Sirocco Grace

Koxi..Nem versenyeztünk egyik tenyésztővel sem, nem hagytuk magunkat beszállítani egy ringlispílbe, ami a kiállításokon való pontgyűjtő akcióban csúcsosodott ki. Továbbra is azt csináltuk, amit szerettünk, kutyaiskolába jártunk. A tenyésztésben kritikusan szemléltük a kutyák vézent és küllemét, de bizony a küllemben mindig nagyobb engedményt tettünk. Ami csak annyit jelent, hogy a „lényegtelen” szépségelemeket, nem értékeltük akkora hibának, mint a környezetünk. Kicsit világosabb szem, picit világosabb rajzolat, foltos száj pigment, picit lefutott rajzolat, vagy kissé laposabb stop nem voltak üldözendő tulajdonság.  A bátorság, a magabiztosság, az ész, a munka készség, ehhez a jó temperamentum, viszont mindig első helyen álltak. Az évek alatt megtanultuk korán felismerni, a jó képességeket.

Kokszi kutyámat így tartottam meg. Hihetetlenül okos, magas apport készséggel, kiváló orral, magabiztos, természetével varázsolt el. Feje, nem egy klasszikus szépség, picit sötét rajzolattal, de korrekt testtel és szögelésekkel rendelkezett.  Maradt nekem, hiszen csak én ismertem a kiváló tulajdonságait, a vevők mindig csak külső alapján választanak. Örültem nagyon, megszerettem, megtartottam boldogan. Kiállításon felvezettem CAC minősítéssel zártuk a napot. Tenyészszemlén 16 hónapos korában kapott tenyészthető minősítést és a HD minősítése is rendben volt, tehát jól alakultak a dolgok. Szorgalmasan jártunk iskolába és az új kiképzési technikák, metodikák kipróbálása se maradt el. Akkor már a Kőbányai Happy Dog kutyaiskolába jártunk második éve. Siroccó G - alom 1998. Fedeztetni Swaigba mentünk.

Vait Schwaiger Wappenre esett a választás, mert láttam élőben a körungon és kellett egy másik vonal, de olyan kutyával képzeltem a frissítést, aki számomra meggyőző az őrző-védőben. Mivel Mexner úr ezzel a kutyával indult Német Mesterbajnokságon és körungon is, gondoltam olyan nagyon nem nyúlhatok mellé.






Így született meg Koxi kutyám 1998. április 29-én Siroccó Grace a tk-i neve.




Sok szép és eredményes utóddal örvendeztetett meg minket. 2007- megfogalmaztam, közzé tettem,hiszen rendre kifogásolták, a kezdő friss kutyások, hogy miért nem "versenyzek" vizsgázok, miért nem küzdök a kiállításon a címekért.

Sirocco Gracie-Koxi. Mint látod ő csak egy „nyamvadt” CAC címig jutott (egy kiállításból, egy győztesség, azért nem olyan, kis teljesítmény) pedig jártam vele iskolába és egy remek kutya volt. Csak, valahogy sose jött össze, hogy a vizsga is meglegyen. Fázisos versenyre azért nem jutottunk, mert a felugatása nem volt jó. (kissé távol ugatott, ha közelebb engedtük befogott) Hiába próbáltam rávenni a segédet, hogy lépjünk tovább, nem ment. Sose készültünk el. Aztán az iskoláról is elmaradt a segéd. (válás, lakásváltás, pénztelenség) Az egész iskolán végigsöpört a válási láz. Na, azért a nősülési is. Új élet, új család. Az egész közösség egy válságos szakaszba ért, szétesett. SEGÉD NÉLKÜL MARADTUNK.

Majd az almok közötti regenerálódás miatt sem léptünk tovább, mert nálam nem szokás 4 hetesen leválasztani a kölyköket, hogy versenyen vagy vizsgán indulhassak a kutyával. Mindent nem lehet egyszerre csinálni, választani kell. Utódai pont olyan okosak, könnyen kezelhetőek lettek, mint ő maga. Nagy munkakedv, apport készség, intelligencia. O-S-T-U-V-Z alom

Ezüstkoszorús mesterkiképző, Ezüstkoszorús mestertenyésztő címet értem el. Nem ajándékba kaptam egyiket sem, minden előírásnak megfeleltem, hiszen” kínosan” ügyeltem a szabályosságra. A címek eléréseinek feltétele meg volt.

Képeztem magam. 1. Kinológiai Nyári egyetem, 1985, 2. Kiképzői és kiképzésvezetői tanfolyam 3-szor, mindhárom alkalommal. NSZK szakemberekkel. 1987, l989-ben kétszer 12 év aktív kiképzés vezetés, kezdő, közép és haladó csoportok. Majd itt a Happy Dogon az újabb tanulás, a versenyzőktől, nemzetközi szakemberektől. Ring titkár tanfolyam és vizsga, Bírói tanfolyam (küllem) és vizsga 2x. Csak az írásbeli vizsgáig jutottam el, mert a „politika” mindig közbe szólt. A „politika”= kutyás szarkeverés, olyan emberi magatartás megkövetelése, amit sose vett be a gyomrom. De ez bizonyítvány nélkül, csak magyarázkodásnak tűnik. Nem magyarázkodom, csak visszaemlékezem és próbálok átadni valamit a megtanultakból, tapasztalatból.