Hogy lettem a legnagyobb kiállító.

Szatíra, anonimitást kérő szerzőtől. 
Legutóbb ott fejeztük be, hogy az egyik Jófiúk Klubja éppen 35. legeslegvégső győzelmét aratta a Jó Fijjuk Clubja felett, akik természetesen 36. alkalommal is beásták magukat a hosszú háború folytatásaként.
Ekkor nyugdíjaztuk Rex von der Wasistdas nevű német juhászkutyánkat és más szórakozás után néztünk.
Tanulva a korábbiakból, de maradva a kutyánál, most valami kisebb fogyasztású, kevésbé macerás fajtára gondoltam. Nem volt konkrét elképzelésem, ezért kilátogattunk a Piréz Ebtenyésztők Nemzetvédő Értékmegörző Szövetsége, a PENÉSZ (mely nem tévesztendő össze a Piréz Érdekvédő Nemtenyésztő Igazak Szövetségével), által rendezett 8 napos budapesti intercsampionátus osztó rendezvénysorozatára. Ezek a rendezvények általában csak négy naposak, de ez volt a szezon első lehetősége, hogy az átpálinkázott téli pihenő elvesztegetett idejét bepótolva kiosszanak pár championátust, de ezt akkor még nem sejtettem...
Első nap reggel 9-kor érkeztem a csarnokba, a kiállítás helyszínére. Parkoltam 1000.- vettem egy belépőt 2000.-, egy katalógust 1000.-, egy kávét 800.-, gyorsan megnéztem, hogy nálam van-e az arany hitelkártyám, mert ugyan nem vagyok egy ruppótlan csöves, de ahol 15 perc alatt le tudnak húzni öt rongyra, ott nem árt figyelni.
A katalógust lapozgatva megtaláltam a nekem szimpatikus 9-es kört, ahová a társasági és törpekutyák bírálatát osztották be. Már az első napon megtetszett egy kis szőrös fajta, a mexikói csivava, de azért megnéztem a többit is. Sorban szólították a versenyzőket, aztán kaptak mindenféle szalagokat, meg kártyákat, aztán volt akit újra szólítottak, volt aki kicsit mosolygott, volt aki halkan qrva anyádozott, minden elég zavaros volt. Látszott, hogy ez egy olajozott gépezet. Jegyzeteltem a katalógusba, már amit értettem. Mosolygós gazdi :), anyázós gazdi :(. Az egész napot az angol John Smith bírálta végig.
Már rohadtul untam az egészet, de akkor következett a Best in Show, na, hát ott aztán már volt hangosítás, meg tapsikolás is, na meg SERLEGEK, sehherrlehheegggeeeek, megjöttünk, hát én ezt akarom! Csillog, megy a színe a 40 dekás tömör aranyláncomhoz, különben is, mindent szeretek ami csillog. Na jó, majdnem mindent...
Másnap reggel frissen, üdén indultam a második napot megnézni. Feltöltöttem a brifkómat, mert tegnap a wc-sör-wc-ebéd-sör-wc-üdítő-szendvics kombó egy deákferibe fájt. Nem csóróknak való sport ez, itt a helyem.
Második nap egy brazil bíró volt a körben. San Jose Louis Ronaldo (echte brazil volt). A kiállítók szinte csak ugyanazok voltak, ugyanazokkal a kutyákkal, mint tegnap. Ennek ellenére nem ugyanaz történt. Akik tegnap anyáztak, ma mosolyogtak és fordítva. Egyre kíváncsibb lettem. Megfigyletem egy biztos pontot, amihez lehetett igazodni. Volt ott egy öltönyös kiscsávó, akit mindenki Dodo-nak szólított, még a bíró is. Na, amit a Dodo vezetett fel, annak mindnek mosolygott a gazdája a végén. Éreztem, hogy minket Dodo-val az isten is egymásnak teremtett.
Amikor úgy láttam, hogy Dodo éppen nem készül a körbe a következő kutyával, összeszedtem az összes zenei műveltségemet és a következőt szolmizáltam:
-Szeva Dodo, mitiszó?
-Szeva, kólát, köszike- hangzott a válasz. Innetől sínen voltunk. Sokat nem tudtunk beszélgetni, de miután nagy nehezen elszakította a tekintetét a nyakamban lógó fuxról, megkaptam Dodo telefonszámát, és biztosított róla, hogy bevezet a kiállítások bonyolult világába, de csak négyszemközt.
