2009. október 24., szombat

Tenyésztők egymás között

Ha valaki arra a csúfságra adná a fejét , hogy valamely haszon vagy dísz, netán hobbi állat tenyésztésébe fog, nem árt ha legalább a szakma alapfogalmaival tisztában van.
Az első és legfontosabb, hogy az ember először is saját maga előtt tisztázza, hogy mit és mi célból szeretne megpróbálni tenyészteni.

Azért írtam, hogy megpróbálni, mert a tenyésztés nagy nemes gondolatok és cselekedetek összessége. Attól, hogy elkezdünk állatokat szaporítani még automatikusan nem leszünk tenyésztők.

A történetnek úgy kellene kezdődni, hogy amikor eldöntöttük, hogy mit és mi célból, feltétlenül szükségszerű némi elméleti és gyakorlati tanulás lehetőleg olyanoktól akik már tettleg bizonyították, hogy van némi affinitásuk az adott tárgyhoz. Mikor ezen túljutottunk , vagyis döntöttünk, tanultunk elméletben, gyakorlatban, kezdenénk a nagy mű alapozását. Döntenünk kell, hogy melyik utat választjuk, vásárolunk kölyök, ill. növendék állatokat, tiszta, nemes vérvonalból, és megpróbálunk velük eljutni a tenyészállat minősítésig, vagy veszünk kész felnőtt, tenyészállatokat és úgy indulunk neki a dolognak. Mindkét út elfogadható.

Az azonban ebben a témában elfogadhatatlan, ami nálunk egyre inkább mindennapi gyakorlat kezd lenni, hogy 7-8 hetes állatokat vásárolnak tenyésztésből kizárt, ennek ellenére szaporított jószágokból, és ezekből az olcsó genetikai hulladékokból megpróbálnak mindenáron tenyész egyedeket fabrikálni. Ez a megoldás annál is inkább galádság az adott fajjal szemben, mivel az ember által tenyésztett állatok a természetes szelekció híján egyébként is hajlamosak az elkorcsosodásra. El kell képzelni mi van akkor, ha erre még néhány, vagy akár nem néhány, ostoba és vagy/ és kapzsi öko kalandor belerondít. Azt, hogy ezt miképp lehetne kiküszöbölni hazánkban, azt nem tudom.

Illetve tudom, mert jó néhány európai és tengerentúli országban megoldották a számukra kedves, vagy valamilyen oknál fogva tisztelt állatfajok esetében. Volna erre példa, de hát azok más országok, más emberekkel. Ugyanazt lemásolni egy eligénytelenedett országban nagyon nehéz lenne. A minap hallottam egy teljesen ide illő idézetet.

„ Nem való a szamárnak a fácán sült, ha erőszakkal belé tömöd biztos megárt neki”

Ugye-ugye, milyen egyszerű mondat, és mégis mily beszédes,aktuális, pedig 100 éve született. Végezetül egy gondolat, ha ezek után valaki mégis a szó nemesebbik értelmezése szerint tenyésztésre adná a fejét. Amikor valamely állat tenyésztésére szánod rá magad egy kicsit istent játszol, teremtesz és elpusztítasz. Mindehhez óriási elkötelezettség és tudás kell.

„ Mert tudatlanul teremteni, legalább akkora bűn, mint ostobán pusztítani” „Mert ne fogjon a húrok pengetésébe akinek pengetője nincsen!”

Krausz Győző 2009. október

2009. október 12., hétfő

Megismerkedésünk története Wolfgang Gaa-val

Egy kérdés kapcsán jutott eszembe a következő történet. 

1989-ben gondoltam egyet és írtam / tolmács segítségével/ az ADRK kiképzési főfelügyelőjének egy levelet, mint a Rottweiler klub elnöke kértem a segítségét. Röviden: szeretnénk tanulni, a kiképzés terén fejlődni egy hétvégi tanfolyam keretében. 

Megszerveztem a tanfolyamot, a Pestlőrinci kutyakiképző iskola, Oláh Béla bácsi segítségével úgy, hogy volt egy általános minden fajtás tanfolyam, és ehhez csatlakozott a speciálisan rottweilerekről szóló képzés német előadóval, az egyhetes tanfolyam végén. Izgalommal készültünk a találkozásra, Szolnoki Béla volt a tolmács így a társalgás is könnyen ment. Az előadónk Wolfgang Gaa volt. Az első, bemutatkozó találkozásnál Wolfgang nagyon ismerős volt. Rá is kérdeztem, hogy Őt láttam-e, tavaly az ADRK Klubkiállításon több kutyát felvezetni? Igen, ő és a felesége Coni, a Grüntenblick kennel tulajdonosai! - válaszolta. Hűha! Szemből jobbról a második Wolfgang Gaa Bea von der Teufelsbrücke-vel.

