Szatíra, anonimitást kérő szerzőtől.
Ha a következő
történet kicsit zavarosnak tűnik, annak két oka lehet. Az egyik, hogy az elmúlt
40 év bizonyos történései összekeveredtek már a fejemben, romlik a memóriám,
bár sajnos nem eléggé. A másik, hogy itt a Lipóton nem mindig sikerül jól
beállítani a gyógyszerezésemet. Ha túl kevés xanaxot kapok, attól még simán Max
von Stephanitz-nak képzelem magam, ha az ízületi gyulladásra szteroidot kapok,
akkor az is előfordul, hogy a Martin testvéreknek képzeltem magam. Csodálkoznak
is az ápolók, hogy ketten se bírnak lefogni. Igen, sajnos kezelésre szorulok.
Tenyésztőszindrómám van. Ha kiengednek a normális emberek közé, szüntelenül
tenyésztek, ha kell, ha nem, mert én értek hozzá a legjobban. A teljesség
igénye nélkül elmesélem, hogyan lettem a legnagyobb és miféle népekkel hozott
össze közben a sors-, na, ezt majd egy könyvben, most csak a tenyésztők egyes
típusairól írok kicsit bővebben, tudják, a szigetlakókról. Na meg egy picit egy
lehetséges és kicsit tipikus tenyésztői útról, egyről a millióból.
A tenyésztők
lehetséges motivációit korábban már kiveséztük, nézzük most a pályájuk
alakulását.
A kezdő.
Kezdő tenyésztőből
kétféle van. Az egyik, aki eleve azért kezd tenyészteni, mert már akkor tudja,
hogy ő a legokosabb a világon, ez a pont minden tenyésztő életében eljön, csak van,
aki már így kezd neki, ezzel a sablonos típussal később talán foglalkozunk. Az
"ideális" kezdő tájékozatlan, naiv, de tanulékony. Keresi rutinos
tenyésztőtársai társaságát, kedves, segítőkész, érdeklődő és legfőképp szerény.
Egy földre szállt angyal, akiről még senki nem sejtheti mekkora spermiummá is
képes kikupálódni, vagy esetleg a tenyésztők legjobbikává, csak sajnos ilyen
címet a világon sehol nem osztanak, legalábbis egymásnak a tenyésztők nem.
Maguknak gyakran, esetleg egy külföldi sporttársuknak, de egymásnak soha.
A kezdő remek
beszélgetőtárs, mert mindent elhisz. Képes kritika nélkül befogadni mindent,
amit a régebbi tenyésztők állítanak magukról. Azok a kezdők, akik nem képesek
önálló gondolatokra szert tenni, azok lesznek, az un. Papagájok, modernebb
változatuk a Gramofon, akit ha meglöksz, ide-oda ugrál a bevésett szövegen a
tű, de akárhogy rázod, lemez csak egy van.
A kezdő tenyésztő,
ill. tenyészteni szándékozó egyben potenciális VEVŐ is, ezért a régebbi
tenyésztők egyes prototípusai érdeklődésének középpontjában van. Ez a bevésődés
időszaka, a kezdőből gyakran olyan régi tenyésztő lesz később, amilyen típus az
első kutyáját rásózta.
Nagyobb eséllyel
lesz "normális" tenyésztő a kezdőből, ha az önként jelentkezők
helyett magának választ példaképet, lehetőleg olyat, aki nem akar minden áron a
mentora, önzetlen segítője lenni. Ritka eset, hogy ez sikerül. A legrosszabb,
amit a kezdő tehet, hogy a saját feje után megy. Ez egy bonyolult sziget, sok a
kannibál, egyedül az ember gyámoltalan, megeszik reggelire.
Nézzünk néhány
prototípust, akivel a kezdő tenyésztőnek dolga akadhat.
Villámkéz. Ő
kifejezetten a csak a szüzeket kedveli. Ha lecsap valakire, nagyon intenzív
barátkozásba kezd, üti a vasat, amíg meleg. Egy-két hónapon belül felszereli a
kezdőt saját tenyész állománnyal, akkorával, amekkorát a kezdő sosem akart. Villám
rutinos, ő maga sosem ad el a kezdőnek kutyát, nehogy később nála reklamáljon,
de mindig tud egy kihagyhatatlan, alkalmi vételt, amit lehet, ki sem kell
rögtön fizetni, majd csak az első alomból, vagy részletre.
