Era öt hónapos volt. Sétálni mentünk, férjem, én, Era, Ali,/ Era
apja/. Amint kiértünk a grundra, szabadon engedtük a kutyákat, szaladgáltak,
bóklásztak. A temető mellett elsétálva jó hosszú pusztaság, ahol kedvükre
játszhattak a kutyák. A séta végén indultunk volna haza, csak hogy Alin nem
volt nyakörv. Nagy szemű láncfojtót használtunk és az útközben leesett,
valahol, de hol?
Reménytelen vállalkozás megtalálni, méteres fű, fák, bokrok között, de
azért elindultunk visszafelé. Közben mondogattuk a kutyáknak, hogy keressék a
nyakörvet, persze nem gondoltuk komolyan. Jó sokat visszagyalogoltunk, a kutyák
örültek a dupla sétának. Era egyszer csak az úttól fél méterre megáll és néz a
földre, mint aki talált valamit. Csak nem a nyakörv, kérdi a férjem? Á, az, lehetetlen.
Fémfojtó, képzetlen kutya, kölyök, hogyan találhatná meg. De azért oda mentem
és megnéztem. A lánc nyakörv volt! Lehetett véletlen is. Mégis elegendő
motivációt adott a további munkához. Era tehetséges és ügyes volt
nyomkövetésben, sajnos az őrző-védő munkában nem teljesített ilyen szinten, de
erről majd egy másik alkalommal.
Adós vagyok a folytatással. Ime: Dolgoztunk,
gyakoroltunk és szokás szerint őrző - védőztünk is. A rongyozás, a hurka fogása
jól ment, de bizony a kar megfogásával adódtak gondok. Időnként szuperül ment,
időnként meg rá sem akart fogni a karra.
Látszólag semmi oka nem volt. Ilyent eddig még nem tapasztaltunk, ezért
sokat törtük a fejünket mi is lehet a baj, mit csinálunk rosszul. Soha addig
kutyánkat erre tanítani nem kellett, azonnal és jól teljesítettek az
őrző-védőben. A támadásra, gondolkozás nélkül, telít és nagyot fogtak.
Nem
jártunk mindig iskolába, nem fejlesztettük őket tudományosan, csak csináltuk,
ahogyan kellett. A rottweilernek ilyennek kell lenni, hiszen ez a természet van
leírva a standardban. A jó kutya az ilyen! Akkor a rottweiler ilyen, ha mégsem?
Akkor nem különb, mint azok a kutyák, akik körülöttünk gyengébben teljesítenek.
Dolgoztunk tovább és nem adtuk fel, mert nagyon szerettem, egyébként sok örömet
adott. Na meg az én kutyám volt. Apa: Ali Koc-ka CS-anya: Gabi Ortles
Kiállításon felvezettem,
dicsérték, szépnek mondták. HPJ Fiatal Klub győztes lett. Majd egy CACIB
kiállításon, azt mondta egy angol bíró, hogy nem elég típusos a feje, nagyon
jó! Még ilyen igazságtalanságot, háborogtam én! Bolond ez a bíró? Nem lát a
szemétől? Mi legyen az őrző-védővel, hogyan javítsunk rajta? Fedeztessük
be, ha kölyke lesz, majd beérik, (ez akkor stabil “tudomány” volt,
mindenki ebben látta a megoldás kulcsát) Era vemhes lett. Született két kölyök.
Egy kan és egy szuka. Gigi és Grácia. 1988. Valóban határozottabb lett, de ma már tudom, hogy ez a kora és a felnőtté válásának tudható be.Soha nem lett
olyan az őrző-védője, mint a születetten, jó, kiváló ösztönös
adottságokkal rendelkező kutyáinké.
A következő alkalommal szült 11 kölyköt,
ami 4 nap alatt mind el is pusztult. 4 nap és négy éjszaka felváltva
virrasztottunk és próbáltuk a lehetetlent, megmenteni a kölyköket. Cumiztattuk,
felváltva szoptattuk őket, hátha kevés a tej, de más volt a baj. Akkor, még nem
volt ilyen sok jól felszerelt állatorvosi rendelő, sok specialista, így csak
egy orvosra támaszkodtunk. Ő is tanácstalan volt. Valószínű fertőzött a teje,
így nincs mit tenni, a kölykök vagy erősek és megmaradnak, vagy nem, és
elpusztulnak. Aztán mi lesz? Volt a következő kérdés. A következő alomnál mire
lehet számítani? Sajnos nem sok jóra, mert ez a típusú baj, a szukában benne van
és a baktériumok, minden vemhességgel szaporodnak. Egyébként tünetmentes és
magára a szukára nem veszélyes, csak a kölykökre. Már a méhben és születéskor
is.
Hajaj! Mi is legyen? Kettő olyan hiba, amit nem tudtunk tolerálni. Én
megtettem volna, de Győző jól érvelt és igaza volt. Családi kupaktanács és
megszületett a döntés, nem tartjuk meg. Eladtuk, kevés pénzért házőrzőnek,
tőlünk nem messze egy autószerelő műhelyt és a családi házat kellett őriznie.
Ebben a feladatban jól bevált, mert jól nevelt, kedves kutya volt, a ház
asszonya jól tudta irányítani. Büszke volt rá, hogy mennyi mindent tudott:
vezényszóra ült, feküdt, helyben maradt, pórázon kulturáltan sétált. Bizony sok
embernek ez nagy szó volt, hiszen egyáltalán nem volt természetes, hogy a
kutyát tanítani kell, és iskolába hordani. Szerintem ez még ma is sok
embernek gondot jelent, pedig eltelt azóta húsz év. Én azt gondolom, hogy a
kutya nevelésének alap követelményeit mindenkinek tudni kellene, hiszen nálunk
minden házban van kutya sőt a környékünkön ez természetes módon a kert
része volt még akkor. Kertes házba kell a kutya, kell a házőrző. Mégsem ismerik
és értik a kutyát tapasztalom nap, mint nap. Időnként el is csodálkozom. Aztán
látva a sok neveletlen, fegyelmezetlen gyereket, felnőttet, észbe kapok: miért
a kutyát tudnák jól nevelni? Szóval döntöttünk és jöttek a kutyáért. Volt
zokogás, sírás-rívás, de tudtam, hogy én nem ilyen kutyát szeretnék. Nekem a
minta ennél sokkal jobb kutya volt. Majd a következő alomból megtartok egy másikat,
született az elhatározás. Era 1986-ban született, 2006-ban írtam le a történetét.
A fotón Era 4 hónaposan és Xénia S' Gaius 7 hónaposan a Pestlőrinci Kutyakiképző Iskola, pihenő helyén. XVIII. Halmi erdő 😊
