Az átöröklés biológiai háttere
Az átöröklés definíciójában az is értendő, hogy az átöröklés “azoknak a módoknak az elnevezése, amelyekkel az élő szervezetek saját fajukat reprodukálják” (Bonner) Az összefüggést a szülők és utódaik között tehát az ivarsejtekben kell keresni. Az emlősökben a gén az örökléstani kutatók szerint jellegzetes kémiai összetételű és szerkezetű, amely a normális sejt anyagcsere és sejtosztódások során pontosan megismétlődik a csírasejtek mindegyik generációjában.
A szabályos megismétlődéstől való eltérések meglehetősen ritkák és a mutáció speciális nevet viselik. Az összes sejtben kromoszómapárok vannak. A kutya testi sejtjeiben a kromoszómák száma 2n=78 az ivar sejtekben=39. Aszerint, hogy két azonos, XX v. két eltérő XY kromoszóma kerül-e össze a megtermékenyítéskor a többi kromoszóma mellett, nőstény v. hímnem irányba indul a fejlődés. Az átöröklést irányító gének a sejtmagban, a kromoszómákban helyezkednek el. Egy-egy jelleg átörökítésére mind az apai, mind az anyai eredetű ivarsejtben van legalább egy-egy gén. Tehát az utód, a zigóta bármely tulajdonságának kifejlődésére egyszerű esetekben egy génpár-alél lesz befolyással.
Az olyan zigotát, amelyben a génpárok tagjai azonos hatásúak, homozigótának nevezzük. A fajtiszta beltenyésztett törzsek örökletes alapja (genom) sokkal több homozigota gént tartalmaz, mint a tisztázatlan származású keverékek utódai. Ez magyarázhatja az ún. fajtaspecifikus rendellenességek, betegségek előfordulását is.
Az egyes tulajdonságok öröklési szabályaik, eltérő jellegeket mutató egyedek keresztezéseiből lehetett jól megállapítani. Egyszerű példa a fekete és barna bundaszín öröklésmenete. Ha egy olyan fekete színű kutyát, amelynek mindkét nembeli ősei feketék voltak, keresztezünk barna szín tekintetében hasonló homozigóta kutyával, függetlenül a nemüktől, az első generációbeli utódok mind feketék lesznek. A fekete szín tehát domináns a barnával szemben. Amennyiben ezeket az első generációbeli (F1) egyedeket egymás között tenyésztjük tovább, a következő generációban (F2) a fekete és barna színmegoszlás 75:25% lesz. Az utódok (F1) tehát heterozigóták, amelyekben az alélpárok tagjai domináns-recesszív viszony lévén, a barna színárnyalat érvényesül. Nem érdektelen tenyésztési szempontból arra, hogy a tulajdonságok kombinációs öröklődése az alapja annak, hogy az F2 generációban “neokombinációk” jelennek meg. A tulajdonságok új elrendeződésben jönnek össze az utódokon.
Kísérletek szerint például: a fekete-barna tacskó és foxterrier keresztezésekor, az F2 generációban nemcsak a szülői alakok hanem két új kombináció is megjelent.
Küllemi jellegzetességek öröklődése
A küllemi különbségek, elsősorban a csont szerkezet módosulásait tükrözik vissza. Ehhez járul az izomzat, a nagyság és a bőrredőzetek megjelenése. A koponya alkat öröklődését rövid és normális arcorrú fajták keresztezései alapján vizsgálták. Azt találták, hogy bár az eredmények fajták szerint változnak, általában a rövid arcorr volt erős befolyással az F1 generációra, bár nem volt teljesen domináns öröklésnek nevezhető.
A felső és alsó állkapocs hosszúsága egymástól függetlenül öröklődhet. Keresztezési kísérletekben, különösen a második (F2) nemzedékben, extrém kiálló vagy beljebb álló alsó állkapocs fordul elő. A fogak nagysága és az állkapocs nagysága is függetlenül öröklődik.
A lábhosszúság öröklődése azonban annyiban bonyolult, amennyiben a rövid lábúság jobban befolyásolja a nehéz csontozatot, mint a finomat. Ezért sokkal nehezebb súlyos csontozatú kutyát kapni egyenes lábakkal. A lábhosszúság öröklődésébe még belejátszik az is, hogy a csont minőségét nagymértékben befolyásolni lehet táplálással és tréninggel. Korlátozott mozgás és erős táplálás kedvez a durva csontozat kifejlődésének. Túlgyakorlatoztatás esetén a lábak, nem kívánatos módon meghosszabbodhatnak.
A mellkas -és váll lapok jó kifejlődése elsősorban az egészségi állapot és tréning kérdése, vagyis nem szorosan véve örökletes. Inkább helyes táplálással és megfelelő tréninggel lehet a kívánatos formát elérni.
A testtömeg öröklődése is több gén együttes hatására érvényesül, ugyanakkor a környezet realizáló hatása is döntően megnyilvánul. Ha megvan az örökletes tényezők együttese, a jobban táplált kutyák realizálni is tudják a bennük rejlő képességeket.
