Rottweil 1988.

1988-ban vált lehetővé, hogy szabadon, korlátozás nélkül külföldre mehessünk. Az akkori trendi- a bevásárló turizmus- helyett mi Rottweilt választottuk. Régi vágyunk volt, hogy „igazi” rottweilert lássunk. Juhász Laci, Anikó a felesége, Győző és jómagam keltünk útra. Mindent Juhász Laci és Anikó szervezett meg, nekik volt autójuk is. Laci vezetett és fényképezett. Az ADRK Klubkiállítás 1988-ban Rottweilben volt így kettős a kapcsolódás, a város melyről a fajta a nevét kapta, a kiállítás, amelyen megnézhettük milyennek, kell lenni a rottweilernek valójában. A hazai bírálatok már akkor sem adtak igazi támpontot, hogy a tenyésztésben merre haladjunk.

Szűkös valutakeret, csillagászati árak, hosszú autóút, de bevállaltuk és elindultunk. Soha véget nem érő autóút után / 15-óra/ megérkeztünk Schönberg-be, ez a kiállítás helyszínétől 3o km-volt, itt sikerült szállást találni. Egyik ámulatból a másikba estünk, sok-sok dologra rácsodálkoztunk, nagy várakozással néztünk a másnapi kiállítás elé.

A szállás ablakából készült fotó

Rottweil gyönyörű kisváros, az ottani sportcentrumban rendezték a kiállítást. A szebbnél szebb autó csodák után, szebbnél szebb kutyákat láttunk. Tiszták, csillognak-villognak, erőtől duzzadó nagy kutyák. 200-nál több rottweiler! Fantasztikus! Az egész lékkör, az emberek, ahogy a kutyáikkal bántak, felvezették, más az itthon megszokottnál. A kiállításra nem kellett belépőt fizetni, négy körben folyt a bírálat. Talán nem lesz unalmas, ha leírom a bírálat menetét. Ez ma is így folyik, és igencsak eltér a hazai gyakorlattól.

A körbe behívják az összes kutyát és elkezdődik a bírálat. A bíró kezében egy mappa van, ahova mindig ír. Sorban megnézi a kutyák fogát, a kutyát, jegyzetel. Majd startszám szerint egyenként lebírálja a kutyát állásban és egy rövid mozgásban. Folyamatosan jegyzetel, de minősítést még nem ad ki. A körben a bírón kívül még két ember segédkezik. Ring titkárok, segédbírók. Semmi kapkodás, hangoskodás. Nagyon kulturált és figyelmes, segítő szándékú udvarias bírók. A kutyák néha összehördülnek, de egy erőteljes vezényszó után fegyelem van. A bíró nem turkál a kutya szájában, de elvárja hogy a gazdi kézben tartsa a kutyát. Már akkor is tilos a kutyának a bíróra támadni. Amikor az összes kutya sorra került, a bíró különböző csoportokat állít fel. Akkor még nem tudtuk miért, de hamarosan világossá vált.

A jó minősítésű kutyák még futhatnak egy kicsit jobb helyezésért, a nagyon jó minősítésű kutyák, azért hogy a végső szűkítésbe beleférjenek, futhassanak a kitűnő címért,„futhassanak a győzelemért”

Elkezdődött a futás; futottak, futottak, volt olyan kutya, akit több ember váltva futtatott. Megálltak, pózolás, a körön kívüli segítők” síppal-dobbal” labdával stb. igyekeztek segíteni( ma már ez a hangzavar tilos, sokkal csendesebb, visszafogottabb a külső segítség) A bíró nézi a kutyákat, némelyiket előre, némelyiket hátrább helyezi. Két, három csoport alakul ki, a sorrend a csoporton belül is fontos. Végül, bent marad egy csoport. Ők ismét futásba kezdenek. Látható a felfokozott izgalom, itt már tétre megy! Szinte kifogástalan küllemű kutyák. Most dől el ki lesz az adott osztály első négy helyezettje. Futás, pózolás, futás, pózolás. Kialakul a sorrend. Szinte egyforma kutyák az első tíz helyen. Mi dönt? Fogazat, forma, felépítés „ szépség”, a mozgás és a kifogástalan idegrendszer. Utána olyan „apróságok” mint a pigment, szemszín, a jegyek színei. 

Fiatal osztályban és növendék osztályban nincs kitűnő minősítés, nyílt osztályban is csak az első négynek. Munka osztályban és győztes osztályban már több kutyának van kitűnő minősítése. A klubkiállítás mindig két napos, szombaton a fiatal, vasárnap a felnőtt mezőny kerül bemutatásra. A fiatal és a felnőtt Klub győztes cím kiadása vasárnap történik a díszkörben, majd itt kerül sor a fajta győztes cím kiadására is. Majd a Tenyész csoportok díjazása és vége a kiállításnak, du 5-6 ó körül.

Meghatározó élmény volt a bírók munkáját figyelni, mennyire szeretik és értik a rottweilert, nyelvtudás nélkül is egyértelmű volt számunkra, hogy mi miért történik. Majdnem minden osztályban az a kutya nyert, ami nekünk is tetszett.

Az már csak itthon derült ki, a fotók , a videó és az ADRK újság böngészése után ki miért lett első illetve második harmadik, negyedik. Minden eredmény és az első négy kutya bírálatának leírása megjelent az újságban.

Hazaindultunk, másnap haza is értünk. Én akkor azt mondtam, hogy soha többé, ennyit autóba nem ülök többé. Na meg az anyagi fedezett, sem állt korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre. Akkor még a hazaihoz képest csillagászatiak voltak az árak!

(2006) Feldolgozás: 2009. 2010. 

Fajtamentés és a tenyésztői klub ellentmondásai.

Az összes klub VEZETŐJE, tenyésztésirányítója részére

Tisztelt címzett!

Kérem, világosítson fel, mert én ezt végképp nem értem!

Tessék mondani a vihartól, emberektől félős rottweiler az, miért lesz jó házőrző? Megbízható családtag?

Miért lehet biztonsággal beilleszteni bárhova és bármilyen családba?

Hasonló, tenyésztőtől származó társaikat, meg miért üldözik önök tűzzel -vassal? Itt csak azt a képzettársítást, tessék figyelembe venni, hogy egy tenyésztőnek mindenért felelni kell, bármilyen hiba a kutyán súlyos megítélés alá esik. Szinte bűnözőként tekintenek a tenyésztőre, mert ilyen kutyát, mert eladni. A fajtaleírásban kizáró ok a tenyésztésből, így gyakorlatilag elő se fordulhatna ez a hiba, miért van ilyen mégis?

A tenyésztőtől származó ilyen kutyák nem érdemelnek szeretetet, gondos, pátyolgatós gazdit? Rájuk kiközösítés vár, mert nem váltották be a kedves vevők azon elvárását, hogy biztos tenyészkutyák legyenek, és pénzt lehessen keresni velük? Vagy mi a szösz.

Hiszen ha ajándékba, jelképes összegért kap valaki egy ilyen kutyát, hős lesz, ha menti, és súlyos tízezreket fizet a kezelésére.

Egyrészről legyen kötelező hibátlan, minden porcikájában egészséges kutyákat tenyészteni, másrészről meg bármilyen kutyát haza lehet vinni minden kritika nélkül?

Őszintén nem értem.

Kérem, ne hivatkozzon a kiképzésre és a munkavizsgára, mert mint tudjuk a képzettség nem örökölhető, meg egyébként is senki nem várja el a beteg kutyuskáktól, hogy ilyen megmérettetésen részt vegyenek, így megint egy diszkrimináció állna fel a tenyésztett kutyákkal szemben! A beteg kutyuskáknak csak az a feladatuk, hogy majd hálásak legyenek.

Szóval, most vigyek haza egy megmentett lelket, vagy próbáljak egészséges, jó képességű kölyökkutyát hazavinni?

Sajnos a hobbimra, a kutyára szánt pénzem a családi kasszából behatárolt, ezért most kell döntenem.

Ingyen kutya és sok pénz az állatorvosnak, vagy tenyésztett kutya és esély a problémamentes éveknek? Az elsőnél nincs sok választási lehetőségem, kapok egy zsákbamacskát a látható hibákon kívül is. Hiszen a látható hibát látom, felvállalom, és majd szeretettel megoldom. Az állatorvosnak adott pénz jó helyre megy, hiszen egy korszerű, jól felszerelt rendelőbe járhatok majd a következő kutyámmal is.

A másodiknál egy kicsit több esélyem van, olvasom itt a net-en is és az összes kutyás könyvben.

