2011. július 1., péntek

Verseny-Szolgálati kutyáknak


A  Sopronkőhidai Fegyház és Börtön 2011. június 3-án rendezte meg a „KŐHIDA KUPA 2011” elnevezésű nemzetközi szolgálati kutyavezetői versenyt. A megmérettetésen a büntetés-végrehajtási intézetek-, a társ rendvédelmi szervek-, valamint osztrák és szlovák büntetés-végrehajtási intézetek kutyavezetői vettek részt.

A versenyfeladatok között szerepelt: pórázon vezetés, menetütem váltásokkal, szabadon követés, menet közbeni ültetés és fektetésből behívás. Na, meg az őrző-védő munka nehezített feladatokkal.
31 szolgálati kutyát neveztek be,többségében német juhászkutyát,de 7 rottweiler is volt .
Csapat versenyben:
Első helyezett Budapest BVI
Második helyezett Szombathely BVI
Harmadik helyezett Sopronkőhida BVI,
 csapata lett.



Rottweilerek közül a legeredményesebb
BUDAPEST BVI.
-Siroccó Zek 1. helyezést ért el.
Csákvári Rott Zikó 6. helyezést ért el.
Segéd Kolerics Péter törzszászlós, a Sopronkőhidai Intézet kutyatelep vezetője volt.

" Zek 1 helyezett, Zicó pedig 6. helyezett lett. Mindkét kutya a BFB. csapatának tagja, akik megnyerték a csapat 1 helyezést is. Ehhez hozzájárult Bagira nevű nj. aki 5. helyezett lett."

Töreki Tíbor
forrás: http://rottweilerclub.network.hu/

2011. május 4., szerda

A rottweilerezés iránya...!

A kép csak illusztráció, a 2010-es ADRK Klubsiger kiállításról. 

Segítsetek számolni, mondom az ADRK számait, valaki szedje össze a magyarokét.
( Rottweilervilág Fórum 2009. Krausz Viktor)

Az ADRK (egy 80 milliós lakosságú, mienknél jóval magasabb élet színvonalú országban) 20 tartományi csoportból áll. Ezen belül 113, azaz száztizenhárom területi csoport, ami jelent 113 darab rottweileres kutyaiskolát, iskolánként 5-15 rottweilerest, iskolánként 1-3 rottweileres segédet (113-300) , 13 rottweileres körungmestert, 18 rottweileres teljesítménybírót. (Nem beszélve arról, hogy a rottweileres iskolák körzetében 10 km-en belül van nj-s boxeres stb
iskola is.) Ehhez képest a 2008 VDH DM IPO VB válogatón:
A legjobb dobi 7.
A legjobb snaci 18.
A legjobb boxer 27.
A legjobb rottweiler 31. és őt követi a 32. 33. 34. 35. helyen szintén rottweiler.
Utánuk már csak a bukottak.
A rottweilerezés irányát nem mi szabjuk, nem a magyar klubok, nem a magyar tenyésztők. Mi csak a magunkét tudjuk pofozgatni, de nem a magyar állománynak van bármiféle tudatos rossz iránya, hanem a világnak.

Itt csak a hatások csapódnak le, önálló gondolkodás, és források hiányában. Az elvesztegetett éveket nem most fogjuk behozni, bárki bárkibe is köt bele. Rohanhat rá bárki kamikaze módjára egy kutyára egy tenyészszemlén, attól nem lesz itt tenyésztés. 

Megmutatni, hogy a másik kutyája nem üti meg az én mércémet, az a legkönnyebb, de az erre irányuló törekvések 20 év alatt sem találtak közös akaratra, eredményük nincs. Nem szeretnék senkit felébreszteni legszebb álmaiból, de ne kelljen már tényként elfogadni mindenki fikcióját. 

Nem kötelező tiszta vizet önteni a pohárba, reálisan gondolkodni, de akkor mindenki tartsa tiszteletben a másik téveszméit, kutyázzon mindenki a saját fejlövése szerint, de ne csodálkozzunk, ha ez nem vezet sehova.

2011. április 9., szombat

Cintarellát tenyészszemlére vittük.

Cintarella 2010. január 11-én született, így idén aktuálissá vált, hogy felvezessük egy tenyész alkalmassági vizsgálaton. A meghirdetett rendezvények időpontjait, helyszíneit átnézve meglepetéssel tapasztaltuk, hogy Budapesten nem lesz tenyészszemle. Gyors döntés született, Dunakeszit választjuk, bár korai az időpont. Cintarella 14,5 hónapos, de azt gondoltuk,hogy a mai követelményeket "ugorni" tudja. Persze az első lépés a kötelező HD szűrés megejtése volt. HD-re ED-re szűrettük, legyen meg mindkettő, egy altatással. Bizakodtunk, hogy minden rendben lesz, hiszen több generáció óta szűretjük kutyáinkat és gondot fordítunk a helyes felnevelésre is. Nem kellett csalódnunk, ismét minden ok.
Akkor mi legyen az őrző-védő felkészítés menete? Gyors szervezés. Egy próba Viktorral, majd irány Dunakeszi. Kalmár Zolinak köszönet a segítségért. Két alkalommal voltak lent. Múlt vasárnap egy újabb rövid trénig Viktorral. Ok, jöhet a tenyészszemle.
Az egyéb részekre célzottan nem kellett készülni, hiszen azt természetes módon tudja Cintarella. Jól szocializált, elfogulatlan, barátságos és figyelmes minden helyzetben. Városi kutyaként a szabályos pórázon közlekedést, ügetést rendszeresen gyakorolja. Lövés próbát hat hónaposan csináltunk, ez rendben, erre külön nem kell tréningezni. Elküldtük a nevezést, befizettük a nevezési díjat. Kaptunk visszaigazolást, így nem volt más hátra, mint április 9-én reggel irány Dunakeszi.
II. Dogfit Rottweileres Tehetségkutató Verseny
Nevezni lehet BH, HPO I-III szinten, ágazatonként is Teljesítmény vizsga BH, HPO El,-I,-II,-III szinten. Így szólt az újságban megjelenő hír. 

Rottweiler Tenyészszemle 2011.04.09. Dunakeszi - DOGFIT KSE Kutyaiskola
A tehetségkutató versenyre két nevezés érkezett. HPO 1 B, C ágazatra. BH vizsgára egy kutya. Tenyészszemlére 5 nevezés érkezett.

