ADRK Klub kiállítás 1990.

„Hazaindultunk, másnap haza is értünk. Én akkor azt mondtam, hogy soha többé, ennyit autóba nem ülök többé”. Ez volt 1988-ban.

1989-ben még tartottam a szavam. Igaz mozgalmas év volt, a Fajtaszakosztály működtetése, rendezvények szervezése, anyagi bázis teremtése stb. "Csak" Klagenfurtig mentünk, az ADRK Klub kiállításra nem.

1990-ben az elnöki pozíciómmal összefüggő megkeresés révén, lehetőségem nyílt egy hosszú útra. Ismét Klub kiállításra mentem.

Klubtársam segítséget kért, mert a von Grüntenblick kennelből szeretett volna kölyköt venni. Akkor még úgy tudtuk, hogy a „német” nem ad Magyarországra rottweilert, pláne nem lehet a kölyköket megnézni és választani sem. Azt mesélték tudó kutyások, hogy kihoznak egyet az alomból, azt megnézheted, kifizetheted és hazahozhatod, ha egyáltalán a német szóba áll veled.

Wolfganggal való kapcsolatunk , az itthoni tanfolyamok, a kempteni látogatás után, barátinak volt mondható, így a kérés rottweileres társunktól logikus és kézenfekvő volt. Segítsünk neki a kölyök „megszerzésében” és választásában. Megtettük. Önző szempontok nem vezéreltek. Nem latolgattuk, hogy ő akkor előnyhöz jut velünk szemben, mint kutyás, mint tenyésztő az ADRK import szukájával. Csak arra gondoltunk, hogy neki van lehetősége ( pénz) ő hajlandó, ez mindenképpen csak a fajta hasznára lehet. Ismertük az addigi állományát, nehézségeit .

Szerencsésen alakult, mert a kölyök el hozatalát az az évi ADRK Klubkiállítással össze lehetett kapcsolni. 1990.

Nyelvtudás nélkül, helyi ismeret nélkül nagy bátorság belevágni egy ilyen nagy útba. Amikor felajánlották a lehetőséget, némi gondolkozás után csatlakoztam, így hárman vágtunk neki az útnak. Én, mint Ábel a rengetegben nézelődtem ismét, a hosszú autó úton és később Wolfgangéknál, majd a Klub kiállításon.

Nem tudtuk pontosan a kiállítás helyszínét és Jani kérdésére Wolfgang egyszerűen válaszolt. Gyertek hozzánk,majd tőlünk, együtt elmegyünk a Klubkiállításra. OK.

Arra kanyarodtunk Petersthal felé. 760 km és ott is voltunk. 

Gyönyörű falu, szívélyes fogadtatás, kézzel-lábbal mutogatás. Számomra egy biztos pont volt a rottweiler. Abban jól eligazodtam. Nagy várakozással kerestem Norist, mert róla hallottam Győzőtől és Wolfgantól is a nyári tanfolyamon. A nappaliban várakoztunk és egymás után beengedték a kutyákat. Néhány szó hangzott el, hogy hogyan viselkedjünk, de biztosítottak bennünket, hogy nincs miért aggódnunk a kutyák nem harapnak, ha jól viselkedünk. Norist holnap felvezetik a Klubkiállításon, így nagy volt az izgalom. Pietro is megérkezett, ő volt akkor Noris társtulajdonosa. ( vagy? csak tippeltünk az eseményeket látva)

Megnéztük az almot, a mama kutyát. 

Kiderült nincs választási lehetőség, egy szuka van eladó, az Janiéké lehet. Persze ami nekem tetszett, arra azt mondta a Coni, hogy az a övé, megtartja. Na mi legyen? Vegyék, ne vegyék? A döntés nem az én kezemben volt, de azt tanácsoltam, fontolják meg. Az alom „hibátlan” Látható súlyos hiba nincs, egészséges, jól fejlett, jó viselkedésű kölykök. Ha minden klappol, lehet egy remek tenyész kutyájuk, ha nem is ő lesz a legmenőbb kiállítási sztár. 8 hetesen biztos tenyész kutya, biztos győztes kutya nincs, mondtam én már akkor is. Viszont a kennel, az ősök adnak némi garanciát, hogy olyan nagyon nem tudnak mellényúlni. Kifizették, megvették. ( húzós ára volt) 

Na, akkor éjjel indulunk a Klub kiállításra ! Addig pihenjünk egy kicsit.