Azt írják, ha gondosan választok, tisztességes tenyésztőnél minden segítséget megkapok és még garanciát is, ami a lelkiismeretes tenyésztő számára, már a jó híre érdekében is kötelező.

Hiszen nevét adja, elérhető, számon kérhető.

Szóval? Nézzek körül a menhelyen, vagy nézzek szét a tenyésztőknél?

Vagy ne is vegyek rottweilert, az nagyon rossz és problémás fajta, beteg, túltenyésztett, harapós vadállat?

Ön milyen kutyát ajánlana?

Milyen szempontok szerint válasszak?

A legelesettebb, legsanyarúbb sorsú sokkal hálásabb lesz, jobb házőrző, hiszen sokkal több gondoskodást adok majd neki, sokkal mélyebbről kell kutyát csinálni belőle?

Vagy rosszul gondolom. Étel ital, meleghely elég és utána magától profi lesz?

Ugye soha nem fog megharapni, és a gyereket sem?

A nagymama is szabadon járhat,- kelhet, a szomszédok, barátok is?

A betörőt tuti megfogja ugye?

Esetleg majd sportolhatok is vele?

Talán versenyezhetek is?

Jaj, nagyon előreszaladtam, álmodozok, tervezek, és még kutyám sincs.

Várom, szíves válaszát és ne haragudjon, hogy ismeretlenül zavartam.

Üdvözlettel: egy jövendő kutyás

Ez a levél, az én fikcióm. Megpróbálom elképzelni milyen, kérdéseket tesz fel egy érdeklődő kutyás, ma Magyarországon.

Persze megfogalmazom benne, kissé cinikusan az én tenyésztői ellenérzéseimet is, arról az ellentmondásról, hogy a tenyésztőtől hibátlan, kifogástalan kutyát várnak el, de ha mentenek egy lelket, bármit kritika nélkül hazavisznek. Azaz, dehogy viszik kritika nélkül. A kutya kiajánlóját ugyan olyan kérdésekkel bombázzák, mint mondjuk a tenyésztőt. Ám a válaszok itt is két esélyesek.

Vagy őszinte, vagy némileg kozmetikázott, a nehézségeket eltakaró a válasz. Mindkét esetben ugyan az a motiváció. A tenyésztő szeretné viszontlátni a költségeit, szeretné újabb kutyákba fektetni a pénzét, a fajtamentő meg szeretne kevesebb pénzt költeni az adott kutyára, hogy egy újabb lelket menthessen meg.

Ugye, hogy sehol nem az állatszeretet az egyedüli motiváció?

Hogyan lehet eldönteni, hogy lelkiismeretlen pénzkeresés, vagy nemes cél áll a háttérben?

Amennyiben a vezetőknek nincs válasza a kérdésekre, bárki válaszát meghallgatnám.

Olyan érveket, ami nem köpködő, gyűlölködő, ami gondolkozásra vall és a probléma felismerésére. Feloldja azt az ellentmondást, hogy egyrészről lelkiismeretes tenyésztést írunk elő, másrészről azt hangoztatjuk, hogy az igazi állatszeretet, kritika nélküli.

Sőt, a „valódi” a mentálisan és fizikailag, beteg kutyák gondozásából áll!

ui: a szöveg megvágásához, részletek kiemeléséhez nem járulok hozzá! A másoláshoz sem! Ez úgy kerek és összefüggő ahogyan le van írva. Dolgozat, cikk, blog ? A gondolataim ami a témához kapcsolódnak. 2007. okt.

2010. Mára már teljesen egyértelmű, hogy összehengolt akció indult el, a tenyésztett kutyák ellen. Álságos módon, az ő "megmentésüket" tűzték ki célul. Ezzel a fajtaszerető, segítő szándékú kutyásokat igyekeztek befolyásolni, rábírni őket, hogy pénzzel segítsék a munkájukat. A gátlástalan, tudatlan, pénzkeresés reményében szaporítók és bármit összepárosítva, kedvtelésből létrehozott almokból származó kutyák aztán biztosítják is a kutyákat ehhez az üzlethez. Folyamatos utánpótlást ad, a törzsköny nélküli, régen legalább felülbélyegzett törzskönyvvel gyártott kutyaállomány. Olyan magas a tenyésztés költsége, hogy kevesen mernek belevágni.

Az agresszióról.

Az agresszív kutya

A kutyákban az agresszió a fajra jellemző, valamilyen ingerhatás következtében kiváltódó, fenyegető és támadó, de természetes viselkedésforma. A kifejezést - agresszív - emberi oldalról nézve nehéz egyértelműen meghatározni. Nagyon sok ember az agresszív jelzővel fejezi ki az állat viselkedésformáját már akkor is, ha a kutya morog, vicsorít vagy ugat. Ezzel szemben a tapasztalt kutyatartók és kinológiai szakemberek csak akkor nevezik agresszívnak a kutyát, ha az valakit szándékosan támadott, űzött és megsebesített.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy arra a kérdésre: Miért agresszív egy kutya?, szintén nem adható egyetlen és minden helyzetre, minden állatra vonatkozó felelet. Némelyik kutya azért támad, mert ragadozó, és vadászösztönéből fakadóan szándékosan meg akarja ölni potenciális áldozatát (a zsákmányszerzés ugyan etológiai értelemben nem agresszió, az emberrel szemben azonban mégis akként nyilvánul meg, ezért itt tárgyalnunk indokolt). Más kutyák azért, mert helytelen vagy elégtelen szocializáció következtében nem tanulták meg a megfelelő kontaktus felvételi módokat, viselkedésformákat. Megint mások azért, mert félnek, és megpróbálják a legjobb védekezés a támadás stratégiáját alkalmazni.

Kubinyi Enikő dr. 

Etológus  szakember írása >>BŐVEBBEN  >>>https://siroccorottweiler.hu/ismet-a-kutyak-agressziojarol/

Van egy házőrzőnk.

Két idézet. Az egyik egy szakmai anyagból, a másik egy általános laikus vélekedés.

1.Hogy egy kutyát haszonkutyának képezünk ki, feltétele a jellem képe, csak ez teszi lehetővé, hogy elkezdjük a kiképzést. Itt feltétlen kell az egyes kutyákat jellemük szerint differenciálni, mert csak a képessége után válik a kutya, különböző területen használhatóvá. Ez azt jelenti, hogy nem mindegyik kutya tud védőfeladatot ellátni és ezekhez nem biztos, hogy kiképezhető.

2.Engem ez nem érdekel, nem érint, hiszen a kutyámat nem akarom kiképezni. Nekem a nélkül is őrzi a házat, hiszen így született, mert ő egy rottweiler. Biztos vagyok benne, ha kellene az élete árán is megvédene, mert úgy szeret, olyan hálás kutya. Vélekednek sokan, akik csak hobbiból, kerti kutyaként, házőrzőként tartanak rottweilert.

Az élet számtalanszor bebizonyítja, hogy nincs ez így, de az emberek hajlamosak átnézni a probléma felett, mert azt gondolják ez őket nem érinti. Az ő kutyájuk, különb házőrző, mindenkinél. Lám hogy ugatja az idegeneket. Egyébként meg egy barátságos nagy maci, akit kenyérre lehet kenni, sose néz még csúnyán se az idegenre.

Valóban, a mindennapokban nincs is szükség többre, mint a bősz ugatásra, mert a harapós, veszélyes kutya legendája kellően elriasztja a rosszban sántikálókat. Valódi vészhelyzet ritkán adódik, ezért mindenki nyugodt.Időnként riasztó hírek kapcsán kerül szóba a fajta, és ezért ma a rottweiler szeretetreméltóságát hangoztatja mindenki. Ami így is van, de a fajta eredeti felhasználása szerint, kiváló őrző-védő kutya, ami a vérében van, erre tanítani sem kell. Ez az állítás is igaz, de ez csak rész igazság, mert ez lenne az ideális állapot. 

A kitűzött tenyésztési célt sokáig sikerült megvalósítani. Mára a rottweilerek jelentős százaléka, nem rendelkezik ezzel a legendás képességgel. Mennyire nem, azt a tenyészszemléken és a kiállításokon felvezetett kutyák munkaképessége, jellemképe elárulja. ( a bezzeg jobb és szuperebb kertbe bezárt állomány, pedig még a próbáig sem jut el, az ő teljesítményük „hidd el, hogy úgy van, mert én mondom”) 

Lásd, mint fent, ebben a szerepben csak akkor tud helytállni, ha ösztönös tulajdonságai, megvannak a feladathoz. Ösztönös képességei: magabiztosság, bátorság, védő ösztön, harci ösztön, terhelhetőség, irányíthatóság. Minek ide született képesség? majd én olyanra nevelem! –gondolják sokan. 