A következő hat napban megtudtam, hogy Dodo foglalkozása hendler, vagy handlé, hívják professzionális ebfelvezetéstechnikai szakembernek is. Főként a körből szomorúan távozók voltak közlékenyek vele kapcsolatban, de hát tudjuk, savanyú a szőlő, a sikeres embernek sok az irigye. A rosszízű pletykákkal nem foglalkoztam, serlegek lebegtek a szemem előtt.
Dodo-val az első négyszemközti találkozás során hamar egy hullámhosszra kerültünk. Kiderült, hogy abszolút azonos az érdeklődési körünk: pénz, serlegek, még több pénz, nagyobb serlegek. Dodi - már csak ilyen bizalmasan, Dodi - vállalta, hogy végig fogja a kezem és együtt begyűjtjük az összes serleget, amit csak lehet.
Első lépésben vettünk egy szukát: Hostadella Vittedella los Aloe Vera-t, hívónevén Verát. Mivel véglegesen a mexikói csivava mellet tettem le a voksom, természetesen egyenesen Mexikóból.
A Mexikó nevű kocsma Belgrádban van, oda van a PENÉSZ mind a 300 magyar tenyésztője bejelentkezve. A kutyát egyébként egy alföldi tanyáról hoztuk, ahol a híres magyar küllembíró román kennelmestere átadta a kijelölt kutyát, miután a vételárat kápé kifizettem Csömörön Dodo-nak. Azt csak később tudtam meg, hogy Dodo mindkettőntől levette a százalékát. Ettől fogva nem volt megállás. Alig kapta meg Vera az összes oltást, Dodo máris kezelésbe vette. Kiderült, hogy Rex-hez vásárolt felszereléseink egyike sem megfelelő, kezdhettük előről. Póráz, nyakörv, bontófésű, ritkítófésű, fazonírozófésű, kifésülős sampon, balzsam, körömvágó, körömreszelő, kisasztal, kisketrec, kishordozó, kerekes sminkasztal, fényező spray, tüzelés szagtalanító....sajnos nem emlékszem mindenre. Közben Dodo heti kétszer 1 órában elkezdte Vera nevelését, kiállítási felkészítését óránként -nem mondom meg mennyiért. Vera 4 hónapos volt, amikor Dodi javaslatára beneveztük az első show-ra. Na nem úgy vaktában. Vidéki kis kiállításra neveztünk, ahol előre tudtuk, hogy Vera osztályában épp nincs más nevező és hát ugye Dodo vezette fel, nehogy a lengyel bíró elfáradván az által bírált 150 fajtától, hogy ne adja ki Verának a legjobb minősítést. Természetesen nyertünk. Így, okosan haladtunk végig a kiállítási szezonon. Mire az első felnőtt 4 napos championosztónkhoz értünk, már ismerték az arcunkat. Az első nap semmi különös nem történt. Dodi a szokásos finom eleganciával, ringatózó járásával meggyőzte a bírót, aztán Verát is bevitte a körbe és nyertünk. A BIS körben csak harmadikok lettünk, de bevallom, az első serlegecskénket megkönnyeztem, este abból ittuk a jägert, azzal is aludtam. Második nap beütött a baj, Dodi belázasodott, nem jött. A spanyol bírónál megpróbáltam Verával boldogulni, de csak egy piros szalagot kaptunk. A kárörvendő konkurensek elől elbujva, sírva hívtam Dodi-t mit tegyek? -Be ne irasd b+!- hangzott a tanács.
Tanulva a hibából, Dodi mellé felvettem egy főállású orvost, hogy felügyelje az étkezéseit, az egészségi állapotát, az életmódját. Nehogy már a Verácska megint leégjen. A kiállítási szezon hátralévő része maga volt a kánaán. Mindehol, mindent megnyertünk, serleget serlegre halmoztunk. Következő évben emeltük a tétet, bejártuk Európát és arattunk.
Második év végére kezdtem kiégni. A porfogóknak (szalagok, serlegek, kártyák, bokréták) külön szobát rendeztem be, de éreztem, hogy valami még hiányzik. A nagy dobás, az igazi nagy durranás. Dodi tudta, mitől döglik a légy:
-Mexikói klubkiállítás, az kell neked!
