Willi Faussner és a tenyészszemle

Az oldalunkon, ugyan rajta van sztorik és dokumentumok formájában, de dióhéjban az előzmény.

1988-ban Rottweilerben jártunk. Az ott szerzett élmények és benyomások hatására, 1989. februárjában a MEOE Rottweiler szakosztály elnöki pozícióját elvállaltam. A MEOE felfüggesztése ideje alatt 1988-ban Győző megbízottként , vállalta az elnöki posztot. 
Így volt rálátásom a működésre, a feladatokra, mert az elnöki, elnökségi hírlevelek, határozatok szabták az irányt. Ehhez felkutattam az összes érvényben lévő szabályzatokat, kérdeztem és tájékozódtam. Amikor a felfüggesztés rendeződött és dr Bródi Tíbor lett a MEOE elnöke, mi is megkezdtük a munkát. Győző nem vállalta, mert nem izgatta a feladat. Nem szeretett sok emberrel foglalkozni, akkor sem. 

A MEOE közgyűlésen fontos döntések születtek. Ez az 1989-es év az, amikor a MEOE tenyésztési szabályzata, kötelező tenyészszemlét írt elő minden Hungária Champion, Inter Champion CH, ICH címhez munkavizsgára kötelezett fajtánál. Addig csak kiállítási eredmény kellett a tenyésztéshez. Sok év, harc kellett, amíg ezt a közgyűlés elfogadta, de elfogadta. Lehetett felépíteni egy új rendszert, hogy a munkaképesség nagyobb figyelmet kapjon. A szakmaiság, a szakértő bírálatok, már akkor is hadilábon álltak. Gondoltam egy nagyot, levelet fogalmaztam.

Hívtam bírót az ADRK-tól. Általános Rottweiler Klub, a fajta adó ország tenyésztő szervezete.

Mivel az ADRK 1988-as Tenyészkiállításán Fussner úr és Freiburg úr bíráltak, ami engem 100%-osan meg győzött, így őket hívtam bírálni, név szerint, a tervezett Klub kiállításunkra.

A MEOE bírói testületén keresztül, hivatalosan és szabályosan. MEOE elnökének beleegyezésével, hiszen az akkori szabályok szerint, ő volt a kapcsolattartó személy, őt megkerülve, nem lehetett külfölddel tárgyalni.

Faussner úr fogadta el a meghívást. (mint kiderült felesége magyar származású, rokonaik élnek Magyarországon)

Nagyon szimpatikus, nagyon határozott, nagy tudású, segítőkész ember, nagyon profi.

1989. áprilisában „váratlan” bírálatai kicsit borzolták az itthoni kutyás körök idegeit. A nagy ászok, az akkori sztárolt kutyák előtt, Szira Károly kutyája lett a Klub győztes kan Fekete Virág Őrző Aurél, Oszi. Ő Ali kutyánk első választású fia volt, fedezésből járó kölyök. Győző választotta és adta el Karcsinak. Senki még esélyesnek se gondolta. Mellette többszörös győztes kutyákat vezettek fel munka osztályban. Nagyon jó minősítést kaptak, Faussner úrtól. 
Más szemléletű, más értékeket előtérbe helyező bírálata, csodálkozást, értetlenséget váltott ki. Természetesen határozottan, világosan megfogalmazta, mi miért így történik.

Folytatva a sort, 1989 nyarán jöttek Wolgangék, tanfolyamot tartani, munkakutyázás, kiképzés, segédképzés. Újabb „váratlan” ismeretek. Hűűűűűű. Mennyi lehetőség a tanulásra!

Nagyon belelendültünk és lelkesedtünk. Miért ne jöhetne Fausßner úr, az őszi tenyészszemlénkre bírálni?

Hívjuk meg.

Meghívtuk.

Ismét elfogadta a meghívást.

Eszünkbe se jutott, hogy az nem úgy zajlik, mint ahogyan addig tudtuk, tapasztaltuk.

A kiállításon ugye nem volt gond, mert azt a nemzetközi előírásoknak megfelelően szerveztük, Faussner úr azon kérdésére, hogy hogyan is bíráljon, határozottan rávágtuk, úgy ,mint otthon, szigorú mércével. Ez rendben volt. A nem várt fordulat a tenyészszemlével jött el.

Az akkori MEOE tenyésztési és tenyészszemle szabályzatunk, merőben eltért az ADRK gyakorlatától.

