2014. augusztus 1., péntek

Dominancia, alárendeltség, vezető és követő.

Ez a téma mindig aktuális és sok félreértés forrása. Megfogalmaztam kicsit bővebben, mikor eluntam megmagyarázni, hogy a dominancia, nem durvaság, nem verekedés, nem harc, nem folyamatos küzdelem.


A hétköznapi helyzetekben, vegyes kutyás csoportokban ritkán akad össze sok domináns, vezetésre termett rottweiler, vagy kutya. A tüzelés, az etetés se kavar be, hogy ezért naponta rettegni kéne! A falkarend, a falkateória csak egy szép "mese”, nem kell, hogy az határozza meg a mindennapjainkat! Megtörni, leverni, terror alatt tartani felesleges, annál okosabb intelligensebb a valóban domináns kutya, a gyenge meg súlyos károkat szenved a durvaság miatt. Alázatos kutya sose volt cél, remélem, soha nem is jutunk el odáig!

DOMINANCIÁT MUTAT - nem biztos, hogy domináns jellem! - nem akar ölni! - nem törekszik falkavezérségre!- nem veszi át az irányítást! Pláne nem a kölyökkutya! Nevelni kell, irányítani, kiképezni, biztosítani neki a mozgást, feladatokat, ami leginkább a munkakutya lételeme "a szellem és a test edzése " napi feladatokban.  Aztán felnő és egy csodálatos eb, családi, kísérő, sport és akár "munka" kutya is lehet belőle. Az egészséges, jó rottweiler csak fizikailag nehéz eset. Nem könnyű odébb tenni, felrúgni se lehet, földre teperni meg végképp nem egyszerű. Az agresszióra bátran agresszióval felel. Ésszel, türelemmel párosult határozottsággal, időben adott kontrollal, hamar tanul és a gazdájának könnyen kezelhető kutyájává válik! Ha neveled, tanítod, foglalkozol vele, nem hanyagolod el a kölyök és fiatalkori szocializációt sem, a kezdeti nehézségeken túljutva nagyon élhető kutyád lehet!

A rottweilerről a domináns, erős, rettenthetetlen harcos képe rajzolódott ki, ami mára már egyáltalán nem igaz általánosságban a fajtára! A standard is megváltozott, alakítottak rajta, a kor igényeihez, de ezt senki nem veszi figyelembe és a régi legendához igazodva kezelik a kutyákat. Mumusként rajzolják le, a magabiztos határozottságot mutató rottweilert és okoznak hatalmas kárt az újdonsült gazdik lelkében, majd hülye tanácsokat adva, kárt tesznek a kutyában is. Valóban domináns, karakteres, vezető típusú kutya kevés van. Kiugró egyéniségek még ritkábban, a dominanciát is jól lehet kezelni, mint tettük ezt bármikor. 

Legyen itt a dominancia meghatározása + témához kapcsolódó két link  - Fölérendeltség,irányító jelleg "Fontos tudnunk, hogy a farkasok esetében létezik egy bizonyos “tulajdonosi terület”, melyen belül az egyedek a hierarchiában betöltött szerepüktől függetlenül minden fajtárstól megvédik táplálékukat. Ne felejtsük el azonban, hogy a kutya és a farkas ma már elsősorban épp viselkedési különbségeik miatt – két külön faj, így a kutya viselkedésében számtalan olyan szelekciós hatás is érvényesül, amely a háziasítás és a fajták kialakítása során jött létre." 

