Rottweiler természete, viselkedése

A rottweiler természete annak a veleszületett és szerzett pszichés és testi tulajdonságnak és képességnek az összegségéből áll, amely a környezet iránti magatartását meghatározza és szabályozza. Pszichés adottságainál fogva barátságos, alapvetően békés természetű, nagyon ragaszkodó, engedelmes és munkaszerető.
Temperamentuma mozgási és működési (munka) készsége közepes szintű. Ennek ellenére a kellemetlen befolyásokkal szemben kemény, rettenthetetlen és erős idegzetű. Érzékszervei célnak megfelelő módon fejlődtek ki.
Indulatai jól irányíthatóak és tanulékonysága kiváló. Erős, kiegyensúlyozott típus. Meglehetősen gyanakvó, közepesen heves természete és nagy magabiztossága miatt a környezeti hatásokra, nyugodtan és várakozóan reagál. Fenyegető helyzetben azonban magasan fejlett küzdő és védő tulajdonságai miatt, azonnal működésbe kezd védekező ösztöne. A fájdalommal járó behatásoknak félelem és ijedség nélkül ellenáll. Ha a veszély megszűnik, úgy harci kedve meglehetősen hamar alább hagy és békés hangulattá változik.
További jó, tulajdonságai közé tartozik: ház-és udvar iránti hűsége és nagyfokú ébersége. Szívesen apportíroz, jó szimata van. Nagyon kitartó, szeret úszni és szereti a gyerekeket. Kifejezett vadászszenvedélye nincs.

A következő egyedi tulajdonságok és ösztön, amit megkívánunk.

a ) Az együttéléshez , a ház őrzőjeként, különös feladat nélkül
Magabiztosság: magas
Megfélemlíthetetlenség: magas
Temperamentum: közepes
Kitartás: magas
Mozgás és munkavégzés: közepes
Éberség: közepes
Engedelmesség közepes-magas
Bizalmatlanság megfelelő –közepes
Harapásban kitartás: megfelelő- közepes

b) Kísérő, őrző, védő, használati kutyaként
Magabiztosság: magas
Megfélemlíthetetlenség: nagyon magas
Harci ösztön: nagyon magas
Védő munka: nagyon magas
Keménység: nagyon magas
Temperamentum: közepes
Kitartás: magas

Mozgás és munkavégzés: közepes
Engedelmesség közepes-magas
c) Éberségi tulajdonságok
Éberségi tulajdonságok: közepes

Ingerelhetőség: közepes

d) Szimat képesség:
Kereső tevékenység közepes
Szimat képesség magas
Apportírozó tevékenység: közepes-magas

részlet az 1970-es standardból: fordította Újházi Péter 1989.
A könyv 1986-ban jelent meg Helga Brökelang Verlag D-Essen 1
Adolf Pinkoß: Rottweiler
Geschichte,
Zucht, Pflege und Einsatz
einer

großen Hunderasse

Rövidítem a témákat , mert a nagyon hosszú szöveg sokaknak "unalmas" . Ráadásul nem mobilbarát az oldalunk, szemben a blogokkal. 

A honlapunkon 2007-től fent levő írásokat olvastam újra és dolgoztam fel.

A mai, aktuális témákhoz illik. Miért és milyen rottweilert szeretnének sokan, mit kérnek számon a fajtán ? Mitől is vált népszerűvé ?  Majd hogyan változott meg ?

Milyen kényszerítő körülmények hatására formálódott a fajta ?
Ezt ma, most ezek az írások nem tárgyalják . Azért vannak, hogy lehet gondolkozni és mindenkinek megtalálni a válaszokat saját maga számára.



Rottweiler Magazin 2001. februári terv

és írtunk volna még dicsérő szavakat is....

FAIR PLAY „VIRÁG”
Az idei szezon nem a megszokott időben kezdődött és ezért is igen izgalmas volt, már az év eleji megmérettetés!
Talán azért is, mert még nem fáradtunk bele a kiállítások sokaságába a kezdet nyugodtabb volt. Az Olasz bíró megfontolt megjelenésével valamiféle nyugalmat árasztott (igaz, a végére valószínű a fáradtság, vagy a nem kellő együttműködés miatt egy kis hiba csúszott a címek kiadásánál, de a jelenlévők segítségével és megértésével ezt korrigálta!)
Ami rám, és a társaság többi tagjára, különösen jó hatást tett, az volt, hogy a kiállítók többsége nyugodtan és megfelelő toleranciával fogadták a szakértő bírálatokat.
A hab a tortán „VIRÁG”! Az ott lévők látták, hogy egy igazán jó derbyt futottunk a győzelemért és a végén, egy nagyon jó hangulatú összegezés jött össze, vagyis megtudtuk, barátilag tárgyalni a történteket, barátságosan és szakmailag tudtuk megbeszélni a bírálat végeredményét. A bírálatok után tapsok is elhangoztak és a kör szélén nem papírokat (bírálati lapokat) összegyűrő, sápadozó, rotisokat láttam, hanem (ami igen jó lenne, ha így maradna) barátságosan társalgó a bírálatokat józanul kiértékelő kutyásokat.