Álmunkban sem gondoltuk (honnan is tudtuk volna?), hogy ez baj lesz. Figyelem, 1989!, a rendszerváltás előtt egy évvel! Meghirdettük a tenyészszemlét, kértük az előzetes nevezést, de persze csak egy kis hányad vette komolyan, talán tízen jelezték a részvételi szándékukat. A tenyész szemle napján 45-en jelentkeztek bírálatra.

Minden elő volt készítve, csak az a váratlan fordulat okozott meglepetést, hogy Faussner úr, amikor meghallotta, hogyan is kellene bírálnia, mondott egy NEM-et!

Nagyon határozottan közölte, hogy ő csak akkor ír alá bármit is, ha a tenyészszemle úgy zajlik, ahogyan az ADRK-nál.

Az, pedig így néz ki:

Kért egy bemutató kutyát . Ez volt Toto, és azért ő, mert nem volt nevezve a tenyészszemlére, de ott volt az iskolán Gáborral. Tolmács segítségével Gábor, Toto, Géza, igyekeztek a mondottak alapján teljesíteni. Soha előtte ilyent nem gyakorolt, erre nem készült.

A bemutató után Faussner úr, még egy sor dolgot elmondott, mi is kell ahhoz, hogy a kutya tenyész bírálatát elvégezhessük. Az ősök, a szülők, a szűrővizsgálatok, a vizsgák, a kiállítási eredmények, szóval az állomány ismerete. Később kaptunk is egy tenyész könyvet, hogy lássuk milyen is a törzskönyvezés náluk, hogyan vezetik az adatokat, hogyan nyilvános mindenki számára. Hogyan dolgoznak ők a tenyésztést irányító bírók.

Na, ott álltunk sokan. Döbbenet és csodálkozás az arcokon.

Befizették a nevezési díjat, jöttek vidékről is, a meglévő szabályzat és szokásjog alapján, nem volt jogunk emelt szintű tenyész szemlére, hirtelen, váratlanul, előkészítés nélkül.

Botrány tört volna ki. Ott a helyszínen, majd később is. A kutyások, már akkor is „biztosra szerettek menni, nem tűrték, ha bárki, bármiért korlátozni akarta volna a „tenyésztésüket”.

Az ott levő bírók, szakemberek, nem merték felvállalni a döntést.

Mi legyen?

Hamar döntöttem, vállaltam a felelőséget, így már a bírók is mellém álltak. Csináljuk a mi szabályzatunk szerint.

Faussner úr segít a küllem megítélésében, meg mindenben, de a bírálati lapot nem írja alá. Azt a „mi” bíróink teszik. „Lelkük rajta” ha ők felelőséggel, mernek dönteni, de hangsúlyozta, gondoljuk át és a jövőben az általa elmondottak alapján, próbáljunk meg „tenyészteni”

Sötétedésig dolgoztunk, amíg a 39 kutya bírálatával végeztünk. 45 nevezőből, hat azonnal visszalépett, amint kiderült számára, hogy itt és most szakértő és szigorú bírálat fog folyni.

Az akkori Rotweiler Hiradóban olvashatod az eredményeket, és az „udvarias, kritikus összefoglalót”, mert mindent leírtunk.

Ezt a Rottweiler Hiradót minden tag postán kapta kézhez, nem kellett fizetni érte, így a tagdíj fejében rendszeres tájékoztatót kapott az is, aki nem vett részt aktívan a rottweileres életben. Az aktív rottweilerezés, már akkor is inkább a kiállításra járást jelentette. Ami a tenyésztéssel függött össze.

Gondolom akkortól indult némely körökben: terjesszük el, hogy a Krauszék nem jó rottweileresek. Rossz úton járnak. Vannak ugyan jó kutyáik, de nem szépek. Lelkébe gázoltam sokaknak. Hiszen a továbbiakban egy sokkal komolyabb tenyészszemle szabályzat bevezetésén dolgoztam. Szem előtt tartva a fokozatosságot. Jó példával jártunk elől! 

Csak olyant kértünk és csak úgy, ahogyan a mi kutyáink is meg tudták csinálni. Nem lefele vittük a szintet, hanem felfele!

Sokkal előbbre jártunk, mint ami akkor szokásos és elfogadott volt. Kivételezés nélkül kellett teljesíteni a barátainknak is, és a sikertelenségről ugyan úgy beszámoltunk, mint az örömteli eseményekről.