Aggályaimat, hogy oda nem érvényesek a nexusai, mosolyogva söpörte le. Elmondta mit kell tennem. Következő tavasszal meghívtuk a Mexikói Mexikói Csivava Klub elnökét Jesus de la Hoya-t és a klub tenyésztési főfelügyelőjét Aleandro Dzsokit (ők is Dallas rajongók) saját zsebből Magyarországra bírálni. Egy hétig etettük, itattuk őket. A Planetárium nagyon tetszett nekik, ahogy a Hortobágyi csikós folklór műsor is a 300 tagú cigányzenekarral , akik privátban csak nekik húzták. A vacsorák és a szobájukba rendelt társalkodónők költségét nem sajnáltam, mert már a mexikói klubkiállítás 95 cm-es (igen, igen 95) serlegeivel álmodtam. A sikeres vendégbírálat után brezsnyevi búcsúcsókkal köszöntek el, ebből éreztem, hogy sínen vagyunk.
Nagy izgalommal készülődtünk Dodi-val a Mexikói útra.
Ott vettük fel a zuglói haverját, úton a reptérre menet. Dodi meg a haverja, akinek a jegyét persze én fizettem, hoztak magukkal egy-egy magyar pulit is poggyászként. 10 órás repülőút után a gép leszállt Mexikóvárosban. Vera is jól utazott, a pulik is túlélték az utat. A vámost meg kellett kennem, de erre fel voltam készülve, ez ámerika, dél.
Dodi puliját már a reptéren elvitte az új tulaj, cimborája is csak a szállodáig őrizgette a másikat. Az estét már régi barátainkkal, a klubelnökkel és a tenyésztési főfelügyelővel töltöttük, ünnepelve a várható sikert. Biztosítottak a várható sikerről, Vera gyönyörű, mi barátok vagyunk, holnap aratunk.
Felvirradt a klubkiállítás napja. Reggel próbáltam felhívni elnökünket telefonon, de nem vette fel. Mindegy, elindultunk a show-ra. A kiállítás helyszínén elnököm Jesus gondterhelt arccal félrevont. Don Vito, nagy a baj. Ma reggel a bírói testület úgy döntött, hogy csak olyan kutya lehet klubgyőztes, akinek a körmét mexikói szűzek vizeletéből készült krémmel puhították meg.
És hol lehet ilyen krémet kapni Jesus? -kérdeztem. Sehol- válaszolta letörten - Vasárnap minden bolt zárva van.
-Itt is? -zokogtam fel. Elsötétült előttem minden, a kórházban ébredtem. Két napot voltam eszméletlen. Az ápolóktól megtudtam, hogy Vera 4. lett, szép siker, egy magyartól, mondták. Dodiék hazamentek a következő géppel, nem vártak meg, mondjuk jobb is...
Ekkor határoztam el, hogy valamit visszaszerzek a befektetésemből, Verával tenyészteni fogok, ha beledöglik is, a bdsrstnt.



Hogyan lettem csivava tenyésztő

Szatíra, anonimitást kérő szerzőtől. 
Hosszú, de tanulságos történetem úgy kezdődött, hogy felnőtt fejjel, szakmámban befutott vállalkozóként új kihívásokat kerestem. Ill. elérkezettnek láttam az időt, hogy megvalósítsam egy régi álmom, vettem egy német juhászkutyát. Apának is volt régen, hordtuk iskolába, voltak emlékeim a dologról, de kimaradt úgy 25 év.
Anyagi gondjaim nem lévén, mertem nagyot álmodni és az interneten, hosszas kutakodás után felvettem a kapcsolatot egy német (bizony, nem kispályázunk) tenyésztővel. Egy darabig ugyan játszotta a megközelíthetetlen szakit, de miután megtaláltam a jofogas.de-n az apróhirdetését, visszavett az arcából. Némi face-levelezés és néhány tiszteletkör után megvettük Rex von der Wasistdas nevű nyolc hetes kan kutyánkat, helyesbítek 15 hetest, mert korábban nem kapott útlevelet. Kicsit furcsa volt, hogy a szakirodalom az új családba beilleszkedésre más kort határozott meg ideálisnak, de szabál' az szabál'. Rex törzskönyvén annyi volt a német szöveg, hogy H. C. Andersen elbújt volna szégyenében, ha meglátja. Címek, bírálati lapok kivonata, adatok, egy guszta bőr mappában kaptuk, mondjuk 1000 euróért másban el se fogadtuk volna.