Ennek a gondolatnak a folytatásaként, saját tapasztalatomról írok, mert átgondoltam, hogyan is volt régen a kezdetekor, miért változott és ez hogyan befolyásolta a kutyák egymáshoz való viszonyát. 45 éve tartunk rottweilert, én egy domináns kanon keresztül ismertem meg a fajtát, hozzá csatlakoztak később, a további rottweilerek, mert tenyésztésbe fogtunk. A régi ajánlás szerint a rottweiler természete. Mindig segíti gazdáját, és együttműködik vele. Természetét a munka fejlesztette ki és nemesítette. A rottweiler odaadó, hűséges, szófogadó kutya, amelynek vérmérséklete közepes, és közepes az élessége. Bátor, sokáig meg tudja tartani nyugalmát, de azután villámgyorsan és tekintet nélkül támad. Harci készségét a harcban lelt örömmel párosítja, azonban hamarosan nyugalmi állapotba megy át. Az idegrendszer erősségét mutatja minden helyzetben, de se nem láncos, se nem ól kutya! A fogság rontja a természetét. Mindezeket a tulajdonságokat szem előtt kell tartanunk, ha rottweilert akarunk tenyészteni. A rottweiler helye ott van, ahol nem csak a külső és az elegancia számít. A rottweiler tulajdonságai élesen elhatároltak. A bizalmatlanság (úgy, mint más fajtánál) nincs nála erősen kifejlődve. Figyelemmel, de fenntartással viselkedik minden iránt, ami idegen. Igen tanulékony és jól alkalmazkodik a környezetéhez.

A munkabírásra tenyésztették ki, és fejlődésének minden szakaszában tulajdonképpen szolgált. Feltűnő vonása, tekintettel, arra, hogy nagy kutyáról van szó- az összeférhetőség, mely nagy türelemmel párosul. A rottweiler kemény kutya. Keménynek azokat a kutyákat nevezzük, melyek hamar elfelejtik a kellemetlen és fájdalmas élményeket és további fejlődésüket az előbb említett élmények, nem befolyásolják.

Arnold kutyánk valóban domináns kan volt, és ezt nem csak mi képzeltük így, hanem minden helyzetben be is bizonyította. Az őrző-védő munkában, a hétköznapi helyzetekben, akkor is, amikor spontán védeni kellett. A kutyák felismerték benne az erőt, és csak igen ritkán került sor összetűzésre, idegen kutyákkal. Akkor sem harapott, de feldöntötte a kutyákat, maga alá gyűrte, ráfeküdt, morgott, majd, amikor a kutya megadta magát, azonnal le lehetett hívni róla és nem is foglalkozott tovább az ebbel. Ahol ő megjelent kérdés se volt, hogy ő irányítja az eseményeket, nem egy másik kutya. Pózolt, állt és a kutyák elfordultak, a gazdák irányt váltottak. Mi meg sétáltunk nyugodtan tovább.

A fajtaleírásban szereplő eb képe tökéletesen ráillett a mi kanunkra, már, amikor elolvastam és elkezdett érdekelni a fajtaleírás, hiszen tenyészteni kezdtünk. Elfogadtam, amit abban az időben mondtak róla és nem kérdő jeleztem meg, hogy a tulajdonságai fajtatulajdonságok. (1971) A "rottweiler" ilyen.  Magabiztos, határozott, születetten jó őrző-védő képességekkel rendelkezik. Domináns kan, ezért néhány alapvető szabályt be kell tartani, az etetésnél, a kutyákkal, idegen emberekkel való viszonyban, de velem ő egy kedves bájos maci volt. Aztán lett másik kutyánk, másik rottweilerünk, előbb egy szuka, aztán kan, aztán szuka, de a PARVO tarolt nálunk. Néhány év múlva folytatódott a sor Arnold fiával, aki szintén domináns, határozott kutya volt, ugyan olyan jó őrző-védőben, a hétköznapi helyzetekben, mégis lágyabb, hajlékonyabb, együttműködőbb kutya volt.

Kutyákkal való viszonya is hasonló, mégis más, mert egy fiatalkori negatív esemény miatt, verekedősebb lett. 9 hónaposan három korcs közrefogta, megtámadta és a gazdájuk meg husánggal leütötte. Kezdeményezni ő sem kezdeményezett verekedést, de Ő bizony a támadó kutyát azonnal leteperte, harapással tartotta sakkban. Ám ő is lehívható volt azonnal. Ezek nem voltak igazi csaták, a rottweiler erőfölénye nyilvánvaló volt. Az igazi megjegyzésem magyarázatra szorul, mert csak később értékelődött át a szemünkben, milyen is az, amikor a másik kutya egyenlő eséllyel harcol!