Alábbi képen 1988-ban ADRK Klub győztes kan Gary vom Grüntenblick! 
Nekünk, nagyon-nagyon tetsző kutya volt.

Picit későbbi történet, hogy Gary von Grüntenblick Német Mesterbajnokságon elért 13. helyezését egy ADRK Klub újságban felfedeztem. Akkor érlelődött meg bennem a gondolat, hogy én ilyen rottweilert szeretnék tenyészteni. Aki szép is, de legalább olyan jó is, hogy versenyen is helyt áll. 

Egy évvel később videón is megnézhettem az őrző-védő munkáját. 20 évvel később, konvertálni, szerkeszteni, interneten közzé tenni is megtanultam a róla készült videó felvételeket. 

Vissza a történethez. 

Wolfgang elmondta, hogy náluk inkább a felesége a küllemes ő maga inkább munkakutyázik, ehhez ért jobban és ezt is szereti. Kemptenben kutyaiskolát vezet, több kutyával versenyzett, teljesítménybíró, most az ADRK kiképzési főfelügyelője. Magyarországon még nem járt, de örömmel jött. Nemrég Kanadában is tartott tanfolyamot. Szerencsés, hogy éppen a Balatonnál nyaral a barátja, és a tőlük származó kutya is vele van. Hívta, jöjjön Budapestre, így segítsége lesz a tanfolyam alatt. A barát Martin Winkler, a kutya Muck von Grüntenblick és 17 hónapos! Továbbá vele jött Karl, az Ő mestere, Neki otthon Óriás-schnauzere van, de együtt kutyáznak ma is. 

Nagyon örültünk.

Láttunk számtalan apró trükköt, amit azóta is alkalmazunk, használunk. Nagyon hasznos hétvége volt. Barátként váltunk el. Wolfgangtól búcsúzóul meghívást kaptunk, látogassuk meg, szeptemberben Kempten-ben munkaverseny lesz. A rottweilerek ezen a versenyen az ADRK Mesterbajnokságán való indulás jogáért küzdenek. Ő Kemptentől 4o km-re lakik, vendégül is lát minket. Az ADRK mesterbajnokságán 40 kutya indulhat, így tartományonként selejtező versenyeket tartanak és az első öt kutya nyeri el a részvétel jogát.

Nem szerettem volna követni az addigi gyakorlatot, hogy minden lehetőséget az elnök nyúl le, nem lett volna etikus, ezért ezzel a lehetőséggel Metzker Gábor és felesége Zsuzsa élt, de unszolásra Győző is velük ment. Volt bennük egy kis félsz, hogy Wolfgang vajon komolyan gondolta e a meghívást, és mit szól a család, ha csak úgy beállítanak, de munkaverseny rottweilereknek? Ezt nem lehet kihagyni! 

800 km autóút után hihetetlenül barátságos fogadtatás. Szinte azonnal a kutyaiskolára mentek. Ámulás-bámulás a kutyaiskolán, a környezet, a verseny, szóval minden. Wolfgangéknak akkor 5-6 kutyájuk volt, az első számú kedvenc Noris, aki tíz hónapos. Győző mondta is Wolfgangnak, hogy azt az egyet haza is hozná! Na azt már nem, mondta a család. Jó akkor majd egyszer fedeztetünk vele, egyezett bele. Ám, ha lesz szukánk hozzá és Noris teljesíti a tenyésztéshez szükséges feltételeket, a fedeztetés nem marad el! Milyen feltételeket kellettek ehhez? Dysplázia szűrés, munkavizsga, kiállítási eredmények, Ztp- azaz tenyész engedély.-mondta Wolfgang.

Na, persze ezek nem az itthon szokásos feltételek voltak, hanem az ottani szabályok, amit mindenkinek kötelező betartani! Teltek múltak az évek, történt egy és más 1992-ben fedeztettünk Noris von Grüntenblick-el. Csakhogy ez egy következő történet.(2009. 10. 12. )

2009. július 27., hétfő

A PAWS Munkakutya Értékelés ©



The PAWS Working Dog Evaluation
A PAWS Munkakutya Értékelés ©
(Fordítás)
Éveken át használtam a Puppy Aptitude Test (P.A.T) (Kölyökkutya hozzáállási tesztet), amit Jack és Wendy Volhard fejlesztett ki, hogy értékeljem a kölyköket. Mivel versenyeztem Engedelmességi és Agilityban is, ez a teszt lehetőséget adott, hogy meglássam a kölykök jövőbeni személyiségét. De ahogy elkezdtem érdeklődni más tevékenységek iránt is, fokozatosan hozzáadtam a teszthez olyan dolgokat mint "birtoklás" és "vadász" drive. (Drive = Drájv, nem tudom mi a legjobb magyar megfelelője. Ford.) Végül rájöttem, hogy ha leírom és tényleg elemzem hogy mi alapján döntöttem.