Hol is a Klub kiállítás helyszíne? 

Térkép elő, és teljes döbbenet, Jani azt hitte rosszul látja. A helyszín Wolgangéktól még 800 km-re északon van!!! Jaj! Nem lesz elég a benzin és a pénz, na meg az autónk se Audi 100–as, mikor érünk oda?

Coni gyors döntése, szervező készsége, megmentette a helyzetet. Boksz a csomagtartóba, akkor hátul elférünk, megyünk vele. Noris ,Wolfgang, Bettina majd Pietróval megy. Pihenés, csomagolás , indulás. Vittük az egyik kölyköt is. Ő a Herrenholz kennel -be kerül, nekik visszük a Klubra ki- hangzott a magyarázat.

Coni remekül vezet, száguldoztunk az autó pályákon, reggelre oda is értünk.

Megkerestük a lefoglalt szállásunkat ( vagy nem volt foglalva és abban is segítséget kaptunk?) Nem emlékszem, de gyönyörű panzióban szálltunk meg,vasárnap reggel készítettem is néhány fotót.

A klub kiállításon aztán zajlottak az események. 

Noris mezőnyét látva, a bíró munkáját figyelve szurkoltam Norisnak, aki egyre jobban belelopta magát a szívembe. Megnyerte az osztályát!!! Hatalmas boldogság, büszkeség , ünneplés. 

A szombati nap esti bulival zárult, ami hagyomány ezeken a rendezvényeken. Nagy sátor, vagy nagy terem, vacsora, műsor, tánc, zene stb. Sok rottweilert szerető ember, a világ minden tájáról, a tenyésztők, a helyi szervezetek képviselői, bírók , mosolygósan egy asztalnál. Mi magyarok már akkor sem ünnepeltünk együtt, de legalább néhányan szóba álltunk egymással.

Másnap a felnőtt mezőny bírálatánál azt a „taktikát” követtem, hogy katalógussal a kezemben, jegyzeteltem, a nekem tetsző kutyákat kicsi csillaggal jelöltem. Tudtam, hogy nem láthatom minden kör „bírói munkáját” végig, mert négy nagy körben folyt a bírálat, egymástól távol. Németül változatlanul nem értettem, így hiába is néztem volna feszülten a bírót, többet akkor se tudtam volna meg. A szűkítéseket, a különböző csoportok választását már értettem, hiszen 1988-ban láttam, na meg ADRK újságból, német nyelvű könyv fordításokból sok mindenre fény derült. 

A kutyát, jól láttam, azt rutinosan feltudtam mérni. Anatómia, fajtajegyek, viselkedés, standard szerinti kívánalom, ezek mind tudott területek , mert megtanultam, megtapasztaltam. Ez maga a rottweiler. 

Miért is ne azt gondoltam volna, hogy az a rottweiler amit én annak tartok, annak látok? Határozott kép élt a fejemben a jó rottweilerről és határozott viselkedés, jellem, így nem volt nehéz választani. Később büszke voltam magamra, mert minden általam jelölt kutya kitűnő minősítésű lett, némelyik helyezett, avagy nyert! Persze sok minden gondolkozásra is késztetett, mert az akkor bíráló bírók némileg eltértek értékelésben , „izlésben” Faussner úr és Freiburg úr két évvel korábbi bírálatától.

Nagyon színvonalas, nagyon látványos környezetben, nagyon jól szervezet kiállítás. Az osztrák katonai kutyák bemutatója fantasztikus élmény volt. A bemutatón szereplő kutyákból sok a kiállításon is felvezetésre került. Tenyész csoport győzelemmel zárták a napot.

20. Klubsiger-Zuchtshau 1990. augusztus 25-26. Südlohn-Oeding ausgerichtet von der Bezirksgruppe Borken-Burlo im ADRK

Áll a katalógus borítóján. Jubileum a javából!

A katalógus, ami az adatok kincsesbányája. Nevek, tenyészetek, ősök, hirdetések stb. Az eredmény leírásával, meg „utód” ellenőrzés is egyben. Nagy plakátokon a végső minősítések, helyezések feltüntetve a sörsátor falán, ahol mindig akadt jegyzetelő.

NORIS VON GRÜNTENBLICK FIATAL KUBGYŐZTES 1990. Hurrá, hurrá!