Köszönjük a Bírónak és a körben közreműködőknek ( ring titkár, jegyző) ezt a jó hangulatú kiállítást.
Ezen a kiállításon tapasztaltakat fogalmaztam meg. 
CACIB
BUDAPEST 2001. JANUÁR 21.
Bíró: Dr. Giulio Bezzecchi ( I )

Színes és érdekes anyag is lett volna 

Árpi Manó film felvételen . Rotteilerekkel forgatták a Kémjáték c. filmet

Hello Manó vagyok. Egy 5 éves Rottweiler kan. Törzskönyvi nevem: Postenon Arnold,
De mindenki csak Manónak hív. Kedvenc gazdám Mészáros Péter és felesége Kati, na meg a gyerekek Réka és Eszter. 
Oktatóm és barátom is egyben Halász Árpád a gödöllői KKI vezetője.
Árpival nagyon sok klassz helyre szoktunk menni, például a kutya suliba kirándulni, vagy roti lányokhoz ... stb. Alig várom nap, mint nap, hogy jöjjön értem! Már messziről felismerem az autója hangját, olyankor ki tudnék ugrani a bőrömből örömömben. Az egyik nap feltűnően nagy volt a készülődés. Kati mindenféle finomságot pakolt egy kosárba, majd beültünk a dzsipünkbe – Kati, Árpi meg én és már mentünk is. Nagyon szeretek kocsikázni. Budapesten a Ludovika téren kötöttünk ki. Ott már nagy volt a felhajtás. Nagyon sok fura ember rohangált látszólag cél nélkül fel-alá. Amikor kiabált valaki, hogy „felvétel” hirtelen mindenki csöndben maradt, nem izegtek-mozogtak egy darabig. 
Amikor kiszálltam a kocsiból épp csak elvégeztem a dolgom - sokan vettek körül. A nevemet mondogatták kissé fura akcentussal. Eltelt egy rövid idő, mire számomra is világossá vált, hogy filmforgatáson vagyok. Egy kémfilmet forgatnak, melyben a 71-es évek Berlinjét idézték fel. Volt valami Brad Pritt meg Robert Redford, de nekem ezek a nevek nem sokat jelentenek. Még ha azt mondták volna Boomer, Rex, Lassie …
A Brad Pritt nevű pasasnak kellett volna elszaladni előttem és futás közben levenni a kabátját, majd a feje fölé tartani. Az én feladatom az volt, hogy utána szaladjak és egy nagyugrással leterítsem, megfogjam a feje3 fölött levő kabátot. Ezután rá kellett feküdnöm, hogy ne szaladgáljon tovább.
Kiderült, hogy nem is a sztárt kell elkapnom, hanem a kaszkadőrét, akit szintén Brad-nek hívtak. Ő jó fej volt. Az első esés után, jó ideig szedegette a füvet a szájából, de csak vigyorgott. (A többi már simán ment, mert nekem az már rutin munka. A kutya iskola csapatával sokat járjuk az országot és különféle rendezvényeken mutatjuk be tudományunkat.)
Brad Prittnek csak annyi lett volna a feladata, hogy együtt szerepeljen velem egy kameraállásba.
Nem tudom miért nem vállalta…, hiszen én mindenkire olyan szépen nézek. A rendező kifejezetten a haverom lett.
Voltunk Tökölön is a repülőtéren, ahol egy nagy épület tetején kellett ugatnom, amikor a helikopter nevű repülő madár repkedett fölöttünk ide-oda. Szívesen elkaptam volna…! Árpi jött velem mindenhová. Még valami kínai egyenruhát is hajlandó volt magára húzni, hogy ne kelljen egyedül hagynia.
A forgatáson nem én voltam az egyedüli kutya. Ott volt még Vadak ura Dock, a 3 éves szintén roti – kan. Sajnos ő túl jó képű. Előbb-utóbb elszedi tőlem a rajongóimat. Mindketten ugyanabban az iskolában tanuljuk az érdekesebbnél érdekesebb dolgokat. Kíváncsi vagyok, mit szólnak majd a roti csajok a filmhez. 
Na most már megyek, mert kész a vacsi. Találkozunk a moziban!Manó

Mano és a kaszkadör. 

Rottweiler Magazin 2001. február

Nem jelent már meg , de a terv elkészült.
Gil  vom Burgthan illusztráció
Folytattuk volna a tenyésztés témáját is. pl: így is...

Tisztelt Krausz Győzőné!
A decemberi Rottweiler Magazinban olvastam a kérdésüket azokra a bizonyos számokra vonatkozólag.
Nos, magam sem tudtam többet róluk, viszont írtam egy e-mailt az ADRK–nak amire tegnap érkezett válasz Németországból. A következőket tudtam meg: A számok az illető kutya örökítő képességét 100-zal jelölik. Értelemszerűen a száz alatti számok az átlagosnál egyre gyengébb, a 100 feletti számok az annál egyre erősebb örökítő képességet jelentik.
Az Önök által közölt adatlapon 6 tulajdonságra vizsgálták a lapon szereplő kutyák örökítő képességét, természetesen a vizsgált kutyáktól származó utódok jelleg analízisére alapozva.
HD csípőizület korrektsége
ED könyökizület erőssége
RÜC (rückbiss) hátraharapás
JOC (jochbein) járomív
KOPF (kopfstarke) koponyaerősség
KNO (knochenstarke) a csontozat erőssége
Nos ennyit sikerült kiderítenem. Remélem, tudtam segíteni Önöknek!
Tisztelettel: Vida Zoltán
6456. Madaras, Árpád u.24.
KEDVES VIDA ZOLTÁN!

