A rottweiler eredete

A legtöbb közszájon forgó beszámolóval ellentétben, a mai fekete-cser színű rottweilert a német kutyatenyésztőknek köszönhetjük. Homályos történetek szerint a kutyáink ősei a római légiókkal jöttek a Fekete-erdőbe az Alpokon keresztül. 

Fotó illusztráció, eredeti forrás http://www.louiselopina.com/

Vagy igaz, hogy a masztiff típusúak (amelyek közé a rottweilert sorolják) a Földközi-tenger térségéből származtak és ezután terjedtek el északon, vagy nem. Talán már jóval a rómaiak előtt Észak-Európában voltak. Angliában és más európai országban már azelőtt ismertek voltak ezek a nagy, erős kutyák, hogy a római légiók az északi hadjárataikat elkezdték volna. A rottweiler a nevét a földrajzi származási helyéről, a Württemberg tartománybeli Rottweil városáról kapta. 

Miután Rottweil térségét kr.u. 74- ben a rómaiak elfoglalták, majd kr.u. 270-ben újra elvesztették, a város évszázadokig fejlődött tovább, mint közigazgatási és kereskedelmi központ, és ennek a változásnak köszönhetjük a rottweilert. Marhatenyésztéssel foglalkozó országokból, mint Franciaország, Magyarország és Svájc jöttek ide marhát eladni és venni. Ezért olyan kutyákra volt szükség, amelyek nem csak a marhákat tudták felügyelni és terelni, hanem megvédték a csordát és a gazdáikat a vadállatok és a rablók támadásaitól. A térség takarékos kisbirtokosai ezért olyan kutyát tenyésztettek, amely egyszerre tudta ellátni a terelő és a védelmi feladatokat. 

Ezért, bár a rottweiler terelő és őrző képessége letagadhatatlan, mégsem hasonlít karakterében és felépítésében más pásztorkutyákra. Két változatát külön tenyésztették. Egy kisebb változatot, hogy a terelésnél a kutya ne a marha értékes combhúsába harapjon, csak a csánkjába, és egy nagyobb, erősebb változatot, amelyek a parasztok és mészárosok kis kocsiját húzták. 

Az első Albert Kull-féle fajtaleírásban még több színváltozat szerepelt. Ugyan már akkor is a fekete színű vörös rajzos változatot favorizálták, a mellkason és a végtagokon nem túl nagy kiterjedésű fehér foltok megengedettek voltak, ahogy a hamuszürke alapon fekete csíkos, sárga rajzokkal is, az egyszínű vörös, fekete orral is, és a sötét farkas-szürke fekete fejjel és hátcsíkkal, de közben sárga jegyekkel. Az Internationalen Rottweilerclub 1913-as fajtaleírásában elfogadott színváltozatok, a fekete színű, jól elhatárolt vörösesbarna vagy sárga jegyekkel; a barna színű, sárga jegyekkel; az egyszínű vörös, fekete maszkkal és hátvonallal.

 fotó:illusztráció Louise Lopina

1921-ben az ADRK vette át a fajta felett a teljes ellenőrzést. Ekkor vált véglegesség a rottweilerek színe, ahogyan ma ismerjük. Ezzel minden más korábbi színváltozatot feladtak, az akkori standard a hibák közt sorolta fel ezeket. A vöröset, a barnát, a kéket (és a hosszú szőrűt) a továbbiakban nem ismerték el rottweilerként, mert ezeknél felmerülhet a keresztezés gyanúja.1910-ben a rottweilert a negyedik rendőr kutyafajtaként ismerte el a rendőrkutyások szövetsége (PHV) a dobermann, a német juhászkutya és az airedale terrier mellett. 28 évig (1882-1910-ig) tartott, míg a fajta az ismeretlenségből eljutott az országos elismertségig. Fordította: Krausz Viktor 

Hogyan lettem csivava tenyésztő

Szatíra, anonimitást kérő szerzőtől. 
Hosszú, de tanulságos történetem úgy kezdődött, hogy felnőtt fejjel, szakmámban befutott vállalkozóként új kihívásokat kerestem. Ill. elérkezettnek láttam az időt, hogy megvalósítsam egy régi álmom, vettem egy német juhászkutyát. Apának is volt régen, hordtuk iskolába, voltak emlékeim a dologról, de kimaradt úgy 25 év.