Rex az árához képest kicsit kajlácska kinézetű volt, meg furcsán fekete is volt, nehezen hittük el, hogy olyan szép piros lesz, mint druszája, a felügyelő a tv-ből. Az út rendben telt, Rexi nem hányta tele az autót, jól is viselkedett. A következő 3 hónap viszonylag eseménytelenül telt, mert orvosi javaslatra nem hagytuk el vele az udvart.
Fogváltás után, minek következtében már nem maradt megrágatlan cipő, papucs, bútor a házban, a cseperedő juhásszal ideje volt felkeresni egy kutyaiskolát. Gyanútlanul kerestünk rá az interneten a legközelebbi iskolára-jé, ez a suli még megvan ahová az apával jártunk, szuper. Természetesen nem vártam, hogy 25 év után ismerőssel találkozom, egyébként is gyerek voltam még mikor utoljára ott jártunk, de az alapvető bizalmat megalapozta az ismerős környezet.
A telefonon megbeszélt időpontban megálltunk a kutyaiskola előtt a dzsipóval, (mer' a porschéba csak nem rakom a kutyát), hát még ki se tudtam szállni, egy nagyon kedves, nagyon mosolygós fiatalember előzékenyen kinyitotta az ajtó, félő volt, hogy rögtön két puszit is kapok. Na, e kicsit csodálkoztam, erre nem így emlékeztem. Mire felocsúdtam, öten dögönyözték a kutyámat, dicsérgették, becézgették, mindenki mosolygott, bevallom ez jólesett. Rögtön be is fizettem Rexi-t az óvodába 2 hónapra. A két hónap játékkal és ismerkedéssel telt, egész hamar megszoktuk, hogy mindenki úgy beszél a kutyájával és egymással, mint ratyi pár a debil gyerekével, néha már én is gügyögni és cukiskodni kezdtem, de emlékeztettem magam, hogy mégis csak méltatlan ez hosszabb távon egy rendőrkutya leszármazottjához. Jól éreztük magunkat, hallottunk pár furcsa dolgot, de nem tulajdonítottunk ennek jelentőséget. Eltelt a nyár, elérkezett az őszi tanfolyam kezdete. Boldogan befizettük a szent cél érdekében egy használt, öregecskedő személygépkocsi árát és belevágtunk. A szükséges felszerelést már rég megvettük.  Pórázok (rövid, közepes, hosszú, kinyitható, összecsukható. stb.), nyakörvek, klikkerek, sípok, dobok, labdák, harangok, jutifalattartó zacsi, jutfalattartó zacsit tartó táska, kakaszedő zacsi, kakaszedő zacsit tartó kulcstartó, kullancscsipesz, elsősegélydoboz, szájkosár, szájkosár helyettesítő textilszájkosár. A kutya nevével gravírozott biléta, másfél kiló szafaládé felkockázva, dobozkázva. stb. . Apránként egy ötvenesből kijött, mer' az iskolavezető tenyésztői kedvezményével vettük nagykerbe.
Lenyomtuk a 6 hetet, qrvára kiokosodtunk és további 2eFt ért le is vizsgáztunk vasárnap ültetésből. Nem, nem virágot, kutyát ültettünk. A sikeres vizsga mellé kaptunk oklevelet, meg egy csekket a következő turnusra, az úgynevezett "fektetés hava" fantázianevűre.
Mivel Rex-et úton-útfélen megcsodálták a kutyások és összefutottunk egy híres tenyésztővel is, aki javasolta - elterveztük, hogy tenyész szemlére visszük.
Oktatónktól érdeklődtünk, hogy a következő szemeszter végére felvezethető lesz-e Rex tenyész szemlén. A felháborodás verbális eszközeit, amelyekkel reagált, nem részletezném. A lényeg az volt, hogy ez az iskola nem azért van, hogy kapzsi, kutyát zsigerelő FCI tenyészetek számára szolgáltasson, itt ez kérem már egy magasabb szint, egy spirituálisan emelkedettebb iskola, ahol ilyen baromságokkal nem foglalkoznak. Réé égen ők is, de azóta megvilágosodtak.
Bátortalanul megkérdeztem, hogy bár ennek eddig nem volt jelentősége, de ez nem az ebtenyésztők iskolája-e, hisz az út szélén még kinn a tábla MEOE.-i kki. A következő öt percben nem tudtuk folytatni az eszmecserét, mert mentorunk röhögő görcsöt kapott, könnyekkel a szemében vergődve verdeste magát földhöz, hasát fogva. Mikor magához tért, még elfúló hangon közölte: a régen volt, mikor még az a korszerűtlen vén fasz Lütyő bácsi volt az iskolavezető, az fci munkabíró, őt már kirúgtuk rég, csináltunk egy alapítványt, azé az iskola. A tábla csak azért van, hogy aki régen már volt itt, könnyen idetaláljon.