Ennek eredménye lett a PAWS Munkakutya Értékelés ©, ami a következőket jelenti: Possessiveness (Birtoklási vágy), Attention (Figyelem), Willingness (Hajlandóság) és Strenght (Erő). Használtam volna Drive-ot az Erő helyett, de úgy a rövidítés semmit nem jelentett (paws - mancsok).

Amíg a P.A.T. az ideális házi kedvenc temperamentumának a megállapítására szolgál, addig a PAWS arra lett kifejlesztve, hogy azonosítsa és értékelje a jó munkakutya összetevőit és temperamentumát - olyan kutyákét, akiket arra választanak, hogy rendőrkutyaként, szag azonosítóként, keresésre, francia körre, schutzhundra, agilityre és hasonlókra képezzenek ki.

Miért Birtoklás, Figyelem, Hajlandóság és Erő?

Az összes előbb felsorolt területen felhasználjuk a kutya birtoklási vágyat és drive-át a kiképzésben, és hogy végül a választott területen a kutya komolyon dolgozzon. De a figyelem és a hajlandóság a vezető felé, annak hiányában a legerősebb drive-val és birtoklási vággyal rendelkező kutya is használhatatlan.

A teszt hét területre van osztva és sokkal rugalmasabb a kutya korát tekintve, mint a P.A.T. Én továbbra is használom a P.A.T. tesztet mint az első szűrést és a kölyköknek.  Amelyek ott megfelelnek, tovább lépnek a PAWS tesztre.

A számos értékelés helyett a minősítés: "Nagyszerű", "OK" (Megfelelő) és "Középszerű". Attól függően, hogy milyen munkára választom a kölyköt, úgy némely része a tesztnek fontosabb a többinél.

1. Prey Drive - Üldözési szenvedély

A kölyök korának megfelelő játékkal, a tesztelő magára vonja a figyelmét, majd eldobja a játékot rövid távolságra (Figyelem: fiatal kölyköknél el kell gurítani.)

Nagyszerű: A kölyök odafut a játékhoz, azonnal felkapja, esetleg megrázza, hogy "megölje".
OK A kölyök odafut a játékhoz, megnézi/szagolja. Többszöri ismétlés után esetleg
felveszi.
Középszerű A kölyök nem fut a játék után, és nem mutat érdeklődést.


2. Retrieve - Apportírozás
Miután a kölyök megszerzi a játékot, a tesztelő biztatja a kölyköt, hogy visszahozza a játékot azáltal, hogy hátrafelé kocog és hívja a kölyköt.

Nagyszerű: A kölyök azonnal visszahozza a játékot és kiköpi, hogy tovább játszanak vele.
OK: Visszahozza a játékot, de nem adja oda.
OK: Visszahozza, de elfut az érintési távolságból, akarja, hogy üldözzék.
Középszerű: Nem hozza vissza

3. Hunt Drive (Persistence) - Vadász szenvedély (Kitartás)

A tesztelő elrejti a játékot a talpa alá, vagy a kezében (épp hogy csak látszódjon). És biztatja a kölyköt, hogy megtalálja.

Nagyszerű: A kölyök kapar, rágcsál és nyüszít a játékért.
OK: A kölyök orral bököd és mancsát használja a játékért
Középszerű: A kölyök félerővel, vagy egyáltalán nem próbálkozik.

4. Tug - Huzavona

Egy törölköző vagy rongy darabot huzigál a tesztelő és megengedi, hogy a kölyök megragadja.


Nagyszerű: A kölyök azonnal megragadja és erőteljesen rángatja.
OK: Megragadja ugyan többszörös biztatás után, de hamar el is engedi
Középszerű: Csak többszörös próbálkozás után ragadja meg, de nem tartja meg.

5. Possessiveness - Birtoklási vágy

A tesztelő elengedi a rongy végét, amikor az a kölyök szájában van.

Nagyszerű: A kölyök megrázza a játékot, hogy "megölje", majd megpróbálja a tesztelőt újból
játékra bírni.
Nagyszerű: A kölyök megrázza a játékot, hogy "megölje", majd elfut vele.
OK: A kölyök elfut a játékkal, majd hamarosan elejti.
Középszerű: A kölyök azonnal elengedi a játékot.

