Szatíra, anonimitást kérő szerzőtől.
Legutóbb ott fejeztük be, hogy az egyik Jófiúk Klubja éppen 35. legeslegvégső
győzelmét aratta a Jó Fijjuk Clubja felett, akik természetesen 36. alkalommal
is beásták magukat a hosszú háború folytatásaként. Ekkor nyugdíjaztuk Rex von
der Wasistdas nevű német juhászkutyánkat és más szórakozás után néztünk.
Tanulva a korábbiakból, de maradva a kutyánál, most valami kisebb fogyasztású,
kevésbé macerás fajtára gondoltam. Nem volt konkrét elképzelésem, ezért
kilátogattunk a Piréz Ebtenyésztők Nemzetvédő Értékmegörző Szövetsége, a PENÉSZ
(mely nem tévesztendő össze a Piréz Érdekvédő Nemtenyésztő Igazak
Szövetségével), által rendezett 8 napos budapesti intercsampionátus osztó
rendezvénysorozatára.
Ezek a rendezvények általában csak négy naposak, de ez volt a szezon első lehetősége, hogy az átpálinkázott téli pihenő elvesztegetett idejét bepótolva kiosszanak pár championátust, de ezt akkor még nem sejtettem... Első nap reggel 9-kor érkeztem a csarnokba, a kiállítás helyszínére. Parkoltam 1000.- vettem egy belépőt 2000.-, egy katalógust 1000.-, egy kávét 800.-, gyorsan megnéztem, hogy nálam van-e az arany hitelkártyám, mert ugyan nem vagyok egy ruppótlan csöves, de ahol 15 perc alatt le tudnak húzni öt rongyra, ott nem árt figyelni.
A katalógust lapozgatva megtaláltam a nekem szimpatikus 9-es kört, ahová a társasági és törpekutyák bírálatát osztották be. Már az első napon megtetszett egy kis szőrös fajta, a mexikói csivava, de azért megnéztem a többit is. Sorban szólították a versenyzőket, aztán kaptak mindenféle szalagokat, meg kártyákat, aztán volt akit újra szólítottak, volt aki kicsit mosolygott, volt aki halkan qrva anyádozott, minden elég zavaros volt. Látszott, hogy ez egy olajozott gépezet.
Jegyzeteltem a katalógusba, már amit értettem. Mosolygós gazdi :), anyázós gazdi :(. Az egész napot az angol John Smith bírálta végig. Már rohadtul untam az egészet, de akkor következett a Best in Show, na, hát ott aztán már volt hangosítás, meg tapsikolás is, na meg SERLEGEK, sehherrlehheegggeeeek, megjöttünk, hát én ezt akarom! Csillog, megy a színe a 40 dekás tömör aranyláncomhoz, különben is, mindent szeretek ami csillog. Na jó, majdnem mindent...
Másnap reggel frissen, üdén indultam a második napot megnézni. Feltöltöttem a brifkómat, mert tegnap a wc-sör-wc-ebéd-sör-wc-üdítő-szendvics kombó egy deákferibe fájt. Nem csóróknak való sport ez, itt a helyem. Második nap egy brazil bíró volt a körben. San Jose Louis Ronaldo (echte brazil volt). A kiállítók szinte csak ugyanazok voltak, ugyanazokkal a kutyákkal, mint tegnap. Ennek ellenére nem ugyanaz történt. Akik tegnap anyáztak, ma mosolyogtak és fordítva.
Egyre kíváncsibb lettem.