Néhány mondat a kutyáról. Andráspusztai Gerzson , Toto , Crisztosz kutyánk fia volt. Úgy került a képbe, hogy egy kiállítás alkalmával „felfedeztem”. Azaz a katalógus alapján kiderült, hogy Gábor,Tóth Banditól vette a kutyát. Beszélgettem a gazdival, a kiállításon,majd amikor Szolnoki Gábor ide Pestlőrincre költözött, kicsaltuk az iskolába. Előtte, Csepelen lakott, a Csepeli KKI-ba járt. Nagy barátja volt Hembergerné Edit, Rott-Berger kennel tulajdonosa. Tőle tanult sokat a rottweilerről eleinte.Aztán tőlünk, meg az akkori „nagy ágyuktól” akik a német juhászkutyások meg egyéb fajtás versenyzők voltak, meg a bírók.

A mi iskolánkon Oláh Béla bácsi, bíró, iskolavezető, Balkányi Lajos bíró, versenyző..

Majd amikor a Wolfgangék jöttek tőlük.

Amit a videón látsz eresztést, azt akkor nyáron kezdte el tanulni a kutya. Wolfgangék hatására. Elhittük, hogy képes rá. Nem kellett a szadizás, szöges, rángatás, terrorizálás, hiszen a nélkül is meg lehetet csinálni.( 4 éves kora után)

Addig csak fogott a kutya, sose kellett ereszteni, csak úgy tépték le a karról!

Az „ösztönös” lágyékcsípés, tanult módszer volt! Akkor ezt tanították, mint helyes módszert eresztésre!!!!! Segéd: Sajner Géza, az ifjú lelkes kutyás, aki akkor sajátította el a segédelés „tudományát” szintén Wolfgangék hatására. Addig csak egy üsd, vág, fenyegesd stílus volt itthon divatban. Felszerelés sem volt, „aranyárban” mérték a nadrágot, a kart, a rágókat. Úgy kellett vadászni, szervezkedni, hogy legyen. 

Ma már van felszerelés, hatalmas léptekkel haladhatnánk előre. De nem és nem! Azóta se tűrik a rottweileresek, hogy a tenyésztésben bárki korlátozza őket. Ez nem lenne baj, ha húsz év alatt egy ici-picit elsajátítottak volna a tenyésztés tudományából. Sajnos nem. Egy rövid szakaszt kivéve, csak rongálják a fajtát és mindent megtesznek azért, hogy a saját téves elgondolásaiknak, érvényt szerezzenek.

További kérdések ZTP

További kérdések, Ztp. téma kapcsán, hogyan lehetett meghívni a nagy neveket?

augusztus 15th, 2008 , 14:37

Tudod azt nem értem, hogy akkoriban hogyan lehetett elhívni a nagy neveket?

Vagy akkor még ők nem voltak nagy nevek? Mármint Wolfgang, Faussner, stb? Miből finanszíroztátok?

Mennyi embert érdekelt ez? Bár akkor még nem volt annyira anyagias világ mint ma, szóval gondolom, hogy a németek sem csillagászati összegekért jöttek el. Szóval ma ezt miért nem lehet megcsinálni?

Félő, hogy érdektelenségbe torkolna, igaz?

Ha elhívnák Oliver Neubrandot az sokkal több embert érdekelné, mint pl a 2007-es DM bajnokot, vagy Karl-Heinz Nieratzky.

Jól értem, hogy most van valami új tenyésztési szabályzat anyag beadva a MEOE-hez? Annak szerinted mi lesz a sorsa? Elfogadják? És el tudják fogadtatni az emberekkel?

Míg a vezetőség 5-6 kutyát elő nem hoz, amik teljesítik a diktált feltételeket, addig az emberek csak ellenállni fognak. Szeritem.

Szia, íme a szintén hosszú válasz.

Tudod azt nem értem, hogy akkoriban hogyan lehetett elhívni a nagy neveket?