Ha ez ilyen egyszerű lenne, nem kellene azon fáradozni, hogy a fajta jó tulajdonságait megőrizzük, megtartsuk. Fajtákra sem lenne szükség, mert akkor mindenki neveléssel meg tudná oldani ezeket a dolgokat és univerzális csoda kutyák lennének ( mint a filmekben) Szóval, erről is szól amikor azt mondjuk, hogy a rottweilert tenyészteni kell. 

Amikor bizonyos tulajdonságokra tervszerűen nem szelektálunk, az a tulajdonság bizony elveszik! Csak nagyon véletlenszerűen bukkan elő, hiszen az öröklődés törvényszerűségei közé az is hozzátartozik, hogy a szülőpárok tulajdonságainak öröklődése harminckilenc a négyzeten. Azaz a variációs lehetőség, több tízezres nagyságrendű! Naiv dolog azt gondolni, hogy csak a kiváló tulajdonságok öröklődnek. Igaz ez a külső és belső tulajdonságokra egyaránt. 

Milyen lehetőségünk van kipróbálni kutyánk őrző-védő képességét? Tippelhetünk, találgathatunk, de, van konkrét próba lehetőség. Bizony erre találták ki az őrző-védő feladatokat kutya iskolai, azaz kontrolált, szakember által irányított körülmények között. ( csak ott próbálkozzunk ahol valódi szakemberek vannak)

A kutyát nem harapni tanítják, de bizony tanítják arra, hogy hogyan használja a képességeit, értünk és nem ellenünk! Aki nem próbálta, nem is tudja milyen nehéz mesterség ez. Milyen sok dolog van aminek a helyén kell lenni, hogy egy szép látványos, őrző-védő gyakorlatot láthassunk! Mennyi gyakorlás kell ahhoz, hogy a gazdi egy vezényszóra „leparancsolja” a kutyát a segédről. 

Hiszen a legfontosabb amit ilyenkor meg kell tanulni, hogy a harci helyzetekben is mi irányítsuk a kutyát. A mindennapi életben ez egy nagyon fontos feladat lenne! 

Dőreség azt gondolni, hogy a mi kutyánk sose kerül ilyen helyzetbe, mert mi vigyázunk! Lehet évek telnek el baj nélkül, de bármikor ilyen helyzetbe kerülhetünk. Akkor is mi vagyunk felelősek a kutyánkért, az esetleges súlyos sérülésekért. A kertünkbe belátogató „rossz” embert se haraphatja meg ok nélkül, azért is komoly büntetésre számíthatunk. 

Fontos megjegyezni, hogy a szakszerűen felépített őrző-védő munkától, nem lesz vadabb, harapósabb a kutya. Sőt! Segít megtapasztalni, milyen erős kutyánk van, milyen nehéz a kutyát harc közben irányítani, milyen más a mi kedves kutyuskánt ilyen helyzetekben. 

A másik véglet, hogy sokan szembesülhetnek azzal, hogy az ő kedves kutyuskájuk nem is egy bátor oroszlán, csak egy ijedt kis nyuszi, aki a fenyegetésre világgá fut. Ja, nem mert pórázon van és csak a gazdi háta mögé hátrálna. Tényleg van egy házőrzőnk?

Elektromos nyakörv történetek

Három történet:

Első:

német juhászkutya, 1-1, 5 éves. Minden remekül működik,szót fogad a gazdájának, csak , egy gond van, ha elszalad, nem jön vissza. Nem a gazdi tanította az alapokra (bér kiképző járt hozzá) A tanult dolgokat a gazdinak is megcsinálta, de ezt a behívásos dolgot nem. Csendes gazdi, nem erélyes, a kiképző viszont, rutinos határozott, így nála soha nem hibázott a kutya. így olyan megoldás kellett amivel a gazdinál is működik a kutya.

Kijöttek az iskolára, elő vették az elektromos nyakörvet, felcsatolták a kutyára és kezdődött a tréning. Gazdi a pályára ment a kutyával, kiképző aki tanította a kutyát távolabb, semlegesen, de készenlétben, ha segíteni kell. A harmadik személy kezelte az elektromos irányítóját. A kutyát elengedték, hagyták egy kicsit bóklászni, eltávolodni. Na hívjad, szólt az utasítás a gazdinak. Vezényszó: Hozzám! Kutya felfigyelt, de nem indult a gazdihoz. Pici dózis, figyelmeztetés! Hopp, kutya meglepődik! Hívd, és a hívással egy időben egy újabb dózis (picit nagyobb) Kutya „menekül” a gazdihoz és ott nagy- nagy simit, és dicséretet kap. Megismételték, szaladgálás, hívás! A kutya ezerrel rohan a gazdájához, nem várta meg a figyelmeztetést! Nagyon gyorsan tanul, nagyon jó a kapcsolata a gazdájával, csak a gazdi nem hitte el igazán, hogy hívásra jön a kutya. Látta, elhitte, megértette, hogyan kell csinálnia, és hasznos volt az elektromos!

Második: amerikai bulldog, 1- 2 éves. Ugyan az, mint az előző kutya, ha elszalad, mert kutyát, vagy állatot lát, nem jön vissza. Legutóbb egy kecskét végzett ki, mert hiába hívták! Ha állatot lát, se- kép se hang, a két gazdi hatástalan!

Kijöttek az iskolára, elő vették az elektromos nyakörvet, felcsatolták a kutyára és kezdődött a tréning. Gazdi a pályára ment a kutyával, kiképző, aki tanította a kutyát távolabb, semlegesen, de készenlétben, ha segíteni kell. A harmadik személy kezelte az elektromos irányítóját. A kutyát elengedték, hagyták egy kicsit bóklászni, eltávolodni. Na, hívjad, szólt az utasítás a gazdinak. Vezényszó: Hozzám! Kutya felfigyelt, de nem indult a gazdihoz. Pici dózis, figyelmeztetés! Hopp, kutya meglepődik! Hívd, és a hívással egy időben egy újabb dózis (picit nagyobb) Kutya „menekül”ÁM nem a gazdihoz, hanem össze –vissza, szaladgál. A gazdája szava, mintha el sem érne a tudatáig. Újabb hívás, újabb dózis, kutya messze szalad, látszik, hogy szeretné „elhagyni” a fájdalmat. Újabb és újabb, de nem megy a gazdihoz! Viszont egyre nagyobb rémület van a kutya szemeiben!

A boxokhoz szaladt .bérkiképző oda szokta bezárni, amikor pihenő időben van.

Megint, dózis, mert a kutyának rá kell jönni, hogy a „menedék” a gazdinál van! Csapkodja magát a földön (olyan volt, mint akinek epilepsziás rohama van), gazdi közel megy és hívja, de a kutya nem reagál, amikor az elektromos jeleket kapja! Végül ott, amikor kitisztult egy kicsit, hívta és dicsérte! Ám ennél a kutyánál ez nem jött be! Nem volt igazán jó kapcsolat a kutya és a gazda között, pedig imádták! Avagy „butább” kutya volt.

Nem volt hasznos, az elektromos, csak ártott.

Harmadik: rottweiler 1- 1,5 éves.

Őt tőlünk vették, 6 hónapos koráig kijárt az iskolára szocializálódni, játszani, alapokat tanulni.

Ezt megelőzően, volt már rottweilerük, hozzá is bérkiképző járt, akivel elégedettek voltak és jól tanította a kutyát. Így amikor a kutya nehéz lett, és kevéssé irányítható (kamasz) ismét a kiképző járt hozzájuk rendszeresen. Minden oké, minden szuper, imádja a Pétert (kiképző), a családot, semmi gond. Hónapokig nem is láttuk őket, nem halottunk felőlük. Aztán egyszer csak telefonálnak, hogy baj van, mert a kutya „bekattant” morog, fenyegeti a családot!

Mi a szituáció? Mire morog? Hogyan?

Reggel a házában és onnan nem jön ki, ha a gazdi közelít, morog!

Mondta a kiképző, hogy a rottweilerek, így szoktak, „bekattannak” és veszélyessé válnak.

Akkor hívják ki a házból, és nézzék, meg, mit dugott el a kutya! Nem szoktak a kutyák csak úgy bekattanni, még a rottweilerek sem! OKÉ. Megnézték. JÉ, TÉNYLEG! Egy virslit őrizgetett, amit még este kapott! Néhány hónap, csend. Akkor megint két gondterhelt, agyon ijesztett gazdi jön. Sajnos meg kell válni a kutyától, mert agresszív, nem bírnak vele. Félnek tőle!

