Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

ADRK Klub kiállítás 1990.

Hazaindultunk, másnap haza is értünk. Én akkor azt mondtam, hogy soha többé, ennyit autóba nem ülök többé”. Ez volt 1988-ban. 1989-ben még tartottam a szavam. Igaz mozgalmas év volt, a Fajtaszakosztály működtetése, rendezvények szervezése, anyagi bázis teremtése stb. "Csak" Klagenfurtig mentünk, az ADRK Klub kiállításra nem.

1990-ben az elnöki pozíciómmal összefüggő megkeresés révén, lehetőségem nyílt egy hosszú útra. Ismét Klub kiállításra mentem.
Klubtársam segítséget kért, mert a von Grüntenblick kennelből szeretett volna kölyköt venni. Akkor még úgy tudtuk, hogy a „német” nem ad Magyarországra rottweilert, pláne nem lehet a kölyköket megnézni és választani sem. Azt mesélték tudó kutyások, hogy kihoznak egyet az alomból, azt megnézheted, kifizetheted és hazahozhatod, ha egyáltalán a német szóba áll veled. Wolfganggal való kapcsolatunk , az itthoni tanfolyamok, a kempteni látogatás után, barátinak volt mondható, így a kérés rottweileres társunktól logikus é…

Rottweil 1988.

1988-ban vált lehetővé, hogy szabadon, korlátozás nélkül külföldre mehessünk. Az akkori trendi- a bevásárló turizmus- helyett mi Rottweilt választottuk. Régi vágyunk volt, hogy „igazi” rottweilert lássunk. Juhász Laci, Anikó a felesége, Győző és jómagam keltünk útra. Mindent Juhász Laci és Anikó szervezett meg, nekik volt autójuk is. Laci vezetett és fényképezett. Az ADRK Klubkiállítás 1988-ban Rottweilben volt így kettős a kapcsolódás, a város melyről a fajta a nevét kapta, a kiállítás, amelyen megnézhettük milyennek, kell lenni a rottweilernek valójában. A hazai bírálatok már akkor sem adtak igazi támpontot, hogy a tenyésztésben merre haladjunk.
Szűkös valutakeret, csillagászati árak, hosszú autóút, de bevállaltuk és elindultunk. Soha véget nem érő autóút után / 15-óra/ megérkeztünk Schönberg-be, ez a kiállítás helyszínétől 3o km-volt, itt sikerült szállást találni. Egyik ámulatból a másikba estünk, sok-sok dologra rácsodálkoztunk, nagy várakozással néztünk a másnapi kiállítás elé.


Fajtamentés és a tenyésztői klub ellentmondásai.

Az összes klub VEZETŐJE, tenyésztésirányítója részére
Tisztelt címzett!
Kérem, világosítson fel, mert én ezt végképp nem értem! Tessék mondani a vihartól, emberektől félős rottweiler az, miért lesz jó házőrző? Megbízható családtag? Miért lehet biztonsággal beilleszteni bárhova és bármilyen családba? Hasonló, tenyésztőtől származó társaikat, meg miért üldözik önök tűzzel -vassal? Itt csak azt a képzettársítást, tessék figyelembe venni, hogy egy tenyésztőnek mindenért felelni kell, bármilyen hiba a kutyán súlyos megítélés alá esik. Szinte bűnözőként tekintenek a tenyésztőre, mert ilyen kutyát, mert eladni. A fajtaleírásban kizáró ok a tenyésztésből, így gyakorlatilag elő se fordulhatna ez a hiba, miért van ilyen mégis? A tenyésztőtől származó ilyen kutyák nem érdemelnek szeretetet, gondos, pátyolgatós gazdit? Rájuk kiközösítés vár, mert nem váltották be a kedves vevők azon elvárását, hogy biztos tenyészkutyák legyenek, és pénzt lehessen keresni velük? Vagy mi a szösz. Hiszen ha ajándékba,…

Az agresszióról.

Az agresszív kutyaA kutyákban az agresszió a fajra jellemző, valamilyen ingerhatás következtében kiváltódó, fenyegető és támadó, de természetes viselkedésforma. A kifejezést - agresszív - emberi oldalról nézve nehéz egyértelműen meghatározni. Nagyon sok ember az agresszív jelzővel fejezi ki az állat viselkedésformáját már akkor is, ha a kutya morog, vicsorít vagy ugat. Ezzel szemben a tapasztalt kutyatartók és kinológiai szakemberek csak akkor nevezik agresszívnak a kutyát, ha az valakit szándékosan támadott, űzött és megsebesített.Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy arra a kérdésre: "Miért agresszív egy kutya?", szintén nem adható egyetlen és minden helyzetre, minden állatra vonatkozó felelet. Némelyik kutya azért támad, mert ragadozó, és vadászösztönéből fakadóan szándékosan meg akarja ölni potenciális áldozatát (a zsákmányszerzés ugyan etológiai értelemben nem agresszió, az emberrel szemben azonban mégis akként nyilvánul meg, ezért itt tárgyalnunk indokolt). Más kutyák az…

Van egy házőrzőnk.