6. Recall - Bejövetel (Behívás)

Follow - Követés (3 hónapos vagy annál fiatalabb kölyköknél). A tesztelő hívja a kölyköt és hátrafelé kocog, míg gyengéden tapsikol.
Recall - Bejövetel (3 hónaposnál idősebb kölyköknél). Egy segítő visszatartja a kölyköt, míg a tesztelő hátrafelé kocog és egyszer hívja a kölyköt a nevén.

Nagyszerű: A kölyök odafut a tesztelőhöz, odaüti a vállat a lábához, vagy felugrik.
Nagyszerű: A kölyök odafut a tesztelőhöz és próbál figyelmet/törődést kapni.
OK: A kölyök odakocog a tesztelőhöz, orrával bököd vagy próbál figyelmet kapni.
Középszerű: Odakocog a tesztelőhöz, majd elmegy vagy egyáltalán nem megy oda hozzá.

7. Attention - Figyelem

A kölyök korának megfelelő játékkal a tesztelő megragadja a kölyök figyelmét, majd a játékot felemeli az arc magasságába. Spórolva használja a játékot, hogy megtartsa a szem/arc kontaktust a kölyökkel 30 másodpercig.

Nagyszerű: A kölyök hajlandóan néz a tesztelő arcába és a játékra az egész időtartam alatt.
Forgatja a fejét ahogy hallgat és figyel.
Nagyszerű: A kölyök figyeli a tesztelőt az egész időtartam alatt, rövid időre elnéz, ha a háttérben
valami figyelemelvonó történik.

OK: Figyeli a tesztelőt, de annak néhányszor újra magára kell vonnia a figyelmét.
Középszerű: Könnyen elterelődik a figyelme, vagy nem hajlandó a tesztelő arcába nézni.

An Application - Egy alkalmazás

Egy 20 hónapos Belga Malinois-t teszteltünk mint lehetséges schutzhund, kábítószeres és kereső kutya. Ez a kutya nagyon jól szocializált volt az emberekkel, jól kijött kutyákkal és nem volt  zaj érzékeny.
Egy vízi kong játékot választottam (ami kötélen van) a teszthez.

Az üldözési szenvedélye nagyon intenzív volt és kézhez hozta a játékot nagyon kevés biztatással - valósággal odadobta nekem a játékot, hogy újra dobjam. Mikor elrejtettem a kongot, akkor ásott, kapart, rágott és nyöszörgött a játékért.
Mivel kábítószerre és keresésre is értékeltük, még egy lépéssel tovább mentem és elrejtettem a játékot a magas fűben, hogy tovább értékeljem a vadász szenvedélyét. Ez a kutya gyorsan és alaposan dolgozott, megtalálta a kongot és ráugrott, majd odahozta nekem.
Játszottunk huzavonát és erős birtoklási vággyal rángatott, de nem volt agresszív.  Mikor elengedtem a játékot, megrázta, majd odadobta nekem további játékért.
Mivel ő már egy fiatal felnőtt volt, egy segítő visszatartotta a kutyát míg én elsétáltam kb. 75 méterre. Egyszer hívtam a nevén és ez a kutya teljes sebességgel futott hozzám és mindkét első mancsával a gyomromon érkezett.
Utolsó tesztként magamra vontam figyelmét és halkan és gyengéden beszéltem hozzá 30 másodpercig. A kutya le nem vette a szemét rólam és forgatta a fejét ahogy beszéltem hozzá.

Az én véleményem szerint ez a kutya tökéletesen megfelel a neki szánt munkának. Erős üldözési és birtoklási vágyat mutatott, egyből jött és figyelt - megvolt benne az összes összetevő egy nagyszerű schutzhund kutyának. (bármelyik területre - nyomkövetés, keresés, szag azonosítás). Összességében az összes teszten magas eredményt ért el. A megfelelő vezetővel ez a kutya nagyszerű tud lenni majdnem mindenben. Másik szemszögből viszont ez egy nagyon intenzív fizikai magas drive-ú kutya. Valakinek a lakásában, házi kedvencként egy borzasztó terror lenne.

Vajon jó versenyző lenne ez a kutya a fegyelmező versenyen vagy agilityben? Talán, de valószínűleg nem. Ahhoz egy nagy tudású és nagyon tehetséges vezetőre lenne szükség. 

Mindenki, akinek volt már egy alacsony drive-ú kutyája akar magas drive-ot a következő kutyában, aztán amikor megkapja. Ez a kutya a gyorsasága és a fizikaisága miatt pontokat veszítene fegyelmező és agility versenyen (pl. hozzáérés behíváskor, kihagyásért az érintési zónáknál).