Úgy, hogy tudtam, mit akarok, tudtam, hogyan akarom megvalósítani és megkerestem azokat, akik tudnak nekem ebben segíteni. Nem a saját előmenetelünk volt a fő szempont, ezt azok is elhitték, akik kapcsolatba kerültek velünk. Juhász Laci, akit a rottweiler révén ismertünk meg, nagy segítségünkre volt ebben.( ma a Kutyaszövetség újság főszerkesztője,) Neki volt anyagi és egyéb, nyomdai lehetősége, már akkor.( nekünk csak a rottweiler feltétlen szeretete, az eszünk és a kitartásunk volt ehhez)

Kigondoltam, megfogalmaztam, kértem fordítást, végig jártam a hivatalos utat, hiszen a MEOE elnökének a beleegyezése is kellett. Aztán az iskolánk közössége, akikre szintén számíthattam. Nagyon hittem benne és nagyon akartam.

Vagy akkor még ők nem voltak nagy nevek? Mármint Wolfgang, Faussner, stb?

Wolfgang Gaa, akkor az ADRK kiképzési főfelügyelője volt. 1986-ban 1988-BAN Grüntenblick kutya volt az ADRK Klub győztes, éppen toppon lévő kennel tulaja,-de ,nagy név volt. Faussner úrnak már az apja is rottweileres volt, komoly szaktekintély, körmeiester, tenyészfelelős a területi csoportnál, -igen nagy név volt mindkettő!

Miből finanszíroztátok?

A kiállításra kiadott kiadvány eladásából, tagdíjból, meg sok- sok társadalmi munkából. Minden fillért élire raktunk, hogy minél több emberhez eljuttassuk a tudást. Minden lehetséges, értelmes rottweilerestől segítséget kértem.

Mennyi embert érdekelt ez? Bár akkor még nem volt annyira anyagias világ, mint ma, szóval gondolom, hogy a németek sem csillagászati összegekért jöttek el.

Akkor sem tolongtak a szakmai dolgokért. Legalább annyira anyagias világ volt mi ma. Csak másként volt anyagias. De csillagászati összegért jöttek el! Teljesen váratlan volt számunkra, az- az összeg, ami hivatalosan járt volna nekik! Ám tudták, hogy a „vasfüggöny mögé” jönnek, ahol más az élet, az anyagi lehetőség, mint otthon. Így, amikor látták, hogy mennyire megbecsüljük a fajtájukat, értjük és szeretjük, segítettek rajtunk és lemondtak a tiszteletdíjról.

Szóval ma ezt miért nem lehet megcsinálni? Félő, hogy érdektelenségbe torkolna, igaz?

Ha elhívnák Oliver Neubrandot az sokkal több embert érdekelné, mint pl a 2007-es DM bajnokot, vagy Karl-Heinz Nieratzky.

Egyrészről, valóban van kockázata az érdektelenségnek, másrészről, nincs tehetségük a szervezéshez, és nem is áll érdekükben mindenkit kiokosítani. Kiderülne, hogy szakmailag mennyire hadilábon állnak, saját maguk és a kutyáik. Harmadsorban, meg sikerült a magyar rottweileresek jól lejáratni, évek kitartó munkájával.

MÁRK, MEOE szinten is.

A németet csak azzal tudnád meggyőzni, hogy „szívességből, vagy kevesebb pénzért” ide jöjjön, hogy szereted és érted a fajtáját. Ez a tudatlanság és sötétség, ami ma van, nem vonzza az elismert szakembereket. Nem keltik jó hírünket kijáró, üzletelő honfitársaink sem. Ennyi évvel a rendszerváltás után, nyitott határokkal, nyitott információ, áramlással, ki hiszi el, hogy lelkes, jó szándékú amatőr vagy?

Jól értem, hogy most van valami új tenyésztési szabályzat anyag beadva a MEOE-hez? Annak szerinted mi lesz a sorsa? Elfogadják?

Nem tudom. Ez attól függ, hogyan alakul a MEOE tíz éve húzódó pere.

És el tudják fogadtatni az emberekkel?

Nem tudják elfogadtatni, mert nem hitelesek. Pont, ezért amit írsz: Míg a vezetőség 5-6 kutyát elő nem hoz, amik teljesítik a diktált feltételeket, addig az emberek csak ellenállni fognak. Szeritem. Szerintem is.

Megjegyzés 2010. junius.

Az új tenyésztési szabályzat azóta, sem került elfogadásra, bevezetésre. Nem történt elmozdulás a szakma felé, a megmaradt a valamilyen tenyésztési hajlandóságot mutató mag kiszolgálása tovább folyik. Ebben egységes a két klub, pont úgy, mint tették ezt húsz éven át, eddig is.