Megfigyeltem egy biztos pontot, amihez lehetett igazodni. Volt ott egy öltönyös kiscsávó, akit mindenki Dodo-nak szólított, még a bíró is. Na, amit a Dodo vezetett fel, annak mindnek mosolygott a gazdája a végén. Éreztem, hogy minket Dodo-val az isten is egymásnak teremtett. Amikor úgy láttam, hogy Dodo éppen nem készül a körbe a következő kutyával, összeszedtem az összes zenei műveltségemet és a következőt szolmizáltam:
-Szeva Dodo, mitiszó? -Szeva, kólát, köszike- hangzott a válasz. Innetől sínen voltunk. Sokat nem tudtunk beszélgetni, de miután nagy nehezen elszakította a tekintetét a nyakamban lógó fuxról, megkaptam Dodo telefonszámát, és biztosított róla, hogy bevezet a kiállítások bonyolult világába, de csak négyszemközt.
A következő hat napban megtudtam, hogy Dodo foglalkozása hendler, vagy handlé, hívják professzionális ebfelvezetéstechnikai szakembernek is. Főként a körből szomorúan távozók voltak közlékenyek vele kapcsolatban, de hát tudjuk, savanyú a szőlő, a sikeres embernek sok az irigye. A rosszízű pletykákkal nem foglalkoztam, serlegek lebegtek a szemem előtt. Dodo-val az első négyszemközti találkozás során hamar egy hullámhosszra kerültünk. Kiderült, hogy abszolút azonos az érdeklődési körünk: pénz, serlegek, még több pénz, nagyobb serlegek. Dodi - már csak ilyen bizalmasan, Dodi - vállalta, hogy végig fogja a kezem és együtt begyűjtjük az összes serleget, amit csak lehet.
Első lépésben vettünk egy szukát: Hostadella Vittedella los Aloe Vera-t, hívónevén Verát. Mivel véglegesen a mexikói csivava mellet tettem le a voksom, természetesen egyenesen Mexikóból. A Mexikó nevű kocsma Belgrádban van, oda van a PENÉSZ mind a 300 magyar tenyésztője bejelentkezve. A kutyát egyébként egy alföldi tanyáról hoztuk, ahol a híres magyar küllembíró román kennelmestere átadta a kijelölt kutyát, miután a vételárat kápé kifizettem Csömörön Dodo-nak. Azt csak később tudtam meg, hogy Dodo mindkettőntől levette a százalékát.
Ettől fogva nem volt megállás.
Alig kapta meg Vera az összes oltást, Dodo máris kezelésbe vette. Kiderült, hogy Rex-hez vásárolt felszereléseink egyike sem megfelelő, kezdhettük előről. Póráz, nyakörv, bontófésű, ritkítófésű, fazonírozófésű, kifésülős sampon, balzsam, körömvágó, körömreszelő, kisasztal, kisketrec, kishordozó, kerekes sminkasztal, fényező spray, tüzelés szagtalanító....sajnos nem emlékszem mindenre. Közben Dodo heti kétszer 1 órában elkezdte Vera nevelését, kiállítási felkészítését óránként -nem mondom meg mennyiért. Vera 4 hónapos volt, amikor Dodi javaslatára beneveztük az első show-ra. Na nem úgy vaktában. Vidéki kis kiállításra neveztünk, ahol előre tudtuk, hogy Vera osztályában épp nincs más nevező és hát ugye Dodo vezette fel, nehogy a lengyel bíró elfáradván az által bírált 150 fajtától, hogy ne adja ki Verának a legjobb minősítést. Természetesen nyertünk. Így, okosan haladtunk végig a kiállítási szezonon. Mire az első felnőtt 4 napos championosztónkhoz értünk, már ismerték az arcunkat. Az első nap semmi különös nem történt.
Dodi a szokásos finom eleganciával, ringatózó járásával meggyőzte a bírót, aztán Verát is bevitte a körbe és nyertünk. A BIS körben csak harmadikok lettünk, de bevallom, az első serlegecskénket megkönnyeztem, este abból ittuk a jägert, azzal is aludtam. Második nap beütött a baj, Dodi belázasodott, nem jött. A spanyol bírónál megpróbáltam Verával boldogulni, de csak egy piros szalagot kaptunk.