KÖSZÖNJÜK A SEGÍTŐ KÉSZSÉGEDET !
Iwan Fuße de Eifel illusztráció 
  Aika vom Herrenholz  illusztráció
Tenyésztés még .. és így is..,

A ROTTWEILER TENYÉSZTÉSE
TENYÉSZÁLLATOKKAL SZEMBEN TÁMASZTOTT KÖVETELMÉNYEK
A tenyésztőknek azon kell munkálkodniuk, hogy a lehető legjobb állatokat szerezzék meg a tenyésztés céljára. A következő tulajdonságokra különösképpen figyelmet kell fordítani.
Határozott nemi jelleg, egészség, életerő, kitartás, használhatóság, erős és teljes ollós harapás, kemény felépítés, jó idegek, szilárd jellem ("wesen"), magabiztosság, a fajtára jellemző ösztönök megléte.
A csípőizületi diszplázia olyan degenerációs jelenség, amely különösen erős mértékben csökkenti a használhatóságot. Mivel a diszplázia örökölhető, minden felelősségteljes tenyésztő számára magától értetődő kötelesség kell hogy legyen, hogy csak olyan állatokat vonjon be a tenyésztésbe, amelyek tenyésztésre alkalmas csípőizülettel rendelkeznek.
A rottweilereknek a tenyésztési alkalmassági vizsgára történő benevezésekor a csípőizületi diszplázia tekintetében az alábbi rendelkezések vannak érvényben.
A röntgenvizsgálat eredménye akkor ismerhető el, ha a kutya a vizsgálat időpontjában legalább 18 hónapos volt.
A röntgenvizsgálatot olyan állatorvosoknál kell elvégeztetni, akik rendelkeznek a MEOE engedélyével. A röntgenvizsgálat elvégzésére feljogosított intézményeket, illetve állatorvosokat "A kutya" c. folyóirat és a Rottweiler Szakosztály lapja közli és folyamatosan aktualizálja.
A főtenyészszemlére (körungra) jelentkező kutyák röntgen leleteit és felvételeit be kell küldeni ellenőrzés céljából a Független Diszplázia Bizottsághoz (FDB). Főtenyészszemlére csak FDB-számmal ellátott kutyával lehet jelentkezni.
A HD- értékelő-állomások a következő leleteket adhatják ki:
•             Semmi nem utal csípőizületi diszpláziára, azaz diszplázia mentes (HD-)
tenyésztésre és főtenyészszemlére alkalmas
IV. TENYÉSZÁLLATOKKAL SZEMBEN TÁMASZTOTT KÖVETELMÉNYEK
A tenyésztőknek azon kell munkálkodniuk, hogy a lehető legjobb állatokat szerezzék meg a tenyésztés céljára. A következő tulajdonságokra különösképpen figyelmet kell fordítani.
Határozott nemi jelleg, egészség, életerő, kitartás, használhatóság, erős és teljes ollós harapás, kemény felépítés, jó idegek, szilárd jellem ("wesen"), magabiztosság, a fajtára jellemző ösztönök megléte.
A csípőizületi diszplázia olyan degenerációs jelenség, amely különösen erős mértékben csökkenti a használhatóságot. Mivel a diszplázia örökölhető, minden felelősségteljes tenyésztő számára magától értetődő kötelesség kell hogy legyen, hogy csak olyan állatokat vonjon be a tenyésztésbe, amelyek tenyésztésre alkalmas csípőizülettel rendelkeznek.
A rottweilereknek a tenyésztési alkalmassági vizsgára történő benevezésekor a csípőizületi diszplázia tekintetében az alábbi rendelkezések vannak érvényben.
A röntgenvizsgálat eredménye akkor ismerhető el, ha a kutya a vizsgálat időpontjában legalább 18 hónapos volt.
A röntgenvizsgálatot olyan állatorvosoknál kell elvégeztetni, akik rendelkeznek a MEOE engedélyével. A röntgenvizsgálat elvégzésére feljogosított intézményeket, illetve állatorvosokat "A kutya" c. folyóirat és a Rottweiler Szakosztály lapja közli és folyamatosan aktualizálja.
A főtenyészszemlére (körungra) jelentkező kutyák röntgen leleteit és felvételeit be kell küldeni ellenőrzés céljából a Független Diszplázia Bizottsághoz (FDB). Főtenyészszemlére csak FDB-számmal ellátott kutyával lehet jelentkezni.
A HD- értékelő-állomások a következő leleteket adhatják ki:
•             Semmi nem utal csípőizületi diszpláziára, azaz diszplázia mentes (HD-)
tenyésztésre és főtenyészszemlére alkalmas
•             Átmeneti forma (határeset) (HD +/-)
tenyésztésre és főtenyészszemlére alkalmas
•             Enyhe csípőizületi diszplázia (HD +)
tenyésztésre még engedélyezett
•             Közepes csípőizületi diszplázia (HD++)
Tenyésztésre nem engedélyezett
•             Súlyos csípőizületi diszplázia (HD-)
Tenyésztésre nem engedélyezett
Ha egy röntgenfelvétel eredetiségét illetően kétség merül fel, az elnökségnek joga van arra, hogy a tenyésztési bizottság közreműködésével külön indoklás nélkül kontrollvizsgálatot rendeljen el.
Nem szabad megismételni azokat a pároztatásokat, ahonnan olyan almok származnak, amelyekben a kutyák gyaníthatóan örökölt hibákkal rendelkeznek.
V. A TENYÉSZÁLLATOK ALSÓ ÉS FELSŐ KORHATÁRA
A tenyésztésre történő felhasználás alsó korhatára a fedeztetési aktus időpontjában kanok részére 24 hónap, szukák részére 20 hónap.
A szukák a 8. életév betöltésekor, a kanok a 9. életév betöltésekor kiválnak a tenyésztésből. Ebben az esetben is a fedezés napja a meghatározó dátum.
VI. A TENYÉSZTÉSRE VALÓ FELHASZNÁLÁS GYAKORISÁGA
Egy kan legfeljebb heti két szukát, illetve évi 40 szukát fedezhet.
A MEOE tenyésztési előírásainak megfelelően szukák 2 naptári évben 3 almot hordhatnak.
A szuka és a kan tulajdonosainak a fedezés előtt meg kell győződniük, hogy a tenyészpartnerek MEOE származási lappal rendelkeznek, tenyésztési alkalmassági vizsgát tettek, és kiképzési fokozattal, valamint tenyésztésre alkalmas csípőizülettel rendelkeznek.
A fedező kan tulajdonosának egy külföldi szukával tervezett fedezése esetén a származási lapba való betekintéssel meg kell győződnie arról, hogy a szukának olyan származási lapja van, melyet az FCI elismer és a származási ország bizonyítványával, ill. tenyésztési alkalmassággal rendelkezik.
VII. ALOMLÉTSZÁM
