2011. október 16., vasárnap

2005-2009-ig Szervezeti élet MEOE MRK

2004-2009-ig egy választási ciklus a MEOE -MRK -ROTTWEILER KLUB ÉLETÉBEN. Sokadik nekirugaszkodásom, hogy segítsek. 

Kérésre, majd közgyűlésen megszavazva vezetőségi tag lettem. Az előzetes egyeztetéskor elmondtam hogyan és milyen formában vállalom. Nem így lett és fél év múlva vissza is hívtak a vezetőségi tagságomból.  Kiderült, hogy megakadtam a torkukon.  Túl nagy falatnak bizonyultam, a szakmát képviselve.

A másik nagy közös bűnünk volt Győzővel, hogy egy fiatal kutyával ismét ringbe szálltunk, azaz növeltük a legyőzendő kutyások számát. Félő volt, hogy elhalásszuk a győztességeket. Nem hitték el, hogy nem törekszünk címekre, de nem adtak esélyt, biztos ami biztos elindult az áskálódás.

Azért ellenem, mert Győző ellen nyíltan nem mertek én meg könnyen legyőzhetőnek látszottam. 2004. erről ezt írtam. A történet 2005-ben egy éles fordulatot vett! OMSE tenyész szemle, annak utóélete megváltoztattat a dolgokat.  Az MRK elnöke és hold udvara, botrányt generált a tenyészszemlén.

Lejáratták a rottweilereseket, megbántották a rendező szerv vezetőjét, a bírókat, az ott kutyázó és készülő kutyásokat. Ott a helyszínen is, de aztán széles körben terjesztették degradáló véleményüket. Net-en nyilvános fórumon egy beírás született, ami talán a legbántóbb kritika volt. 

Nem szakmai és semmi konkrétumot nem tartalmaz, csak lazán leszemetezi az ott felvezetett kutyákat. „Én azt láttam, hogy a rákospalotai hulladékégető mellet hulladékhasznosítással is foglalkoznak. Szlogenjük talán az lehetne: "egy kutya se vesszen kárba, minek ivartalanítasz, ha szaporíthatsz". Tisztelet a kivételeknek.”a-majd hasonló stílusban tárgyalták tovább a témát.

Személyesen engem is megtaláltak, hiszen rendszeresen írtam, akkor már több éve, a fórumra. Nekem más fogalmaim vannak a nyíltságról, egyenességről, a szakmáról, mint nekik, ezért rendre vita alakult ki köztünk, ott a fórumon. Az ott zajló beszélgetés hatására, vagy másért, nem emlékszem pontosan, de Forgács Mari telefonált nekünk. Azt mondta, hogy elnézést kér az eddigi háborúskodásért, belátja tévedett és helyezzük új alapokra a kapcsolatunkat. Nem fordult elő, hogy valakinek ne adtunk volna esélyt, hogy jobban megismerjen minket, így Mari is kapott egy esélyt. Úgy volt ellenséges velünk, hogy nem is ismert minket. Annyi történt, hogy a közgyűléseken a "másik" tábor támogatójaként vett részt.  Hitte, hogy az igaz oldalon áll. Soha nem utasítottunk el senkit, ha a rottweilerről, tenyésztésről akart volna beszélgetni. Most se történt másként. Innen egy picit több információval rendelkeztem, de se egyik se másik oldalra nem álltam, csak azt képviseltem, amit addig. Tudtunk beszélgetni.

A kutyákon, a tenyésztésen kívül sok minden másról is, így a klubról is, hiszen én vezetőségi tag voltam, ő meg a felügyelő bizottság elnöke. A sokadik ilyen beszélgetés után írtam meg neki, mint a felügyelő bizottság elnökének, a véleményemet, a klubról, a szabályos működés hiányáról, egy újabb szabálytalanul kiküldött közgyűlési meghívó kapcsán.  A Szervezeti és Működési szabályzat az, ami tartalmazza, hogyan is építhető fel a klub, hogyan kapcsolódik szervesen a MEOE-ez, mint önálló jogi személyiséggel nem rendelkező egység. Végig mentem a pontokon, majd összehasonlítottam a klubunk működésével.

Bizony több ponton súlyos hiányosságok voltak. Ezt leírtam.