Fél kilentctől - kilenc óráig mindenki megérkezett, megtörtént az adminisztráció. Pici malőr, hogy Hajas István bíró úr eltévedt egy cseppet, így ő a megnyitóra nem ért oda. Fajcsák Zoltán elnök úr megnyitotta a rendezvényt, ismertette a nap menetét. BH vizsgával és a HPO B ágazatokkal kezdünk, majd a tenyészszemle mérés, küllembírálati része jön és utána az őrző-védők.
Hatalmas szél volt, de a kutyáknak kellemes hűvös idő.
A fotó masinám kezdi felmondani a szolgálatot, ezért érdekesen lilás árnyalatú videóelvételeket készítettem. Néhány képet is, de Cintarelláról nem, mert vagy a kezemben volt, vagy segítettem, hogy jó formáját mutassa. Őrző-védőt is csak messziről tudtam felvenni, mert a zoom se működött. Talán más szorgos gazdik felvételeit láthatjuk majd.
Mind az öt kutya tenyészthető minősítést kapott.
A videókat tömörítem, felrakom , csak ki türelmet kérek. Nagyon jó hangulatban viszonylag gördülékenyen zajlott a rendezvény. Finom ebéd készült, köszönjük. Kihasználva az alkalmat, trénig is zajlott a rendezvény után. Varga Géza segéd úr, nem hagyta hogy a rottweileresek eltunyuljanak. Fajcsák Zoltán elnök úr a rendezvény végén eredményt hirdetett. Megköszönte mindenkinek a részvételt, a segítők és szervezők munkáját.
Mi is köszönjük, jól éreztük magunkat. Délután fél négyre itthon is voltunk, itthon maradt kutyáink nagy örömére.



Teljesítménybíró: Simó Gergely Küllembíró: Hajas István Segéd: Varga Géza

Eredmények, egy vizsgátó BH , kettő versenyző HPO 1szinten:

BH1 Vasco vom Hause Edelstein 77p Felvezető: Kalmár Zoltán

HPO1 I. helyezett Mamba B:92 C:75 Össz:167p
Felvezető: Grónusz Gergely

HPO1 II. helyezett Sally vom Oberhausener Norden B:79 C:53 Össz:132p
Felvezető: Horváth Zoltán
Tenyészszemle eredmények:

Jesco vom Matterhorn HD-/ED0 Tenyészthető, felvezető: Kis Gyula

Csákvári-RottCassandraHD-/ED0Tenyészthető,felvezető:Rónási Zoltán

Face vom Glückstern HD+/-/ED- Tenyészthető, felvezető: Joszkin László

Sirocco Cintarella HD+/-/ED- Tenyészthető, felvezető: Krausz Győző

Wudu vom Heidenblut HD-/ED- Tenyészthető, felvezető: Kalmár Zoltán

2011. március 25., péntek

Rottweiler fajtabemutató , Úzó


A meleg nyári nap, úgy látszik nálunk bevált szokás a fajta bemutatására :))
Két évvel később egy újabb felkérést kaptunk a rottweiler fajta bemutatására. A kutya. hu oldal tulajdonosa, és új szerkesztője, fajtákat bemutató videó sorozatot tervezett. Néhány sorban és mondatban felvázolta mi az elképzelés. Három nap múlva, szombat délután forgatás. Természetesen kánikula volt. Vártunk a stábra vagy két és fél órát, de megérkeztek. Dorka, Brendonnal mutatta be, hogyan működik együtt a gyerekkel egy rottweiler. Utána felvettük Úzóval az anyagot. A szerkesztő kérdezett, én válaszoltam. Úzó addig helyben maradt, vagy Győző kezében pózolt
Majd felvettük az őrző-védőt, amit én kommentáltam, látva, hogy mit is csinálnak a kutyával. A felvétel egy szokásos iskolai nap alkalmával készült, a teraszon, a pálya más részén, a parkban kutyákkal, emberekkel. Utána, Mira az öt hónapos rottweiler szuka mutatta be, "mit tud." Beszéltünk a szocializációról, az óvoda fontosságáról és szerepéről. Az egész forgatásból, anyagból ez a picike rész maradt meg és került fel a kutya.hu oldalra.
Van néhány hiba a szövegemben, de javításra nem volt mód. Ott és akkor, felkészülés nélkül, fejből, így sikerült a szöveg. A fegyelmező gyakorlatok bemutatására se készültem. Sőt! Nem is készültem arra, hogy bármit is én mutatok be! Az őrző védő feladatokat sem gyakoroltuk, hónapok óta nem fogott Úzó. Viktorral meg pláne nem gyakorolt, hiszen családtaggal nálunk nem volt szokás őrző-védőzni!Na, szóval: Lehet ez nem nagy teljesítmény, de én büszke vagyok rá. Úzó megbízható, okos, családi kutya, de nem játékszer. Nagy, erős, domináns kan, akit bizony kézben kell tartani.

2011. március 22., kedd

Ismertető a rottweilerről-2007. Kutyafül–macskanyelv kisÁLLATmagazin


Kutyafül–macskanyelv kisÁLLATmagazin

Egy tévéműsor felhívása diákoknak– Apuuuuuuuuuuuuuu! Vegyünk egy oroszlánt!
– Na de kisfiam, még megenne minket!
– Akkor egy zsiráfot?
– Mégis hol tartanánk, a spejzban?
– Esetleg egy kutyát?
– Az kertbe való, nekünk pedig erkélyünk sincsen.
– Egeret?
– Gondolj anyádra!
– Nézd apu, itt egy hangya!
– Na látod, kisfiam, azt hazahozhatod!
No igen. A gyerekek szeretik az állatokat. Azonban van a világon egy kisfiú, aki még a szokásosnál is jobban rajong természetért, és mindenkinél többet tud az állatokról. Ő Soma, a Törökvész Úti Általános iskola ötödik osztályos tanulója, aki azzal a különleges adottsággal jött a világra, hogy érti az állatok nyelvét. Nem csoda tehát, hogy szinte minden szabadidejét kettő-, négy- és százlábú barátai között, az Állatkertben tölti. Egy ilyen kis fiú azonban mégsem mászkálhat a nagyvilágban egyedül, így hát rendszeresen vele tart nagypapája is, aki az állatok nyelvén ugyan nem ért, viszont más csodálatosabbnál csodálatosabb tulajdonságokkal rendelkezik…A leendő kis állattartók pedig kettejük különleges kalandjain keresztül tájékozódhatnak mindarról, ami egy kutya, néhány macska, esetleg egy tucat egér vagy egy pár szakállas agáma tartásához szükséges. Megtudhatják azt is, milyen állat, mit enne, mit inna, hol lakna, vagy mit sportolna, ha tehetné, valamint az is kiderül, hogy hova érdemes fordulni, amikor kis kedvencünk megbetegszik, vagy éppen ruhára lenne szüksége télire.
A Kutyafül-Macskanyelv kisÁLLATmagazin szeptember 8-tól kéthetente szombaton délben látható az m2 műsorán.,
Gyerekeknek készülő, ismeretterjesztő sorozat második részében ,a rottweiler fajtát szerették volna bemutatni. A szerkesztő Szekszárdi Zsuzsa maga is rottweiler tulajdonos volt, ezért gondolt arra , hogy be kellene mutatni a fajtát, megmutatni a valóságot . Kicsit ellensúlyozva, a rossz média visszhangot, ami a rottweiler körül folyt.
Így kerültek hozzánk egyik barátunk ajánlására. Telefonon egyeztettünk, ők elmondták, mit szeretnének és aztán közösen megbeszéltük, hogyan tudjuk felvenni a filmet. Egy nagyon meleg nap délutánján zajlott a forgatás. Gyakorlás és előkészületek nélkül, Úzó két és fél órát helyt állt a "szerepben" . Velük szemben állt egy férfi aki kamerázott, egy másik aki a mikrofont tartotta, a harmadik volt a rendező, pluszban két hölgy , a szerkesztők, na és Soma a kisfiú, akik mind-mind idegenek voltak. Úzó sose találkozott velük.
A legelső mozzanat az volt, hogy Szekszárdi Zsuzsa kivételével, aki maga is rottweileres volt , legyőzze mindenki a "félelmét" Úzó láttán. Hamar megnyugodtak, mert Győző elmondta az instrukciókat, hogy hogyan kell viselkedni egy felnőtt rottweilerrel, ha a saját területén, a gazdájával van.
Beállították a helyszínt, aztán kezdődhetett a forgatás.
Soma kérdezett, Győző válaszolt. Persze nem mindig sikerült hibátlanul, akkor kezdték elölről.
Aztán felvettek még egy olyan részt is ahol bemutattunk egy pici részt a "munkából", megmutattuk a különbséget a kan és a szuka között. Az akadályon velem Roxy ( Siroccó Zora ) látható.
Az együtt töltött néhány óra után, picit megszerették a rottweilert, elismeréssel néztek a kutyákra, pedig egyiket se simogatták, gyömöszölték meg. Soma, a kisfiú, ugyan picit megsértődött ezen, mert szívesen simogatta volna, de Győző nem-et mondott. Nem szerette volna bemutatni, hogy a rottweilerrel bármit meg lehet csinálni. Vannak helyzetek amikor még a gyereknek is nem-et lehet mondani.
Eltelt néhány év a felvétel óta, miért is mutatom most be ?
Nincs vizsgája egyik kutyának sem, de tudnak viselkedni, tudnak feladatokat végrehajtani, mert jól neveltek, jól szocializáltak , a kiképzés se maradt el, hiszen e nélkül bajosan tudnának megbízhatóan "dolgozni". Munka ez is! Fegyelem, figyelem, együttműködés a gazdával, bármilyen helyzetben.