Súlyos rendellenességgel született kölyköket állatorvos beavatásával szelektálni kell.
Változás a tenyészkiválasztásban:
Az alomellenőrnek joga van túl sok kölyök ellen kifogást emelni, ha azt a szuka állapota megkívánja. Az alomellenőrnek nagy létszámú alom esetén részletesen be kell számolnia az anyaállat és a kölykök állapotáról, az utóbbiak esetén a súlyról is. (jegyzőkönyv)
A szuka első alma esetén tanácsos az anyaállat és a kölykök egészsége érdekében csak a legerősebbeket és legéletképesebbeket felnevelni.
A kölyköket a 7. élethetük betöltése előtt nem szabad kiadni. Egészségesnek, féregmentesnek és egy védőoltással kell rendelkezniük. Nem szabad, hogy a kennelben fertőző betegség uralkodjon.
VIII. INTÉZKEDÉSEK A FAJTA FENNTARTÁSÁRA ÉS TÁMOGATÁSÁRA
1., Tenyészkiállítások, tenyészalkalmassági vizsgák, főtenyészszemle és teljesítményvizsgák.
a., Nemzetközi kiállításokon (CACIB),
Klubkiállításokon a MEOE kiállítási szabályzatát kell alkalmazni.
b., Általános kiállítások (CAC)
c., Speciális kiállítások
A rendezvények idején a MEOE nemzetközi tenyészkiállításaival nem szabad ütköznie. A kivitelezést a MEOE FCI kiállítási szabályzata tartalmazza.
d., Tenyészalkalmassági vizsgák
e., Főtenyészszemle
f., Teljesítményvizsgák. (AD, BH, IPO, SCH, VK, MK,)
2., Törzskönyvezés
a., A törzskönyv célja
Fajtatiszta kutyák mindenfajta tiszta tenyésztése csak a tenyészállat hiánytalanul bizonyítható származásával lehetséges.
Ezért képezi a törzskönyv - melyben a tenyésztésben alkalmazott állatok minden utódja folyamatosan be van vezetve - azt a bázist, mely alapján a tenyésztők orientálódhatnak.
A tenyészalkalmassági vizsga a teljesítményvizsgával együtt, valamint más, a tenyésztést szolgáló intézkedések olyan értékes ismereteket tartalmaznak, melyeket a tenyészpárok összeállításánál figyelembe kell venni.
Átmeneti forma (határeset) (HD +/-)
tenyésztésre és főtenyészszemlére alkalmas
•             Enyhe csípőizületi diszplázia (HD +)
tenyésztésre még engedélyezett
•             Közepes csípőizületi diszplázia (HD++)
Tenyésztésre nem engedélyezett
•             Súlyos csípőizületi diszplázia (HD-)
Tenyésztésre nem engedélyezett
Ha egy röntgenfelvétel eredetiségét illetően kétség merül fel, az elnökségnek joga van arra, hogy a tenyésztési bizottság közreműködésével külön indoklás nélkül kontrollvizsgálatot rendeljen el.
Nem szabad megismételni azokat a pároztatásokat, ahonnan olyan almok származnak, amelyekben a kutyák gyaníthatóan örökölt hibákkal rendelkeznek.
A TENYÉSZÁLLATOK ALSÓ ÉS FELSŐ KORHATÁRA
A tenyésztésre történő felhasználás alsó korhatára a fedeztetési aktus időpontjában kanok részére 24 hónap, szukák részére 20 hónap.
A szukák a 8. életév betöltésekor, a kanok a 9. életév betöltésekor kiválnak a tenyésztésből. Ebben az esetben is a fedezés napja a meghatározó dátum.
VI. A TENYÉSZTÉSRE VALÓ FELHASZNÁLÁS GYAKORISÁGA
Egy kan legfeljebb heti két szukát, illetve évi 40 szukát fedezhet.
A MEOE tenyésztési előírásainak megfelelően szukák 2 naptári évben 3 almot hordhatnak.
A szuka és a kan tulajdonosainak a fedezés előtt meg kell győződniük, hogy a tenyészpartnerek MEOE származási lappal rendelkeznek, tenyésztési alkalmassági vizsgát tettek, és kiképzési fokozattal, valamint tenyésztésre alkalmas csípőizülettel rendelkeznek.
A fedező kan tulajdonosának egy külföldi szukával tervezett fedezése esetén a származási lapba való betekintéssel meg kell győződnie arról, hogy a szukának olyan származási lapja van, melyet az FCI elismer és a származási ország bizonyítványával, ill. tenyésztési alkalmassággal rendelkezik.
ALOMLÉTSZÁM
Súlyos rendellenességgel született kölyköket állatorvos beavatásával szelektálni kell.
Változás a tenyészkiválasztásban:
Az alomellenőrnek joga van túl sok kölyök ellen kifogást emelni, ha azt a szuka állapota megkívánja. Az alomellenőrnek nagy létszámú alom esetén részletesen be kell számolnia az anyaállat és a kölykök állapotáról, az utóbbiak esetén a súlyról is. (jegyzőkönyv)
A szuka első alma esetén tanácsos az anyaállat és a kölykök egészsége érdekében csak a legerősebbeket és legéletképesebbeket felnevelni.
A kölyköket a 7. élethetük betöltése előtt nem szabad kiadni. Egészségesnek, féregmentesnek és egy védőoltással kell rendelkezniük. Nem szabad, hogy a kennelben fertőző betegség uralkodjon.
INTÉZKEDÉSEK A FAJTA FENNTARTÁSÁRA ÉS TÁMOGATÁSÁRA
1., Tenyészkiállítások, tenyészalkalmassági vizsgák, főtenyészszemle és teljesítményvizsgák.
a., Nemzetközi kiállításokon (CACIB),
Klubkiállításokon a MEOE kiállítási szabályzatát kell alkalmazni.
b., Általános kiállítások (CAC)
c., Speciális kiállítások
A rendezvények idején a MEOE nemzetközi tenyészkiállításaival nem szabad ütköznie. A kivitelezést a MEOE FCI kiállítási szabályzata tartalmazza.
d., Tenyészalkalmassági vizsgák
e., Főtenyészszemle
f., Teljesítményvizsgák. (AD, BH, IPO, SCH, VK, MK,)
2., Törzskönyvezés
a., A törzskönyv célja
Fajtatiszta kutyák mindenfajta tiszta tenyésztése csak a tenyészállat hiánytalanul bizonyítható származásával lehetséges.
Ezért képezi a törzskönyv - melyben a tenyésztésben alkalmazott állatok minden utódja folyamatosan be van vezetve - azt a bázist, mely alapján a tenyésztők orientálódhatnak.
A tenyészalkalmassági vizsga a teljesítményvizsgával együtt, valamint más, a tenyésztést szolgáló intézkedések olyan értékes ismereteket tartalmaznak, melyeket a tenyészpárok összeállításánál figyelembe kell venni.
Rick vom Burgtan illusztráció 