Ez egy fontos feltétel ebben az esetben, mint lehetséges schutzhund, kábítószeres és kereső kutya? Egyáltalán nem. Az említett célra ez a kutya tökéletes volt a vezetőnek.
Fordítás: Kiss Erika
forrás: ( volt)
http://www.pumiklub.eu/hppmk-arch/klubinfo/info-2000-2/klubinfo-fo-2.htm

2009. 07.  27.

2009. július 26., vasárnap

Rottweiler fajtaismertető




Egyszer régen valaki aki kacérkodott egy Rottweiler kölyök hazavitelének gondolatával megkérdezte, hogy melyikhez lehetne hasonlítani az egyéb fajták közül a rottweilert? 
Akkor azt találtam neki mondani, anélkül, hogy hosszasan törtem volna a fejem, hogy egy jó rottweilert csak egy másik jó rottweilerhez lehet hasonlítani. Ez az emberke a kétkedők tipikus arckifejezésével adta tudomásomra, hogy egészen picinykét túlzásnak véli, amit mondtam. 

Ma már ő is tudja, hogy ez így van! 

Persze nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy amiről én beszélek rottweiler címszó alatt az a régi klasszikus alkatú és idegrendszerű, szilárd egészségű és jellemű eb. Tehát, mint mondtam, ez az eset régen esett, azóta volt bőven időm elgondolkodni, hogy ha valakinek tényleg szeretném kifejteni az én kedvenc fajtám és más kategóriába sorolt ebek közötti különbséget, mit is kéne mondanom. 

Rájöttem, hogy ahelyett, hogy olyan dolgokat kezdenék el magyarázni amiről embereknek fogalma sincs, megpróbálom emberi léptékűvé silányítani a mondanivalómat, mert ugye ha valaki azt sem érti meg, hogy két ember között mi a különbség akkor annak magyarázhatok az állatvilágról. 

Kezdjük talán azzal, hogy a rottweiler munkakutya, de nem bányász, nem földműves és nem szalagmunkás. Nem az a típus aki naponta ezerszer meghúz négy csavart egy komplikált szerkezetben anélkül, hogy megakarná érteni, hogy miért jó ha meghúzza azt a négy csavart, isten bocsá’ talán még azt is kipróbálná, hogy mi van akkor, ha nem húzza meg eléggé, vagy semennyire sem. 
Amennyiben repülős hasonlattal akarnék élni akkor, azt kell mondanom, hogy egy repülőn előbb lenne másodpilóta, mint robotpilóta. Vagy például, ha kártyázna akkor ultit játszana nem Black-jack-ot. 

Hát ennyit röviden arról, ha a rottweilert emberi léptékkel szeretnénk megismertetni. Mondjuk ki, a rottweiler nem egyszerűen egy kutya, ő egy igazi jó barát, okos bátor, és gazdáért bármire képes. Szeret engedelmeskedni, de nem bárkinek, szeret dolgozni, ha látja értelmét, imádja a harci játékokat, de még jobban az igazi, vagy legalábbis számára igazinak tűnő harcot. Hát valami ilyesmi az a rottweiler, amit mi szeretünk.(Krausz Győző) 

Megismerkedésünk a fajtával, nagyon régi történet.

Ma már úgy mondják kutyás berkekben, hogy a fajta honosítói voltunk, akik az első példányokat Magyarországra hozták, Süli Attila és Krausz Győző. Munkakutyás és tenyésztő ajánlásával, segítségével érkezett az első két szuka rottweiler, még 1970-ben.

Hosszú, sok örömet adó út vette kezdetét, ami nem mindig volt sikertörténet. Hiszen a tenyésztésben nem csak sikerek, de buktatók is vannak. Bizony meg kell tanulni a mesterséget, hosszú évek munkájával tenyész állományt kell felnevelni. Az első lépések, hogy veszünk egy kant és egy szukát, még nem tenyésztés. Tenyésztéssé akkor válik, ha a fajtát jól ismerve, meghatározott céllal, de akár egyéni elképzeléssel vágunk bele és kitartóan folytatjuk több éven, és több kutyás generáción át.

Az elképzelés helyességét, munkánkat, tenyészetünk nevével fémjelzett kutyáink igazolják vissza.

Jelenthet ez nagyon sok elégedett gazdit, de jelenthet konkrét címeket minősítéseket, amit kutyáink elértek kiállításon, munkavizsgákon. Nem egy két kiemelkedő példány, hangzatos reklámfogásként, oldalas listákon felsorolva a győztességeket. Sokkal inkább jelenti, hogy számon tartjuk, megmutathatjuk, a mindenkori alom összes kutyáját, akik egészségesek, jól neveltek, hordozzák a fajtajegyeket, szépek.