2011. március 17., csütörtök

Érdekes hasonlóság

A képek között keresgéltem és feltűnt a hasonlóság! Huszonhárom év telt el a két kép készítése között!





ADRK Klubkiállítás 1988. Fiatal osztály győztese Tasco vom Zimmerplatz. 2011. Budapest saját tenyésztésű fiatal szuka. Siroccó Delihla , Lilú.
Mindkettő nagyon tetszetős az én szememnek!! Micsoda hasonlóság ! Vajon rokonok? Papírforma szerint nem tartaná senki annak, hiszen nincs egyező név a származási lapokon.
Sok év el telik, amíg az ember érdeklődik a származási lapon fellelhető nevek, adatok iránt. Amikor a származási lapon és a fajta törzskönyvében, hiteles adatok vannak, a sok betű egyszer csak meg telik tartalommal. Amikor a törzskönyvi bejegyzéshez, archív fotókat, leírásokat is tudunk társítani , megjelenik a szemünk előtt a kutya is , nem csak névben és címekben, minősítésekben lesz látható.

Ilyenkor kap értelmet az a szöveg, hogy mennyire fontos az utódellenőrzés a tenyésztésben! Minden külső forma, minden jellem tulajdonság öröklődik. Persze hihetetlen számú kombinációban, de ott van!!! A tenyésztés iránya, tudatossága így irányítja a fajta megjelenési formáját, sok-sok generáción át.
Már régen tudom, hogy a kutyák közötti hasonlóság nem véletlen egybeesés, lenni kell közös pontnak,közös ősnek, ami miatt ilyen nagy a hasonlóság.  Mivel kutyáinkban, minden távolba nyúló ős ismert, hiteles adatokkal rögzített meg is van ez a közös ős. Mind két kutya tudatos tenyésztés eredménye. Vonal tenyésztett.

Két vonal kombinációja a "német " ágról tetten érhető. Öt generációra számolt COI , még nem mutatja , de a 10 generációra számolt már igen!!!! ( COI= rokontenyésztési fok, %-os számítással) Egy számítógépes program teszi lehetővé ezt a számítást , amit egy rottweileres baráttól kaptam, sok adattal feltöltve. Én is tettem hozzá még sok adatot, begépelve a saját kutyáinkat, a származási lapok alapján. Sikerült nekem is rábukkannom a közös ősre! 

A lista végén Brando vom Hause Neubrand a távoli ős, az egyező név! Persze a hasonlóság nem ettől az egy kutyától van, de a tenyésztés rögös útjait picit megvilágosítják ezek a hasonlóságok. Meg az egyéb egyezések. Az ősök akik a rokontenyésztés során mérhetően részt vesznek ADRK vonalon.
Noris vom Grüntenblick
Cäsar von der Weilerei
Ives Eulenspiegel
Falko vom Grüntenblick
Benno von der Schwarzen Heide
Bulli vom Hungerbühl
Anja von Schwaiger Wappen
Dingo von Schwaiger Wappen
Kai von Tengen
Dack von der Meierei
Anka vom Lohauserholz
Brando vom Hause Neubrand

Ezen az oldalon nézelődve, pedig az adatok kincsestárára bukkansz! Képek, videók segítenek látni is az ősöket, legendás kutyákat. 
Lilu adatlapja

Aki nem szeretne regisztrálni annak ide teszem , mi is látható a - working-dog - oldalon .
1. Három generációs származási lap . Ingyenes regisztrációval, tagként látható :  képek , videók , rendezvények , fajták  hatalmas adatbázissal.
2. A negyedik generáció már csak prémium tagsággal látható és kattintható. További generációk elérhetők, pároztatás, alom információk, versenyek, körungok, sportesemények , világrendezvényeken készült videók  stb. stb.
3. Beltenyésztési együttható - itt a % számra kattintva megmutatja, mely ősök vannak nagy százalékban hatással az adott kutyára (genetika hatása) Vonal alapító ősök pedig Adolf Pinkoß a Rottweiler c. szakkönyvében lelhető fel.
4. Itt látod a két kutya nevét és hány ősi sorban szerepelnek a törzskönyvben, ami ugye a származási lapon már nem látható.

Nagyon kíváncsiak (mint én) egészen visszamehetnek az 1920-as évekig a családfa kutatásban.  Persze először, én is csak a hatvanas évekig tekintettem vissza, majd jóval később merültem el a témában.




.


Lilu apjának ugyan ez így néz ki



2011. március 6., vasárnap

A mai nap és Lilu

Lilu itt 11 hónapos  

Ma megmutattuk, hogy kezdő kutyával, mindenkinek hasonlóak a "gondjaik". Ami megy otthon négyszemközt, vagy esetleg az utcán kicsi elvonó inger mellett, az nem megy az iskolán, amikor tele a pálya sok kutyával . Azaz olyan helyzetben amit még nem gyakoroltunk, nem csináltunk. Kriszta elő is kapta a fényképezőgépet, mert még ő sem látta hogy én pályán gyakorolnék kutyával.Csetlettünk-botlottunk, de aztán összeszedtük magunkat és kialakult némi összhang Lilu és közöttem. Még bőven van mit gyakorolni, nekünk is. 