Rottweiler Magazin 2001.

Nem jelent már meg , de a terv elkészült. 


CACIB
BUDAPEST 2001. JANUÁR 21.
Bíró: Dr. Giulio Bezzecchi ( I )
Bébi osztály – kan
344. Bronco vom Hause Fritz -  
345. Fellegvár – Rott Thunder Effendy ígéretes
Fiatal osztály – kan
347. Axel vom Hause Fritz           kitűnő 1. HPJ
352. Fellegvár – Rott – Thunder Cadilac kitűnő 2.
348. Black Turk Rico        kitűnő 3.
346. Astor vom Hause Fritz kitűnő 4.
349. Cyrill von Triarius    nagyon jó
350. Danjo vom Natkai  nagyon jó
351. Eiko v. d. Schwarzenberg   nagyon jó
353. Garndking Xari        nagyon jó
354. Kenzó v. Hause Sommer    nagyon jó
355. Krikarott Orso nagyon jó
356. Krikarott Onto         nagyon jó
357. Martinus Hamed    nagyon jó
358. Rábapatyi Astor nagyon jó
359. Ranger Mirko          nagyon jó
360. Waith vom Haus Kaiser       nagyon jó
Növendék osztály – kan
362. Wario v. Hause Onul            kitűnő 1. CAC
361. Rontó Bontó Freddy            jó
Nyílt osztály – kan
363. Black Turk Lion        kitűnő 1. CAC, CACIB
364. Grandking Urfi        kitűnő 2. RES. CAC
365. Krikarott Indi           -
366. Locomotiv Nashville „ Odin”           kitűnő 3.
Munka osztály – kan
367. Bronko Od Dragiceivica       kitűnő 1. CAC, RES.CACIB
368. Brutus von der Schutterquelle        kitűnő 2. RES. CAC
369. Clever vom Haus Merkant kitűnő 3.
370. Fellegvár – Rott Thunder Bulwer    kitűnő 4.
Champion osztály – kan
371. Morro vom Hause Marker -
Bébi osztály – szuka
372. Fellegvár Rott Thunder Enny            ígéretes
373. Rottberger Szella   -
Fiatal osztály – szuka
383. Grandking Xia          kitűnő 1. HPJ
376. Debby vom Heldenhof       kitűnő 2.
385. Martinus Hexe        kitűnő 3.
381. Forrófejű Missi       kitűnő 4.
374. Artemisz Elza           -
375. Dascha vom Natkai               nagyon jó
377. Dessy vom Natkai  kitűnő
378. Elfi von Heldenhof nagyon jó
379. Fellegvár – Rott Thunder Carol        -
380. Fellegvár – Rott Thunder Chrystal  nagyon jó
382. Grandking Vanessa              nagyon jó
384. Mandy vom Haus Bakk       nagyon jó
386. Ranger Mira             kitűnő
387. Sierra Xena               -
Növendék Osztály – szuka
391. Kitty von Hause Sommer   kitűnő 1. CAC
393. Noé Olympia           kitűnő 2. RES. CAC
389. Dana von Heidenblut           kitűnő 3.
388. Boni von Rebell      -
390. Gerda vom Matterhorn      -
Nyílt osztály – szuka
394. Alice vom Donnerwald kitűnő 1. CAC
396. Ivett von Hause Sommer HJCH       kitűnő 2. RES. CAC