Szeretnénk egy rottweilert!

Első lépés ismerkedés a fajtával, a fajtát tartó, majd a fajtát tenyésztő rottweiler barátokkal. Komoly megfontolt döntés után, a kutyavásárlás mellett döntünk. Na de ezen belül milyen nemű? Mekkora? Milyen temperamentumú? Van-e esetleg távoli cél vele? Területőrzés, személyőrzés, vagy mindkettő, esetleg kiállítás, sportkutyázás, (őrző-védő), agility, ring sport stb, netán továbbtenyésztés? 

Minden kérdésre több százszor válaszoltunk már, de most ismét megpróbáljuk.

Megfigyeléseink szerint a családok férfi tagjai hajlamosak körömszakadtáig ragaszkodni a kan kutyához, kivéve, ha már eleve a tenyésztési szándék vezeti őket. Mindig mindenkinek el szoktuk mondani a kan kutya előnyeit. Például: nagy, erős, impozáns, általában az életének már korai szakaszában kezdi őrizni a javakat, hamarabb, mint a szuka. Mihelyt a serdülőkorba ér - amit a lábemeléses vizeléssel való területjelölés árul el -, már készen áll a terület őrzésére: ugat, jelez az idegen közeledtére. Viszont éppen a jelölések tönkre is tehetik a díszkertet. A kan hajlamos a dominancia fitogtatására, sok és határozott foglalkozást igényel. kezdő kutyásnak, kisgyerek, vagy korlátozott fizikai lehetőségekkel rendelkező idős emberek mellé nem javasoljuk. Bár felnőttkori ivartalanítással sokat javíthatunk ezen hátrányokon.

A szuka kisebb, finomabb felépítésű, hajlékonyabb, kedvesebb, és sokkal inkább kertbarát. Nem tör dominanciára, toleránsabb a gyerekekkel és öregekkel. Bár őrzőhajlama legalább olyan intenzív, mint a kanoké, az jóval később, úgy másfél éves korában kezd komolyabban kialakulni (ez általában a harmadik tüzelés utáni időszak).

Fontos, hogy leszögezzük: sem aluljáróból, sem piacról, sem a kiállítások parkolójából nem szabad kutyát venni. Mindig az lebegjen a szemünk előtt, hogy jó esetben a rottweilerünk 10-12 évig velünk él majd. Nem mindegy, hogy ezen időszak nagy része örömben, vidámságban, vagy bánatban, bosszúságban telik el!

Kiskutyát csak megbízható tenyésztőtől vegyünk. 

Ne sajnáljuk az időt, és látogassunk meg legalább ötöt-tízet. Figyeljük meg, milyen körülmények között tartják a kutyáikat: kertben vagy lakásban, a családban, vagy a családtól elszigetelten? Milyen kapcsolatban van velük, mit tud mesélni róluk, jellemükről, viselkedésükről, temperamentumukról? A beszélgetésből az is kiderül, hogy hány éve tenyészt, hány saját tenyésztésű kutyája van, netán több generációnyi saját tenyésztésű kutya él az udvarában. Bizonyára elmondja azt is, hogy milyen fő célok vezérlik: kiállítás, sport, családi kutya, esetleg szolgálatra alkalmas kutyák tenyésztése az, amire törekszik.
Amennyiben a tenyésztő számunkra kedvező dolgokat mesél, érdemes tovább kutakodnunk. 

Következzék itt néhány figyelemre méltó dolog a tenyészet megítéléséhez! 

Fontos, hogy hány tenyésztésbe vont kutyát látunk a kertben. A kutyagyárakat kerüljük! Az sem baj, ha nincs 10-15 eladatlan növendék kutya, hacsak nem áll komoly személyzet a tenyésztő rendelkezésére. Lehetőleg ne legyen minden eladó! Ne legyenek rendelésre levágott farkú kutyák. Ilyenkor inkább piacra termelésre kell gyanakodnunk, mintsem a rottweiler fajtanemesítő tenyésztésére. 

Kérjük meg a tenyésztőt, hogy egyenként vegye ki a kennelekből a tenyészállatokat, hogy lássuk a gazdi és a kutyaviszonyát, megállapíthassuk, hogy a kutyaminden helyzetben kiegyensúlyozottan viselkedik-e. Ha azt látjuk, hogy jól tartott, jól szocializált, láthatóan kiegyensúlyozott, egészséges kutyák, nem árt munkában is megszemlélni őket. Ez fontos akkor is, ha csak házőrzőnek szánjuk a kutyát, de még inkább, ha speciális feladatra, határozott célra szeretnénk rottweilert.