Március 21-én volt a közgyűlés ez a levél március 18-án íródott. Gondolom nem volt szerepe a felfüggesztésben, mert azt nem hiszem, hogy végig ment volna a MEOE hivatalos fórumain és azt sem hiszem, hogy azt érdemben bárki megtárgyalta volna.

Viszont, még többször segítségemre volt, mert nem kellett mindig újrafogalmazni, amikor szerettem volna elmagyarázni, mit gondolok másként, mivel nem értek egyet. Közgyűlést megóvni, egyébként többnyire formai, alaki hiba miatt lehet.

A felfüggesztés alatt is zajlott a klubélet, az éves tervben szereplő tenyész szemléket megtartották. A klub honlapjára felkerültek a tenyész szemle eredmények, ezzel párhuzamosan, a bizottságos HD szűrés eredmények. Majd 2009-ben az elnök váltásnál, eltűnt minden régi adat.

Így erről csak keveset találtam meg a mentett anyagaim között. Ezen kívül nagy segítség volt a tájékozódásban, hogy Mari ment és mindenhol dokumentált. Készültek videó felvételek, képek, beszámolók. Nyilvánosságra is hozta, mert segítségemmel egyre többet és többet sajátított el, a számítógép és az internet használatáról. Én is, ő is folyamatosan tanultuk a honlap szerkesztést, videó szerkesztést, majd azt, hogy ezt miként lehet megosztani. Így a nevek felsorolásán kívül, picit több rálátásunk lett a kutyákra, tenyésztők, kiképzők szakmai munkájára. 

Na, ez nem váltott ki osztatlan sikert, mert a negatív szemléletmód, nagyon mélyen gyökeredzik rottweileres körökben.  Előttünk is voltak, akik felvételeket készítettek, de megosztani kevesen akarták és tudták. A rottweilervilág oldalain, fórumán lehetett a legtöbb anyagot találni a Klub életéről. Nekem döbbenetes volt látni, olvasni, hogy mennyire gyenge képességű kutyákról terjesztették, hogy kiváló rottweilerek!  A sok magabiztos „szakember”, vagy annak látszó kutyás, további fejtörést okozott.

Ez majd egy másik írás témája lehet, most picit nézzünk bele a tenyész szemlék albumaiba, és persze a kiállítások világa se maradhat ki.

Ezek az események, az ott kapott eredmények, annak „tálalása” bizony meghatározzák a rottweileres világ hangulatát, emberek egymáshoz való viszonyát. Meghatározó személyiség volt  ebben Mari, aki  szeret irányítani és első lenni mindenben.  Ezt ki is használták sokan.

Ebből áll a klubélet. Tenyésztők, kutyások egymáshoz való viszonya. Meghatározó, hogy ők együtt vagy csak egymás ellen tudnak dolgozni! 

Minden klub rendezvény után, jelentősen átalakulnak a viszonyok, egy-egy nem tetsző győzelem, vagy bírálat után forrongás támad.

Az eredménytelen, vagy gyengén szereplő kutyák a  tenyész szemlén, meg harci helyzetet alakítanak ki. Ahelyett, hogy a kutyákról, a megoldásról folyna a beszélgetés, vádaskodás, egymásra mutogatás kezdődik el. Az egésznek az a végső kicsengése, hogy XY szar ember, mert csaló, a kutyája érdemtelenül nyer, na meg alkalmatlan arra is, hogy egyáltalán rottweilernek nevezzék. Persze ezt olyan tálalásban, hogy az éppen kritizáló becsületessége, kutyáinak kiválósága, kiképzői zsenialitása domborodjon ki. Ezt tudják tenni hétről –hétre, hónapról hónapra, évről évre!

Hülye, tudatlan a bíró, nem ért semmihez, korrupt! A fricska ebben az, hogy amikor ugyan ez a bíró, az ő kutyáját látja legremekebb rottweilernek, neki adja a címeket, okos és szakértő! Azért a legremekebb, mert szép és X bizottságos HD röntgene van, mert ő aztán a legfontosabbnak a dysplázia mentességet tartja!