397. Night Warrior Arisona      kitűnő 3.
400. Wicky vom Calibra kitűnő 4.
392. Maja vom Mitropai               kitűnő
395. Capera Rott Amanda kitűnő
398. Rottberger Léna nagyon jó
399. Rottberger Licit HJCH           kitűnő
Munka osztály – szuka
405. Grandking Tündi HJCH         kitűnő 1. CAC
402. Dascha vom Extrém             kitűnő 2. RES. CAC
403. Dia Rott Betti           kitűnő 3.
401. Astra Von Hause Zsán         kitűnő 4.
Champion osztály – szuka
404. Fellegvár Rott Thunder Bombázó Ballada HCH       kitűnő 1. CAC, CACIB, HFGY
406. Krikarott „ Maya” Jessy HJCH,HCH,HGRCH kitűnő 2. RES. CACIB

404. Fellegvár Rott Thunder Bombázó Ballada HCH
💃
Személyektől függetlenül,- bele kerülhetett kép. Soha nem voltam féltékeny a valós eredményekre. Valójában ma sem tudom, hogy kinek állt "útjában" a Magazin? A kiállításokról szoló tudosítások sem maradtak ki.

És némi kritika sem.
Immár sokadik alkalommal vettem részt a kiállításokon, hol jegyzőként, hol ringtitkárként.
Már első alkalommal feltűnt, hogy a kedves kiállítók mennyire nem törődnek egymással és a körben munkát végzőkkel sem. Akkor még azt gondoltam, hogy egyszeri, véletlen, így alakult. Ma úgy látom, hogy az már természetes, hogy a kutyát a bírónak háttal mutatják be.

Igazán „csinos” némelyik rottweiler hátulról is, de talán a kedves kiállítók rájöhetnének arra, hogy a kutyát nem a segítőknek, a lelkes családtagoknak, barátoknak kell előnyös formában bemutatni! Hihetetlen udvariatlanság a bíróval szemben, arról már nem is beszélve, hogy a jegyző munkáját szinte lehetetlenné teszik. Amikor a ringtitkár sincs a helyzet magaslatán, jön a káosz. Plusz – 5 – 6 –10 ember a körben, lufi durrogtatás, síp – dob, kiabálás, stb.

Éppen az ilyen zűr  zavar elkerülésére tiltja az FCI szabályzat a kettős felvezetést. A bírók döntő többsége a kutyák között szlalomozva, a segítőket túlkiabálva, vagy figyelmen kívül hagyva igyekszik szakmai munkát végezni. Sokszor nem sikerül. Ilyenkor fordul elő legtöbbször, hogy a címek, minősítések, kártyák kiadása hibás, bírálati lapok javítottak, stb.

Ez a kiállítok haragját és sértettségét vonja maga után. Nem ártana önvizsgálatot tartani néha. Kritizálni sokan tudnak de talán, kulturáltan viselkedni is meg kellene tanulni. Akkor talán jobb hangulatú, a szakmai részre nagyobb hangsúlyt fektető kiállítások részesei lehetnénk.
A CACIB – az FCI kiállítások rendszerében az egyik legrangosabb esemény. Nekem egyre kevésbé tűnik annak.
Erről nem csak a bírók tehetnek!
Krausz Győzőné

és más Kritikát sem hallgattuk volna el....

Változásokban bízva

A téli idő nem mindig alkalmas a kutyázásra, így többször a kezembe kerültek a magazin előző számai. Az a véleményem, hogy az újság nem ad tiszta képet a hazai rottweileres állapotokról. Nem hiszem, hogy az olvasó igényei, beérik aprólékos kiállítási eredményekkel, rossz minőségű képekkel. Én személy szerint keveslem azt a kommunikációt, amit ennek az újságnak kellene teremteni a tagság és a vezetőség között (szakosztály), hisz jelenleg nincs más erre alkalmas fórum. A tartalmi kritikát hosszan lehetne folytatni, mert az újság nem érintett olyan kérdéseket, mint például: FCI standard módosítás? Farok vágás? Fajtagazda ismertetés? MEOE – Szakosztály jövője? Stb.

Helyette ilyen cikkeket olvashatunk:
2000. októberi száma: „Csak azt ne kérdezzék tőlem, hogy kinek van igaza, mert én már feladtam ezt a szélmalomharcot és képtelen vagyok dönteni abban, hogy nekünk ki mellé kéne állnunk. Megpróbáltam a tagság érdekeit előnybe venni, és félrerakni a saját véleményemet, de most érkezett el az a pont, hogy minden épeszű ember feladja, mert ez már maga a fertő. Remélem, hogy pár év múlva megint elő tudjuk venni a kutyáinkat, és nyugodtan tudunk dolgozni, ahogy annak idején az őseink tették”.

Szerintem nem csak engem bosszantanak az elnökünk ezen írásai. Még nem hallottam arról, hogy szélkakas malom harcot folytatna, erre megoldás lenne, ha nem az érdekcsoportok között lavírozna, hanem a tagság (rottweiler) érdekeit képviselné, még akkor is, ha ez nem egyezik a sajátjával. Nem tudom milyen ősökre, kell visszatekinteni, és milyen kutyákat veszünk elő évek múlva. A kutya nem lekvár, ami évekig eláll! Aki régebb ideje követi ezt a MEOE színjátékot az nem hiheti el, hogy idővel minden magától megoldódik.
Talán ezekben lehetett volna a legtöbbet tenni azért, hogy a szakosztály ne csak „alibi klub” legyen a MEOE égisze alatt.
A kritikáim remélem, nem sértenek meg senkit, mert nem ezzel a céllal íródtak.
Üdvözlettel:
Kalmár Zoltán
2001.02.06.