Odáig jutottak, ha más megoldás nincs el, kell altatni a kutyát! Bérkiképző mondta, hogy sajnos „bekattant” és így már életveszélyes! Mindent elmeséltek töviről hegyire, és tudtuk, hogy valahol valami sántít a történetben, de nem tudtuk, hogy mi!?

Elmentek nyaralni és a gazdaasszony öccse és sógornője, nem vállalta a kutyát, mert az addig barátságos kutya, elkezdett rájuk is morogni. Na, ettől aztán, nekik is rémképeik lettek, hogy „megeszi” őket a kutya!

Elvállaltam, és naponta elmentem a kutyáért, sétáltattam, mozgattam. Nagyon kedves, nagyon, jól nevelt, egyáltalán nem agresszív kutya! Pisszenésre megáll, ül, áll, fekszik, közlekedik buszon, utcán, a kerítésnél csak nagyon agresszíven ugató (ős ellenség) kutyánál neveletlen!, de határozott szóval, leállítható!

Mi is a baj a kutyával? Engem egy éve nem látott, de egy rossz mozdulata sincs!

Igen, mondja a sógor, nem is volt baj vele, de mostanában, a fésülésnél, és amikor a nyaka felé közelítenek, vagy oltásnál, kezelhetetlenné válik és harap(na) . Azaz , morog , majd acsarkodik.

HMMMMMM. Jó, ha morog, hagyják békén, ne provokálják, zárják a helyére és hagyják ott!

Viszont higgyék el, a rottweiler se kattan be, és ha szereti őket pici kora óta, most is!

Vajon mi lehet a baj?

Másnap, szokásos út. Séta, autó, hozzánk haza, nézzük, meg mit csinál a kutyákkal?

Kiengedtem a kertbe. Majd egy szukát is hozzá játszani. A kutya háttal állt és szaglászott, amikor kiengedtem Silát, aki örömmel és érdeklődve közelített felé! A kutya hátrafordulva, fél szemmel, meglátta a kutyát, pördült egyet a tengelye körül és elszaladt a kert másik végébe!!!!! Az a kutya, aki fél éves koráig, minden kutyával játszott és nem volt bizonytalan, kutyatársaságban! Hohó! Ez az ijedt pörgés, menekülés, rémült szem, nagyon ismerős! Tipikus elektromos nyakörvhatás!!!!!!

Gazdik haza jöttek és kérdések özönét kapták! Bizony- bizony, Péter minden sétánál elektromos nyakörvet használ! Szokott a gazdi is menni, sétálni velük, az elektromos „biztonság” kedvéért” ott a kutyán, de nem igazán kell használni. Akkor minek van még rajta? Ennek a kutyának nem kell! Fegyelmezett, megbízható, igazán jól meg van tanítva, tessék bízni benne! Nem kattan be!! Olyan viselkedésért, amit még el sem követett, miért van büntetés kilátásba helyezve? Ennél a rottweiler sokkal okosabb. Ha valamit megtanult nem felejti el, nem kell attól rettegni, hogy egyszer csak majd „gyilkossá” válik.

Azt gondoljuk, hogy Péter indokolatlanul használta az elektromost, mert rosszul ismeri a kutyát, vagy több kutyát vitt egyszerre sétálni, és azt akarta megelőzni, hogy ne legyen még véletlenül se verekedés.

Tényleg! A kutyára bőrnyakörvet egy ideje nem lehet tenni, mert már a nyakörv látványától is morog!! Aztán a Frontlain szagától is! Azt is a Péter szokta csepegtetni, és a gazdának nem engedi! Acsarog, és harapni akar! Na, valóban! Csak acsarog, pörög és menekülne, de még véletlenül sem használja a fogát! A fogcsattogtatás, a gazda mellett száll el, hátra felé pörög, rázná le magáról „fájdalmat”. Pont, mint az amerikai bulldog, az elektromos hatására!!!! Valóban rémisztő látvány!!!!

Nem volt hatásos az elektromos, csak ártott!

Elbizonytalanította a kutyát, nem értette, miért jön a fájdalom, bizonyos helyzetekben. Olyan viselkedést szerettek volna korrigálni, amit a kutya el sem követett! Nem támadott, csak védekezett a morgással, figyelmeztetett, hogy valami nem tetszik neki.

Na, ezt a kiképzőt, tessék elfelejteni! Bár jó munkát végzett, egy darabig, itt túl lőtt, a célon!

Azóta, minden hónapban egyszer elhozom (a kullancs szezonban) és a Frontlaint mi cseppentjük, az összes többit a gazdi, a gazdasszony megoldja, gond nélkül! Öcs sétáltat, ha kell, sógornő nem retteg. Mindenki megnyugodott és imádja a kutyát! Cicák békességben éldegélnek.

A kutya négy éves, teljes jogú tagja a családnak! Csak el kellett fogadni, hogy rottweiler és rottweiler között is különbség van, és ennek megfelelő módot kell választani a neveléshez. Ha dominánsan viselkedik egy kutya egyes szituációkban, nem „bekattan”. Sokszor inkább,

bizonytalan, de lehet, hogy kicsit határozottabb kéz kell hozzá, némely helyzetben! Viszont a rottweiler. az indokolatlan terrort rosszul tűri!

Szóval nem hiszek az elektromosban, mint csodaeszközben, viszont hiszek a szeretetben, a kutya ismeretében, és a határozottságban, ami jól megalapozott tanításra épül!

Azóta unoka is született és minden rendben van a kutyával. Jó ütemben folyik az ismerkedés.

Nyáron majd kíváncsi leszek, hogyan zajlik a „kerti játék” a kutya társaságában. 2007.

2010. junius

Eltelt három év. A kutya jól van. Minden rendben van vele. Gyerekek, cicák, mindenki biztonságban. Nem voltam két éve, de úgy fogadott, mintha tegnap váltunk volna el.

Viszont a bőrnyakörv, azóta is fóbiája. Elkövettem azt a hibát, hogy rátettem. Majd amikor le akartam venni, csúnyán rám förmedt! A betyárját! „ÜL, ÁLL, FEKSZIK” = fegyelmező gyakorlatok, hogy mindenki megnyugodjon, én meg visszaszerezzem a vezető pozíciómat. )

Megoldottuk, levettem a bőrt, a lánc nyakörvvel már nem volt gond.

Willi Faussner és a tenyészszemle

Az oldalunkon, ugyan rajta van sztorik és dokumentumok formájában, de dióhéjban az előzmény.

1988-ban Rottweilerben jártunk. Az ott szerzett élmények és benyomások hatására, 1989. februárjában a MEOE Rottweiler szakosztály elnöki pozícióját elvállaltam. A MEOE felfüggesztése ideje alatt 1988-ban Győző megbízottként , vállalta az elnöki posztot. 
Így volt rálátásom a működésre, a feladatokra, mert az elnöki, elnökségi hírlevelek, határozatok szabták az irányt. Ehhez felkutattam az összes érvényben lévő szabályzatokat, kérdeztem és tájékozódtam. Amikor a felfüggesztés rendeződött és dr Bródi Tíbor lett a MEOE elnöke, mi is megkezdtük a munkát. Győző nem vállalta, mert nem izgatta a feladat. Nem szeretett sok emberrel foglalkozni, akkor sem. 

A MEOE közgyűlésen fontos döntések születtek. Ez az 1989-es év az, amikor a MEOE tenyésztési szabályzata, kötelező tenyészszemlét írt elő minden Hungária Champion, Inter Champion CH, ICH címhez munkavizsgára kötelezett fajtánál. Addig csak kiállítási eredmény kellett a tenyésztéshez. Sok év, harc kellett, amíg ezt a közgyűlés elfogadta, de elfogadta. Lehetett felépíteni egy új rendszert, hogy a munkaképesség nagyobb figyelmet kapjon. A szakmaiság, a szakértő bírálatok, már akkor is hadilábon álltak. Gondoltam egy nagyot, levelet fogalmaztam.

Hívtam bírót az ADRK-tól. Általános Rottweiler Klub, a fajta adó ország tenyésztő szervezete.

Mivel az ADRK 1988-as Tenyészkiállításán Fussner úr és Freiburg úr bíráltak, ami engem 100%-osan meg győzött, így őket hívtam bírálni, név szerint, a tervezett Klub kiállításunkra.

A MEOE bírói testületén keresztül, hivatalosan és szabályosan. MEOE elnökének beleegyezésével, hiszen az akkori szabályok szerint, ő volt a kapcsolattartó személy, őt megkerülve, nem lehetett külfölddel tárgyalni.