"Szerencsétlen" kezdőnk nagyon szerencsésnek érzi magát, mert
önzetlen segítője mindent intéz helyette. Villám áldozatai az első csalásaikat
úgy követik el, hogy nem is tudnak róla, ezekkel szükség esetén még évekig
zsarolhatók. A villám általában nem csap le kétszer ugyanoda, amilyen gyorsan jött,
olyan gyorsan tűnik el, csak az összevásárolt jószágok maradnak utána.
Mentalista. Nála az
elme trükkök százaira kell felkészülnünk. Mentalista sokkal türelmesebb
Villámnál, apránként programozza a kezdő elméjét. Rendszeresen felhívja,
konzultál, de soha nem kínál fel konkrétan semmit. Mézesmadzagokat húzgál.
Hosszú, monoton előadásaiban észrevétlenül helyezi el a jól működő paneleket:
"azt Kérdezte
tőlem a német tenyésztő", "euró", "százezer euró",
"van most egy olyan, milliókért SE adtam" "ha tudnák, mi van a
kezembe" "van most kettő, de a jobbikat el kell adnom, mert a
gyengébbik nekem jobban tetszik" stb..
Mentalista
tenyészt, igyekszik a saját körébe vonni a kezdőt, tehát hosszú távra tervez,
apránként akarja lehúzni, használni. Néha félúton megszakad a beetetés
folyamata, mert elsőre sikerül a kezdőt annyira átbaszni, hogy azt már nem
sikerül kidumálni, ez a járulékos veszteség, bele van kalkulálva. Egy ügyes, rutinos mentalista akár minden
megyében tart egy kezdőt az irányítása alatt, van évtizedekig.
Tudományos
főmunkatárs. Az a fajta soviniszta, lelkes, tapasztalt tenyésztő, aki él hal
minden lehetőségért, hogy megszerzett tudását megoszthassa másokkal. Önként,
akár kéretlenül tájékoztat, felvilágosít, sőt ha szépen kéred, ingyen segít
bármiben. Nem akar semmit rád sózni csak meg akar tanítani mindenre. Arra is,
amit sose akartál tudni. A tudományos főmunkatárs segítsége kezdetben nagyon
bejön mindenkinek, de előbb utóbb mindenkit zavarni kezd, hogy a mester-tanítvány
viszonyba nem fér bele még 2-5-10 év múlva sem, hogy a már nem is annyira kezdő
tenyésztő egy-egy egyszerű tőmondatát kijavítás nélkül elfogadná, nyugtázná,
vagy bármilyen tenyésztéssel kapcsolatos elképzelését helyeselné, vagy
egyszerűen ráhagyná. Mire feltűnik és zavaró lesz, hogy tulajdonképpen nem a
kezdőnek segít, hanem ön megvalósít más kontójára, addigra a kezdő számtalan
értékes tudás birtokába jut, már csak egy frappáns okot kell találnia, hogy
kisértődhessen a "kapcsolatból", anélkül, hogy meg kéne köszönnie a sok
segítséget.
Hát akkor nincs
remény? Nem fordulhat elő, hogy normális, felkészült, sikeres tenyésztő a
szárnyai alá vegye a kezdőt? Mégis mi oka lenne kinevelnie a saját
konkurenciáját? A praktikus kényszer, hogy együttműködjön másokkal a tenyésztő,
az az, hogy egyedül nem tudja minden elképzelését megvalósítani. Nem lehet
mindenki Stephanitz, akinek hatalmában áll másoknak diktálni, vagy anyagilag
megengedheti magának, hogy fenntart egy önálló több száz kutyás tenyészetet.
Egy tenyésztő maga
az egyszemélyes MGTSZ. Ő az agronómus, az állatorvos, a TSZ elnök és a
szarszedőmunkás is és ő az adminisztrátor és a marketinges is. Ráadásul nem
alapvető élelmiszert termel, tehát marketingből az alap nem elég, több kell.
Attól függően, hogy melyik tenyésző személyiségéből melyik az erősebb, a
tenyésztő, a gazdasági igazgató, vagy a marketinges, attól függ, hogy miben
erősebb: dumában, vagy tenyész állományban. Az optimális egyensúly ritka. Na,
ebben a mgtsz-bán a tanítvány, a felkarolt kezdő a melléküzemág, a plusz tíz
tehénke, a plusz istálló, a plusz 2 dolgos kéz, tehát kibővült lehetőségek
kincsestára.