"Tényleg el is felejtettem írni, hogy miért is jött Lilu a pályára hozzánk. Csoportban szlalomoztunk, a másik csoportban kevesebben voltak és jöttek hozzánk szlalomozni, majd amikor csinálták a balra át gyakorlatot, na az tetszett nekünk nagyon. Új forma, más vezetési technika. Kérésünkre megcsinálták többször, Dalma és Gabriella, ők már közép haladó csoportban voltak.  Dali gazdi- Pisti  kezdte a kérdések sorát. Amit szóban nehéz elmagyarázni, azt a kutyát kézbe véve könnyebb bemutatni."

 - idézem magam egy beszélgetésből. 


Jutalom falat a bal kézben! Azzal "megvezetjük" a kutyát és úgy csináljuk a helyben alaki gyakorlatokat. A jobbra át nem okozott gondot, de a balra át nehezen sikerült. Figyeld a lányok bal kezét és a testtartását ! 
Kipróbáltam Bibivel, hogyan reagál, de nem volt az igazi , hiszen ő nem az én kutyám és eddig másként tanult, a vezényszavakra a szokásos módon reagált. Zavarba jött egy kicsit miért akarom másként. Kérve nézte a gazdit, hogy ne kelljen velem dolgoznia. 

Akkor jött az ötlet, hogy megmutatom Liluval, hátha! Az autóban volt, mint mindig ott várakozott. Itthon már gyakoroltuk néhányszor ezt a vezetési technikát, de ezt még nem. Csoportban meg főleg nem. Nem gyakorolt még a pályán ennyi ember és kutya társaságában sem.


Azzal indított, hogy körülnézett, szimatolt, nagyon szeretett volna Vackorhoz( puli)  menni akit ismer. Ki voltak kötve a kutyák így a gazdik zsebeit, jutalomfalatos zacskóit szimatolta végig. Pár perc ismerkedés és sikerült "összeszedni" egy kis időre.
Aztán próbálkoztunk a balra át - tal. Hellyel közzel sikerült, mert azért még nekem se természetes így vezetni. Itthon többnyire póráz nélkül szoktam próbálgatni ezeket a gyakorlatokat. Na, de megoldottuk. Aztán megbeszéltük, hogy mindenkinek gyakorolni kell, mert egy kutya se lesz magától profi.

2011. január 29., szombat

Hogyan kezdjünk klikkerezni?

" Mit ajánlunk?
A honlap elrendezésében külön veszi az elméletet (tanuljunk) és a gyakorlatot (tanítsunk). Ne ess abba a hibába, hogy a gyors haladás érdekében rögtön tanítani akarsz. Lehet, hogy a kezdeti sikerek Téged igazolnának, csakhogy az elmélet legalább részleges megértése nélkül későbbiekben nem leszel képes felismerni a saját hibáidat és ezáltal ahelyett, hogy teljesítményetek megugrana, vissza fog esni. Megpróbáljuk videókkal szemléltetni, hogy mi hogy csináljuk. Amennyiben már régi látogatónk vagy, hogy ne kelljen végignézned minden oldalt, az újdonságok között megtalálhatod a legfrissebb cikkeinket.
És mit ajánlunk még? Azt ajánljuk, hogy tedd szórakoztatóvá a tanítást. Nem csak az alany részére, hanem saját magadnak is. Taníts olyan dolgokat, amelyek merőben feleslegesek, de szórakoztatnak Téged.

http://www.klikker.hu/  Az oldal megszűnt  számomra ismeretlen okból, ezért az én írásom is csonka lett.  Itt hagyom, nem törlöm , de további kutakodásra biztatok mindenkit! ,( ismét elérhető 2015.) 

Írta: Hornig Rudolf
Mielőtt belevágnánk a klikkerezésbe, mindenképpen érdemes elolvasni a klikkeres tanításról szóló elméleti cikkeket. Sokat segíthetnek annak megértésében, hogy mit miért is csinálunk.
elsődleges megerősítés
Mielőtt valójában belevágnánk, még van egy fontos feladatunk. El kell döntenünk, hogy mi lesz az, amivel jutalmazni szeretnénk a kutyát, azaz mikor, milyen „elsődleges megerősítést” használunk. Üljünk le egy papírral és egy ceruzával és írjunk egy listát arról, hogy milyen környezetben szoktunk a kutyánkkal megfordulni. Először az ingerszegény környezetet (pl. szoba), majd az egyre ingergazdagabbakat (kert, utca), végül azokat vegyük lajstromba, amik teljesen leköthetik kutyánk figyelmét (parkban, más játszó kutyák között). Fontos szempont, hogy bárhol is próbálunk majd kutyánkkal dolgozni, mindig olyan elsődleges megerősítést használjunk, amely képes tartósan lekötni kutyánk figyelmét. Írjuk a felsorolt lista minden eleme mellé, hogy mi az, ami szerintünk az adott környezetben jobban érdekelné mint a külső ingerek. Például:
• szoba - egy szem száraz táp
• udvar - a labdája
• utca - egy kis karika kolbász
• parkban - csirkemáj
• játszó kutyák közt - egy fél sült pulyka"-innen az eredeti cikk olvasásának ajánlása következett linkkel . Sajnos már nem elérhető az eredeti helyen. 
Hol igen, hol nem ....katt ide ! 


Ha könyvet szeretnél venni én ezt ajánlom:
2011.01.29.

2011. január 19., szerda

Még mindig a tenyészalkalmasság-Ztp.

