Volt egy fontos kérdés régen, hogy kell munkavizsga a tenyésztéshez vagy sem? Attól lesz egy kutya tenyész kutya, ha vizsgával rendelkezik? Erre megszületett, az én válaszom, már nagyon régen.
Nem. Miért?
Számtalan kutyafajta és számtalan állat tenyésztése munkavizsga
nélkül is lehet eredményes.
Ám azt tudni kell, hogy egy kutya azért tud vizsgát
tenni, mert jól tenyésztették, majd elvégezték azt a munkát, ami az ilyen
vizsgához, a felkészüléshez kell. Régen ez úgy történhetett meg, hogy a
gazdáknak volt egészséges, alapképességeikben megfelelő kutyájuk, volt
szabadidejük, volt akaratuk, volt segítségük. Önzetlen sportbaráti, szakszerű.
Nem elhanyagolható feltétel, hogy erre hobbiból, munka mellett, fel is tudtak
készülni. Büszkék lehettek és különböző előnyöket értek el, ha vizsgázott
kutyájuk volt.
Viszont továbbra is úgy gondolom, nem attól lesz egy kutya tenyész kutya,
hogy vizsgával rendelkezik. Maga a vizsga ténye, nem ad teljes képet a
kutyáról. Nem derül ki, miben erős. Nyom, fegyelmező, netán őrző-védő? Sokszor
még egy rutinos kutyás sem tud eligazodni a pontszámok és teljesítmények
megítélésében. Ráadásul a kiképzői tudás, a rutin nagyban befolyásolja a
pontszámok mennyiségét és jelentős különbség lehet egy sima vizsgán vagy
kiemelt versenyen megszerzett összes pontszám mögött.
Érdekes tény, az évtizedek alatt szétvált a
természetes hétköznapi és a pályán elvárt viselkedés a kutyáktól. A
hétköznapokban szintén sok feladatban és helyzetben helyt kell állni a
kutyának, főleg a városokban, ám ott nem elvárás a precíz végrehajtás, az egy
szóra való teljesítés. (pedig jól jön ott is)
A vizsgarend változott, könnyített feladatok lettek
ágazatokban, de mégis kiemelt képességű kutyákra szabták, hiszen mindhárom
ágazatban eredményesnek lenni volt a cél. Tulajdonképpen három ágazatban modellezték
a munkakutyáktól elvárt feladatokat, hogy objektív mércével hasonlíthassák
össze a kutyák képességeit. Mindhárom ágazatban viszonylag egyformán jól
kellett teljesíteni már az alapfokon képzett kutyának is. Szakemberek szándéka
szerint, ezzel segítve a tenyésztést, a tenyész állat kiválasztás egyik
mércéjeként.
Ez a tenyész kiválasztást segítő teszt, alakult az
évtizedek alatt verseny sporttá és lett a vizsga kötelező elem a szépség
champion címhez, a kijelölt munkakutya fajtáknál. A rottweiler fajta is ebbe a
körbe tartozik 100 éven át mindig
munkakutya volt, a szó nemes értelmében.
A világ változik, a fajta változik az utóbbi évtizedekben a hazai rottweileresek perifériára szorultak, mert nagyon kevesen tudták a német
juhászkutyával és a malival a versenyt felvenni. A rettenthetetlen harcos
szerepe is törlésre került, mert súlyos baleseteket okozott a nem tetszését határozottan
kinyilvánító kutya, embert harapott. Sajnos halálos balesetet is okozott. Az emberi hibákat a kutyán torolták meg.
Na, de menjünk vissza a sport területére, ahol a
rottweiler megmutathatja a képességeit.
Mára az IGP sport nagyon komoly hagyományokkal
rendelkezik, komoly tudást és felkészültséget igényel. Mind fizikailag, mind szellemileg fitten tart, kutyát, embert egyaránt.
A profikkal, csak profi szinten lehet felvenni a versenyt, amihez profi
kutya is kell. Ilyen kutyát pedig csak akkor találunk, ha bizonyítottan sok-sok
munkaképes ős van a családban. Ez az,
amit évtizedek óta nem látunk, mert a rottweilerek kiszorultak a pályáról.
A kezdeti jó képességeket, állomány szinten
elvesztették a kutyák, és ennek okát senki nem kutatta, kényelmetlen lett volna
a dolgok mélyére nézni. A magyar valóság az lett, hogy emberek két-három
kiállítási győzelem után, már úgy gondolták, hogy ez az a kutya, amit feltétlen
tenyészteni kell. A kötelező szűrővizsgálatok, a kötelező tenyész szemle tovább
nehezítette a dolgokat, mert a nyilvánvaló hiányosságokat mindenki látta, de
senki nem akarta tudomásul venni!
Sokkal egyszerűbb volt úgy alakítani a kutyás
környezetet, hogy az adott „sztár” csapatnak lejtsen a pálya. Meg is született
a véd és dac szövetség, hogy ki, hogyan és miként szerzi meg a tenyészthető
minősítést. Minden sínen volt és mindenki elégedetten hátra dőlt. Aztán az évek
múlásával egyre több kritikus hang lett ismét, mert mind a kinézet, mind a
képességek megváltoztak. Igaz ez a látható, és a nagyobb létszámot kitevő
láthatatlan állományra is. Azt tudjuk régen, hogy a képzettségi fok, nem öröklődik.
Akkor mi az, ami mégis kell
ahhoz, hogy az utód is sikeresen kiképezhető legyen? Az ösztönös, születetten
jó adottságok-vágják rá most sokan. Ki dönti el, hogy az meg van, azzal
rendelkezik a kutya?
Ideális esetben a
szakemberek, képzett bírók, akik magas szintű tudással rendelkeznek és a kutya
képességeit gyakorlatsorokon át tesztelik, leírják, ezzel adva támpontot a
tenyésztőnek, hogy a tenyésztésben mire figyeljen. Természetesen a jó
adottságokat mi magunk is láthatjuk, de esélyes, hogy a sajátunkkal elfogultak
vagyunk.
Kellene a külső szem, aki segít
és támpontot ad. Sok kutyát kell látnunk dolgozni, hogy tudjuk értékelni a
vizsgarendben látott munkát, nem árt, ha magunk is gyakorlati kiképzők vagyunk.
Főleg akkor, ha hosszútávú tenyésztési szándékunk van.
Ezért gondolom azt, hogy
hibás cél, más kezébe adni a kutyát, hogy a vizsgája mindenképpen meglegyen. Az
így megszerzet első vagy a sokadik champion cím csak a hiúságunkat legyezgeti. A
kezdeteknél nem volt ennyire
jellemző, a bérbeadott kutya, a reklám kedvéért elvégzett feladat. Más tudására
felépítve a saját siker szerintem a tenyésztésben eddig is zsákutca volt. Ugyan
értem én, hogy ma olyan szintű kutyakiképzői ismeret kell, amit egy laikus,
kezdő csak hosszú évek alatt sajátíthatna el, ezért egyszerűbbnek tűnik kifizetni.
Viszont el nem fogadom, mert ettől a fajta nem fejlődik csak bele ragad a jelen
állapotába. Szerintem sokkal nagyobb energiát kellene fektetni a kiképzői tudás
megszerzésébe, sajnos már az alapoknál hiányosságok vannak, az emberek
ellustultak és mástól várják a megoldást. Úgy alakult, hogy hosszú évek kellenek az
alapszintű vizsgák elsajátításához is. Nagyon kitartónak és makacsnak kell
lennie annak, aki csak a mai vizsga követelmények bevezető BH vizsgáját szeretné letenni. Magasabb
szintű vizsga pedig rendre álom marad.