Faussner úr fogadta el a meghívást. (mint kiderült felesége magyar származású, rokonaik élnek Magyarországon)

Nagyon szimpatikus, nagyon határozott, nagy tudású, segítőkész ember, nagyon profi.

1989. áprilisában „váratlan” bírálatai kicsit borzolták az itthoni kutyás körök idegeit. A nagy ászok, az akkori sztárolt kutyák előtt, Szira Károly kutyája lett a Klub győztes kan Fekete Virág Őrző Aurél, Oszi. Ő Ali kutyánk első választású fia volt, fedezésből járó kölyök. Győző választotta és adta el Karcsinak. Senki még esélyesnek se gondolta. Mellette többszörös győztes kutyákat vezettek fel munka osztályban. Nagyon jó minősítést kaptak, Faussner úrtól. 
Más szemléletű, más értékeket előtérbe helyező bírálata, csodálkozást, értetlenséget váltott ki. Természetesen határozottan, világosan megfogalmazta, mi miért így történik.

Folytatva a sort, 1989 nyarán jöttek Wolgangék, tanfolyamot tartani, munkakutyázás, kiképzés, segédképzés. Újabb „váratlan” ismeretek. Hűűűűűű. Mennyi lehetőség a tanulásra!

Nagyon belelendültünk és lelkesedtünk. Miért ne jöhetne Fausßner úr, az őszi tenyészszemlénkre bírálni?

Hívjuk meg.

Meghívtuk.

Ismét elfogadta a meghívást.

Eszünkbe se jutott, hogy az nem úgy zajlik, mint ahogyan addig tudtuk, tapasztaltuk.

A kiállításon ugye nem volt gond, mert azt a nemzetközi előírásoknak megfelelően szerveztük, Faussner úr azon kérdésére, hogy hogyan is bíráljon, határozottan rávágtuk, úgy ,mint otthon, szigorú mércével. Ez rendben volt. A nem várt fordulat a tenyészszemlével jött el.

Az akkori MEOE tenyésztési és tenyészszemle szabályzatunk, merőben eltért az ADRK gyakorlatától.

Álmunkban sem gondoltuk (honnan is tudtuk volna?), hogy ez baj lesz. Figyelem, 1989!, a rendszerváltás előtt egy évvel! Meghirdettük a tenyészszemlét, kértük az előzetes nevezést, de persze csak egy kis hányad vette komolyan, talán tízen jelezték a részvételi szándékukat. A tenyész szemle napján 45-en jelentkeztek bírálatra.

Minden elő volt készítve, csak az a váratlan fordulat okozott meglepetést, hogy Faussner úr, amikor meghallotta, hogyan is kellene bírálnia, mondott egy NEM-et!

Nagyon határozottan közölte, hogy ő csak akkor ír alá bármit is, ha a tenyészszemle úgy zajlik, ahogyan az ADRK-nál.

Az, pedig így néz ki:

Kért egy bemutató kutyát . Ez volt Toto, és azért ő, mert nem volt nevezve a tenyészszemlére, de ott volt az iskolán Gáborral. Tolmács segítségével Gábor, Toto, Géza, igyekeztek a mondottak alapján teljesíteni. Soha előtte ilyent nem gyakorolt, erre nem készült.

A bemutató után Faussner úr, még egy sor dolgot elmondott, mi is kell ahhoz, hogy a kutya tenyész bírálatát elvégezhessük. Az ősök, a szülők, a szűrővizsgálatok, a vizsgák, a kiállítási eredmények, szóval az állomány ismerete. Később kaptunk is egy tenyész könyvet, hogy lássuk milyen is a törzskönyvezés náluk, hogyan vezetik az adatokat, hogyan nyilvános mindenki számára. Hogyan dolgoznak ők a tenyésztést irányító bírók.

Na, ott álltunk sokan. Döbbenet és csodálkozás az arcokon.

Befizették a nevezési díjat, jöttek vidékről is, a meglévő szabályzat és szokásjog alapján, nem volt jogunk emelt szintű tenyész szemlére, hirtelen, váratlanul, előkészítés nélkül.

Botrány tört volna ki. Ott a helyszínen, majd később is. A kutyások, már akkor is „biztosra szerettek menni, nem tűrték, ha bárki, bármiért korlátozni akarta volna a „tenyésztésüket”.

Az ott levő bírók, szakemberek, nem merték felvállalni a döntést.

Mi legyen?

Hamar döntöttem, vállaltam a felelőséget, így már a bírók is mellém álltak. Csináljuk a mi szabályzatunk szerint.

Faussner úr segít a küllem megítélésében, meg mindenben, de a bírálati lapot nem írja alá. Azt a „mi” bíróink teszik. „Lelkük rajta” ha ők felelőséggel, mernek dönteni, de hangsúlyozta, gondoljuk át és a jövőben az általa elmondottak alapján, próbáljunk meg „tenyészteni”

Sötétedésig dolgoztunk, amíg a 39 kutya bírálatával végeztünk. 45 nevezőből, hat azonnal visszalépett, amint kiderült számára, hogy itt és most szakértő és szigorú bírálat fog folyni.

Az akkori Rotweiler Hiradóban olvashatod az eredményeket, és az „udvarias, kritikus összefoglalót”, mert mindent leírtunk.

Ezt a Rottweiler Hiradót minden tag postán kapta kézhez, nem kellett fizetni érte, így a tagdíj fejében rendszeres tájékoztatót kapott az is, aki nem vett részt aktívan a rottweileres életben. Az aktív rottweilerezés, már akkor is inkább a kiállításra járást jelentette. Ami a tenyésztéssel függött össze.

Gondolom akkortól indult némely körökben: terjesszük el, hogy a Krauszék nem jó rottweileresek. Rossz úton járnak. Vannak ugyan jó kutyáik, de nem szépek. Lelkébe gázoltam sokaknak. Hiszen a továbbiakban egy sokkal komolyabb tenyészszemle szabályzat bevezetésén dolgoztam. Szem előtt tartva a fokozatosságot. Jó példával jártunk elől! 

Csak olyant kértünk és csak úgy, ahogyan a mi kutyáink is meg tudták csinálni. Nem lefele vittük a szintet, hanem felfele!

Sokkal előbbre jártunk, mint ami akkor szokásos és elfogadott volt. Kivételezés nélkül kellett teljesíteni a barátainknak is, és a sikertelenségről ugyan úgy beszámoltunk, mint az örömteli eseményekről.

Néhány mondat a kutyáról. Andráspusztai Gerzson , Toto , Crisztosz kutyánk fia volt. Úgy került a képbe, hogy egy kiállítás alkalmával „felfedeztem”. Azaz a katalógus alapján kiderült, hogy Gábor,Tóth Banditól vette a kutyát. Beszélgettem a gazdival, a kiállításon,majd amikor Szolnoki Gábor ide Pestlőrincre költözött, kicsaltuk az iskolába. Előtte, Csepelen lakott, a Csepeli KKI-ba járt. Nagy barátja volt Hembergerné Edit, Rott-Berger kennel tulajdonosa. Tőle tanult sokat a rottweilerről eleinte.Aztán tőlünk, meg az akkori „nagy ágyuktól” akik a német juhászkutyások meg egyéb fajtás versenyzők voltak, meg a bírók.

A mi iskolánkon Oláh Béla bácsi, bíró, iskolavezető, Balkányi Lajos bíró, versenyző..

Majd amikor a Wolfgangék jöttek tőlük.

Amit a videón látsz eresztést, azt akkor nyáron kezdte el tanulni a kutya. Wolfgangék hatására. Elhittük, hogy képes rá. Nem kellett a szadizás, szöges, rángatás, terrorizálás, hiszen a nélkül is meg lehetet csinálni.( 4 éves kora után)

Addig csak fogott a kutya, sose kellett ereszteni, csak úgy tépték le a karról!

Az „ösztönös” lágyékcsípés, tanult módszer volt! Akkor ezt tanították, mint helyes módszert eresztésre!!!!! Segéd: Sajner Géza, az ifjú lelkes kutyás, aki akkor sajátította el a segédelés „tudományát” szintén Wolfgangék hatására. Addig csak egy üsd, vág, fenyegesd stílus volt itthon divatban. Felszerelés sem volt, „aranyárban” mérték a nadrágot, a kart, a rágókat. Úgy kellett vadászni, szervezkedni, hogy legyen. 