Mivel nem jártunk feleslegesen iskolába - megtanultunk falkában kutyát játszatni, ledominálni, feldominülni, megvezetni, klikkelni, ültetni, fektetni is majdnem, falkavezérni, kizárni meg még a jó ég tudja felsorolni, mennyi okos dolgot- ezért nem váltunk el haraggal, de másik iskolát kellett keresnünk.
A következő helyen már óvatosabbak voltunk, tájékozódtunk. Lehet-e itt tenyész szemlére készülni. Készülni lehet, szokott is lenni nálunk- kaptuk a választ. Befizettük a havi tagdíjat és elkezdtük a csoportos foglalkozásokat. Az első hónapban a nyelvet tanultuk csak. Itt mindent másképp hívtak, másképp magyaráztak, a hasonlóság csak annyi volt, hogy se a kiképző, se a kutya se hibázott sose, mindig csak én. A csoportos őrző-védő is tetszett Rex i-nek, ügyesen húzgálta a madzagos bőrt úgy 2 hónapig, mikor ismét sanda érzések kerítettek hatalmukba. Rákérdeztem, hogy mikor lépünk egy kicsit tovább, mikor készülünk a tenyész szemlére, mert mi azt szeretnénk. Kitérő választ kaptunk és egy hosszú előadást kellett végighallgatnunk a kutya koráról, meg hogy valami küllemizé, meg az ösztönkészlet, a zsákmányjáték agressziós és regressziós negatív visszacsatolásos harmadlagos megerősítéses kulcsingernél már tudtam, hogy én ehhez nagyon hülye vagyok, a kiképző meg nagyon ott van, de ettől nem lettem előrébb. Kértem, hogy fordítsa le magyarra röviden. Megtette: Magánórák b+!
Na, hát végre magyarul beszéltünk és befizettünk az egyéni foglalkozásra. Fejlődtünk is szépen, haladtunk is jól, már amennyire én értek hozzá. Mivel az óránként ötezerbe belefért a bizalmas beszélgetés is, egy-két hónap alatt teljesen képbe kerültünk mindennel. Ronda, gonosz és a rendes tenyésztőkkel, a műkiképzőkkel és a profikkal, akikkel azért nem lehet találkozni, mert külön időpontban járnak, (az speciel nem derült ki, hogy a tenyésztők hova járnak, de kizárásos alapon a profikhoz soroltuk őket is) és azt is megtudtuk, hogy a nem úgy van, hogy csak úgy nekirohanunk a tenyész szemlének, mint tót az anyjának. El kell dönteni, hogy melyik csapatban akarunk focizni. Hát, mondom, az FC I-ben. Az nem úgy van. Vannak a jó FC I-sek, meg a gonosz csaló FC I-sek. És honnan lehet felismerni, melyikkel van éppen dolgom? Kaptam magyarázatot, de nem győzött meg 100%-ig. Valami olyasmi volt, hogy természetesen mi vagyunk a jófiúk, de sejtettem, hogy a rosszfiúk ugyanezt mondhatják magukról. Mindegy, folytattuk a felkészülést, természetesen a jófiúk csapatában. Befizettük a tagdíjat, elvittük Rexi-t röntgenre, minden oké, de pont a tenyész szemle másnapján kiderült, hogy eddig a rosszfiúknak volt tilos tenyész szemlét tartani, de mától a jófiúknak tilos.  Ezért Rexi jófiús tenyész szemléje nem felel meg a rosszfiúknál, így nem tenyészthető (Vica versa) de türelem, mert ez évente, esetleg tízévente szokott cserélődni, vagy ha akarjuk, kezdünk, mindent előröl Rexivel az új jófiúknál.
Na, akkor bebasztam Rexi összes cuccát egy nagy zsákba, levittem a pincébe és vettem egy csivavát. Most Rexi vigyáz a csivava alomra, mert beszálltunk az FCI mindenhéten champion nevű játékára, amiről majd később mesélek. Rex nagyon szakszerűen őrzi a házat, tehát az az egymilliókettőszázezer forint, amit erre elköltöttünk nem volt kidobott pénz.   
szerző: ismeretlen ismerős