Anyagi gondjaim nem lévén, mertem nagyot álmodni és az interneten, hosszas kutakodás után felvettem a kapcsolatot egy német (bizony, nem kispályázunk) tenyésztővel. Egy darabig ugyan játszotta a megközelíthetetlen szakit, de miután megtaláltam a jofogas.de-n az apróhirdetését, visszavett az arcából. Némi face-levelezés és néhány tiszteletkör után megvettük Rex von der Wasistdas nevű nyolc hetes kan kutyánkat, helyesbítek 15 hetest, mert korábban nem kapott útlevelet. Kicsit furcsa volt, hogy a szakirodalom az új családba beilleszkedésre más kort határozott meg ideálisnak, de szabál' az szabál'. Rex törzskönyvén annyi volt a német szöveg, hogy H. C. Andersen elbújt volna szégyenében, ha meglátja. Címek, bírálati lapok kivonata, adatok, egy guszta bőr mappában kaptuk, mondjuk 1000 euróért másban el se fogadtuk volna.

Rex az árához képest kicsit kajlácska kinézetű volt, meg furcsán fekete is volt, nehezen hittük el, hogy olyan szép piros lesz, mint druszája, a felügyelő a tv-ből. Az út rendben telt, Rexi nem hányta tele az autót, jól is viselkedett. A következő 3 hónap viszonylag eseménytelenül telt, mert orvosi javaslatra nem hagytuk el vele az udvart.

Fogváltás után, minek következtében már nem maradt megrágatlan cipő, papucs, bútor a házban, a cseperedő juhásszal ideje volt felkeresni egy kutyaiskolát. Gyanútlanul kerestünk rá az interneten a legközelebbi iskolára-jé, ez a suli még megvan ahová az apával jártunk, szuper. Természetesen nem vártam, hogy 25 év után ismerőssel találkozom, egyébként is gyerek voltam még mikor utoljára ott jártunk, de az alapvető bizalmat megalapozta az ismerős környezet.

A telefonon megbeszélt időpontban megálltunk a kutyaiskola előtt a dzsipóval, (mer' a porschéba csak nem rakom a kutyát), hát még ki se tudtam szállni, egy nagyon kedves, nagyon mosolygós fiatalember előzékenyen kinyitotta az ajtó, félő volt, hogy rögtön két puszit is kapok. Na, e kicsit csodálkoztam, erre nem így emlékeztem. Mire felocsúdtam, öten dögönyözték a kutyámat, dicsérgették, becézgették, mindenki mosolygott, bevallom ez jólesett. Rögtön be is fizettem Rexi-t az óvodába 2 hónapra. A két hónap játékkal és ismerkedéssel telt, egész hamar megszoktuk, hogy mindenki úgy beszél a kutyájával és egymással, mint ratyi pár a debil gyerekével, néha már én is gügyögni és cukiskodni kezdtem, de emlékeztettem magam, hogy mégis csak méltatlan ez hosszabb távon egy rendőrkutya leszármazottjához. Jól éreztük magunkat, hallottunk pár furcsa dolgot, de nem tulajdonítottunk ennek jelentőséget. Eltelt a nyár, elérkezett az őszi tanfolyam kezdete. Boldogan befizettük a szent cél érdekében egy használt, öregecskedő személygépkocsi árát és belevágtunk. A szükséges felszerelést már rég megvettük.  Pórázok (rövid, közepes, hosszú, kinyitható, összecsukható. stb.), nyakörvek, klikkerek, sípok, dobok, labdák, harangok, jutifalattartó zacsi, jutfalattartó zacsit tartó táska, kakaszedő zacsi, kakaszedő zacsit tartó kulcstartó, kullancscsipesz, elsősegélydoboz, szájkosár, szájkosár helyettesítő textilszájkosár. A kutya nevével gravírozott biléta, másfél kiló szafaládé felkockázva, dobozkázva. stb. . Apránként egy ötvenesből kijött, mer' az iskolavezető tenyésztői kedvezményével vettük nagykerbe.

Lenyomtuk a 6 hetet, qrvára kiokosodtunk és további 2eFt ért le is vizsgáztunk vasárnap ültetésből. Nem, nem virágot, kutyát ültettünk. A sikeres vizsga mellé kaptunk oklevelet, meg egy csekket a következő turnusra, az úgynevezett "fektetés hava" fantázianevűre.

Mivel Rex-et úton-útfélen megcsodálták a kutyások és összefutottunk egy híres tenyésztővel is, aki javasolta - elterveztük, hogy tenyész szemlére visszük.