Ma már van felszerelés, hatalmas léptekkel haladhatnánk előre. De nem és nem! Azóta se tűrik a rottweileresek, hogy a tenyésztésben bárki korlátozza őket. Ez nem lenne baj, ha húsz év alatt egy ici-picit elsajátítottak volna a tenyésztés tudományából. Sajnos nem. Egy rövid szakaszt kivéve, csak rongálják a fajtát és mindent megtesznek azért, hogy a saját téves elgondolásaiknak, érvényt szerezzenek.

További kérdések ZTP

További kérdések, Ztp. téma kapcsán, hogyan lehetett meghívni a nagy neveket?

augusztus 15th, 2008 , 14:37

Tudod azt nem értem, hogy akkoriban hogyan lehetett elhívni a nagy neveket?

Vagy akkor még ők nem voltak nagy nevek? Mármint Wolfgang, Faussner, stb? Miből finanszíroztátok?

Mennyi embert érdekelt ez? Bár akkor még nem volt annyira anyagias világ mint ma, szóval gondolom, hogy a németek sem csillagászati összegekért jöttek el. Szóval ma ezt miért nem lehet megcsinálni?

Félő, hogy érdektelenségbe torkolna, igaz?

Ha elhívnák Oliver Neubrandot az sokkal több embert érdekelné, mint pl a 2007-es DM bajnokot, vagy Karl-Heinz Nieratzky.

Jól értem, hogy most van valami új tenyésztési szabályzat anyag beadva a MEOE-hez? Annak szerinted mi lesz a sorsa? Elfogadják? És el tudják fogadtatni az emberekkel?

Míg a vezetőség 5-6 kutyát elő nem hoz, amik teljesítik a diktált feltételeket, addig az emberek csak ellenállni fognak. Szeritem.

Szia, íme a szintén hosszú válasz.

Tudod azt nem értem, hogy akkoriban hogyan lehetett elhívni a nagy neveket?

Úgy, hogy tudtam, mit akarok, tudtam, hogyan akarom megvalósítani és megkerestem azokat, akik tudnak nekem ebben segíteni. Nem a saját előmenetelünk volt a fő szempont, ezt azok is elhitték, akik kapcsolatba kerültek velünk. Juhász Laci, akit a rottweiler révén ismertünk meg, nagy segítségünkre volt ebben.( ma a Kutyaszövetség újság főszerkesztője,) Neki volt anyagi és egyéb, nyomdai lehetősége, már akkor.( nekünk csak a rottweiler feltétlen szeretete, az eszünk és a kitartásunk volt ehhez)

Kigondoltam, megfogalmaztam, kértem fordítást, végig jártam a hivatalos utat, hiszen a MEOE elnökének a beleegyezése is kellett. Aztán az iskolánk közössége, akikre szintén számíthattam. Nagyon hittem benne és nagyon akartam.

Vagy akkor még ők nem voltak nagy nevek? Mármint Wolfgang, Faussner, stb?

Wolfgang Gaa, akkor az ADRK kiképzési főfelügyelője volt. 1986-ban 1988-BAN Grüntenblick kutya volt az ADRK Klub győztes, éppen toppon lévő kennel tulaja,-de ,nagy név volt. Faussner úrnak már az apja is rottweileres volt, komoly szaktekintély, körmeiester, tenyészfelelős a területi csoportnál, -igen nagy név volt mindkettő!

Miből finanszíroztátok?

A kiállításra kiadott kiadvány eladásából, tagdíjból, meg sok- sok társadalmi munkából. Minden fillért élire raktunk, hogy minél több emberhez eljuttassuk a tudást. Minden lehetséges, értelmes rottweilerestől segítséget kértem.

Mennyi embert érdekelt ez? Bár akkor még nem volt annyira anyagias világ, mint ma, szóval gondolom, hogy a németek sem csillagászati összegekért jöttek el.

Akkor sem tolongtak a szakmai dolgokért. Legalább annyira anyagias világ volt mi ma. Csak másként volt anyagias. De csillagászati összegért jöttek el! Teljesen váratlan volt számunkra, az- az összeg, ami hivatalosan járt volna nekik! Ám tudták, hogy a „vasfüggöny mögé” jönnek, ahol más az élet, az anyagi lehetőség, mint otthon. Így, amikor látták, hogy mennyire megbecsüljük a fajtájukat, értjük és szeretjük, segítettek rajtunk és lemondtak a tiszteletdíjról.

Szóval ma ezt miért nem lehet megcsinálni? Félő, hogy érdektelenségbe torkolna, igaz?

Ha elhívnák Oliver Neubrandot az sokkal több embert érdekelné, mint pl a 2007-es DM bajnokot, vagy Karl-Heinz Nieratzky.

Egyrészről, valóban van kockázata az érdektelenségnek, másrészről, nincs tehetségük a szervezéshez, és nem is áll érdekükben mindenkit kiokosítani. Kiderülne, hogy szakmailag mennyire hadilábon állnak, saját maguk és a kutyáik. Harmadsorban, meg sikerült a magyar rottweileresek jól lejáratni, évek kitartó munkájával.

MÁRK, MEOE szinten is.

A németet csak azzal tudnád meggyőzni, hogy „szívességből, vagy kevesebb pénzért” ide jöjjön, hogy szereted és érted a fajtáját. Ez a tudatlanság és sötétség, ami ma van, nem vonzza az elismert szakembereket. Nem keltik jó hírünket kijáró, üzletelő honfitársaink sem. Ennyi évvel a rendszerváltás után, nyitott határokkal, nyitott információ, áramlással, ki hiszi el, hogy lelkes, jó szándékú amatőr vagy?

Jól értem, hogy most van valami új tenyésztési szabályzat anyag beadva a MEOE-hez? Annak szerinted mi lesz a sorsa? Elfogadják?

Nem tudom. Ez attól függ, hogyan alakul a MEOE tíz éve húzódó pere.

És el tudják fogadtatni az emberekkel?

Nem tudják elfogadtatni, mert nem hitelesek. Pont, ezért amit írsz: Míg a vezetőség 5-6 kutyát elő nem hoz, amik teljesítik a diktált feltételeket, addig az emberek csak ellenállni fognak. Szeritem. Szerintem is.

Megjegyzés 2010. junius.

Az új tenyésztési szabályzat azóta, sem került elfogadásra, bevezetésre. Nem történt elmozdulás a szakma felé, a megmaradt a valamilyen tenyésztési hajlandóságot mutató mag kiszolgálása tovább folyik. Ebben egységes a két klub, pont úgy, mint tették ezt húsz éven át, eddig is.

Interjú Peter Engellel

Malinois

Egy nagyon érdekes fordítás.
Peter Engellel a Német Malionis Klub elnökével.30 éves időszak összefogalalása.
Tenyésztés, kiképzés, a fajta útja és fejlődése.
A rottweiler fajta kedvelőinek lehet jó példa, mert elgondolkodtató. Egy fajta bevezetése másik országban, elismertetése munkakutyás berkekben is benne van. Hiszen a malinois nem nemzeti fajtája a németeknek. Tenyésztési útja is más, ha a német juhásszal és a rottweilerrel összehasonlítjuk.
( kattins a Malinois címre a cikk elolvasásához)
forrás: http://vondorlatos.fw.hu/interest.htm

Legyen itt egy másik életút, történet is:

Destailleur & de Mouscronnais

Van egy ember, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a mai modern Francia Ringsport kialakulásában. Leon Destailleurnak hívják, ez az ő története.

1946-ban Destailleur 26 éves volt. Zömök, erőteljes fiatalember, a belga és észak-franciaországi parasztokra olyan jellemző durva, szögletes fejjel. Mouscronn-ban élt, a belga határnál egy szűk utcácskában álló kőházban, 30 lépésnyire a Ri nevű kis folyótól, ami tulajdonképpen az országhatár volt.