A viselkedés és intelligencia örökölhetősége
A magatartási és intelligencia megnyilvánulások örökölhetőségének megállapítása meglehetősen nehézkes. Nehéz objektíven lemérni egy kutya intelligenciáját, kezdve onnan, hogy a mérő feladat sem lehet egyértelműen alkalmas, mert míg egyes fajták bizonyos feladatok “megoldásában” jeleskednek, addig más feladatokkal nem boldogulnak. Ettől még nem buták.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a viselkedésbeli sajátosságok örökölhetők, hiszen a speciális célokra igénybe vehető fajták állandó, és generációról generációra tovább vitt jellegzetességei arra mutatnak, hogy a környezeti feltételek mélyen megalapozott átörökíthető lehetőségeket bontakoztatnak ki. Egy-egy magatartási jellegzetességet egységenként kezelve, bizonyosak lehetünk benne, hogy szelekcióval pozitív vagy negatív irányban befolyásolni lehet
Tenyész kiválasztás (szelekció)
Az egyedek közötti változatosság a szelektálómunka alapját jelenti. Az egyedeket, és az egymás utáni generációkat a köztük fellelhető változatosság széttagolja, mozaik-részekre bontja. Az örökletesség összekötő kapocs, az az azonosság, amely a rokon egyedek között fellelhető, amely az utódok és az ősök hasonlóságát eredményezi.
A kiválasztómunkában a kívánt formát fellelve, az örökletességre támaszkodva igyekszünk ezt rögzíteni. A kiválasztás egy vagy több tulajdonság alapján történhet. A tenyésztő úgy dolgozik, hogy a széles tömegből, a populációból kiválogatja az elképzelésének megfelelő egyedeket. A fajtára, illetve annak egyes tulajdonság megnyilvánulásaira az a jellemző, hogy sok a középszerű, kevés a jó, még kevesebb a túl jó egyed. Ugyan így kevés a rossz és még kevesebb a nagyon rossz egyed.
Tömegszelekciókor a szélsőségesen jó egyedeket válogatjuk ki. A szélsőséges egyedek egymás között párosítva magukhoz hasonló utódokat kevésbé adnak, hanem az utódok visszaütnek (regresszió) a fajtaátlag felé, s majdnem olyan eloszlást mutatnak, mint az eredeti szelektálatlan tömeg.
Minél nagyobb a különbség, a fajta átlagtulajdonsága és a kiválasztott egyedek között (minél nagyobb a szelekciós különbség), annál inkább remélhetjük azt, hogy a kiszelektált egyedek utódai, a kívánt irányban eltérnek az átlagtól. Támogatja szelekciós munkánk sikerét, ha a szóban forgó tulajdonságnak igen nagy az örökölhetősége, ha biztonságosan öröklődik. Ilyenkor rövid idő alatt nagy eredményt lehet elérni.
Az átlag felé való visszaütés magyarázatot ad egy a tenyésztés során gyakran előforduló esetre: rossz tulajdonságú szülőknek is akad jó utóda, éspedig több közülük a jobb, mint amilyenek a szülők voltak. Esetükben a regresszió a negatív oldalról irányul az átlag felé.
A rossz tulajdonságú szülők utódai azonban összességükben, öröklési anyagukban a fajta átlag alatt maradnak, s rontják a fajtát.
A módszeres tenyész kiválasztást az egyedek tulajdonsága (fenotípusa), származása és utódainak minősége alapján végezhetjük.
Tenyész kiválasztás az egyedek tulajdonsága (fenotipusa) alapján
Mindig az volt a legkézenfekvőbb, hogy magán az egyeden tapasztalható tulajdonságok alapján juttatták a tenyésztésben előnyhöz a kiválasztottakat. A formájában, külső és belső tulajdonságaiban (fenotipusában) kitűnt s az elképzelt alakításnak, formázásnak megfelelő egyedeket igyekeztek hasonlóbb egyeddel összehozni, hogy utánuk azonos tulajdonságú utódokat kapjanak.
Ezen módszer eredményes alkalmazásához tudni kell, hogy a siker a tulajdonságok örökölhetősége (h2) szerint változhat. A biztosan öröklődő tulajdonság esetében (rövid lábúság, fejlődési esély stb.) a szelekció biztosabb eredményt ad.
A kevésbé öröklékeny tulajdonság esetében (rövid orr, képezhetőség stb.) az egyedek tulajdonsága alapján végzett szelekcióval nem sokra megyünk, a származás és az utódok minősége alapján végzett szelekció pontosabb, biztonságosabb eredményt ad, mint az egyedeken észlelhető tulajdonságok figyelembevételével. Még sem szabad elhanyagolni azt a lehetőséget, amit az egyed fenotípusa nyújt, mert egyszerű szelektálási alap, s ha figyelmen kívül hagyjuk, súlyosat véthetünk az életerő és egyéb, a szervezet egészét érintő értékmérők optimális megnyilvánulása ellen.
Tenyész kiválasztás a származásalapján
Az újabb kori örökléskutatás genetikai alapon okoskodva azt állítja, hogy két ismert szülő utódainak genotipusát az öröklődő faktorok kombinációja alapján fele részben határozza meg. Egy közvetlen ős szerepe tehát 1/4, és ez generációnként ismétlődik. Az utód tulajdonságának alakításában döntő módon a szülők szólnak bele. A nagyszülők szerepe már csökkent, és a III. ősi sornál tovább visszamenni semmi mást nem jelent, mint a fajtisztaság biztosítását.
forrás: HNJK honlap - nincs már meg a honlap és az eredeti forrás sem. Úgy tippelem, az írás 20 éves legalább. 2019-ben . 2010. 07. 02. a blogbejegyzés dátuma , de a régi honlapra is feltettem már.