Vezető, kiállításon szereplő, így a köztudatban folyamatosan benne levő tenyésztőkről hangzik el a legtöbb pletyka, negatív kritika. Könnyű rájuk irányítani a figyelmet, mert mindig ott vannak, és bizony felváltva nyernek, vagy „veszítenek”. Mindig ők láthatóak a bírói körökben, mert sok kutyát nevelnek és vezetnek fel. Sok esetben nem is a sajátjukat vezetik fel, „csak” azt, amit ők tenyésztettek és „segítenek” az új tulajdonosnak megszerezni a győztességeket. Egymástól tanulják ezeket a technikákat, így hamar „ellenségei” lesznek egymásnak. Amikor „barátok”, egymást erősítik, de bizony sűrűn összeszólalkoznak (az üzleti érdekeltségük más irányt vesz,)

Ilyen más irány alakult ki az MRK életében is, ami a felfüggesztéshez vezetett. Lehetett volna nyugalom és béke, de ilyenkor mindig jön a reváns. Nehéz átlátni a viszonyokat, eligazodni az eseményekben, mindenki a saját igazát fújja!  Azt gondolnánk, hogy a kutyák érdekében, de nem! Egyszer csak az látszik, hogy a kutya, a fajta maga, lényegtelen mellékszereplővé vált! Kb. három mondat az, ami picit a kutyáról szól, a többi pletykálkodás, fröcsögés, a másik számonkérése! Rövid volt a felfüggesztés, nem volt idő, hogy elhaljon, lényegtelenné váljon az emberek hiúságán esett csorba, így maradt minden a régiben, csak barátságok, érdekviszonyok bomlottak fel, vagy lazultak valamelyest.

Közzé tettem a Fórumon a jegyzőkönyveket, azt az írásom, amiben a szervezeti élet hiányosságait foglalom össze.

Hónapok teltek el már, hogy elküldtem a vezetőknek, de, mint a viaszról a víz lepergett róluk minden kérdés, minden felvetés.  Csak a hazugságok, a degradáló vélemények kaptak lábra és kerültek terjesztésre. Azért van pirossal kiemelve, hogy megértsék mire is kell koncentrálni, ne vesszenek el a sok betű között.

Ismét meghívót kaptam egy vezetőségi ülésre. Az előző vezetőségi megalázó helyzete és hangulata is közrejátszott abban, hogy nem szerveztem át az életemet, nem autóztam le Dunakeszire.

Azért részt vettem a Klub életében, kihasználva az internet adta lehetőséget, írásban szóltam hozzá a témákhoz.

Erre Jánvári Tibor válasza ez volt, mire már elunta a fórumon folyó beszélgetést erről. Nem tűnt fel neki, és gondolom a tanácsadóinak sem, hogy a kérdések megválaszolása nem nekem fontos, nekik lenne fontos, nekik lenne segítség, ha valóban klubéletet, közösséget akarnának szervezni! Nem azt akartak, csak annyira belemerevedtek a saját szerepükbe, maguk is elhitték a színjátékot, hogy ők a közösségért dolgoznak. Többször értésemre adták, hogy nem kíváncsiak rám és a véleményemre, de azért én a felmerülő témákhoz hozzászóltam, leírtam én hogyan gondolom Volt még Marinak egy próbálkozása, hogy a szervezet működését szabályosabbá tegye, de bizony nem kívánatos személlyé vált, ő is. Olvasd, ne legyél lusta!  

Ment a levél és jött a válasz Jánvári Tibitől. Micsoda stílus váltás! Már nem az a példaértékű személy Mari, akit nekem követnem és támogatnom kellene! Viszont Tibor, már neki is utasításokat ad, kioktatja, hogy hogyan is kellene viselkednie! Igaza is van! Ő már 3-4 éve kutyázik, ő a vezető, ezért mindent tud is! A legszorgalmasabb, a legelhivatottabb, a leglelkiismeretesebb kutyás kerek e világon, akinek a szíve a rottweiler fajtáért dobog rendületlenül. Rá aztán számíthat a Klub elnök, mert ő ott van és hibátlanul teszi a dolgát.

Ez nem ebből a rövidke levélből derül ki, de nekem olvasva még ma is a szemem elé kerül, ahogyan ez lejátszódik a gyakorlatban. Minden ilyen típusú ember és kutyás ugyan ezen az úton menetel. Nekem ma már könnyű felismerni, hiszen sok ilyen lelkes kutyással találkoztam, akik aztán egy rövidke fellángolás után el is tűntek a süllyesztőben.