Ha a rottweiler egyik tulajdonsága az, hogy önállóan, a veszélyt felismerve képes cselekedni és védeni (nem saját területen), akkor kérdezem én, hogy pl a német Ztp-n ezt hogyan tesztelik, mert akkor hogyan is bizonyosodhatunk meg arról, hogy ez a nagyszerű tulajdonság jelen van?
Sehogyan nem tesztelik. Feltételezik, hogy a magabiztos, bátor, jó ösztönkészletű kutya, megfelelő nevelés és trénig után. képes ilyen feladatra. Hiszen a kinológia tudománya ezt már bebizonyította. Aki szakértő szemmel néz egy ilyen kutyát ( kellő kutyás tapasztalattal)különbséget tud tenni a megcsinált, felkészített, vagy a jó ösztön adottságú kutya között. Ez látszik a különböző gyakorlatok során.
Mennyire határozott, mennyire domináns, mennyire gyorsan vált a különböző szituációk között. Ezek a gyors váltások, mennyire merítik ki agyilag, a kimerülés miben jelentkezik. Ideges agresszió? Vagy tompultság? Vagy pici szétszórtság, esetleg egy behúzott farok, vagy a teljes menekülő-elkerülő magatartás? Na, ezeket a súlyos hibákat, hogy menekülés , elkerülés egy német ZTP-n , nyílt formában nem látod, mert azért amíg az a kutya odakerül, már több szakember látta, foglalkozott vele, tesztelte.
Vagy ez a tulajdonság csak a vágyunk?
Igen, ez a tulajdonság, lassan csak a vágyunk lesz, hiszen ma már nem hordhatsz csőre töltött fegyvert! „hogy önállóan, a veszélyt felismerve képes cselekedni és védeni”Az azért, régen sem így volt, csak voltak különösen önálló (dominás) vezető típusú, intelligens kutyák, akik „olvastak” az ember gondolataiban. Azaz, az évek folyamán, olyan szoros egység alakult ki a kutyák és a gazdáik között, hogy „félszavakból” is értették egymást. Persze ehhez mindig meg kellett erősíteni a kutya helyes cselekedetét, ha védelmi szituációba került.
Vagy ez a tulajdonság melyik tesztelt ösztönnek a következménye?
A jelenlegi ZTP-n szerintem a XXI. századi elvárások a nagyfokú közömbösség és irányíthatóság, magabiztosság játszik legnagyobb szerepet manapság.  Az ŐV anyagot, pedig vagy lazán veszi egy kutya, ha jók a képességei, vagy a profi szakemberek picit több munkával “beleteszik”, megtanítják a kívánt gyakorlatokat. 
Lásd, mint fent. Miért "tudja" az egyik és miért nem a másik? Azért, mert a standard leírás szerint a "rottweiler" ilyen.  Domináns, erős karakterű, vezető típusú kutya, amelyik nem törik meg, az erős fegyelmezés súlya alatt sem. Nemes és büszke. Megtanulja, kezelni és kontrolálni az ösztöneit. Tanulási képessége kiváló. Kézben tartható. Terhelhető. Azaz ÖMT= (ÖSZTÖNÖS, MAGABIZTOSSÁG, TERHELHETŐSÉG)
Azaz, nem közömbös, hanem távolságtartóan figyelmes, engedelmes, fegyelmezett! Ez volt a kívánatos és az ilyen kutyák voltak támogatottak, ők lettek a tenyészkutyák. Tulajdonságaikat meg át is örökítették az utódaikra. ( szemben a megtanítottal, aki a tanult viselkedését nem örökítette át , azaz mást, sok nem kívánatos dolgot örökített) 
De kérdezem én, hogy milyen normális szituáció az, amikor egy hangosan zörgő izét lengetnek a kutyám felé. A magasan kvalifikált német rottweileres szakemberek biztos tudják a választ, Petermann úrtól kellett volna megkérdeznem, de akkor nem jutott ez eszembe. De bízom benne, hogy itt is választ kapok. Szóval arra gondolok, hogyha egy nyers kutya felé bezörgetnek egy izét, akkor, ha támadólag lépne fel, veszélyt érezve, akkor átmenne-e a ZTP-n? (Valszeg igen, mert egy agresszív kutya el sem jut idáig, mivel már a méretfelvételnél elbukna, szóval csak elvi kérdés, amit kérdezek)
Egy magabiztos kutya, ha nem zaj érzékeny, nem érzékeli veszélynek, a lengetett zörgő izét! Így nem is támad!
Az indokolatlanul agresszív kutya, amelyik nem kézben tartott, frusztrált, ideges-na az nem megy át a ZTP-n!
A jó, hasznos agressziót ott is tolerálják. (ott többnyire sok-sok éves kutyás, kiképző, segéd,  évekkel a hátuk mögött, szakemberek bírálnak)
(Meddig mehet el a kutya a veszélyt érezve? Tudja rangsorolni, hogy ez mekkora veszély, és mekkorát morgok vagy mekkorát, harapok?)
Igen, tudja rangsorolni, ösztönkészlete, temperamentuma, „élessége” alapján. Na meg a gyakorlatból, tapasztalat és tanulás útján!De tovább megyek. A szigorú keretek között végrehajtott ZTP mennyire “szűkítik be” a rottweiler tulajdonságait, és mit veszítünk el belőle, és merre megyünk tovább???
Igen leszűkíti, el is veszítünk belőle, de sok ember számára „fogyaszthatóbbá” teszi a fajtát. Azaz egy szélesebb réteg kezébe adható.
Miyen rottweilerünk lesz 10-20 év múlva, és milyen rottweilerünk volt 30 éve?
Ilyen is volt, mint ma, és voltak nagy egyéniségű, legendás kutyák. Milyen lesz 10-20 év múlva? A németeknek vagy jobb, vagy ugyan ilyen. Nekünk? Ha nem kezdünk el okosan tenyészteni, ennél már csak rosszabb lehet.

Megjegyzés:
2011-ben azt kell mondanom, hogy bizony egyre kevesebb az a szakember aki felismeri a "jó" ösztönkészletű kutyát. Nagyon-nagyon eltávolodtak Németországban is a " legendás" képességű kutyáktól. Ez némiképp megnyugtató számomra , hogy nem speciálisan magyar jelenség, bár a húsz év hátrányunk fejekben lévő tudásban, még így is jelentősen megnehezíti a komoly tenyésztői munkát.

A VIDEÓK -RÓL 

80-as évek vége DM-német mesterbajnokság résztvevőiből néhány kutya.  A vizsgák mögött különböző teljesítmények vannak, amit pontszámokkal fejeznek ki a bírók. A résztvevők válogató versenyeken sok sok indulóból kerülnek kiválasztásra.


https://tunde54.blogspot.com/2010/05/mesterbajnoksag.html

2011. január 7., péntek

Finn karakter teszt


Karakterteszt 
A mentál teszt célja, hogy megvizsgálja a kutya viselkedését olyan helyzetben, amikor az idegrendszere stresszelt.
Az eredmény használható a kutya karakterének és a kiképzésre való alkalmasságának meghatározásához és természetesen információt ad a tenyésztéshez.
A teszt a kutya 2 és 6 éves kora között hajtható végre. A mentál teszt két speciálisan képzett bíró által kerül értékelésre.
Speciális esetekben a kutya kaphat engedélyt, a tesz megismétlésére, amennyiben a kutya nem ment át az első alkalommal,
DE nem engedélyezett az ismétlést a jobb pontszám elérésére annak ellenére, hogy a minősített kutya nem a természetének megfelelően viselkedett az első teszt során.
A következőket foglalja magába a teszt:
1. Adottság a feladatra./1. Alap tulajdonság, képességek
Az a tulajdonság, ami mutatja, hogyan reagál helyesen a kutya megszakítás és félelem nélkül egy igazi vagy elképzelt félelmet keltő helyzetben.
2. Hajlamosság az agresszív viselkedésre:/2. Agresszióra való hajlam
A kutya hajlamossága az agresszív reakcióra a bíró ingerlésére.
3. A "vágy" a védekezésre./3. Védő készség
A kutya hajlamossága a saját falkájának (saját magának) és gazdájának a védelmére. A teszt méri a kutya hajlamosságát és hajlandóságát, nem pedig a képzettségét a védelemre vagy a támadásra.
4. A "vágy" a harcra./4. Harckészség
A kutya öröklött hajlandósága a harc élvezésére – játékra,- amikor a kutya az erejét és állkapcsát is használja az akció során.
5. Nyugalom, magabiztosság./5. Megnyugvási készség, magabiztosság.
A kutya öröklött nyugodtsága/magabiztossága vagy a idegessége /félénksége/nyugtalansága egy erősen stresszes helyzetben. Ide tartozik a kutya reakciója a lövésre, ami legalább két leadott lövést jelent egy "9mm-es" pisztolyból.. 6.Temperamentum, vérmérséklet
A vérmérséklet alatt a kutya reagálási képességét értjük a gyors és szervezett környezeti változásra. Ugyancsak jelenti a kutya alkalmazkodó képességét
a gyorsan változó helyzetekben.
7. Mentális "keménység".
A kutya mentális "keménysége" azt jelenti, hogy kellemetlen meglepetések mennyire erősen befolyásolják a feladatának végrehajtását.
Mennyire jól emlékszik a kutya a kellemetlen szituációkra és mennyire kelletlen a feladat végrehajtásra hasonló körülmények között. 
8. Megközelíthetőség
A kutya viselkedése az idegen de, barátságos idegennel szemben.
Minden jellemző értékelésre kerül egy 6-os skálán +3 és -3 pontozással
A teszt menete :
1. teszt : Bemutatkozás, találkozás
A teszt azzal kezdődik, hogy a bíró megismerkedik a tulajdonossal abból a célból, hogy megtudja a kutya képzettségi szintjét, ami később fontos
információ lehet a későbbi teszt pontok kiértékelésekor.