A szerencsés
tenyésztő összehozza a sors olyan kezdőkkel, akik nem akarnak önálló MGTSZ-É
válni, mert csak hobbiként kutyáznak egy tisztes megélhetés mellett. Jó
csapatjátékosként a kezdő és a tenyésztő akár évtizedekig tolhatják egymás
szekerét, akár profi csapattá is válhatnak. Ez a ritkább eset, hisz a
"szépségversenyek" világa, de a versenyek világa is nagyobb számban
vonzó az exhibicionista embereknek, mint az átlagembernek
Az út
Tegyük fel, kezdő
kutyásunk jó mentort talált. Nyolcvanezer forintért megvette hosszas
tervezgetés után az első szukáját mentorától. Nyolcvanezer forintért a híres
magyar tenyésztő szukájából, amiben 30 év tenyésztői munka van és a híres német
kanjától, amiben 70 év tenyésztői munka eredménye kristályosodott ki. (Ekkor
kéne gyanakodni, hogy ez nem egy nagy biznic, de a nyolcan ilyenkor még
alomszámmal szorozva soknak tűnik)
Mentorunk a lelkes
kezdő kezét fogva gyakorlatilag egyszerre neveli fel a kezdő tenyésztőjelöltet
és a tőle származó kutyát. A tanítvány még nem felesel, nem okoskodik, csak
csinálja. A mester mellé szegődve minden szakszerű segítséget megkap a
kutyaiskolán, a kiállítási körben, mert ugye mini bébitől kezdve végignyomják
együtt a szezont. Kezdőnket lassan felismerik a régiek az arcáról, van, aki már
a keresztnevét is megjegyzi.
Kezdő tenyésztőnk
így tölt el minimum 2 évet, de inkább 3-at 4-et tanulással,
asszimilálódással. (Ez a mai,
felgyorsult világban elviselhetetlenül sok idő. A kutya nem rossz, jó kézben
van, tenyésztő nexusai kiterjednek az általa tenyésztett kutyára, tehát 2 éves
korára a kezdőnek van egy vizsgázott, körungozott, champion szukája.
Remegő, bizonytalan
kezdőnk a következő hónapokban a mentora nyakára jár, és kimasszírozza belőle,
hogy mivel kéne befedeztetni a szukát, sőt a kinézett kanhoz Németországba be
is ajánlja a mentor a tanítványt, hogy a híres kan korlátozott számú
fedezéséből jusson az ismeretlen kezdőnknek is.
A kezdőnél az első
kupac kiskutya tehát két-három tenyésztő összesen 120 éves munkásságának
gyümölcséből születik. Szerencsés esetben az alom rendben van, természetesen a
lelkes kezdőnk meg is tart belőle. A felnevelt kutya már az ő kennel nevén fut.
Még minden szarért mentorát hívogatja, de már nem mindent csinál úgy, ahogy a
vén hülye mondta. A felnevelt kiskutya nem lesz rosszabb az előzőnél, kezdőnk
arca is ismert már, tegeződik a bírókkal, de feléjük még maximális alázattal
viseltetik. A saját tenyésztésű kutyája hazai pályán befut. Ekkor van az első
komoly elszállása a kezdőnknek, amiből csak néhány év és néhány kurva nagy
pofon után száll le a földre, ha egyáltalán leszáll.
Itt megroppan a
mentor-tanítvány viszony. Jön a "mit akar ez még itt, nyugdíjas, nem érti
a modern dolgokat, nem tett le évek óta semmit az asztalra.", mert
valahogy meg kéne szabadulni attól az embertől, aki még emlékszik, hogy nem
mestertenyésztőként születtünk le a földre. Az ezt követő időszak igen sok
mocskolódással telik, ezt nem részletezném. Lényeg, hogy elvágtuk a
köldökzsinórt és mindenki megy a maga útján.
Ekkor jönnek a
tenyésztő életében a nagy útelágazódások.
Az első alkalom,
mikor a tervezett alom nem születik meg. Az első alkalom, mikor a saját
ötletéből kitalált kantól egy alomnyi selejt születik. Az első alkalom, mikor a
megtartott kutyája nem lesz tenyészthető. Az első alkalom, mikor gyanakodni
kezd, hogy valaki becsapta, valaki csalt, valaki eltitkolta a kanja örökletes
hibáit.
Az első alkalom,
mikor rájön, hogy egy recesszíven öröklődő súlyos hibával Mattot adott az egész
felépített állományának.
Az első dilemma, hogy a nem perfekt elő
röntgenű kutyának mi legyen a sorsa. Az első reklamáló vevő. Az első alom,
amire nincs egy fél vevő sem, hiába a nagy befektetés. Az első szuka, ami az
ellésnél elpusztul almostól stb..