Ez alól az út alól mentes volt a munkakutyázáshoz közel álló tábor, mert nem igazán akart senki dolgozni a kutyával, így ott kezdetben még nem volt könyöklés. Persze annak is eljött az ideje és ugyan azok, ugyan olyan eszközökkel operáltak. Ugyan olyan kegyes kis csalásokkal és hazugságokkal sztárolták magukat, mint a kiállítók. Ők is a kezdőkre, laikusokra támaszkodtak, hiszen ők azok, akik bármit elhisznek.

Nagyon unalmas, nagyon hervasztó és nagyon bosszantó dolgok ezek. ÚÚÚÚtálom, de ki nem kerülhetem, mert ilyenkor minden lehetséges eszközzel a „hatalmon” maradtak igyekeznek bosszút állni, a piti kis eszközeikkel, megnehezíteni a tenyésztést másnak! Nem maguknak! Na, azt nem, mert arra mindig van jó indokuk, hogy ők miért nem tartják be az általuk felállított szabályokat. Vezetőként nekik nem kunszt bármit megcsalni, kicsi hátszéllel megszerezni a minősítéseket.

Ilyen kis piti bosszú volt 2006-ban, hogy Budapesten nem rendeztek tenyészszemlét és nem engedték, hogy az OMSE-n legyen. Volt egy levélváltása Győzőnek Kórozs András elnök úrral ez ügyben, de ő nem kívánt beleavatkozni a klub belső ügyeibe.

Így OMSE-ra nem mehettünk. Mi mást tehettem? Lehetett volna botrány, anyázás is, de én a békés megoldást választottam. Felajánlottam, hogy szervezek egy tenyészszemlét, a Kőbányai Happy Dog Kutyaiskolán. Készült a tenyész szemléről DVD, hiszen az iskolának volt videó kamerája és Benke András kérésére, Erika, iskolánk tagja, szorgalmasan filmezett.

Eltelt néhány év, amíg konvertálni, tömöríteni, darabolni sikerült a filmet, majd közzé tenni. Jól sikerült rendezvény volt. Nézd a sok nézőt, érdeklődőt! Nézd a kutyákat!  Öt Siroccó kutya volt felvezetve.  Amit később nagyon megbántam, az az volt, hogy Horváth Zoli kérésére, Fritz volt a bemutató kutya. Nagyvonalú voltam, ő meg a végén egy neveletlen, jaj, de értek mindenhez „nagykutyás”. Sose bocsájtom meg magamnak, hogy nem Úzót választottam bemutató kutyának! Teljesen mindegy, hogy valakivel korrekt vagy, és figyelembe veszed a kérését, hagy örüljön, a végén úgyis bunkó lesz. Addig vagy jó, amíg úgy ugrálsz, ahogyan "ő" fütyül. Egy dolog, ami normálisnak számít rottweileres körökben, hogy kötelességed az "ő "kutyáját, az ő érdekeit képviselve kutyáznod, mert a tied csak kripli lehet, hidd el, hiszen ő mondja!

Ez engem felbosszant mindig, mert rendre olyanok akarnak nekem vezényelni, akik még azért jócskán híján vannak a tudásnak.  Így jártam a 2006-os Klub kiállítással is, ahol ring titkár voltam, mert végül nagy kegyesen megengedték, hogy dolgozhassak a rendezvényükön. Nem volt Mari, aki előző évben segített a szervezésben, lebonyolításban, ezért nem ment zökkenőmentesen a dolog. Nem volt összesítő, a segítő jegyzők se voltak rutinosak, ezért néhány hiba becsúszott. Teljesen normálisan és egyszerűen meglehet ezt oldani, de valamiért ebből is hiúsági kérdést csinált a Jánvári család. Személyes támadásnak élték meg, hogy nincs igazuk. Levélváltás ismét, a nyilvánosság bevonásával.

Viszont ez egy jól sikerült, jó hangulatú rendezvény volt. Verseny az Eldorádó kutyakiképző iskolán. Erről is készült felvétel, de ezt nem konvertáltam és szerkesztettem. Kulcsár Gábor, Budai Erika ott kutyázott és felvállalták a szervezést, az iskolával közösen.