2. teszt: Megközelíthetőség: A bíró lehetőséget ad a kutyának a kapcsolat felvételére. Amennyiben a kutya nem létesít magától kapcsolatot, akkor a bíró a kutyát hívónevén hívogathatja.A kutyának engednie kell legalább a kapcsolatfelvételt, ami lehet barátságos barátságtalan vagy nagyon barátságos.

3. teszt : Harc A bíró harcra próbálja kényszeríteni a kutyát. Ez a teszt végrehajtandó bottal vagy más eszközzel, amennyiben a kutya belemegy a játékba a bíró fenyegetheti a kutyát, hogy megbecsülhető legyen a harckészség.

4. teszt: Adottság a feladatra 1. - Megfélemlítési teszt Ez, a teszt egy ismeretlen emberi alakú figurával kerül végrehajtásra, amit a pórázon a gazdájával várakozó kutya irányába mozgatnak. A kutya nem szabad hogy kezelje ezt a fenyegetést, nem kell tartania figurától.A feladatra való képesség ténylegesen akkor látszik, amikor a figura eléri a gazdát és megáll. Mennyi ideig tart a kapcsolatfelvétel a figurával? Kell a gazda ösztönzése? 

5. teszt : Védekezés A kutya sétál a gazdával, hirtelen a bíró megtámadja őket. A kutyának azonnal el kell kezdeni a gazda megvédését a gazda és a támadó között helyezkedve. Amikor a kutya tisztán kivehetően reagál (menekül, vagy védekezik) a bíró abbahagyja a támadást és elkezd baráti hangon beszélni a kutyához. A kutyának abba kell hagynia a támadást, és később barátságosan kell viselkednie minden agresszió nélkül.

6. teszt: Mentális "keménység" Ez, a teszt általában egy a kutyával szemben hirtelenül kinyíló esernyővel kerül kivitelezésre, annak megrémítése céljából. A mentális " keménység" meghatározásra kerül, amikor a gazda kis idő múlva visszavezeti a kutyát a rémisztés helyére. A "lágy" kutya visszautasítja a visszatérést a rémisztés helyére "kemény" kutya látszólag nem is emlékszik az egész eseményre.

7. teszt : Vérmérséklet Ez a teszt általában egy zörgő-zajos hordóval kerül kivitelezésre, amit a kutya után gurítanak. A kutya reagálása mutatja meg a kutya vérmérsékletét.

8. teszt: Adottság a feladatra 2A kutya gazdája bemegy egy a kutya számára akadályokkal teli sötét szobába. Kis idő múlva a kutyát utána engedik a szobába. A kutyának behívás és segítség nélkül kell megtalálnia a gazdáját. A kutyának figyelmen kívül kell hagynia az útjában lévő embereket és akadályt.

9. teszt : Agresszivitás A kutyát rövid pórázon egy fához kötik és magára hagyják. A bíró lassan támad a kutya irányába egyre növekvő uszítással. Minél nagyobb a kutya hajlandósága az agresszióra annál korábban kezd ellenállni a támadásnak.

10. teszt : Lövésállóság A kutya kikötve maradhat a fal mellett vagy a gazda mellett lehet pórázon. Legalább két lövésnek kell eldördülni a távolból, a kutyának nem szabad megriadnia a lövésektől.

Videó forrás: 2015-ös felvétel
Boxlee Matrix Luonnetesti + 137p 

Egy másik érdekes videó sorozat, amiről azt hittem ez is egy teszt. Kiderült , hogy nem teszt , hanem a kutya természetének a leírása, a mutatott viselkedések alapján. 
Az MH nem egy teszt, hanem egy leírás arról, hogyan viselkedik a kutya, adott pillanatban egy adott helyzetben."
Boxlee Freaky











MH azaz Mentalbeskrivning Hund  ITT
A kutyák személyiségek. A veleszületett temperamentum hatással van arra, hogy miként reagáljon a különböző helyzetekre. Az irritációs küszöbérték is egyedülálló. Valaki gyorsan és élesen reagál az ingerre, de akár késlekedéssel reagálhat. Valaki jobban aggódik a környezetben zajló dolgoktól, mint a másik. 
Az MH jelentése a Mentalbeskrivning Hund, amely leírja a kutya természetét. 
A leírást Svédországban fejlesztették ki az 1980-as években. Eredetileg azért fejlesztették ki, hogy feltárják, hogyan reagálnak a fiatal kutyák különböző helyzetekben. Az MH a kutya természetének a leírása, egy leírás arról, hogyan viselkedik a kutya adott pillanatban egy adott helyzetben. Minden kutya számára lehetővé kell tenni, hogy egyedileg viselkedjen, és az értékelést a lehető legpontosabbá tegye. Nem szükséges előzetesen felkészülni erre a felmérésre. 
A leírás kb. 35-45 percet / kutyát igényel, és egy képzett ember készít. A kutya leírásában a tesztvezető működik közre. Ezenkívül néhány speciális helyzetet két munkatárs ír le. 
A leírás előtt ellenőrzik a kutya oltási tanúsítványt és a mikro chipet. 
A skála 1-5. A lövés formában a kutya reakcióintenzitása balról jobbra (1- 5) növekszik. A leírásban nincs "helyes" vagy "rossz" eredményA különböző fajták és különböző kutyák kívánt reakciója egészen más lehet. 
A leírás tíz különböző részből áll. Minden szakasz vagy irritációs helyzet, három szakaszból áll: figyelmesség, reagálás, megnyugvás (kíváncsiság és maradék félelem). 

A szakaszok a következő típusú reakciókat írják le: 
1.Kapcsolat felvétele: A kutya kapcsolat felvétele egy idegen emberrel
2.Játssz: A kutya vágya és módja egy idegen tárggyal  idegen emberrel játszani. 
3. Fogás: A kutya vágya, hogy elkapja a gyorsan mozgó tárgyat. 
4.Tevékenység szintje: A kutya reakciója olyan helyzetben, ahol a várható aktivitás nem fordul elő.
5.Távoli játék: A kutya vágya a játékra és az együttműködésre a vezető előtt. 
6.Meglepetés: A kutya reakciója és fellépése meglepően ijesztő helyzetben. 
7.Hangérzékenység: kutya reakció és meglepő hangzás. 
8. Szellemek: A kutya módja, hogy lassan foglalkozzon a közeledő karakterekkel. 
9.Lövés: Kutya reakciója a lövésre. 
10.Játssz 2: A kutya vágya és az idegen tárgyakkal való játék az idegenekkel a terhelés után. 