Oktatónktól érdeklődtünk, hogy a következő szemeszter végére felvezethető lesz-e Rex tenyész szemlén. A felháborodás verbális eszközeit, amelyekkel reagált, nem részletezném. A lényeg az volt, hogy ez az iskola nem azért van, hogy kapzsi, kutyát zsigerelő FCI tenyészetek számára szolgáltasson, itt ez kérem már egy magasabb szint, egy spirituálisan emelkedettebb iskola, ahol ilyen baromságokkal nem foglalkoznak. Réé égen ők is, de azóta megvilágosodtak.

Bátortalanul megkérdeztem, hogy bár ennek eddig nem volt jelentősége, de ez nem az ebtenyésztők iskolája-e, hisz az út szélén még kinn a tábla MEOE.-i kki. A következő öt percben nem tudtuk folytatni az eszmecserét, mert mentorunk röhögő görcsöt kapott, könnyekkel a szemében vergődve verdeste magát földhöz, hasát fogva. Mikor magához tért, még elfúló hangon közölte: a régen volt, mikor még az a korszerűtlen vén fasz Lütyő bácsi volt az iskolavezető, az fci munkabíró, őt már kirúgtuk rég, csináltunk egy alapítványt, azé az iskola. A tábla csak azért van, hogy aki régen már volt itt, könnyen idetaláljon.

Mivel nem jártunk feleslegesen iskolába - megtanultunk falkában kutyát játszatni, ledominálni, feldominülni, megvezetni, klikkelni, ültetni, fektetni is majdnem, falkavezérni, kizárni meg még a jó ég tudja felsorolni, mennyi okos dolgot- ezért nem váltunk el haraggal, de másik iskolát kellett keresnünk.

A következő helyen már óvatosabbak voltunk, tájékozódtunk. Lehet-e itt tenyész szemlére készülni. Készülni lehet, szokott is lenni nálunk- kaptuk a választ. Befizettük a havi tagdíjat és elkezdtük a csoportos foglalkozásokat. Az első hónapban a nyelvet tanultuk csak. Itt mindent másképp hívtak, másképp magyaráztak, a hasonlóság csak annyi volt, hogy se a kiképző, se a kutya se hibázott sose, mindig csak én. A csoportos őrző-védő is tetszett Rex i-nek, ügyesen húzgálta a madzagos bőrt úgy 2 hónapig, mikor ismét sanda érzések kerítettek hatalmukba. Rákérdeztem, hogy mikor lépünk egy kicsit tovább, mikor készülünk a tenyész szemlére, mert mi azt szeretnénk. Kitérő választ kaptunk és egy hosszú előadást kellett végighallgatnunk a kutya koráról, meg hogy valami küllemizé, meg az ösztönkészlet, a zsákmányjáték agressziós és regressziós negatív visszacsatolásos harmadlagos megerősítéses kulcsingernél már tudtam, hogy én ehhez nagyon hülye vagyok, a kiképző meg nagyon ott van, de ettől nem lettem előrébb. Kértem, hogy fordítsa le magyarra röviden. Megtette: Magánórák b+!

Na, hát végre magyarul beszéltünk és befizettünk az egyéni foglalkozásra. Fejlődtünk is szépen, haladtunk is jól, már amennyire én értek hozzá. Mivel az óránként ötezerbe belefért a bizalmas beszélgetés is, egy-két hónap alatt teljesen képbe kerültünk mindennel. Ronda, gonosz és a rendes tenyésztőkkel, a műkiképzőkkel és a profikkal, akikkel azért nem lehet találkozni, mert külön időpontban járnak, (az speciel nem derült ki, hogy a tenyésztők hova járnak, de kizárásos alapon a profikhoz soroltuk őket is) és azt is megtudtuk, hogy a nem úgy van, hogy csak úgy nekirohanunk a tenyész szemlének, mint tót az anyjának. El kell dönteni, hogy melyik csapatban akarunk focizni. Hát, mondom, az FC I-ben. Az nem úgy van. Vannak a jó FC I-sek, meg a gonosz csaló FC I-sek. És honnan lehet felismerni, melyikkel van éppen dolgom? Kaptam magyarázatot, de nem győzött meg 100%-ig. Valami olyasmi volt, hogy természetesen mi vagyunk a jófiúk, de sejtettem, hogy a rosszfiúk ugyanezt mondhatják magukról. Mindegy, folytattuk a felkészülést, természetesen a jófiúk csapatában. Befizettük a tagdíjat, elvittük Rexi-t röntgenre, minden oké, de pont a tenyész szemle másnapján kiderült, hogy eddig a rosszfiúknak volt tilos tenyész szemlét tartani, de mától a jófiúknak tilos.  Ezért Rexi jófiús tenyész szemléje nem felel meg a rosszfiúknál, így nem tenyészthető (Vica versa) de türelem, mert ez évente, esetleg tízévente szokott cserélődni, vagy ha akarjuk, kezdünk, mindent előröl Rexivel az új jófiúknál.