Kiválasztottuk a tenyésztőt, kis kutyák megszülettek, a hátralévő néhány hét éppen elég arra, hogy megtervezzük a nemsokára hozzánk érkező kis jövevény helyét. Átgondoljuk, hogyan oldjuk meg a napi többszöri etetést, a foglakozást stb. Ez az időszak arra is alkalmas, hogy újra elolvassuk az ebben a témában fellelhető könyveket, melyek akár általánosan, akár fajta specifikusan a kölyökkutyákról is szólnak. A helyzetet megkönnyíti, hogy ma már igen komoly írásos anyag lelhető fel magyar nyelven is: csak a rottweiler fajtáról három-négy kötet! Összevetve a könyvek tudományát meg a család elképzelését, lehetőségeit, körvonalazzuk a főbb szabályokat. 

Szerintem a legjobb megoldás a lakás és kert együttes, megfelelő arányú használata. 

A kertben és a lakásban is ki kell jelölnünk a kutya helyét. A kertben legyen kutyaház, illetve kennel, ahová szükség esetén bezárható. Felnőtt rottweilerünk nem fogad kitörő örömmel minden látogatót, ezért az elvonulás, az elzárás lehetőségét biztosítani kell. A lakásban a kutyahelye egy matrac, párna, kutyakosár, boksz: olyan hely, ahová a kutya nyugodtan elvonulhat, ha pihenésre vágyik. Fő szabály, hogy ez a hely azért mindig a gazdi, a család közelében legyen!

Most hogy ezt jól átgondoltuk, még be kell szereznünk itató- és etetőedényeket, játékokat, rágókákat. Az etető- és itatóedény legyen könnyen tisztítható, szerintem a rozsdamentes edények a legpraktikusabbak. Játékok közül a kötélből vagy kötélből és gumiból készült, jól rágható, strapabíró darabok szoktak beválni leginkább. Ezenfelül a legnagyobb elővigyázatosságunk ellenére is fog találni a kiskutyánk a mi használati tárgyaink közül egy-két számára igen vonzó játékot, rágcsálni valót. Erről azonban majd később, jelenleg még egy igen fontos dolgunk van. Meg kell keresnünk azt az állatorvost, aki majd kutyánk egészségét felügyeli: kezdetben házhoz jön a védőoltást beadni, s bármi gond adódik, akármikor a rendelkezésünkre áll.

Azt az egy-két látogatást, amit a kölyök elviteléig megejtünk, használjuk ki arra is, hogy a tenyésztőtől a lehető legtöbbet tanuljunk. Nem feltétlenül a tudományának magas fokát, inkább csak a praktikumot, ami a kölyök és felnőtt kutyaneveléséről is szól. 

Miközben természetesen gyönyörködünk a csipetcsapatban, feltehetünk olyan kérdéseket, hogy például miben különböznek a picik egymástól. 

  • Lát e közöttük olyat, amelyik szerinte megfelelne a mi elképzelésünknek? 
  • Milyen általában az alom viselkedése? 
  • Milyen karakterek, mennyire kezdeményezőek, határozottak? 
  • Ezt miből látja? 
  • A tenyésztő véleményét a majdani választáshoz érdemes megszívlelni, hiszen ki ismerné nála jobban a csemetéket? 
  • Szerencsénk van, ha az alomban 2-3 kölyök is megfelelni látszik az igényeinknek, ennél több már gyanús, de igen ritkán ez is megesik.

Sok- sok olyan küllemi dolog van egy 6-8 hetes kiskutyán, ami elvileg nem változik meg. 

Elmondhatjuk tehát, ha jól megnézzük a kölyköt, és persze tudjuk, mit kell nézni, túl sok meglepetés nem érhet. Például ilyen korban már látszanak a szögelések, a csonterősség, a test arányok, a szem szín, a pigment, szőr szín, szőrminőség, a farok tartás, a fültűzés, a bőr feszessége.Természetesen mivel élőlényekről beszélünk, szabályerősítő kivételek itt is előfordulhatnak. Nem beszélve azokról a fejlődést befolyásoló tényezőről, mint a betegségek és azok kezelésére adott gyógyszerek, balesetek, egyéb károsító körülmények.

Ám gondolkodjunk optimistán és kutyánk egészséges fejlődésére figyeljünk. 