A kárörvendő konkurensek elől elbújva, sírva hívtam Dodi-t mit tegyek? -Be ne irasd b+!- hangzott a tanács.
Tanulva a hibából, Dodi mellé felvettem egy főállású orvost, hogy felügyelje az étkezéseit, az egészségi állapotát, az életmódját. Nehogy már a Verácska megint leégjen. A kiállítási szezon hátralévő része maga volt a kánaán. Mindehol, mindent megnyertünk, serleget serlegre halmoztunk. Következő évben emeltük a tétet, bejártuk Európát és arattunk. Második év végére kezdtem kiégni. A porfogóknak (szalagok, serlegek, kártyák, bokréták) külön szobát rendeztem be, de éreztem, hogy valami még hiányzik. A nagy dobás, az igazi nagy durranás. Dodi tudta, mitől döglik a légy:-Mexikói klubkiállítás, az kell neked! Aggályaimat, hogy oda nem érvényesek a nexusai, mosolyogva söpörte le. Elmondta mit kell tennem.
Következő tavasszal meghívtuk a Mexikói Mexikói Csivava Klub elnökét Jesus de la Hoya-t és a klub tenyésztési főfelügyelőjét Aleandro Dzsokit (ők is Dallas rajongók) saját zsebből Magyarországra bírálni. Egy hétig etettük, itattuk őket. A Planetárium nagyon tetszett nekik, ahogy a Hortobágyi csikós folklór műsor is a 300 tagú cigányzenekarral , akik privátban csak nekik húzták. A vacsorák és a szobájukba rendelt társalkodónők költségét nem sajnáltam, mert már a mexikói klubkiállítás 95 cm-es (igen, igen 95) serlegeivel álmodtam. A sikeres vendégbírálat után brezsnyevi búcsúcsókkal köszöntek el, ebből éreztem, hogy sínen vagyunk. Nagy izgalommal készülődtünk Dodi-val a Mexikói útra. Ott vettük fel a zuglói haverját, úton a reptérre menet. Dodi meg a haverja, akinek a jegyét persze én fizettem, hoztak magukkal egy-egy magyar pulit is poggyászként. 10 órás repülőút után a gép leszállt Mexikóvárosban. Vera is jól utazott, a pulik is túlélték az utat. A vámost meg kellett kennem, de erre fel voltam készülve, ez ámerika, dél. Dodi puliját már a reptéren elvitte az új tulaj, cimborája is csak a szállodáig őrizgette a másikat.
Az estét már régi barátainkkal, a klubelnökkel és a tenyésztési főfelügyelővel töltöttük, ünnepelve a várható sikert. Biztosítottak a várható sikerről, Vera gyönyörű, mi barátok vagyunk, holnap aratunk. Felvirradt a klubkiállítás napja. Reggel próbáltam felhívni elnökünket telefonon, de nem vette fel. Mindegy, elindultunk a show-ra. A kiállítás helyszínén elnököm Jesus gondterhelt arccal félrevont. Don Vito, nagy a baj. Ma reggel a bírói testület úgy döntött, hogy csak olyan kutya lehet klubgyőztes, akinek a körmét mexikói szűzek vizeletéből készült krémmel puhították meg. És hol lehet ilyen krémet kapni Jesus? -kérdeztem. Sehol- válaszolta letörten - Vasárnap minden bolt zárva van. -Itt is? -zokogtam fel. Elsötétült előttem minden, a kórházban ébredtem. Két napot voltam eszméletlen. Az ápolóktól megtudtam, hogy Vera 4. lett, szép siker, egy magyartól, mondták. Dodiék hazamentek a következő géppel, nem vártak meg, mondjuk jobb is... Ekkor határoztam el, hogy valamit visszaszerzek a befektetésemből, Verával tenyészteni fogok, ha beledöglik is, a bdsrstnt. K. V.
Kérlek csak a forrás megjelölésével, használd fel az írásaimat. Ne másold sajátodként!