Interjú Peter Engellel

Malinois

Egy nagyon érdekes fordítás.
Peter Engellel a Német Malionis Klub elnökével.30 éves időszak összefogalalása.
Tenyésztés, kiképzés, a fajta útja és fejlődése.
A rottweiler fajta kedvelőinek lehet jó példa, mert elgondolkodtató. Egy fajta bevezetése másik országban, elismertetése munkakutyás berkekben is benne van. Hiszen a malinois nem nemzeti fajtája a németeknek. Tenyésztési útja is más, ha a német juhásszal és a rottweilerrel összehasonlítjuk.
( kattins a Malinois címre a cikk elolvasásához)
forrás: http://vondorlatos.fw.hu/interest.htm

Legyen itt egy másik életút, történet is:

Destailleur & de Mouscronnais

Van egy ember, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a mai modern Francia Ringsport kialakulásában. Leon Destailleurnak hívják, ez az ő története.

1946-ban Destailleur 26 éves volt. Zömök, erőteljes fiatalember, a belga és észak-franciaországi parasztokra olyan jellemző durva, szögletes fejjel. Mouscronn-ban élt, a belga határnál egy szűk utcácskában álló kőházban, 30 lépésnyire a Ri nevű kis folyótól, ami tulajdonképpen az országhatár volt.

A háború alatt a nácik elől bujkált, hogy elkerülje a frontvonalba, vagy munkatáborba hurcolását. Nappal elrejtőzött, éjszaka pedig dohányt csempészett Franciaországba. A csempészés akkoriban szinte természetes volt minden fiatal mouscronn-i, és az összes határ közeli falu és városka lakói számára. A háborút megelőző baljós időkben a csempészet valódi iparággá nőtte ki magát. Fiatal férfiak és fiúk szelték át a határt cukorral,vajjal,dohánnyal és selyem harisnyával megrakodva. A Ri folyó árkában gázolva, teherautók rakománya közt megbújva,vagy épp a fák között rejtőzve suttogtak halkan a lemaradó,őket árnyékként követő kutyáiknak, az alkalmas pillanatra várva, hogy átkeljenek a határon értékes rakományukkal. Ezekben az időkben rengeteg tisztavérű malinois kereste a kenyerét gazdája lépteit követve a Ri folyó medrében. 1940 májusában a német megszállást követően a csempészés igen jövedelmező üzletté vált. A vidék felfegyverzése és a náci csapatok jelenléte ellenére- kockáztatva a lebukást, a határ menti éjszakák igen sűrűk voltak. Destailleur kétségen kívül kiváló csempész volt, és hideg vérrel átvészelte a háborús időket. Manapság már könnyedén beszél erről vendégeinek egy ital mellett makulátlan fa gerendás ebédlőjében, abban a kis kőházban, amiben egész életét leélte. Elmondta, hogy a háború végével milyen meglepő gyorsasággal állt vissza az élet a rendes kerékvágásba. A belga és észak francia munkakutyások megtisztították az elgazosodott tréning pályákat, megjavították a megvetemedett akadályokat és hamarosan a levert akadály rudak hangjától visszhangzott a környék. Az akkortájt tréningbe állított kutyák igen vegyes társaságot alkottak, hiszen az állomány legalább 95%-a odalett; a megszállás, éhezés, vagy éppen a Wermacht általi elkobzás végett (a németek így nagyon sok kiváló katona kutyára tettek szert). Ezek az állatok végérvényesen „elvesztek", a veszteség felbecsülhetetlen volt. 50 év kitartó szelekciós munkája, a karakter nagyapáról apára, majd fiúra történő átörökítésére tett erőfeszítések hiábavalóak voltak. Ennek fényében Destailleur csak nagy szerencsével tudott szert tenni első szukájára, egy Silva nevű fuvaros kutyára, aki a 30 évig működő munkakutya tenyészete alapító szukája lett. Kennele, amit később du Muscronnais-nak nevezett el, a maga idejében Európa legkiválóbb munka malinois tenyészete volt. A nevét viselő kutyák 10 évig totálisan uralták a Ring versenyeket Franciaországban. Destailleur színre lépése előtt csak német juhászkutyák versenyeztek a francia ring sportban. A malinoist elsősorban Belgiumban tartották és tenyésztették, habár Hollandiában is kedvelték őket. ( A fajta szülőföldje-mind a mai napig- Flandria. A flamandok és a hollandok között közös nyelvi- és kulturális gyökerek végett a fajta már fejlődésének korai szakaszában bekerült Hollandiába.) Azonban a háborús évek utáni Franciaországban a „ kis Flamand juhászkutya”ahogy akkoriban nevezték- szinte ismeretlen volt. 1970-re, kevesebb,mint 10 évvel azután, hogy Destailleur elkezdte tréningezni és versenyeztetni kutyáit a ring sportban, malinoisai szinte teljesen kiszorították a német juhászkutyákat a sportból. Az első, látványos győzelmeit követően a francia kutyás emberek csapatostól zarándokoltak északra Mouscronnais kutyákért, és hamarosan az egész országban elterjedtek. Elmondható, hogy gyakorlatilag az összes munka malinois tenyészet részben,vagy teljes egészében az ő vonalaira épült. Mindemellett Destailleur korának egyik legjobb kiképzője is volt, és belgiumi kis házából kiindulva nemcsak a kutyái, hanem a módszerei is dél felé áramlottak. Ám mindközül a legfontosabb elképzelése hatására a francia ring teljesen átalakult, és egyedivé vált.