Na, akkor bebasztam Rexi összes cuccát egy nagy zsákba, levittem a pincébe és vettem egy csivavát. Most Rexi vigyáz a csivava alomra, mert beszálltunk az FCI mindenhéten champion nevű játékára, amiről majd később mesélek. Rex nagyon szakszerűen őrzi a házat, tehát az az egymilliókettőszázezer forint, amit erre elköltöttünk nem volt kidobott pénz.   

szerző: ismeretlen ismerős K.V.

 Kérlek csak a forrás megjelölésével, használd fel az írásaimat. Ne másold sajátodként!

Derűre ború, avagy a depressziósok se maradjanak ki a jóból.

Szatíra, anonimitást kérő szerzőtől. 

Drága Janikám!

Nem tudom megállni, hogy el ne meséljem, mi történt velem vasárnap.

Reggel ötkor csörgött a vekker. Nagy izgalommal, frissen ugrottam ki az ágyból. Felrántottam magamra az 52-es gyakorlónadrágot és a surranót, tudod, amit még leszereléskor "mentettünk" a raktárostól két üveg kőbányaiért. Muter már a konyhában kente a májkrémes kenyeret, csomagolt abba szörnyű aludobozba, amit a vasedénybe' vett.

-Nem kell annyi kaja, anyám, van büfé.

-Ja, tudom fiam, uniqumszendvics meg sörpörkölt, azt megint a kutya hoz haza éccaka.

-Az tavaly volt, akkor még vonattal mentünk, tudod, hogy nem iszok, ha vezetek.

-Na, persze. Jó, hogy csak kétszer van CACIB évente Pesten...-morgolódott

Gyorsba áthúztam Nérót a fűrészlappal, de anyám megint belekotyogott:

-Ne sminkeljed azt a kutyát annyit, még assziszik' a fiúkat szereted.

Összeraktam a cuccot, a régi jó bőrpórázt, a nyakörvet, szájkosarat és beugrottunk a Zsigába- igen, csak így hívtuk, ezerkettes vót és gyönyörű piros. Néró a hátsó ülésen, padlógáz. Még beugrottunk Totyáért, aki a csipát törölgette a szeméből. Óvatosan beült mellém, Néró jól viselkedett, csak két kokit kellett neki lenyomnom, hogy Totyát ne harapja nyakon. Szerencse, hogy Totyi régi haver, így viszonylag hamar lecsillapítottam a kutyát.

Tavaly Néró körme beleszakadt a mozgólépcsőbe a Deákon, idén ez nem fordulhat elő, nyerni jöttünk. 8-kor már fent is voltunk Pesten, hamar bejutottunk, bár már elég nagy volt a sor a pénztárnál. Lecuccoltunk a diszkoszvető alá, ahogy szoktuk, a Tibikének adtunk egy bélást, hogy vigyázzon a kutyákra és elmentünk "reggelizni". A brigád már ott volt. A himnuszig ki dumáltuk, hogy kivel mi van, mióta nem láttuk egymást. Zotya, a nagy mesélő már reggel rám akart sózni valami Dux kölyköt, de mondtam, hogy éhgyomorra ne zsibbasszon, várjunk legalább az összevetésig.

A bírálatok lassan mentek, Néróval munka kanban voltunk a 454 startszámmal. Ezért Tibikére kötöttem egy vizes fejkendőt, (na nem, majd Nérót hagyom a napon) és elmentem körülnézni. A szokásos kör, ahogy elindultam évente kétszer. A boxerektől, ahol a "Lajos vak vagy?" bekiabálásra mind a 200 néző felröhögött a kör körül.  A dobermann körben Józsikám osztotta a népet, megfuttatta őket rendesen. A dogoknál kicsit hosszabban elidőztem, mert azt nem lehetett kihagyni, ahogy Bandikám uralta a territóriumát. Tacskója a bírói asztal alatt hűsölt, amíg az impozáns, elegáns dogok összevetése zajlott.... és már hallom is a kecsköméti bajusz alól "mögmontam, nem morog, mer' kivágom". A schnaciknál viszonylagos nyugalom, Béla bátyámnak ma nem sok munka jutott. Kicsit szaporáznom kell, mert a rottweiler körnél megvolt az első kakasviadal. Előbb a szokásos kutyabunyó, aztán a figyelmetlen gazdi is kapott egy sallert. Ő még kezdő, nem tudta, hogy Sanyi sose hibás, ha a kutyája elszabadul.