Az első nagyon komoly verekedős eseményt két rottweiler kan produkálta egy séta alkalmával. (1981.)  Az egyik hatéves, a másik 1 éves volt! Azt gondolnád, hogy a hatéves simán nyert, hiszen az egy éves nem lehetett komoly ellenfél. Nem így volt! Bizony harc volt a javából, ami tökéletes meglepetés volt, mert az öreg kan domináns, rutinos eb volt, sose kellett igazán küzdenie. Ritkán előforduló csatából mindig győztesen került ki, valójában nem is kellett nagy erőfeszítést tennie.  A rendre utasított kutyák visszavonulót fújtak, később kerülték a vele való összetűzést.  Ezzel az ifjú kannal sem tett mást, csak egy laza pózolással és morgással helyre akarta tenni. Csakhogy az ifjúnak esze ágában sem volt tisztelni őt és elfogadni a fölényét! 

Nagyon komoly csata alakult ki! Persze nem érhetett véget megadással, mert nincs az- az ember, aki kivárja azt, ha lát két rottweilert komolyan verekedni. Győző valahogy szétparancsolta őket, én meg reszkettem, mint a kocsonya, mert döbbenetes élmény az ilyen. Nagyon oda kellett figyelni rájuk, de egy darabig sikerült megelőzni a további összetűzést, de komoly koncentrációt igényelt kormányozni őket.  Én nem is vállalkoztam rá. Akkor lehetőségünk volt kennelben tartani őket. Így nem is dőlt el a meccs soha, mert mi az elkerülést választottuk.  Szét zártuk őket és külön - külön foglalkozott Győző velük.

Második meghatározó élmény.

Második nagyon komoly verekedős esemény 1984-ben zajlott, Arnold fia Crisztosz és Ali között. Crisztosz 4 éves, Ali hét hónapos volt. Sose hittem volna el, ha nem élem meg, hogy a hét hónapos kutya komoly ellenfele volt a négyéves, rutinos verekedő kannak!  Ali nem csak tudta hogyan kell, de nagyon élvezte a verekedést. Öt hónaposan vette meg Győző, két hónapot a bátyjánál volt kertes házban, de hét hónaposan muszáj volt hazavinni Crisztosz és Gabi mellé. A második nap, már úgy döntött, hogy nem ismeri el Crisztosz fölényét. Győző megoldotta, egy darabig sikerült tartani az egyensúlyt, de aztán végkép nem.

Ismét költöztünk, kertes ház, kennel, egyéni foglalkozás. Később lett több kanunk és több szukánk, de azonos nemű kutyákat nem tudtunk együtt tartani. Korban mindig eljött egy pont, amikor a kanok is és a szukák is összeszólalkoztak, és nem állt meg a dolog a zajos odakapásnál, de komoly verekedés alakult ki. Mivel a harc komoly volt, sose vártuk ki a végét (nem mertük) szétszedtük, szétparancsoltuk őket.  Kennel és egyéni foglalkozás, volt a menet attól a naptól. Azóta van négy részre osztva a kertünk, mert "vetésforgóban" játszottak kettesével a kertben.

Így ment ez az " újkori" történelemig. 1992, amikor Vanda kutyánk három lánya együtt nevelkedett, majd Rita kutyám, lányai, fiai szintén együtt és az öregekkel párhuzamosan. Kennel és egyéni foglalkozás, sétáltatás, kutyaiskola rendszeresen egy hétvégén sem maradt el, de a kutyák viszonya más lett és az azonos korú kutyák párhuzamos nevelése ráirányította a figyelmet az eltérő jellemek, a rangsor alakítás kérdésére. Az almokban, már egészen fiatalon 4-5 hetesen tetten érthető a különbség, de a tanulás, a környezet befolyása később nagyon meghatározó! Így, válik igazzá, hogy az alap képességekkel születik a kutya, idegrendszer típusa, öröklött ösztönös adottságai is állandó, de a nevelés a végső eredményt, erősen befolyásolja. Végleges jellem, felnőttkorra alakul ki, de azt csak a gazdája tudhatja igazán. Az emberek csak egy látványra reagálnak, abból ítélkeznek. Amit az emberek látnak a kutyából, amit arról a viselkedésről gondolnak, ahogyan jól, vagy rosszul értékelik, az lesz számukra a kutya, a rottweiler. A legrosszabb, amikor a kutyát a hiedelmeik alapján nevelik, ahhoz igazítják a kiképzést és csodálkoznak, amikor a kutya másként reagál, mint ahogyan azt elképzelték.