Versenyen
Olivien von Banbergeltál- Noris von Grüntemblick fia-Bardo von Heidenblut
A MEOE Rottweiler Fajtaszakosztály őrző-védő bajnokságán, I. hely Happy Dog KKI


Természetesen a munkáról is írtunk volna, és az örök sláger dyspláziáról is! A kép csak illusztráció a témához. 

Az illusztrációnak jelzett képek nem jelentek volna meg, ebben a számban. Volt olyan, amelyik már volt és van olyan, amelyik biztosan lett volna, mert szép és valamiért "aktuális" a hazai kutyákhoz kapcsolódva.

Rottweiler Magazin 2001. február

Nem jelent már meg , de a terv elkészült. 


Kedves Olvasók, Klubtagok!
2001. január 24.-én megtartott vezetőségi ülésén megtárgyaltuk a Rottweiler magazin helyzetét.
A szakosztály vezetősége nem volt egységes állásponton, de a szavazást követően, 3 : 2 arányban a magazin kiadása mellett döntöttünk, amennyiben az anyagi fedezetét sikerül biztosítani mind a hat lapszámra.
Kérjük, hogy az előfizetéssel, az újság vásárlásával, hirdetéseikkel, támogassák elképzeléseiket.
HIRDETÉSI ÁRAINK:
BORÍTÓ BELSŐ ELSŐ OLDAL 1/1
SZÍNES 16.000,- Ft + 25% ÁFA
FEKETE – FEHÉR               10.000,- Ft + 25% ÁFA
BORÍTÓ HÁTSÓ BELSŐ OLDAL 1/1 16.000,- Ft + 25% ÁFA
SZÍNES  16.000,- Ft + 25% ÁFA
FEKETE – FEHÉR               8.000,- Ft + 25% ÁFA
BORÍTÓ HÁTSÓ KÜLSŐ OLDAL 1/1          
SZÍNES  20.000,- Ft + 25% ÁFA
AZ ÚJSÁG BELSŐ OLDALAIN 1/2               6.000,- Ft + 25% ÁFA
3.000,- Ft + 25% ÁFA
___________________________________________________________________________
Előfizetői szelvény:
Alulírott …………………………………. megrendelem a Rottweiler magazint 2001. évre.
Az éves előfizetési díj: 2.600,-Ft. A féléves előfizetési díj: 1.300,- Ft
Az előfizetési díjat a MEOE ROTTWEILER FAJTASZAKOSZTÁLY
10201006 – 50048133 számlájára kérjük utalni ( rózsaszínű postai utalványon, vagy kérésre csekket küldünk)
Ezt az előfizetői szelvényt a befizetett postautalvány másolattal,
kérjük az alábbi címre küldeni: vagy fax: 291-06-22
Krausz Győzőné 1183. Budapest, Napfürdő u. 20.
Előfizetői
Név: ……………………………………………
Cím: ……………………………………………

Hirdetésről
Az a helyzet, hogy nagy sz …. lesz a Rottweiler Magazin, ha nem segítetek azzal, hogy hirdettek, írtok, külditek a fényképeket. Az egyetlen kapocs is megszűnhet a szakosztály és a tagok között Kérek tehát mindenkit (NYITOTTAK VAGYUNK) írjatok, küldjetek anyagot, hirdessetek, érdeklődjetek, szervezzetek hirdetőket, teljesen mindegy mit hirdet, csak hozzon valamit.

Vállalkozzatok az újság terjesztésére is, ez a létünk egy része!

A magam részéről a hirdetők szervezését vállaltam, amit eddig is teljesítettem.
Kérlek ha eljut hozzád egy magazin amit nem rendeltél meg ne dobd el. Lesz mellette egy csekk, a belátásod szerint a számot kifizetheted (400,- Ft) de, a legjobb az lenne ha előfizetnél 2.600,- Ft/év, 1.300,- Ft/félév, ennyit tegyél meg a Rotiért!
A magazin létéért!
Zámori Tibor

Ők hirdettek.(volna)
’96.’98.’99.’00. év legeredményesebb kennelében minőségi kiskutyák eladók két alomból, többszötös champion, fajtareprezentáns kutyáktól.
Mindkét alomnál
APA: MIRKO VOM CALIBRA
/ ICHDoc v.d. Teufelsbrücke fia /
Eredményei: Interchampion, Babérkoszorús Hungária Champion, Hungária Junior Champion, Österreich Jugend Champion, Res.BOG, 5x BOB, 3x CACIB, 14x CAC, HD-frei, ED-frei, IPO I.
1. ALOM ANYA: PEGGI VOM CALIBRA /ICH Rick v.Burgthann lánya/
Eredményei: Interchampion, Hungária Grand Champion, Szlovák Champion, RES.BIS, 13xBOB, 10x CACIB, 35x CAC,
’99 Champion szukája, ’99 Bundesland siegerin, Östrerreich-Ungarn Sieger, HD-frei, ED-frei, IPO I,
2.ALOM ANYA: KIRA VOM CALIBRA
/Brian v.d. Runderkraal lánya/
Eredményei: Interchampion, Babérkoszorús Hungária Champion, ’99. DK. Europa Kupa Győztes, 3x BOB, 8x CACIB, 27x CAC,
’96 Derby Győztes, HD frei, ED frei, IPO I.