Az ünnepélyes eredményhirdetés egy színház teremben volt. Bevonulás egy zenekar indulójára, dob, trombita egyéb hangszerek hangos kísérete mellett, át a termen a sok néző sorfala között, fel a színpadra. Kutyák meg se rezzentek, teljesen nyugodtan, magabiztosan és természetes módon rottweilerül viselkedtek.

Nagyon szuper nap volt. Irány vissza Petersthal. Majd Magyarország, egy csöpp rottweilerrel. Szerencsésen haza is érkeztünk.

Álljon itt az akkori bírói gárda neve, később jártak Magyarországon, bíráltak is, kiállításon, Ztp-n.

A katalógusból ollózva:

Richter:

Klaus Altpeter, Birschimsheim

Willi Hedke, Dortmund

Hans Krings, Jüchem

Erich Walbrot, Essen

Rottweil 1988.

1988-ban vált lehetővé, hogy szabadon, korlátozás nélkül külföldre mehessünk. Az akkori trendi- a bevásárló turizmus- helyett mi Rottweilt választottuk. Régi vágyunk volt, hogy „igazi” rottweilert lássunk. Juhász Laci, Anikó a felesége, Győző és jómagam keltünk útra. Mindent Juhász Laci és Anikó szervezett meg, nekik volt autójuk is. Laci vezetett és fényképezett. Az ADRK Klubkiállítás 1988-ban Rottweilben volt így kettős a kapcsolódás, a város melyről a fajta a nevét kapta, a kiállítás, amelyen megnézhettük milyennek, kell lenni a rottweilernek valójában. A hazai bírálatok már akkor sem adtak igazi támpontot, hogy a tenyésztésben merre haladjunk.

Szűkös valutakeret, csillagászati árak, hosszú autóút, de bevállaltuk és elindultunk. Soha véget nem érő autóút után / 15-óra/ megérkeztünk Schönberg-be, ez a kiállítás helyszínétől 3o km-volt, itt sikerült szállást találni. Egyik ámulatból a másikba estünk, sok-sok dologra rácsodálkoztunk, nagy várakozással néztünk a másnapi kiállítás elé.

A szállás ablakából készült fotó

Rottweil gyönyörű kisváros, az ottani sportcentrumban rendezték a kiállítást. A szebbnél szebb autó csodák után, szebbnél szebb kutyákat láttunk. Tiszták, csillognak-villognak, erőtől duzzadó nagy kutyák. 200-nál több rottweiler! Fantasztikus! Az egész lékkör, az emberek, ahogy a kutyáikkal bántak, felvezették, más az itthon megszokottnál. A kiállításra nem kellett belépőt fizetni, négy körben folyt a bírálat. Talán nem lesz unalmas, ha leírom a bírálat menetét. Ez ma is így folyik, és igencsak eltér a hazai gyakorlattól.

A körbe behívják az összes kutyát és elkezdődik a bírálat. A bíró kezében egy mappa van, ahova mindig ír. Sorban megnézi a kutyák fogát, a kutyát, jegyzetel. Majd startszám szerint egyenként lebírálja a kutyát állásban és egy rövid mozgásban. Folyamatosan jegyzetel, de minősítést még nem ad ki. A körben a bírón kívül még két ember segédkezik. Ring titkárok, segédbírók. Semmi kapkodás, hangoskodás. Nagyon kulturált és figyelmes, segítő szándékú udvarias bírók. A kutyák néha összehördülnek, de egy erőteljes vezényszó után fegyelem van. A bíró nem turkál a kutya szájában, de elvárja hogy a gazdi kézben tartsa a kutyát. Már akkor is tilos a kutyának a bíróra támadni. Amikor az összes kutya sorra került, a bíró különböző csoportokat állít fel. Akkor még nem tudtuk miért, de hamarosan világossá vált.