Megfelelő, kiegyenlített minőségi étrend, fokozatosan több mozgás, napfény, szabad levegő. Ebbe bele tartozik a korai és későbbi szocializáció, hatalmas séták, kirándulások, a test és a szellem edzése.
A rottweiler komoly munkaképességgel rendelkező kutya. Ez azonban támaszt némi követelményt a tulajdonossal szemben. Mint munkakutya, a rottweiler elsorvad, ha nem nyújtunk neki kihívásokat. Töri magát a munkáért, szüksége van elegendő elfoglaltságra. Munkakedvét ki akarja elégíteni. Ha a rottweilert nem szolgálati célra tartjuk, lehetőség van arra, hogy kutyasportot űzzünk vele.

A rottweiler tulajdonságai, melyek annyira, szeretetre méltóvá teszik a következők: nyugodt, kiegyensúlyozott, erős idegzetű, erős egyéniség, ezért megfelelő vezetőre van szüksége, aki képes a kutya jó tulajdonságait azoknak megfelelően kihasználni. Aki a szükséges következetes kiképzést biztosítja számára, hogy az állat szívesen és készségesen beilleszkedjen az emberi falkába.

Mindig gondoljunk arra, hogy ezeket az állatokat VÉDELEMRE tenyésztették.

A rottweiler feltétel nélkül, teljes önfeladással véd és őriz minden családtagot, legyen az, gyerek vagy kis állat. Különleges felelőségünk, abban áll, hogy ne éljünk vele vissza, és ne provokáljuk könnyelműen ezt a remek tulajdonságot. E fajtának egy további kellemes tulajdonsága, hogy a lakásban tartott egyedek is nyugodtan és feltűnés nélkül viselkednek. Semmi felesleges csaholás, semmi zavaró hektikus rohangálás. Nyugodtan és higgadtan élvezi az emberek jelenlétét.

Ami a kiképzését illeti, a rottweilernek 

Nem fog ellenállás nélkül végrehajtani számára értelmetlennek látszó parancsokat, sőt néha azt a benyomást kelti mintha nehéz lenne a felfogása. Kiképzést, nem pedig dresszurát kíván. Néhány más fajtával ellentétben, amit egyszer megtanult, az egész életében megmarad abban a szeretetreméltó, konok fejében. Kitűnő emlékezőtehetsége azonban szolgáljon figyelmeztetésül mindazok számára, akik valaha is bántották! Aki egyszer kivívta haragját, soha többé nem szerezheti vissza a bizalmát!

Gyakran találkozunk az érveléssel:"Nekem nem kell törzskönyv , nem akarom tenyészteni"   Mindig fontolja meg, hogy a törzskönyv egyfajta egészségbizonyítvány.Csak tenyésztésre alkalmas, válogatott állatoktól származnak törzskönyves kölykök. Hogy milyen átfogó vizsgálatokat végez egy lelkiismeretes fajtatenyésztő egyesület a tenyésztésre alkalmas egyedek kiválasztása során, arról is érdemes tájékozódni.

A kölyök árában a törzskönyvezés, a származási bizonyítvány kiváltása csak 5000 Ft tétel. Ennek a fejezetnek a végére hagytam - talán a tudatalattim hatására, mert nagyon nem szeretem témát -, hogy mennyibe kerül a kiskutya. 

Ma Magyarországon tenyésztőtől 70 és 140.000 Ft között lehet rottweilerkölyköt vásárolni. Az ár tartalmazza a belefektetett pénzt, energiát, munkát, a kennel eredményességét (úgy is mondhatjuk, hogy egy bizonyos márkanevet) stb. Egy kiskutya mindig annyit ér, amennyit a vevő hajlandó fizetni érte, ezért szoktuk mondani, hogy telefonon nem szabad kutyát venni, és természetesen eladni sem.

Nos hát vett egy kutyát…
A kutya által okozott és a vele együtt kapott legnagyobb öröm abban áll, hogy most bohócot csinál önmagából , és önből is anélkül, hogy szitokszó esne.

És most nagyszerű kilátások
Mit vár el a kutyájától?
Barátságot .Szeretetet .Hűséget. Engedelmességet. Jó magaviseletet .
Mit vár el a kutyája Öntől?
Barátságot. Szeretetet.Védelmet. Nevelést és Ellenőrzést. Gyakorlást. Ennivalót, vizet. Állatorvosi ellátást. Gondozást.
Mit vár el a társadalom Öntől és a kutyájától?
A kutyatartás szabályainak betartását
Az állatvédelmi törvény által előírt felelősségvállalást.

Krausz Győző írásai alapján 2009. 07. 10-én készült az összefoglalás egy magazin kérésére. Minden témáról részletesen olvashat a honlapunkon. Siroccó Rottweiler kennel.

A kölyök ár és a törzskönyvezés költsége, ma már lényegesen magasabb, de nem akartam átírni.