Bővebben  ITT : 
A nyelvtudás hiánya nagy hátrány, sokáig rejtve maradhat a "megfejtés". Ám a technika és a kitartó keresés, meghozza a megoldást ! A google fordító pedig hatalmas segítség a tartalom megértéséhez! Kiegészítés 2018. 

2011. január 4., kedd

A törzskönyvezésről ismét

Illusztrációnak szánom és a jobb megértés érdekében! Miért fontos a törzskönyvezés és hogyan tudod értékelni a valós tenyésztési munkádat. A tenyésztés eredménye az utódokkal válik láthatóvá! Egyes tenyészállatok tenyész értéke a tenyészidőszak lezárta után derül ki igazán. Több generációs, tudatos tenyésztés, csak hiteles, valós adatok birtokában lehetséges. Ezért van a törzskönyv! A tenyésztési adatok rögzítésére szolgál. Nem ettől értékes, drága vagy olcsó egy fajtatiszta kutya, hogy származási lapja van, ami igazolás, hogy őt törzskönyvi bejegyzésbe vették! Az ár, a belefektetett munka, költségek függvénye, no meg szerepet kap a márka jelzés értéke is. 2009. Egy éve fogalmaztam meg ezeket a gondolatokat, a rottweileres fórumok, a különböző hirdető, állatvédő, fajtamentő oldalakon megjelent képek, írások benyomása alapján.

Azóta történt egy és más, a MEOE tenyésztési szabályzata megváltozott. 2010. augusztus 1-től megszűnt a tetoválás, minden kutyát chippel kell ellátni. Erről részletesen MEOE szabályzatok Tenyésztési szabályzat, ami idevág, de tulajdonképpen az összeset érdemes olvasni, fajtatisztasággal, tenyésztéssel foglalkozik valamennyi. Ne légy lusta végig olvasni, még ha úgy érzed, neked ez nem fontos! Ezek adminisztrációs lépések, tényszerű, arról mi a feltétele a törzskönyvi bejegyzésnek. 

Ki végzi, és kinek kell, lehet az almot bejelenteni. 

A tenyésztő szervezet MEOE, végzi a törzskönyvezést és a származási igazolás kiadását. Meghatározott díjért teszi mindezt, amit a tenyésztőnek kell kifizetni! Az alom bejelentését a tenyésztő teszi, a szükséges formanyomtatványok kitöltésével, melyhez mellékelni kell a dokumentumokat. Fontos változás a régihez (20 éves szabály volt) képest, hogy utólagos törzskönyvi bejegyzés, csak komoly szigorítással kérhető. 21. Egy alomból származó kölyköket csak egyben, egy alkalommal lehet regisztráltatni, ha a kölykökről 6 hónapos korukig nem kerül beadásra „Alombejelentő”, akkor csak DNS vizsgálat birtokában lehet a regisztrációt elvégeztetni.

Bevallom őszintén, hogy engem meglep, hogy látok olyan hirdetéseket, ahol elismert tenyésztők hirdetnek törzskönyv nélküli almokat, vagy csak egyes kutyákat az almon belül. Rutinos, régi kutyás vagyok, így nem töprengek sokat, mert sokféle indokot hallottam már. Ami számomra meglepő, hogy nyíltan sodródnak az árral. Sokan követik azt a gyakorlatot, hogy láthatóan hibás kölykökre nem váltanak ki származási igazolást, azt nem jelentik be az alombejelentőn, így törzskönyvi bejegyzésre sem kerül a kölyök. Ezeket a kutyákat is eladja a tenyésztő, fél, harmad áron, ami azért még így is magas összegnek tűnhet egy kezdő kutyásnak. Nem értéktelenek ők, csak láthatóan olyan hibájuk van, amire a tenyésztői szavatosság kiterjed. Színhiba, foghiba, here hiba, ide sorolható még néhány feltűnő küllem hiba pl. nagyon világos szem. Ezeket hívjuk tenyésztésből kizáró küllemi hibáknak.  

Ilyen hibákat még egy laikus is észreveszi, de ha nem, erre hamar felhívja a figyelmet az állatorvos, az első vizsgálat alkalmával, vagy az ellenlábas tenyésztő, aki árgus szemekkel lesi a konkurencia produktumát. Az eladói, állat egészségügyi szavatosság 60 nap, az idevonatkozó törvény szerint, addig lehet reklamálni a rejtett hiba miatt. Régebben mentek is vissza, reklamálni sokan, mert a kutyás fórumok ettől voltak hangosak. Ám, adás-vételi szerződés hiányában sok jó szándékú, laikus vásárló szembesült azzal, hogy őt becsapták. Az olcsó ár nem baráti szívességet, de hibás kutyát takart. Nálunk, Magyarországon, semmi nem úgy működik, mint máshol. Azt gondolnánk, hogy a vevők körültekintőbben vásároltak ezután! De nem! Pont fordítva történt. A tenyésztők igazodtak a vevőkhöz. 

Hatalmas konkurenciában, tömegáruként, az ár csökken, még akkor is, ha a költségek meredeken emelkednek. Sok törzskönyvezett kutya volt, a 1990-es évek közepétől a századforduló elejéig. 100.000-res nagyságrendű évenkénti születéssel regisztráltak kutyákat, nagyon sok fajtában a tömeggyártás volt jellemző. Komoly túlkínálat alakult ki, ami igen alacsony vételárhoz vezetett. A tenyésztők versenyben voltak, igyekeztek egymást legyőzni. Volt minőségi kutya drágán, hatalmas ígéretekkel, meg volt olcsó hobbi kutya. Senkinek nem volt gondja az eladással, a rottweiler népszerűsége csúcsán volt, nem csak itthon, de az egész világon. Majd jött a fordulat. Kampány indult a tenyésztett kutyák ellen. Először csak a szaporítókat vették célba. Ehhez a kampányhoz lelkesen csatlakoztak a tenyésztők is. Mindenhol azt lehetett látni-hallani, hogy a rottweiler rossz, komoly gondok vannak a fajta körül. Igen-igen megcsappant a vásárlói kedv. Megint, nem az történt, hogy mindenki elgondolkozott volna és szervezetten léptek volna fel a fajtáért, hanem egymás kiszorításával próbáltak talpon maradni a tenyésztők. Hibás út volt, de nincs visszaút. 

Mára már a tenyésztők is azt a gyakorlatot folytatják, hogy magyarázkodás helyett, olcsóbban adják, a kölyköket, akkor nem lehet utólagos reklamáció sem. Nem adnak származási lapot, azaz nem váltanak ki törzskönyvet (származási lapot). Nem vállalnak felelősséget a hibás kutyáért, nem adják a nevüket ezekhez a kutyákhoz, így semmit nem kérhetnek rajtuk, számon, na meg egy picit lefaragnak a költségekből, így kevesebb lesz a veszteség. Naivok még azt is gondolják, hogy senki nem tudja meg, hogy náluk hibás kutya született. Pedig semmi nem marad titokban. Az elégedetlen vevő gondoskodik róla, hogy mindenki megtudja ő milyen rosszul járt! 