A jó minősítésű kutyák még futhatnak egy kicsit jobb helyezésért, a nagyon jó minősítésű kutyák, azért hogy a végső szűkítésbe beleférjenek, futhassanak a kitűnő címért,„futhassanak a győzelemért”

Elkezdődött a futás; futottak, futottak, volt olyan kutya, akit több ember váltva futtatott. Megálltak, pózolás, a körön kívüli segítők” síppal-dobbal” labdával stb. igyekeztek segíteni( ma már ez a hangzavar tilos, sokkal csendesebb, visszafogottabb a külső segítség) A bíró nézi a kutyákat, némelyiket előre, némelyiket hátrább helyezi. Két, három csoport alakul ki, a sorrend a csoporton belül is fontos. Végül, bent marad egy csoport. Ők ismét futásba kezdenek. Látható a felfokozott izgalom, itt már tétre megy! Szinte kifogástalan küllemű kutyák. Most dől el ki lesz az adott osztály első négy helyezettje. Futás, pózolás, futás, pózolás. Kialakul a sorrend. Szinte egyforma kutyák az első tíz helyen. Mi dönt? Fogazat, forma, felépítés „ szépség”, a mozgás és a kifogástalan idegrendszer. Utána olyan „apróságok” mint a pigment, szemszín, a jegyek színei. 

Fiatal osztályban és növendék osztályban nincs kitűnő minősítés, nyílt osztályban is csak az első négynek. Munka osztályban és győztes osztályban már több kutyának van kitűnő minősítése. A klubkiállítás mindig két napos, szombaton a fiatal, vasárnap a felnőtt mezőny kerül bemutatásra. A fiatal és a felnőtt Klub győztes cím kiadása vasárnap történik a díszkörben, majd itt kerül sor a fajta győztes cím kiadására is. Majd a Tenyész csoportok díjazása és vége a kiállításnak, du 5-6 ó körül.

Meghatározó élmény volt a bírók munkáját figyelni, mennyire szeretik és értik a rottweilert, nyelvtudás nélkül is egyértelmű volt számunkra, hogy mi miért történik. Majdnem minden osztályban az a kutya nyert, ami nekünk is tetszett.

Az már csak itthon derült ki, a fotók , a videó és az ADRK újság böngészése után ki miért lett első illetve második harmadik, negyedik. Minden eredmény és az első négy kutya bírálatának leírása megjelent az újságban.

Hazaindultunk, másnap haza is értünk. Én akkor azt mondtam, hogy soha többé, ennyit autóba nem ülök többé. Na meg az anyagi fedezett, sem állt korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre. Akkor még a hazaihoz képest csillagászatiak voltak az árak!

(2006) Feldolgozás: 2009. 2010. 

Fajtamentés és a tenyésztői klub ellentmondásai.

Az összes klub VEZETŐJE, tenyésztésirányítója részére

Tisztelt címzett!

Kérem, világosítson fel, mert én ezt végképp nem értem!

Tessék mondani a vihartól, emberektől félős rottweiler az, miért lesz jó házőrző? Megbízható családtag?

Miért lehet biztonsággal beilleszteni bárhova és bármilyen családba?

Hasonló, tenyésztőtől származó társaikat, meg miért üldözik önök tűzzel -vassal? Itt csak azt a képzettársítást, tessék figyelembe venni, hogy egy tenyésztőnek mindenért felelni kell, bármilyen hiba a kutyán súlyos megítélés alá esik. Szinte bűnözőként tekintenek a tenyésztőre, mert ilyen kutyát, mert eladni. A fajtaleírásban kizáró ok a tenyésztésből, így gyakorlatilag elő se fordulhatna ez a hiba, miért van ilyen mégis?

A tenyésztőtől származó ilyen kutyák nem érdemelnek szeretetet, gondos, pátyolgatós gazdit? Rájuk kiközösítés vár, mert nem váltották be a kedves vevők azon elvárását, hogy biztos tenyészkutyák legyenek, és pénzt lehessen keresni velük? Vagy mi a szösz.

Hiszen ha ajándékba, jelképes összegért kap valaki egy ilyen kutyát, hős lesz, ha menti, és súlyos tízezreket fizet a kezelésére.

Egyrészről legyen kötelező hibátlan, minden porcikájában egészséges kutyákat tenyészteni, másrészről meg bármilyen kutyát haza lehet vinni minden kritika nélkül?

Őszintén nem értem.

Kérem, ne hivatkozzon a kiképzésre és a munkavizsgára, mert mint tudjuk a képzettség nem örökölhető, meg egyébként is senki nem várja el a beteg kutyuskáktól, hogy ilyen megmérettetésen részt vegyenek, így megint egy diszkrimináció állna fel a tenyésztett kutyákkal szemben! A beteg kutyuskáknak csak az a feladatuk, hogy majd hálásak legyenek.