Zámori Tibor is a 10 éves jubileumot ünneplő kennelét.
További két hirdetőt is hozott: Pestlőrinci KKI és a Bende művek hirdetését.


VÁNDORSERLEG!
Az előző újságban megjelenő cikkhez kapcsolódva közlöm az elképzelt pontrendszert
az értékeléshez, ami terveink szerint a küllem és a munka összességét tükrözi majd.
A serleg „GRAND–KING VÁNDOR” amint leírtuk minden évben vagy visszakerül a kiíróhoz, vagy az új győzteshez.
A célunk az, hogy az állományban egyre több olyan egyed legyen mely küllemben is és munkában és egészségben is kiváló.
Remélem mindannyian, akik a Rottweilerért tenni akarunk erre vágyunk.
A nevezés feltételei:
Kiállítás:
2 Speciál
1 Klub
3 CAC kevesebb lehet, de ez a maximum egy kutyánál
2 CACIB
CAC       CACIB   SPEC.    KLUB
Kit.         1 2          3             4
IV.          2             3             4             5
III.          3             4             5             6
II.            4             5             6             7
I.             5             6             7             8
R.CAC   6             7             8             9
CAC/HP/             7             8             9             10
R.CACIB               -              9             10           -
CACIB
KL.GY.   -              10           11           12
HFGY     10           11           12           13
HDGY    11           -              -              -
18 hónap alatt minimum: HD előröntgen, BH vizsga.
18 hónap fölött kötelező (ha a kutya 2001. jun 31. betölti):
HD röntgen, tenyészthető 50 pont, BH vizsga 50 pont.
Plussz pont AD vizsga 20 pont
Szko. Tenyésszemle 20 pont
Főteésszemle 30 pont.
IPO I. 30 pont, IPO II. 40 pont, IPO III. 50 pont.
Nyomkövető bajnokság
Őrzővédő bajnokság Az ágazat minimum pontszáma + az e fölött megszerzett pontok
IPO versenyek
A(70), B(70), C(70),
Minimum + az a fölött megszerzett pontok
I. 30 p. III. 50 p.
II. 40 p.

Alapvetően, soha nem értettem egyet a pontrendszerrel és a tenyésztők rangsorolásával.
Ám legyen, ha ez a "köz" akarata!

Arko von der Werther-Stadt

Klubsieger 2000
Europasieger 2000

Arko von der Werther-Stadt   ZTP vom 01.04.00
Marmagasság: 65 cm  Mellkas mélység: 33 cm Testhossz: 74 cm Mellkas átmérő: 94 cm Fang: 10 cm
Koponya 14,5 cm  Súly: 53 kg  Szemszín: 1b
Zbnr: 096816, Wt: 21.06.1997. (törzskönyvi szám, születés)
HD -, ED- (diszplázia szürés)      
SchH2, BH, AD, (Vizsgái)           

DOGBASE per 2000/09: 
(általános örökítő képesség)    
96 = HD
83 = ED
97 = Rückbiss (aláharapás)
118 = Jochbein (járomív)
118 = Kopfstarke (koponyaerősség)
111 = knochenstarke (csontozaterősség)

Felépítés - összbenyomás
Nagy harmonikus típusos fej, közép nagy jól tartott fülek, kifejezett stop, jó széles fang, sötétbarna (1b) szemszín, teljes ollós harapás, erős telt mar, széles egyenes hát, jó far, kifejezett előmell, erős csontozat, jó elülső és hátulsó szögelés, párhuzamos lábállás, elülső lábközép nem elég feszes hátul jó, nagyon jó széles comb, nagyon jó izomzat, erős egyenes szőr, jól elhatárolt sötétbarna jegyek, erőteljes mozgás, elől szűk lépések.
Koponya forma: erős típusos,  Járomív: kifejezett  Csontozat: erős  
Ösztön -/ viselkedés akcióban (munkakészség) 
Általános viselkedés: barátságos ,figyelmes, magabiztos 
Bevetési készség: magas
Megnyugvási készség: nagyon magas            
Irányíthatóság: magas
Terhelhetőség: nagyon magas
Fogás készség: teljes, nyugodt, szilárd
Reagálás lövésre: közömbös

Rottweiler Magazin 2001. február
A Magazin életben tartására tett utolsó kísérlet. 
Zámori Tibor fölajánlotta, hogy kifizeti (megelőlegezi) a nyomdaköltséget, majd akkor fizetjük ki őt, ha befolyt az összeg és a Szakosztály pénzügyei (tagdíj befizetések) ezt lehetővé teszi.
Hajdú Sándor beszedte az előfizetési díjakat (161.000 Ft értékben, de a Magazint nem jelentette meg. Többszöri kérésre és felszólításra sem fizette vissza az előfizetőknek a pénzt!

2006-ban tettem fel a képtáramba a képeket és hozzá a szövegeket. Ez is benne lett volna a magazinban, de már soha többé nem adták ki. 
2017. Arra gondoltam feldolgozom .

Ma lényegesen több információt tudok gyűjteni róla. Fáradságos munkával szótáraznom se kell. 

KS / ES / BS'00, WS'01, VDH, GrVN, CH
Arko von der Werther-Stadt
SchH III AD BH ZtP HD- ED-


https://pawvillage.com/pedigree/dynprofile.asp?ID=79I0IW91VU






DT.VDH-CH ES'00 BS'00 KS'00
BH, AD, VPG 3
....CBKC Export Brazil........