A háború alatt a nácik elől bujkált, hogy elkerülje a frontvonalba, vagy munkatáborba hurcolását. Nappal elrejtőzött, éjszaka pedig dohányt csempészett Franciaországba. A csempészés akkoriban szinte természetes volt minden fiatal mouscronn-i, és az összes határ közeli falu és városka lakói számára. A háborút megelőző baljós időkben a csempészet valódi iparággá nőtte ki magát. Fiatal férfiak és fiúk szelték át a határt cukorral,vajjal,dohánnyal és selyem harisnyával megrakodva. A Ri folyó árkában gázolva, teherautók rakománya közt megbújva,vagy épp a fák között rejtőzve suttogtak halkan a lemaradó,őket árnyékként követő kutyáiknak, az alkalmas pillanatra várva, hogy átkeljenek a határon értékes rakományukkal. Ezekben az időkben rengeteg tisztavérű malinois kereste a kenyerét gazdája lépteit követve a Ri folyó medrében. 1940 májusában a német megszállást követően a csempészés igen jövedelmező üzletté vált. A vidék felfegyverzése és a náci csapatok jelenléte ellenére- kockáztatva a lebukást, a határ menti éjszakák igen sűrűk voltak. Destailleur kétségen kívül kiváló csempész volt, és hideg vérrel átvészelte a háborús időket. Manapság már könnyedén beszél erről vendégeinek egy ital mellett makulátlan fa gerendás ebédlőjében, abban a kis kőházban, amiben egész életét leélte. Elmondta, hogy a háború végével milyen meglepő gyorsasággal állt vissza az élet a rendes kerékvágásba. A belga és észak francia munkakutyások megtisztították az elgazosodott tréning pályákat, megjavították a megvetemedett akadályokat és hamarosan a levert akadály rudak hangjától visszhangzott a környék. Az akkortájt tréningbe állított kutyák igen vegyes társaságot alkottak, hiszen az állomány legalább 95%-a odalett; a megszállás, éhezés, vagy éppen a Wermacht általi elkobzás végett (a németek így nagyon sok kiváló katona kutyára tettek szert). Ezek az állatok végérvényesen „elvesztek", a veszteség felbecsülhetetlen volt. 50 év kitartó szelekciós munkája, a karakter nagyapáról apára, majd fiúra történő átörökítésére tett erőfeszítések hiábavalóak voltak. Ennek fényében Destailleur csak nagy szerencsével tudott szert tenni első szukájára, egy Silva nevű fuvaros kutyára, aki a 30 évig működő munkakutya tenyészete alapító szukája lett. Kennele, amit később du Muscronnais-nak nevezett el, a maga idejében Európa legkiválóbb munka malinois tenyészete volt. A nevét viselő kutyák 10 évig totálisan uralták a Ring versenyeket Franciaországban. Destailleur színre lépése előtt csak német juhászkutyák versenyeztek a francia ring sportban. A malinoist elsősorban Belgiumban tartották és tenyésztették, habár Hollandiában is kedvelték őket. ( A fajta szülőföldje-mind a mai napig- Flandria. A flamandok és a hollandok között közös nyelvi- és kulturális gyökerek végett a fajta már fejlődésének korai szakaszában bekerült Hollandiába.) Azonban a háborús évek utáni Franciaországban a „ kis Flamand juhászkutya”ahogy akkoriban nevezték- szinte ismeretlen volt. 1970-re, kevesebb,mint 10 évvel azután, hogy Destailleur elkezdte tréningezni és versenyeztetni kutyáit a ring sportban, malinoisai szinte teljesen kiszorították a német juhászkutyákat a sportból. Az első, látványos győzelmeit követően a francia kutyás emberek csapatostól zarándokoltak északra Mouscronnais kutyákért, és hamarosan az egész országban elterjedtek. Elmondható, hogy gyakorlatilag az összes munka malinois tenyészet részben,vagy teljes egészében az ő vonalaira épült. Mindemellett Destailleur korának egyik legjobb kiképzője is volt, és belgiumi kis házából kiindulva nemcsak a kutyái, hanem a módszerei is dél felé áramlottak. Ám mindközül a legfontosabb elképzelése hatására a francia ring teljesen átalakult, és egyedivé vált.

Íme, a története.

1946-ban,amikor Destailleur először kapcsolatba került a ring-el Belgiumban, egy német juhászkutyája volt, amit valahonnan a régiójába tartozó klubokból szerzett, és amivel figyelt,és tanult. (Ironikus, hogy kb. az 1960-as évekig gyakorlatilag ő volt az egyetlen ember Belgiumban, aki német juhászkutyákat tartott, képzett. Ahogy Ő mondja „ Mindenki megvetéssel nézett rám”. Majd egy pimasz mosollyal hozzátette: „Amíg el nem kezdtem nyerni”. A’Boul nevű kutyája 1954-ben megnyerte a Nyugat-flandriai bajnokságot, majd következő hónapban az észak-franciaországit is.) Egy nevezési felhívásból értesült a Belga Bajnokságról, amit a határhoz közel rendeztek meg, így elment megnézni. Ezen a versenyen egy nagyon meglepő dolog történt. A bíró, M. Franschet, arra utasította a segédeket, hogy zárják ki a kutyákat a kar megfogásból. A kutyák többsége – ahogy a franciák mondják - felhagyott a támadással. Rengeteg kutya megbukott, és ez hatalmas indulatokat szabadított fel. A versenyzők, a neves trénerek és a nézők egységesen a bírót okolták. Destailleur, aki akkor még kezdő volt, azt kérdezte, hogy nem így szoktak menni a dolgok? Nem, ez volt a legelső alkalom, hogy ilyen történt, hangzott a válasz. Az ifjú Destailleur hazatérvén elkezdte a kutyáit lábfogásra tréningezni, mintha a kar fogása ósdi, elavult dolog lenne. „Ez az elképzelés”- ahogy ma mondja- „hosszú időt vett igénybe, de végső soron jónak bizonyult.” Sok belga kiképző követte példáját, és elkezdték lábfogásra tréningezni a kutyáikat. 1949-ig nem is nagyon lehetett olyan kutyát látni, amelyik egyértelműen lábra fogott beérkezéskor, és ott is maradt. „Rengeteg gondunk volt azzal, hogy a kutyákat lábra szoktassuk. Az első adandó alkalommal megpróbáltak karra váltani, így az eredmény csak közepes volt.” Az évek alatt felhalmozott tudása és tapasztalata alapján Destailleur azt mondja, hogy láb fogása öröklődő viselkedés, és hogy az ő háború utáni malinois- uknak nem volt késztetése lábra fogni. A kitartó szelekciós munkának köszönhetően ez a tendencia lassan megváltozott, és az 1950-es évek elejétől kezdve megjelentek azok a kutyák, amik már nem is akartak karra fogni. A láb fogása igen, a mögötte húzódó elv azonban nem kapott teret. A ravasz, és a kutya ellen dolgozó segéd nem kapott kiemelt szerepet a belga ring versenyeken. A modern belga ring sportban sok kutyát lábra tréningeznek, de nem azért, hogy ez segítse őket a segéd becélzásában. Sokkal inkább azért, hogy így reprezentálják a kutyák jó fogását,és előnyösen mutassák be őket. A belga ring sportban a kutya fontos értékmérője a fogás mélysége és minősége; az a kutya, amelyik nem a manduláival fog, nem nyerhet bajnokságot. Emiatt a gyenge,vagy eleve kis szájú kutyákat többnyire karra tréningezik, mert itt könnyebben fognak telit, ezáltal jobban is mutatnak. Egy igazán erőteljes fogású kutyát inkább lábra szoktatnak, ezzel is előtérbe helyezve jó adottságait, mély és erős fogását ezen a nehezebb fogófelületen. Ahogy az évek múltak, Destailleur képezte, tanulmányozta, tenyésztette a malinoist. Mivel egyszerre volt szókimondó, makacs, és tehetséges, folyton összetűzésbe keveredett a Le Societe Royal Saint-Hubert idős trénereivel. Ezekben az időkben zajlott egy hangos, konfliktusokkal tűzdelt belső háború, melynek eredményeként 1962-ben megalakult egy rivális munkakutya klub, a Verbond. Destailleur is eldöntötte, hogy lép, és változtat. Franciaország felé fordult, az ottani képzési metodika vonzotta, mert a kiképzők kevésbé voltak kemények a kutyákkal. Sikeresen épített ki francia kapcsolatokat a klubjának, és elnyerte a jogot is, hogy francia versenyeket rendezhessen francia földön. Alapított egy formális klubot is Wattrelosban, a határ túloldalán, és ott rendezték a versenyeiket. A tréningeket a háza mögötti üres telken tartották. Destailleur nagyon csalódott volt, mert a francia segédek akkoriban igen könnyű prédák voltak. Nem futottak, nem is nagyon mozogtak, hanem szinte csak felkínálták a karukat fogásra. Szokásához híven, Destailleur elkezdett beszélni erről, és végül, ahogy az lenni szokott, sok ellenséget is szerzett magának. Azonban találkozott egy Poix nevű bíróval, aki hasonló elveket vallott,mint ő. Poix-on keresztül sikerült elérnie, hogy felkérjék őt segédelni néhány francia versenyen. Ezt a lehetőséget pedig arra használta fel, hogy elkezdett menekülni/kitérni azok elől a kutyák elől, amikkel szembe került. Mai napig megrökönyödéssel emlékszik vissza arra a kutyára, amelyik szinte megszállottan csak karra akart fogni, és így könnyedén el tudott előle szökni. „Csak szaladtam körbe a pályán, anélkül, hogy a kutya megfogott volna. Csak akkor álltam meg, amikor már kifogytam a szuszból. Ekkor tudott csak megfogni a kutya.” Legnagyobb megdöbbenésére a bíró nem minősítette le a kutyát. Poix-nak voltak összeköttetései a „La Vie Canine” nevű lapnál. Az ő hatására kérték fel Destailleur-t, hogy indítson rovatot. Hatalmas elszántsággal vetette bele magát a munkába. Másfél évig tanulmányozta az őrző-védő gyakorlatokat Franciaországban, Belgiumban és Nyugat-Európában, majd véleményének erőteljesen hangot is adott. „Ez volt a kritikus pont”- mondta. „Az összes kutya, a belga kutyákat leszámítva, karra fogott csak. Azokban az időkben nem volt még autónk, nem volt egyszerű dolog utazni, vagy tréningezni. Csak az észak-franciaországi kutyások ismerték a belga ringet, és csak ők tudták, hogy Belgiumban lábra fognak a kutyák.” Destailleur 1965-ben találkozott Andre Noel-el, aki mindig is az újdonságok szerelmese volt. Noel nagydarab volt, nagyon gyorsan futott, és igyekezett úgy dolgozni, hogy a kutyák ne tudjanak elkényelmesedni. Noel és Destailleur rokon lelkek voltak, azonnal mély barátság alakult ki közöttük. Mindketten ajándékként tekintettek a másikra; két nagydarab, zömök ember, széles, karakteres arccal, jókedvű, robbanékony, lelkes mentalitással. Destailleur-nak már volt némi ráhatása a dolgokra, így beszervezte Noel-t a Championnat du Nord verseny gárdájába. Hosszú napokon át egyeztettek a nézőpontjaikról. A harmónia teljes volt közöttük, és Noel elintézte,hogy a következő évi május 1.-i Sucy-ben tartandó versenyre Destailleur-t is meghívják. Sucy egy Párizs melletti város, ahol azokban az időkben minden évben randevút adtak egymásnak a kor legkiválóbb Francia trénerei.