Szóval, most vigyek haza egy megmentett lelket, vagy próbáljak egészséges, jó képességű kölyökkutyát hazavinni?

Sajnos a hobbimra, a kutyára szánt pénzem a családi kasszából behatárolt, ezért most kell döntenem.

Ingyen kutya és sok pénz az állatorvosnak, vagy tenyésztett kutya és esély a problémamentes éveknek? Az elsőnél nincs sok választási lehetőségem, kapok egy zsákbamacskát a látható hibákon kívül is. Hiszen a látható hibát látom, felvállalom, és majd szeretettel megoldom. Az állatorvosnak adott pénz jó helyre megy, hiszen egy korszerű, jól felszerelt rendelőbe járhatok majd a következő kutyámmal is.

A másodiknál egy kicsit több esélyem van, olvasom itt a net-en is és az összes kutyás könyvben.

Azt írják, ha gondosan választok, tisztességes tenyésztőnél minden segítséget megkapok és még garanciát is, ami a lelkiismeretes tenyésztő számára, már a jó híre érdekében is kötelező.

Hiszen nevét adja, elérhető, számon kérhető.

Szóval? Nézzek körül a menhelyen, vagy nézzek szét a tenyésztőknél?

Vagy ne is vegyek rottweilert, az nagyon rossz és problémás fajta, beteg, túltenyésztett, harapós vadállat?

Ön milyen kutyát ajánlana?

Milyen szempontok szerint válasszak?

A legelesettebb, legsanyarúbb sorsú sokkal hálásabb lesz, jobb házőrző, hiszen sokkal több gondoskodást adok majd neki, sokkal mélyebbről kell kutyát csinálni belőle?

Vagy rosszul gondolom. Étel ital, meleghely elég és utána magától profi lesz?

Ugye soha nem fog megharapni, és a gyereket sem?

A nagymama is szabadon járhat,- kelhet, a szomszédok, barátok is?

A betörőt tuti megfogja ugye?

Esetleg majd sportolhatok is vele?

Talán versenyezhetek is?

Jaj, nagyon előreszaladtam, álmodozok, tervezek, és még kutyám sincs.

Várom, szíves válaszát és ne haragudjon, hogy ismeretlenül zavartam.

Üdvözlettel: egy jövendő kutyás

Ez a levél, az én fikcióm. Megpróbálom elképzelni milyen, kérdéseket tesz fel egy érdeklődő kutyás, ma Magyarországon.

Persze megfogalmazom benne, kissé cinikusan az én tenyésztői ellenérzéseimet is, arról az ellentmondásról, hogy a tenyésztőtől hibátlan, kifogástalan kutyát várnak el, de ha mentenek egy lelket, bármit kritika nélkül hazavisznek. Azaz, dehogy viszik kritika nélkül. A kutya kiajánlóját ugyan olyan kérdésekkel bombázzák, mint mondjuk a tenyésztőt. Ám a válaszok itt is két esélyesek.

Vagy őszinte, vagy némileg kozmetikázott, a nehézségeket eltakaró a válasz. Mindkét esetben ugyan az a motiváció. A tenyésztő szeretné viszontlátni a költségeit, szeretné újabb kutyákba fektetni a pénzét, a fajtamentő meg szeretne kevesebb pénzt költeni az adott kutyára, hogy egy újabb lelket menthessen meg.

Ugye, hogy sehol nem az állatszeretet az egyedüli motiváció?

Hogyan lehet eldönteni, hogy lelkiismeretlen pénzkeresés, vagy nemes cél áll a háttérben?

Amennyiben a vezetőknek nincs válasza a kérdésekre, bárki válaszát meghallgatnám.

Olyan érveket, ami nem köpködő, gyűlölködő, ami gondolkozásra vall és a probléma felismerésére. Feloldja azt az ellentmondást, hogy egyrészről lelkiismeretes tenyésztést írunk elő, másrészről azt hangoztatjuk, hogy az igazi állatszeretet, kritika nélküli.

Sőt, a „valódi” a mentálisan és fizikailag, beteg kutyák gondozásából áll!

ui: a szöveg megvágásához, részletek kiemeléséhez nem járulok hozzá! A másoláshoz sem! Ez úgy kerek és összefüggő ahogyan le van írva. Dolgozat, cikk, blog ? A gondolataim ami a témához kapcsolódnak. 2007. okt.