Mikor a
problémákkal szembesül, amikor a veszteségeit kell lajstromozni, akkor válik
el, hogy mit tanul belőle.
Mantrázza a
külvilágnak a sablon SV dumát és más kutyáiból keverget?
Elkezd elcsalni
minden követelményt, hogy csökkentse a veszteségeket?
Befejezi?
Leszegett fejjel
megy előre a saját szabályai szerint?
Szerényebb lesz,
vagy még nagyképűbb?
Ha kell ötször,
tízszer elkezdi a nulláról, vagy inkább megmagyarázza, hogy miért jó a szar is?
Megtanul mindent a
maga kárán és ő is kitanítja a saját fiatalkori alteregóját?
Magyarázza
napestig, hogy a kulisszák mögött van egy másik világ, amiben nem minden ilyen
fekete és fehér, mint a mesékben? Hogy mindenki kicsit királyfi és gonosz
boszorkány is egyben? Hogy a szentek és az álszentek ugyanazt tartják
helyesnek, de a szentek úgy is élnek, az álszentek meg csak el akarják hitetni
magukról, hogy szentek? Elmeséli a
kudarcait, hogy tanuljon belőle más is, vagy letagadja, hogy tévedhetetlennek látsszon?
Ideális esetben a
kudarcok és a buktatók ellenére becsületes marad, hű marad a saját lefektetett
elveihez, kerül, amibe kerül. Ez nagyon ritka, de nincs egyetemes térkép, amin
fel vannak tüntetve azok, akik meghasonulás nélkül képesek hosszan megmaradni
egy fajta mellett. A kezdő tenyésztők ritkán nőnek túl a mesterükön. Minél
gyengébb a választék mesterekből, annál kevésbé várhatunk csodát a kezdőktől.
Ma már minden
relativizálható, pedig a tenyésztési módszereknek, anatómiai ismereteknek,
örökléstannak, tanulható elsajátítható szakirodalma van, csak hát az internet
csodája által a papagáj véleménye egyenértékű bármely professzor tudásával, sőt
előbbi szorgalmasabban hajtogatja a magáét, ezért ma egy kezdőnek nagyon kevés
az esélye, hogy eligazodjon, jó felé induljon el. Győztes és győztes kutyák
között a kezdő nem lát különbséget, innentől halott ügy.
Emlékezzünk csak:
30+70 év tapasztalatát összegyúrva kaptunk nyolcvanezerért egy kutyát. Ha a
kutya éppen nem menő, akkor 50 ért kapunk 150 évnyi szelektált tenyésztett
csodát, vagy 20 ért. Ebbe háromféle ember nem bolondul bele: 1. aki pénzénél
van, 2. az, aki olyat tenyésztett, amivel elégedett, vagy 3. a kettő (ritkán)
együtt. Az összes többi dolog csak az életünk, az nem különbözik attól, ahogy a
pék veszekszik a kisinassal, vagy a molnárral.
A további, elvont
hozzáadott értékek csak a fejünkben, lelkünkben léteznek. Az önbecsülését
mindenkinek magának kell megszerezni, őrizni, ápolni, azt nem egymástól kell
várni. Nem vagyunk annyira speciálisak, mint szeretjük hinni, sőt nagyon is
átlagosak, csak bolondabbak. A kutyás egy se normális. Ja, és hogy végül hogyan lettem a legnagyobb
tenyésztő? Sehogy. Ende
szerző: ismeretlen ismerős K.Viktor. Kérlek csak a forrás megjelölésével, használd fel a blogban levő írásaimat. Ne másold sajátodként!
Árpival nagyon sok klassz helyre
szoktunk menni, például a kutya suliba kirándulni, vagy roti lányokhoz ... stb.
Alig várom nap, mint nap, hogy jöjjön értem! Már messziről felismerem az autója
hangját, olyankor ki tudnék ugrani a bőrömből örömömben. Az egyik nap feltűnően
nagy volt a készülődés. Kati mindenféle finomságot pakolt egy kosárba, majd
beültünk a dzsipünkbe – Kati, Árpi meg én és már mentünk is. Nagyon szeretek
kocsikázni. Budapesten a Ludovika téren kötöttünk ki. Ott már nagy volt a
felhajtás. Nagyon sok fura ember rohangált látszólag cél nélkül fel-alá. Amikor
kiabált valaki, hogy „felvétel” hirtelen mindenki csöndben maradt, nem
izegtek-mozogtak egy darabig. 
Brad Prittnek csak annyi lett
volna a feladata, hogy együtt szerepeljen velem egy kameraállásba.