Noel befolyása és hatalmas erőfeszítései nyomán Destailleur-t beválasztották versenysegédnek. Az eredmény katasztrofális volt. Ahogy Destailleur mesélte, cinkos mosollyal hátradőlve a székében: „ 18 kutyából csak egy tudott megfogni elsőre. Összesen két kutya tudott egy percnél tovább fogást tartani. A 18-as mezőnyből mindössze kettő volt, amelyik állta a sarat ellenem.” Csak állt a bundában, a bot elől, és erőlködés nélkül kivédte a karra és vállra irányuló fogásokat. A tömeg mérges volt. A versenyzők is. És a bírák is. Azonban bosszúságukat felülmúlta elkeseredettségük. Destailleur-t brutálisnak nevezték. Noel pedig kitartóan védte őt, hogy ne nevezzék brutálisnak, mert bár annak látszott, valójában nem volt az. A nézők között voltak, akik más nézőponton voltak. „ Természetesen ez csodás munka. Nagyon okos vagy, de ennek nincs értelme. Nincs kutya, ami el tudna kapni, így ez a segédelés a sport végét jelentené”. Destailleur el volt képedve, hogy mennyire gyerekesek. Hozott magával a versenyre egy malinoist, és a nap végén ráengedte a fiatal kutyáját Noel-re, aki a közönség megelégedésére ugyanolyan stílusban segédelt, mint Destailleur tette a versenyen. A kutya akkoriban olyan másfél éves lehetett, és már mutatta a jeleit annak, hogy igen kemény, segédet büntető fogású kutya lesz belőle. Csak úgy repesztett a pályán. Noel hirtelen megállt, a botot maga elé tartva elzárta a tiszta utat a kutya elől. Amikor már látszott, hogy a kutya nem retten, akkor megpróbált meglépni előle. Az utolsó pillanatban balra mozdult, elhajolt, és elhúzta a karját is a kutya elől. A kutya földet érés után azonnal megfordult, és késlekedés nélkül a segéd után iramodott, végül megragadta a lábát, és lerántotta Noel-t a földre. Mikor felállt, a kutya még mindig rázta és fogta őt; ekkor földtől saras arcán átsejlett egy mosoly, mellyel azt üzente a közönségnek: „Ezt nézzétek!” Destailleur a mai napig emlegeti azt a fogást. Esküszik is rá, hogy Noel talán még nála is elégedettebb volt, hogy egy fiatal kutya által ilyen látványosan legyőzték  nagy közönség előtt. A kutyát Norton v.d. Grensstraat –nak hívták, aki valószínűleg a halhatatlan Flap fia volt. Habár végül sosem indult versenyen, Destailleur állítja, hogy sokkal jobb kutya volt Nerk nevű testvérénél. Ez a Norton volt az apja annak a Pion du Mouscronnais-nak. Minden idők legkiválóbb fogású francia kutyájaként emlegették, és nagyapja is annak a francia bajnok Quacha du Muscronnais-nak, amely kutya talán a Destailleur tenyészetéből kikerülő legmeghatározóbb kutya volt.

A sucy-i verseny után a dolgok nagyon hamar megváltoztak. A francia segédek egyre inkább a kutyák ellen kezdtek el dolgozni. Rengeteget csiszoltak a technikájukon, a segédek kiválasztásánál pedig előtérbe kerültek a fürge, de erőteljes, és kisugárzással rendelkező segédek. Annak érdekében, hogy a kutyák fel tudják venni a harcot ezekkel az új generációs „ring harcosokkal”, a kiképzők elkezdtek északra járni, hogy együtt tréningezzenek Destailleur-al. És nemcsak az eszméit és módszereit hozták haza magukkal, hanem kutyát is vásároltak tőle. Mivel a német juhászkutyák vonakodtak lábra fogni, ellenben Destailleur malinoisaival, amik még ráadásul fürgék és atletikusak is voltak, így kutyái gyorsan elterjedtek az országban. Miközben létszámban még mindig több német juhászkutya volt jelen a klubokban és a versenyeken, a kisebb testű,világos, és temperamentumos malinoisok mégis hamar uralkodóvá váltak a magasabb szinteken. Destailleur hozzáteszi,hogy ez nem invázió volt. Mulot 1968-ban második, Pion 1970-ben harmadik lett a bajnokságon. Sander 1973-ban, Quacha 1975-ben már bajnok volt. Destailleur kutyái végül meghódították a francia ring világát. Például az 1972-es Lochmine-ban megrendezett bajnokságon a 12 kutyából 5 kutya az ő kenneléből származott; a legrosszabb eredmény 8. hely volt.
Ez hát a kezdete a francia munka malinois történelmének, habár Destailleur azt mondja, a kutyái minőségével a kezdetektől fogva alig kellett bajlódnia; a belga tenyésztőknek sok jó kutyája volt. Három dolog együttesen vezetett ide: Destailleur által elindított változások; hogy a kutyái (részben öröklötten,részben képzésük által) szívesen fogtak lábra; valamint az a szerencsés véletlen,mely kapcsán 1965-ben lehetővé vált a St. Hubert klubnál,hogy a belga tenyésztésű kutyák rózsaszín ALSH törzskönyv helyett fehér LOSH törzskönyvet kapjanak. Ugyanis rózsaszín törzskönyvvel nem indulhatott kutya francia ringben, így 1965 előtt nem is volt értelme belga kutyát venni versenyzésre.
Sok évnyi bíráskodás, tréning és tenyésztői munka után Destailleur végül visszavonult 1982-ben. Utolsó nagy dobása a bátor Typist du Mouscronnais nevéhez köthető, akivel ötödik lett a bajnokságon 1976-ban. Ma visszavonultan él Mouscronn-ban, kis kőházában. Már csak néhányan zarándokolnak el hozzá, de hatása még ma is tetten érhető. Visszavonhatatlanul megváltoztatta a munkakutya sportot Franciaországban. Minden segéd, aki pontot tud elvenni egy kutyától, az ő nyomdokaiban jár. És a ringben versenyző malinoisok jó része annak a kicsi, sötét és egyszerű Silva nevű szukának a leszármazottja, akit Destailleur egy kordé mellől fogott ki. 1946-ban, a háború után nem sokkal, amikor egy ifjú ember álmai még tiszták és fényesek voltak.

fordította Lazarits Dóra

http://vondorlatos.fw.hu/cikk1.htm

http://vondorlatos.fw.hu/interest.htm

Budapest 2014. január 29.