Lassan visszaértem, összekaptam a kutyát, mert már másodszor szólítottak. A következő 1 órát nem ecsetelem, mert csak a szokásos. Kifutottuk a belünket, győztünk. Az összvetésen a Tyutyu champion kanja nyert. Na persze, a Szöszivel vezettette fel, neki meg tényleg korrektebb a futóműve, mint a Nérónak, Jenő bá' a kutyámra se nézett, de legalább nem kell a best in show-ban bohóckodni. Tibikét szolgálatba helyeztük, és irány a büfé, mert most egy darabig megint nem találkozunk azokkal, akik messzebb laknak.

Eddig jutottam, mire izzadtságban úszva felébredtem.

Kótyagosan próbáltam összerakni, hogy hol vagyok. Kinéztem az ablakon, kombi Merci, mögötte kutyás utánfutó. Az asztalon valami tepsi forma izé, ja a telefonom. Miért álmodok ilyen marhaságokat? Ja, beugrott, tegnap voltam a CACIB-on, az 'A' pavilonban, biztos azért.

Képzeld, ahogy beléptem a csarnokba a lézengő kutyások között, azonnal mellbevágott az átható szarszag. Majdnem visszafordultam, de olyan rég voltam kinn...

Egykedvű emberek fésülgették, guruló asztalkákon a kutyákat:

-Oda fújjál még egy kis feketét, mert Géza nem szereti a nagy mellfoltos kutyát!

-Bélukám, a miniszoknyádat beraktad? Tudod, hogy a Smith mire bukik...

Kicsit idegen volt a légkör, de a bűzt hamar megszoktam. Kerestem az ismerős arcokat, de nem sok volt. Megálltam az nj kör mellett- volt hely bőven. Egy ismeretlen allround faszi bírált, de gyanús lehetett neki valami, mert felémbiccentett, visszaintettem. Mellettem két ifjú titán beszélgetett kutyákról, szakértő módon. Az egyiknek a Besszi kutyám kölykéből volt kutyája. Mikor elkeztde, hogy jó, jó az a Don Vito nem tenyésztett rossz kutyákat, de az már ma labdába se rúgna felé fordultam:

-Mesélj még nekem erről a Don Vito-ról öcsi.

-Hagyjál fater, ne szólj bele a nagyok dolgába!

Mosolyogva hagytam ott őket, a kört, a pavilont, Pestet. Így mellesleg megspóroltam 800 Ft-tot, amennyiért egy kávét ihattam volna.

Szóval ez jutott eszembe így ébredezve Sanyikám, meg te.

Gondoltam felhívlak, elmesélem, de eszembe jutott, hogy 10 éve nem beszéltünk, mióta összevesztünk. A Totya mesélte, hogy leszaroztad a Besszimet. Na akkor én is elmondtam, hogy nem kéne ugrálnod az X lábú kanoddal, és azóta..., na meg te a Fradiba én a Lokiba..., de mindegy.

Most már tudom, hogy csak a Totya keverte a szart, hogy ne mesélhesd el nekem, hogy a kanjától 6 foghibás lett az alomban nálad a Rézi alatt.

De felejtsük el, egyszer túl kell lépni ezeken a piti dolgokon. Elkezdtem megkeresni a számod a telefonban.

Addigra teljesen felébredtem.

Elejtettem a telefont.

Hisz a Jani tavaly meghalt...

Szóval most, azért írok, hogy ne felejtsem el, hogy mit akarok neked elmesélni, ha legközelebb látlak. Remélem azért az még odébb lesz.

Jövő héten főtenyészszemlére megyek, állítólag oda még járnak a régiek, majd mesélek.

Rezsőbának üzenem, tényleg igaza volt, ezek a fiatalok szemtelenek, okoskodók és nyeglék. Igaz, hogy ő ránk mondta, de így 30 év távlatából be kell látnom igaza volt.

Szevasz Janikám!

szerző: ismeretlen ismerős K.V.  Kérlek csak a forrás megjelölésével, használd fel a blogban levő írásaimat. Ne másold sajátodként!