgos kéz, tehát kibővült lehetőségek kincsestára.
A szerencsés tenyésztő összehozza a sors olyan kezdőkkel, akik nem akarnak önálló MGTSZ-É válni, mert csak hobbiként kutyáznak egy tisztes megélhetés mellett. Jó csapatjátékosként a kezdő és a tenyész akár évtizedekig tolhatják egymás szekerét, akár profi csapattá is válhatnak. Ez a ritkább eset, hisz a "szépségversenyek" világa, de a versenyek világa is nagyobb számban vonzó az exhibicionista embereknek, mint az átlagembernek
Az út
Tegyük fel, kezdő kutyásunk jó mentort talált. Nyolcvanezer forintért megvette hosszas tervezgetés után az első szukáját mentorától. Nyolcvanezer forintért a híres magyar tenyésztő szukájából, amiben 30 év tenyésztői munka van és a híres német kanjától, amiben 70 év tenyésztői munka eredménye kristályosodott ki. (Ekkor kéne gyanakodni, hogy ez nem egy nagy biznic, de a nyolcan ilyenkor még alomszámmal szorozva soknak tűnik)
Mentorunk a lelkes kezdő kezét fogva gyakorlatilag egyszerre neveli fel a kezdő tenyésztőjelöltet és a tőle származó kutyát. A tanítvány még nem felesel, nem okoskodik, csak csinálja. A mester mellé szegődve minden szakszerű segítséget megkap a kutyaiskolán, a kiállítási körben, mert ugye mini bébitől kezdve végignyomják együtt a szezont. Kezdőnket lassan felismerik a régiek az arcáról, van, aki már a keresztnevét is megjegyzi.
Kezdő tenyésztőnk így tölt el minimum 2 évet, de inkább 3-at 4-et tanulással, asszimilálódással.  (Ez a mai, felgyorsult világban elviselhetetlenül sok idő. )A kutya nem rossz, jó kézben van, tenyésztő nexusai kiterjednek az általa tenyésztett kutyára, tehát 2 éves korára a kezdőnek van egy vizsgázott, körungozott, champion szukája.
Remegő, bizonytalan kezdőnk a következő hónapokban a mentora nyakára jár, és kimasszírozza belőle, hogy mivel kéne befedeztetni a szukát, sőt a kinézett kanhoz Németországba be is ajánlja a mentor a tanítványt, hogy a híres kan korlátozott számú fedezéséből jusson az ismeretlen kezdőnknek is.
A kezdőnél az első kupac kiskutya tehát két-három tenyésztő összesen 120 éves munkásságának gyümölcséből születik. Szerencsés esetben az alom rendben van, természetesen a lelkes kezdőnk meg is tart belőle. A felnevelt kutya már az ő kennel nevén fut. Még minden szarért mentorát hívogatja, de már nem mindent csinál úgy, ahogy a vén hülye mondta. A felnevelt kiskutya nem lesz rosszabb az előzőnél, kezdőnk arca is ismert már, tegeződik a bírókkal, de feléjük még maximális alázattal viseltetik. A saját tenyésztésű kutyája hazai pályán befut. Ekkor van az első komoly elszállása a kezdőnknek, amiből csak néhány év és néhány kurva nagy pofon után száll le a földre, ha egyáltalán leszáll.
Itt megroppan a mentor-tanítvány viszony. Jön a "mit akar ez még itt, nyugdíjas, nem érti a modern dolgokat, nem tett le évek óta semmit az asztalra.", mert valahogy meg kéne szabadulni attól az embertől, aki még emlékszik, hogy nem mestertenyésztőként születtünk le a földre. Az ezt követő időszak igen sok mocskolódással telik, ezt nem részletezném. Lényeg, hogy elvágtuk a köldökzsinórt és mindenki megy a maga útján.
Ekkor jönnek a tenyésztő életében a nagy útelágazódások.