Ilyen jó és kevésbé jó események zajlottak kutyás körökben. A Klub életében jelentős változás állt be, Mari felmondta a tagsági viszonyát és sokan vele mentek. 2007-től MÁRK tag lett.  Attól az évtől, aztán szét is esett a Klub vezetése, követhetetlen volt, ki hol tart, ki kivel barátkozik, mit és kit képvisel. Nem volt vezetőségi ülés, nem volt közgyűlés, de voltak tenyész szemlék, vizsgák, Klubkiállítás. Erről az időszakról, rendezvényekről a blogomban írtam, videókat is készítettem. A klubról is sokat írtam, sok témában a honlapomra. A vége felé kiderült az is, hogy a gazdálkodás sem volt megfelelő.  A ciklus végére, már minden barátság, kezdeti egyetértés véget ért. Ezt a ciklust lezáró tisztújító közgyűléssel, számomra is véget ért a feladat. 2009. Befejeztem a rottweiler Klubozást, és a MEOE Kuvasz klubjába fizettem be a tagdíjamat.

A klubozást fejeztem, be, de a kutyázást nem. Soha nem fogom hagyni, hogy a tehetségtelen, rosszindulatú kutyások elrontsák az örömömet. Mostantól önző módon csak a saját kutyáimmal törődöm. Büszke vagyok rájuk. Be is mutatom őket, a magam eszközeivel, hogy mindenki láthassa, aki látni akarja. 2011-ig kitartottam.

A sok év alatt rengeteg anyagot tettem közzé, több honlapot készítettem, sok mindent írtam a tenyésztésről, a rottweilerről, Győzővel közösen. Folyamatosan népszerűsítettük a fajtát, segítettünk a negatív vélemények, megítélések felszámolásában, próbáltunk a tenyésztésben is mankót adni, egy másfajta szemléletmódra ráirányítani a figyelmet, mint ami megszokott kutyás körökben. Köszönet helyett a sanda gyanúsítgatásokra, irigységre bizton számíthatunk, ez bizony nem változott az évtizedek alatt. A klub megszüntetése is gusztustalanra sikeredett, az már csak később derült ki milyen játszmák zajlottak. Amíg írok, visszaemlékezem, és így leírva egy érdekes egyezőség ötlik a szemembe.

Talán így lehetne megfogalmazni egy mondatban. "Háborúk a tenyész szemlék miatt törnek ki." Nyílt vagy aljas, alattomos játszmák, hogy megakadályozzák a tenyésztést a szakmaiság köntösébe rejtve. 

Link lista, hivatkozott dokumentumokról 

https://tunde54.blogspot.com/2011/10/na-akkor-probaljuk-kitalalni-hogy-miert.html

https://docs.google.com/document/d/1OlhPgudJsGVqdmOmcbp0cGtosOAL0UEqfYkBx8a_ETM/edit?hl=hu

https://docs.google.com/document/d/1Pa8BtHUL-OXpJgtCJNL7O9n75bWpg7usZykKX55FZu4/edit?hl=hu

http://gallery.site.hu/u/niagara/munka/meoe/

http://gallery.site.hu/u/niagara/kiallitas/

https://docs.google.com/document/d/1c909q0D1_4DN-MqY0rYCP-QVz8Y8ItdfbTsk_59vRZY/edit?hl=hu

https://docs.google.com/document/d/1Sr_22VBIPWD3pZRuRTeQUSmhX5K_p3TeRHnAxoGZh54/edit?hl=hu

https://docs.google.com/document/d/1AxWZUPeNYWfp7HY-aEh17EhE5gfgd_jgBqB1wZw7vQw/edit?hl=hu

https://docs.google.com/document/d/1fnIXHchNCRLWL3phhsd0vwYmLbrOkk_Md16YcTczvO4/edit?hl=hu

https://docs.google.com/document/d/1izLtSwacnJ5eMZdQHSiYIkjXiurvA6AwjM7YMpxDVkg/edit?hl=hu%20

https://docs.google.com/document/d/1jjJB6q4Tun9YdOJyh1BsccIcXgxIq55p8WwcG6TB2Kw/edit?hl=hu

https://docs.google.com/document/d/1m4-cetDSmxDgMGcrazJjmjitMjuaGthgBpXwVzZi4Eo/edit?hl=hu

https://www.youtube.com/playlist?list=PL55YvbNem7fvymJR_Mti97A9bPMEL_WPl

https://docs.google.com/document/d/15AKy_o4t8ha-hu4tiohVySyS-o9ux8NJGYi95Sf9u7o/edit?hl=hu