Az elégedett vevők meg csak szeretik és büszkék a kutyájukra, aki számukra a legtökéletesebb rottweiler! Mert a fajta jó! A rottweiler remek kutyafajta, csak nem mindig kerül jó kezekbe a fajta gondozása. Van, hogy csúcson van, hogy gödörben. Ez egy állandó körforgás, több mint száz éve így megy, amióta fajtatiszta kutyatenyésztés létezik. (2011.)

2011. január 1., szombat

Agresszió, nevelés-Tanácstalan vagyok, mit tegyek?

Folyamatosan foglalkozunk ezzel a témával, hogyan kell nevelni, kiképezni a kutyákat, a rottweilereket.
A korai nevelés, szocializáció fontosságáról is sok szó esett, de bizony még ma is él az a nézet, hogy ráért a kutyát iskolába hordani, majd egy éves kora után kiképzéssel megtanulja a legfontosabbakat.
Közösségi portálokon, fórumokon rendszeresen vissza-visszatérő téma, a kutya agressziója. Próbálom egy kicsit összefoglalni röviden, hogy konkrét tanácsot is tudjunk adni, de ne kelljen mindent elölről kezdve elmagyarázni. Sose érnénk a végére, hiszen nagyon sok ismeret kell, ha problémás kutyával állunk szemben.
Például amikor a rottweiler agresszív a kerítésnél kutyával, majd a gazdája fegyelmező kísérletére visszafordul és harap.

Ilyenkor áll elő az a helyzet, hogy szembesülünk vele, milyen nehéz kezelni azt a rottweilert, aki ellenáll, azaz egészen mást csinál, mint amit mi szeretnénk. Erős kutya, aki igen látványosan adja elő, ha valamit nem akar. Agresszióra, többnyire agresszióval felel. Rángatom, kiabálok, feszülten próbálom fegyelmezni, esetleg ütöm, vagy más fájdalmat okozok neki, ő visszaszól. Morog és visszaharap. Mennél labilisabb, mennél kiegyensúlyozatlanabb a kutya, annál hamarabb válaszol az őt ért inzultusra visszaharapással.  Sok témába vágó cikk van . Rengeteg könyv van ebben a témában, ami részletesen foglalkozik a neveléssel, kiképzéssel.

Az én tanácsom: Ha, eddig elmulasztottad , első lépésként ismerd meg a kutyát. Nem amit a kutyás filmek mutatnak, és láttatni akarnak, nem amit a „szomszéd Józsi bácsi mond”, de ami a kutya, mint állat valójában. Ne eszközként, de értelmes, érzelmes lényként , ám mégis állatként tekints rá! Nem ember, veled egyenrangú nem lehet, mindig a te irányításodra szorul. Jó vezetőjének kell lenned, hogy a családba be tudjon illeszkedni.

A falkavezérség ma divatos kifejezés, erről én ezt gondolom: Hogyan lehetsz falkavezér? vagy Falkavezér 

Következő megválaszolásra váró kérdés, mit is szeretnél? Mi a nevelés, a kiképzés célja?Gondold át, hogyan tudod elérni. 

Valamit kijavítani, amit elrontottál, sokkal nehezebb, mint rögtön jól csinálni, jól tanítani. 

Most, kanyarodjunk vissza a fórumtémához, ami az írás apropóját adta.  Amikor a rottweiler agresszív a kerítésnél kutyával, majd a gazdája fegyelmező kísérletére visszafordul és harap. Ezt hogyan is oldhatná meg egy kutyaiskolai gyakorlás? Sehogy, ha a kutyaiskolában a gazda tanítása helyett, formagyakorlatokra, menetelésre helyezik a hangsúlyt. 

Tudni kell , hogy a kutyaiskola nem javító-nevelő intézet, de jó esetben szakemberektől kaphatunk tanácsot. Mindenki neveli, tanítja valahogyan a kutyáját mielőtt a kutyakiképző iskolába menne. Van, hogy ott az iskolán derül ki, hogy valamit nagyon elrontott, mert a kutyája egészen másként viselkedik, mint otthon, a megszokott környezetében. Egy sor viselkedésproblémával találja szembe magát, amit nehezen tud megoldani. Tanácsot is kap „ezret” és ezer félét. Lehet kipróbálni a tippeket, és a trükköket alkalmazni. A baj ezzel az, hogy a kutya és a gazda, a gyors módszerváltásoktól még jobban összezavarodik.

Hiszen mindenkinek, idő kell, amíg felfogja amit hall, a módszert megtanulja. A kutyának még több idő kell, mert, nem úgy gondolkodik, mint egy ember. Az emberi szó keveset jelent neki. Azt előbb meg kell tanulnia, hogy a szavak mit jelentenek. Majd azt is meg kell értenie mit várunk tőle, aztán meg több idő, amíg a feladatot megtanulva, megbízhatóan ismétli, minden helyzetben.

Ezért mindig az alapokkal kell kezdeni! Csak akkor lehet előre lépni, ha a kutya és a gazdája között bizalom van, kölcsönösen tudnak egymásra figyelni.

Először jó kapcsolatot kell kialakítani a kutyával. El kell érned, hogy a hangod jelentsen valamit. Ha szólsz neki, az egy közös, játék, kellemes tevékenység ígérete legyen. A pórázrángatástól , a szidástól, a korholástól a kutya nem lesz rendes, szófogadó, attól csak feszült lesz és igyekszik elkerülni téged, mert nincs meg a kölcsönös bizalom, az erős kötödés, hogy veled együttműködjön!   

Otthon kell gyakorolni, egyszerű feladatokat. Hívd magadhoz. Gyakoroljátok, hogy rád nézzen, rád figyeljen. Mond a nevét, ha rád néz és rád figyel, jutalmazd.( kezdetben egy rövid pillantásért is jutalom jár) Mindig vacsora előtt, étkezés előtt gyakorolj, akkor célt is érsz a jutalomfalattal. Ha nem éhes, inkább a kedvenc játéka lehet a jutalom. 
Kezdetben nyugodt körülmények között gyakorolj, ne legyen ott csak te meg a kutya. Aztán nehezítheted a dolgotokat azzal, hogy nagyobb elvonó inger mellet is gyakorolsz. Mondjuk egy családtag jelenlétében. 

Ha a nevére mindig rád figyel, taníts feladatokat, figyelj, ül. fekszik , áll, vársz . Használj nyakörvet és pórázt otthon is a gyakorláshoz. Ha otthon jól megy, kérd ugyan ezt a rövid figyelmet a kapuban, majd az utcán is. Akkor is, meglát egy kutyát. Ha izgalomba jön és nem rád figyel, fordulj el ellenkező irányba és akkor kérd tőle, hogy rád nézzen és rád koncentráljon. 

Türelem, türelem és sok gyakorlás. ( napi húsz perc ,- kétszer tíz) egy héten át, már komoly előrelépést hoz.(2011.01.01.)