Az első alkalom, mikor a tervezett alom nem születik meg. Az első alkalom, mikor a saját ötletéből kitalált kantól egy alomnyi selejt születik. Az első alkalom, mikor a megtartott kutyája nem lesz tenyészthető. Az első alkalom, mikor gyanakodni kezd, hogy valaki becsapta, valaki csalt, valaki eltitkolta a kanja örökletes hibáit.
Az első alkalom, mikor rájön, hogy egy recesszíven öröklődő súlyos hibával Mattot adott az egész felépített állományának.
 Az első dilemma, hogy a nem perfekt elő röntgenű kutyának mi legyen a sorsa. Az első reklamáló vevő. Az első alom, amire nincs egy fél vevő sem, hiába a nagy befektetés. Az első szuka, ami az ellésnél elpusztul almostól stb..
Mikor a problémákkal szembesül, amikor a veszteségeit kell lajstromozni, akkor válik el, hogy mit tanul belőle.
Mantrázza a külvilágnak a sablon SV dumát és más kutyáiból keverget?
Elkezd elcsalni minden követelményt, hogy csökkentse a veszteségeket?
Befejezi?
Leszegett fejjel megy előre a saját szabályai szerint?
Szerényebb lesz, vagy még nagyképűbb?
Ha kell ötször, tízszer elkezdi a nulláról, vagy inkább megmagyarázza, hogy miért jó a szar is?
Megtanul mindent a maga kárán és ő is kitanítja a saját fiatalkori alteregóját?
Magyarázza napestig, hogy a kulisszák mögött van egy másik világ, amiben nem minden ilyen fekete és fehér, mint a mesékben? Hogy mindenki kicsit királyfi és gonosz boszorkány is egyben? Hogy a szentek és az álszentek ugyanazt tartják helyesnek, de a szentek úgy is élnek, az álszentek meg csak el akarják hitetni magukról, hogy szentek?  Elmeséli a kudarcait, hogy tanuljon belőle más is, vagy letagadja, hogy tévedhetetlennek látsszon?
Ideális esetben a kudarcok és a buktatók ellenére becsületes marad, hű marad a saját lefektetett elveihez, kerül, amibe kerül. Ez nagyon ritka, de nincs egyetemes térkép, amin fel vannak tüntetve azok, akik meghasonulás nélkül képesek hosszan megmaradni egy fajta mellett. A kezdő tenyésztők ritkán nőnek túl a mesterükön. Minél gyengébb a választék mesterekből, annál kevésbé várhatunk csodát a kezdőktől.
Ma már minden relativizálható, pedig a tenyésztési módszereknek, anatómiai ismereteknek, örökléstannak, tanulható elsajátítható szakirodalma van, csak hát az internet csodája által a papagáj véleménye egyenértékű bármely professzor tudásával, sőt előbbi szorgalmasabban hajtogatja a magáét, ezért ma egy kezdőnek nagyon kevés az esélye, hogy eligazodjon, jó felé induljon el. Győztes és győztes kutyák között a kezdő nem lát különbséget, innentől halott ügy.
Emlékezzünk csak: 30+70 év tapasztalatát összegyúrva kaptunk nyolcvanezerért egy kutyát. Ha a kutya éppen nem menő, akkor 50 ért kapunk 150 évnyi szelektált tenyésztett csodát, vagy 20ért. Ebbe háromféle ember nem bolondul bele: 1. aki pénzénél van, 2. az, aki olyat tenyésztett, amivel elégedett, vagy 3. a kettő (ritkán) együtt. Az összes többi dolog csak az életünk, az nem különbözik attól, ahogy a pék veszekszik a kisinassal, vagy a molnárral.
A további, elvont hozzáadott értékek csak a fejünkben, lelkünkben léteznek. Az önbecsülését mindenkinek magának kell megszerezni, őrizni, ápolni, azt nem egymástól kell várni. Nem vagyunk annyira speciálisak, mint szeretjük hinni, sőt nagyon is átlagosak, csak bolondabbak. A kutyás egy se normális.)  Ja, és hogy végül hogyan lettem a legnagyobb tenyésztő? Sehogy. Ende
szerző: ismeretlen ismerős