2010. Mára már teljesen egyértelmű, hogy összehengolt akció indult el, a tenyésztett kutyák ellen. Álságos módon, az ő "megmentésüket" tűzték ki célul. Ezzel a fajtaszerető, segítő szándékú kutyásokat igyekeztek befolyásolni, rábírni őket, hogy pénzzel segítsék a munkájukat. A gátlástalan, tudatlan, pénzkeresés reményében szaporítók és bármit összepárosítva, kedvtelésből létrehozott almokból származó kutyák aztán biztosítják is a kutyákat ehhez az üzlethez. Folyamatos utánpótlást ad, a törzsköny nélküli, régen legalább felülbélyegzett törzskönyvvel gyártott kutyaállomány. Olyan magas a tenyésztés költsége, hogy kevesen mernek belevágni.

Az agresszióról.

Az agresszív kutya

A kutyákban az agresszió a fajra jellemző, valamilyen ingerhatás következtében kiváltódó, fenyegető és támadó, de természetes viselkedésforma. A kifejezést - agresszív - emberi oldalról nézve nehéz egyértelműen meghatározni. Nagyon sok ember az agresszív jelzővel fejezi ki az állat viselkedésformáját már akkor is, ha a kutya morog, vicsorít vagy ugat. Ezzel szemben a tapasztalt kutyatartók és kinológiai szakemberek csak akkor nevezik agresszívnak a kutyát, ha az valakit szándékosan támadott, űzött és megsebesített.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy arra a kérdésre: Miért agresszív egy kutya?, szintén nem adható egyetlen és minden helyzetre, minden állatra vonatkozó felelet. Némelyik kutya azért támad, mert ragadozó, és vadászösztönéből fakadóan szándékosan meg akarja ölni potenciális áldozatát (a zsákmányszerzés ugyan etológiai értelemben nem agresszió, az emberrel szemben azonban mégis akként nyilvánul meg, ezért itt tárgyalnunk indokolt). Más kutyák azért, mert helytelen vagy elégtelen szocializáció következtében nem tanulták meg a megfelelő kontaktus felvételi módokat, viselkedésformákat. Megint mások azért, mert félnek, és megpróbálják a legjobb védekezés a támadás stratégiáját alkalmazni.

Kubinyi Enikő dr. 

Etológus  szakember írása >>BŐVEBBEN  >>>https://siroccorottweiler.hu/ismet-a-kutyak-agressziojarol/

Van egy házőrzőnk.

Két idézet. Az egyik egy szakmai anyagból, a másik egy általános laikus vélekedés.

1.Hogy egy kutyát haszonkutyának képezünk ki, feltétele a jellem képe, csak ez teszi lehetővé, hogy elkezdjük a kiképzést. Itt feltétlen kell az egyes kutyákat jellemük szerint differenciálni, mert csak a képessége után válik a kutya, különböző területen használhatóvá. Ez azt jelenti, hogy nem mindegyik kutya tud védőfeladatot ellátni és ezekhez nem biztos, hogy kiképezhető.

2.Engem ez nem érdekel, nem érint, hiszen a kutyámat nem akarom kiképezni. Nekem a nélkül is őrzi a házat, hiszen így született, mert ő egy rottweiler. Biztos vagyok benne, ha kellene az élete árán is megvédene, mert úgy szeret, olyan hálás kutya. Vélekednek sokan, akik csak hobbiból, kerti kutyaként, házőrzőként tartanak rottweilert.

Az élet számtalanszor bebizonyítja, hogy nincs ez így, de az emberek hajlamosak átnézni a probléma felett, mert azt gondolják ez őket nem érinti. Az ő kutyájuk, különb házőrző, mindenkinél. Lám hogy ugatja az idegeneket. Egyébként meg egy barátságos nagy maci, akit kenyérre lehet kenni, sose néz még csúnyán se az idegenre.

Valóban, a mindennapokban nincs is szükség többre, mint a bősz ugatásra, mert a harapós, veszélyes kutya legendája kellően elriasztja a rosszban sántikálókat. Valódi vészhelyzet ritkán adódik, ezért mindenki nyugodt.Időnként riasztó hírek kapcsán kerül szóba a fajta, és ezért ma a rottweiler szeretetreméltóságát hangoztatja mindenki. Ami így is van, de a fajta eredeti felhasználása szerint, kiváló őrző-védő kutya, ami a vérében van, erre tanítani sem kell. Ez az állítás is igaz, de ez csak rész igazság, mert ez lenne az ideális állapot. 

