Szatíra, anonimitást kérő szerzőtől.
Hosszú, de
tanulságos történetem úgy kezdődött, hogy felnőtt fejjel, szakmámban befutott
vállalkozóként új kihívásokat kerestem. Ill. elérkezettnek láttam az időt, hogy
megvalósítsam egy régi álmom, vettem egy német juhászkutyát. Apának is volt
régen, hordtuk iskolába, voltak emlékeim a dologról, de kimaradt úgy 25 év.
Anyagi
gondjaim nem lévén, mertem nagyot álmodni és az interneten, hosszas kutakodás
után felvettem a kapcsolatot egy német (bizony, nem kispályázunk) tenyésztővel.
Egy darabig ugyan játszotta a megközelíthetetlen szakit, de miután megtaláltam
a jofogas.de-n az apróhirdetését, visszavett az arcából. Némi face-levelezés és
néhány tiszteletkör után megvettük Rex von der Wasistdas nevű nyolc hetes kan
kutyánkat, helyesbítek 15 hetest, mert korábban nem kapott útlevelet. Kicsit
furcsa volt, hogy a szakirodalom az új családba beilleszkedésre más kort
határozott meg ideálisnak, de szabál' az szabál'. Rex törzskönyvén annyi volt a
német szöveg, hogy H. C. Andersen elbújt volna szégyenében, ha meglátja. Címek,
bírálati lapok kivonata, adatok, egy guszta bőr mappában kaptuk, mondjuk 1000
euróért másban el se fogadtuk volna.
Rex az árához
képest kicsit kajlácska kinézetű volt, meg furcsán fekete is volt, nehezen
hittük el, hogy olyan szép piros lesz, mint druszája, a felügyelő a tv-ből. Az
út rendben telt, Rexi nem hányta tele az autót, jól is viselkedett. A következő
3 hónap viszonylag eseménytelenül telt, mert orvosi javaslatra nem hagytuk el
vele az udvart.
Fogváltás
után, minek következtében már nem maradt megrágatlan cipő, papucs, bútor a
házban, a cseperedő juhásszal ideje volt felkeresni egy kutyaiskolát.
Gyanútlanul kerestünk rá az interneten a legközelebbi iskolára-jé, ez a suli
még megvan ahová az apával jártunk, szuper. Természetesen nem vártam, hogy 25
év után ismerőssel találkozom, egyébként is gyerek voltam még mikor utoljára
ott jártunk, de az alapvető bizalmat megalapozta az ismerős környezet.
A telefonon
megbeszélt időpontban megálltunk a kutyaiskola előtt a dzsipóval, (mer' a
porschéba csak nem rakom a kutyát), hát még ki se tudtam szállni, egy nagyon
kedves, nagyon mosolygós fiatalember előzékenyen kinyitotta az ajtó, félő volt,
hogy rögtön két puszit is kapok. Na, e kicsit csodálkoztam, erre nem így
emlékeztem. Mire felocsúdtam, öten dögönyözték a kutyámat, dicsérgették,
becézgették, mindenki mosolygott, bevallom ez jólesett. Rögtön be is fizettem
Rexi-t az óvodába 2 hónapra. A két hónap játékkal és ismerkedéssel telt, egész
hamar megszoktuk, hogy mindenki úgy beszél a kutyájával és egymással, mint
ratyi pár a debil gyerekével, néha már én is gügyögni és cukiskodni kezdtem, de
emlékeztettem magam, hogy mégis csak méltatlan ez hosszabb távon egy
rendőrkutya leszármazottjához. Jól éreztük magunkat, hallottunk pár furcsa
dolgot, de nem tulajdonítottunk ennek jelentőséget. Eltelt a nyár, elérkezett
az őszi tanfolyam kezdete. Boldogan befizettük a szent cél érdekében egy használt,
öregecskedő személygépkocsi árát és belevágtunk. A szükséges felszerelést már
rég megvettük. Pórázok (rövid, közepes, hosszú,
kinyitható, összecsukható. stb.), nyakörvek, klikkerek, sípok, dobok, labdák,
harangok, jutifalattartó zacsi, jutfalattartó zacsit tartó táska, kakaszedő
zacsi, kakaszedő zacsit tartó kulcstartó, kullancscsipesz, elsősegélydoboz,
szájkosár, szájkosár helyettesítő textilszájkosár. A kutya nevével gravírozott
biléta, másfél kiló szafaládé felkockázva, dobozkázva. stb. . Apránként egy
ötvenesből kijött, mer' az iskolavezető tenyésztői kedvezményével vettük
nagykerbe.
Lenyomtuk a
6 hetet, qrvára kiokosodtunk és további 2eFt ért le is vizsgáztunk vasárnap
ültetésből. Nem, nem virágot, kutyát ültettünk. A sikeres vizsga mellé kaptunk oklevelet,
meg egy csekket a következő turnusra, az úgynevezett "fektetés hava"
fantázianevűre.
Mivel
Rex-et úton-útfélen megcsodálták a kutyások és összefutottunk egy híres
tenyésztővel is, aki javasolta - elterveztük, hogy tenyész szemlére visszük.