Két idézet. Az egyik egy szakmai anyagból, a másik egy általános laikus vélekedés. 1.Hogy egy kutyát haszonkutyának képezünk ki, feltétele a jellem képe, csak ez teszi lehetővé, hogy elkezdjük a kiképzést. Itt feltétlen kell az egyes kutyákat jellemük szerint differenciálni, mert csak a képessége után válik a kutya, különböző területen használhatóvá. Ez azt jelenti, hogy nem mindegyik kutya tud védőfeladatot ellátni és ezekhez nem biztos, hogy kiképezhető.2.Engem ez nem érdekel, nem érint, hiszen a kutyámat nem akarom kiképezni. Nekem a nélkül is őrzi a házat, hiszen így született, mert ő egy rottweiler. Biztos vagyok benne, ha kellene az élete árán is megvédene, mert úgy szeret, olyan hálás kutya. Vélekednek sokan, akik csak hobbiból, kerti kutyaként, házőrzőként tartanak rottweilert.Az élet számtalanszor bebizonyítja, hogy nincs ez így, de az emberek hajlamosak átnézni a probléma felett, mert azt gondolják ez őket nem érinti. Az ő kutyájuk, különb házőrző, mindenkinél. Lám hogy ugat…

Elektromos nyakörv történetek

Három történet: Első: német juhászkutya, 1-1, 5 éves. Minden remekül működik,szót fogad a gazdájának, csak , egy gond van, ha elszalad, nem jön vissza. Nem a gazdi tanította az alapokra (bér kiképző járt hozzá) A tanult dolgokat a gazdinak is megcsinálta, de ezt a behívásos dolgot nem. Csendes gazdi, nem erélyes, a kiképző viszont, rutinos határozott, így nála soha nem hibázott a kutya. így olyan megoldás kellett amivel a gazdinál is működik a kutya. Kijöttek az iskolára, elő vették az elektromos nyakörvet, felcsatolták a kutyára és kezdődött a tréning. Gazdi a pályára ment a kutyával, kiképző aki tanította a kutyát távolabb, semlegesen, de készenlétben, ha segíteni kell. A harmadik személy kezelte az elektromos irányítóját. A kutyát elengedték, hagyták egy kicsit bóklászni, eltávolodni. Na hívjad, szólt az utasítás a gazdinak. Vezényszó: Hozzám! Kutya felfigyelt, de nem indult a gazdihoz. Pici dózis, figyelmeztetés! Hopp, kutya meglepődik! Hívd, és a hívással egy időben egy újabb dózi…

Willi Faussner és a tenyészszemle

http://www.indavideo.hu/video/Rottweiler_1989
Az oldalunkon, ugyan rajta van sztorik és dokumentumok formájában, de dióhéjban az előzmény.

1988-ban Rottweilerben jártunk. Az ott szerzett élmények és benyomások hatására, 1989. februárjában a MEOE Rottweiler szakosztály elnöki pozícióját elvállaltam. A MEOE felfüggesztése ideje alatt 1988-ban Győző megbízottként , vállalta az elnöki posztot. 
Így volt rálátásom a működésre, a feladatokra, mert az elnöki, elnökségi hírlevelek, határozatok szabták az irányt. Ehhez felkutattam az összes érvényben lévő szabályzatokat, kérdeztem és tájékozódtam. Amikor a felfüggesztés rendeződött és dr Bródi Tíbor lett a MEOE elnöke, mi is megkezdtük a munkát. Győző nem vállalta, mert nem izgatta a feladat. Nem szeretett sok emberrel foglalkozni, akkor sem. 

A MEOE közgyűlésen fontos döntések születtek. Ez az 1989-es év az, amikor a MEOE tenyésztési szabályzata, kötelező tenyészszemlét írt elő minden Hungária Champion, Inter Champion CH, ICH címhezmunkavizsgára…

További kérdések

További kérdések, Ztp. téma kapcsán, hogyan lehetett meghívni a nagy neveket?augusztus 15th, 2008 , 14:37 Tudod azt nem értem, hogy akkoriban hogyan lehetett elhívni a nagy neveket? Vagy akkor még ők nem voltak nagy nevek? Mármint Wolfgang, Faussner, stb? Miből finanszíroztátok? Mennyi embert érdekelt ez? Bár akkor még nem volt annyira anyagias világ mint ma, szóval gondolom, hogy a németek sem csillagászati összegekért jöttek el. Szóval ma ezt miért nem lehet megcsinálni?Félő, hogy érdektelenségbe torkolna, igaz? Ha elhívnák Oliver Neubrandot az sokkal több embert érdekelné, mint pl a 2007-es DM bajnokot, vagy Karl-Heinz Nieratzky. Jól értem, hogy most van valami új tenyésztési szabályzat anyag beadva a MEOE-hez? Annak szerinted mi lesz a sorsa? Elfogadják? És el tudják fogadtatni az emberekkel? Míg a vezetőség 5-6 kutyát elő nem hoz, amik teljesítik a diktált feltételeket, addig az emberek csak ellenállni fognak. Szeritem.Szia, íme a szintén hosszú válasz.Tudod azt nem értem, hogy akk…