A kitűzött tenyésztési célt sokáig sikerült megvalósítani. Mára a rottweilerek jelentős százaléka, nem rendelkezik ezzel a legendás képességgel. Mennyire nem, azt a tenyészszemléken és a kiállításokon felvezetett kutyák munkaképessége, jellemképe elárulja. ( a bezzeg jobb és szuperebb kertbe bezárt állomány, pedig még a próbáig sem jut el, az ő teljesítményük „hidd el, hogy úgy van, mert én mondom”) 

Lásd, mint fent, ebben a szerepben csak akkor tud helytállni, ha ösztönös tulajdonságai, megvannak a feladathoz. Ösztönös képességei: magabiztosság, bátorság, védő ösztön, harci ösztön, terhelhetőség, irányíthatóság. Minek ide született képesség? majd én olyanra nevelem! –gondolják sokan. 

Ha ez ilyen egyszerű lenne, nem kellene azon fáradozni, hogy a fajta jó tulajdonságait megőrizzük, megtartsuk. Fajtákra sem lenne szükség, mert akkor mindenki neveléssel meg tudná oldani ezeket a dolgokat és univerzális csoda kutyák lennének ( mint a filmekben) Szóval, erről is szól amikor azt mondjuk, hogy a rottweilert tenyészteni kell. 

Amikor bizonyos tulajdonságokra tervszerűen nem szelektálunk, az a tulajdonság bizony elveszik! Csak nagyon véletlenszerűen bukkan elő, hiszen az öröklődés törvényszerűségei közé az is hozzátartozik, hogy a szülőpárok tulajdonságainak öröklődése harminckilenc a négyzeten. Azaz a variációs lehetőség, több tízezres nagyságrendű! Naiv dolog azt gondolni, hogy csak a kiváló tulajdonságok öröklődnek. Igaz ez a külső és belső tulajdonságokra egyaránt. 

Milyen lehetőségünk van kipróbálni kutyánk őrző-védő képességét? Tippelhetünk, találgathatunk, de, van konkrét próba lehetőség. Bizony erre találták ki az őrző-védő feladatokat kutya iskolai, azaz kontrolált, szakember által irányított körülmények között. ( csak ott próbálkozzunk ahol valódi szakemberek vannak)

A kutyát nem harapni tanítják, de bizony tanítják arra, hogy hogyan használja a képességeit, értünk és nem ellenünk! Aki nem próbálta, nem is tudja milyen nehéz mesterség ez. Milyen sok dolog van aminek a helyén kell lenni, hogy egy szép látványos, őrző-védő gyakorlatot láthassunk! Mennyi gyakorlás kell ahhoz, hogy a gazdi egy vezényszóra „leparancsolja” a kutyát a segédről. 

Hiszen a legfontosabb amit ilyenkor meg kell tanulni, hogy a harci helyzetekben is mi irányítsuk a kutyát. A mindennapi életben ez egy nagyon fontos feladat lenne! 

Dőreség azt gondolni, hogy a mi kutyánk sose kerül ilyen helyzetbe, mert mi vigyázunk! Lehet évek telnek el baj nélkül, de bármikor ilyen helyzetbe kerülhetünk. Akkor is mi vagyunk felelősek a kutyánkért, az esetleges súlyos sérülésekért. A kertünkbe belátogató „rossz” embert se haraphatja meg ok nélkül, azért is komoly büntetésre számíthatunk. 

Fontos megjegyezni, hogy a szakszerűen felépített őrző-védő munkától, nem lesz vadabb, harapósabb a kutya. Sőt! Segít megtapasztalni, milyen erős kutyánk van, milyen nehéz a kutyát harc közben irányítani, milyen más a mi kedves kutyuskánt ilyen helyzetekben. 

A másik véglet, hogy sokan szembesülhetnek azzal, hogy az ő kedves kutyuskájuk nem is egy bátor oroszlán, csak egy ijedt kis nyuszi, aki a fenyegetésre világgá fut. Ja, nem mert pórázon van és csak a gazdi háta mögé hátrálna. Tényleg van egy házőrzőnk?