Oktatónktól
érdeklődtünk, hogy a következő szemeszter végére felvezethető lesz-e Rex tenyész
szemlén. A felháborodás verbális eszközeit, amelyekkel reagált, nem
részletezném. A lényeg az volt, hogy ez az iskola nem azért van, hogy kapzsi,
kutyát zsigerelő FCI tenyészetek számára szolgáltasson, itt ez kérem már egy
magasabb szint, egy spirituálisan emelkedettebb iskola, ahol ilyen
baromságokkal nem foglalkoznak. Réé égen ők is, de azóta megvilágosodtak.
Bátortalanul
megkérdeztem, hogy bár ennek eddig nem volt jelentősége, de ez nem az
ebtenyésztők iskolája-e, hisz az út szélén még kinn a tábla MEOE.-i kki. A
következő öt percben nem tudtuk folytatni az eszmecserét, mert mentorunk röhögő
görcsöt kapott, könnyekkel a szemében vergődve verdeste magát földhöz, hasát fogva.
Mikor magához tért, még elfúló hangon közölte: a régen volt, mikor még az a
korszerűtlen vén fasz Lütyő bácsi volt az iskolavezető, az fci munkabíró, őt
már kirúgtuk rég, csináltunk egy alapítványt, azé az iskola. A tábla csak azért
van, hogy aki régen már volt itt, könnyen idetaláljon.
Mivel nem
jártunk feleslegesen iskolába - megtanultunk falkában kutyát játszatni,
ledominálni, feldominülni, megvezetni, klikkelni, ültetni, fektetni is majdnem,
falkavezérni, kizárni meg még a jó ég tudja felsorolni, mennyi okos dolgot-
ezért nem váltunk el haraggal, de másik iskolát kellett keresnünk.
A következő
helyen már óvatosabbak voltunk, tájékozódtunk. Lehet-e itt tenyész szemlére
készülni. Készülni lehet, szokott is lenni nálunk- kaptuk a választ. Befizettük
a havi tagdíjat és elkezdtük a csoportos foglalkozásokat. Az első hónapban a
nyelvet tanultuk csak. Itt mindent másképp hívtak, másképp magyaráztak, a
hasonlóság csak annyi volt, hogy se a kiképző, se a kutya se hibázott sose,
mindig csak én. A csoportos őrző-védő is tetszett Rex i-nek, ügyesen húzgálta a
madzagos bőrt úgy 2 hónapig, mikor ismét sanda érzések kerítettek hatalmukba.
Rákérdeztem, hogy mikor lépünk egy kicsit tovább, mikor készülünk a tenyész
szemlére, mert mi azt szeretnénk. Kitérő választ kaptunk és egy hosszú előadást
kellett végighallgatnunk a kutya koráról, meg hogy valami küllemizé, meg az
ösztönkészlet, a zsákmányjáték agressziós és regressziós negatív
visszacsatolásos harmadlagos megerősítéses kulcsingernél már tudtam, hogy én
ehhez nagyon hülye vagyok, a kiképző meg nagyon ott van, de ettől nem lettem
előrébb. Kértem, hogy fordítsa le magyarra röviden. Megtette: Magánórák b+!
Na, hát
végre magyarul beszéltünk és befizettünk az egyéni foglalkozásra. Fejlődtünk is
szépen, haladtunk is jól, már amennyire én értek hozzá. Mivel az óránként
ötezerbe belefért a bizalmas beszélgetés is, egy-két hónap alatt teljesen képbe
kerültünk mindennel. Ronda, gonosz és a rendes tenyésztőkkel, a műkiképzőkkel
és a profikkal, akikkel azért nem lehet találkozni, mert külön időpontban
járnak, (az speciel nem derült ki, hogy a tenyésztők hova járnak, de kizárásos alapon
a profikhoz soroltuk őket is) és azt is megtudtuk, hogy a nem úgy van, hogy
csak úgy nekirohanunk a tenyész szemlének, mint tót az anyjának. El kell
dönteni, hogy melyik csapatban akarunk focizni. Hát, mondom, az FC I-ben. Az
nem úgy van. Vannak a jó FC I-sek, meg a gonosz csaló FC I-sek. És honnan lehet
felismerni, melyikkel van éppen dolgom? Kaptam magyarázatot, de nem győzött meg
100%-ig. Valami olyasmi volt, hogy természetesen mi vagyunk a jófiúk, de
sejtettem, hogy a rosszfiúk ugyanezt mondhatják magukról. Mindegy, folytattuk a
felkészülést, természetesen a jófiúk csapatában. Befizettük a tagdíjat,
elvittük Rexi-t röntgenre, minden oké, de pont a tenyész szemle másnapján
kiderült, hogy eddig a rosszfiúknak volt tilos tenyész szemlét tartani, de
mától a jófiúknak tilos. Ezért Rexi
jófiús tenyész szemléje nem felel meg a rosszfiúknál, így nem tenyészthető (Vica
versa) de türelem, mert ez évente, esetleg tízévente szokott cserélődni, vagy
ha akarjuk, kezdünk, mindent előröl Rexivel az új jófiúknál.
Na, akkor
bebasztam Rexi összes cuccát egy nagy zsákba, levittem a pincébe és vettem egy
csivavát. Most Rexi vigyáz a csivava alomra, mert beszálltunk az FCI
mindenhéten champion nevű játékára, amiről majd később mesélek. Rex nagyon
szakszerűen őrzi a házat, tehát az az egymilliókettőszázezer forint, amit erre
elköltöttünk nem volt kidobott pénz.
szerző: ismeretlen ismerős K.V.
Kérlek csak a forrás megjelölésével, használd fel az írásaimat. Ne másold sajátodként!