Sok fejtörés után aztán a tudomány adta meg a választ, miért volt ilyen éles különbség a kutyák viszonyában. Hiszen mi állandó módon neveltünk, egyforma elvárással voltunk a kutyák felé. Mégis csökkentek az összetűzések és más volt a kutyák egymáshoz való viszonya.

Az első húsz év tapasztalata, a kutyák viszonyában, inkább a fogságban élő farkasokhoz hasonlított. „Ahogy az utódok ivaréretté válnak, elhagyják a családot, így csak a szaporodó pár tekinthető a családi falka állandó tagjának. A fogságban tartott farkasoknak ilyenfajta elvándorlásra nincs lehetőségük, sőt gyakran nem rokon Egyedeket is összezárnak, amelyek így kénytelenek valamiféle falkába rendeződni. Ebben az esetben alakulnak ki azok a farkas falkák, amelyeknél megfigyelhető az Egyedek közti éles, alá-fölé rendeltségben megnyilvánuló viszony (alfa, béta, Omega egyed), és a hierarchiát alakító/fenntartó gyakori agresszió"

A második húsz év tapasztalat, a kutyák viszonyában, pedig a szabadon élő farkasokéhoz hasonlított "A természetes környezetben élő családi falkákban viszont a dominancia agresszív kifejezése ritkán nyilvánul meg, a szülők vezető szerepét az utódok nemigen kérdőjelezik meg. A kölyöknevelési időszak kivételével a szülők közül a nőstény viselkedik alárendeltként. Ugyanakkor abban az esetben, amikor több család verődik össze egy nagyobb falkát alkotva, már komplexebb módon alakul a hierarchia a felnőtt Egyedek és a növendékek között is."

Ez az írás is kapcsolódik a mondandómhoz.

"Ha két kutya közül mégis következetesen az egyik fél tűnik dominánsnak, másik alárendeltnek, akkor eltérő stratégiával működnek tanulási helyzetekben – derült ki Pongrácz Péter és munkatársai tanulmányából (Pongrácz et al. 2012). A domináns jószág (amelyik előbb/többet ugat, ha idegen lép a házba, a száját többször nyalogatja a másik; előbb eszik, ha ugyanakkor, ugyanazon a helyen kapnak enni, és általában győz a verekedések során) könnyebben, szívesebben tanul az embertől. A tesztben kétféleképpen lehetett megszerezni egy labdát egy eszközből. A kutyák felének a kísérletvezető az egyik módszert mutatta be, felének a másikat. Kiderült, hogy míg a dominánsok a bemutatott módszer szerint szerezték meg a labdát, az alárendeltek önálló megoldással próbálkoztak. Egy korábbi viselkedéstesztből azt is tudjuk, hogy az alárendeltek inkább kutya-központúak: ha egy (idegen) kutya mutat be egy feladatot, akkor az alárendeltek lemásolják az akciót, a dominánsok viszont figyelmen kívül hagyják (Pongrácz et al. 2008). Ezt a megfigyelést ma már kiképzők is szívesen használják: megtanítanak egy feladatot az idősebb, domináns kutyának, és később ő mutatja be azt a kiképzés alatt álló újoncoknak. Nagyon hatékony technika!"

http://kutyakutatas.blogspot.hu/2013/03/dominancia-kutyafalkan-belul.html

Pont így működtek a domináns kutyáink. A többi kutya alárendeltként viselkedett, keresték a kedvét, a ritka verekedésben mindig győzött. Idegent figyelmen kívül hagyták és nem hajtottak végre tudott feladatokat sem, másnak. Majd domináns kanunk az utóbbi években, nagy segítségünkre volt a többi kutya nevelésében. Mint ahogyan évekkel ezelőtt a domináns szuka is, aki lányait végig kordában tartotta, szelíd erőszakkal, nyugodt ki egyensúlyozott, de magabiztos viselkedésével. 

Ezt felismerve, már csak egy lépés elfogadni, hogy nem az erőszak, a durvaság, ami célra vezető a kiképzésben sem. Nem kell azért elpuhítani a kutyákat, hogy az emberek ne féljenek és könnyedén maguk alá rendeljék a kutyát.