Íme, a története.

1946-ban,amikor Destailleur először kapcsolatba került a ring-el Belgiumban, egy német juhászkutyája volt, amit valahonnan a régiójába tartozó klubokból szerzett, és amivel figyelt,és tanult. (Ironikus, hogy kb. az 1960-as évekig gyakorlatilag ő volt az egyetlen ember Belgiumban, aki német juhászkutyákat tartott, képzett. Ahogy Ő mondja „ Mindenki megvetéssel nézett rám”. Majd egy pimasz mosollyal hozzátette: „Amíg el nem kezdtem nyerni”. A’Boul nevű kutyája 1954-ben megnyerte a Nyugat-flandriai bajnokságot, majd következő hónapban az észak-franciaországit is.) Egy nevezési felhívásból értesült a Belga Bajnokságról, amit a határhoz közel rendeztek meg, így elment megnézni. Ezen a versenyen egy nagyon meglepő dolog történt. A bíró, M. Franschet, arra utasította a segédeket, hogy zárják ki a kutyákat a kar megfogásból. A kutyák többsége – ahogy a franciák mondják - felhagyott a támadással. Rengeteg kutya megbukott, és ez hatalmas indulatokat szabadított fel. A versenyzők, a neves trénerek és a nézők egységesen a bírót okolták. Destailleur, aki akkor még kezdő volt, azt kérdezte, hogy nem így szoktak menni a dolgok? Nem, ez volt a legelső alkalom, hogy ilyen történt, hangzott a válasz. Az ifjú Destailleur hazatérvén elkezdte a kutyáit lábfogásra tréningezni, mintha a kar fogása ósdi, elavult dolog lenne. „Ez az elképzelés”- ahogy ma mondja- „hosszú időt vett igénybe, de végső soron jónak bizonyult.” Sok belga kiképző követte példáját, és elkezdték lábfogásra tréningezni a kutyáikat. 1949-ig nem is nagyon lehetett olyan kutyát látni, amelyik egyértelműen lábra fogott beérkezéskor, és ott is maradt. „Rengeteg gondunk volt azzal, hogy a kutyákat lábra szoktassuk. Az első adandó alkalommal megpróbáltak karra váltani, így az eredmény csak közepes volt.” Az évek alatt felhalmozott tudása és tapasztalata alapján Destailleur azt mondja, hogy láb fogása öröklődő viselkedés, és hogy az ő háború utáni malinois- uknak nem volt késztetése lábra fogni. A kitartó szelekciós munkának köszönhetően ez a tendencia lassan megváltozott, és az 1950-es évek elejétől kezdve megjelentek azok a kutyák, amik már nem is akartak karra fogni. A láb fogása igen, a mögötte húzódó elv azonban nem kapott teret. A ravasz, és a kutya ellen dolgozó segéd nem kapott kiemelt szerepet a belga ring versenyeken. A modern belga ring sportban sok kutyát lábra tréningeznek, de nem azért, hogy ez segítse őket a segéd becélzásában. Sokkal inkább azért, hogy így reprezentálják a kutyák jó fogását,és előnyösen mutassák be őket. A belga ring sportban a kutya fontos értékmérője a fogás mélysége és minősége; az a kutya, amelyik nem a manduláival fog, nem nyerhet bajnokságot. Emiatt a gyenge,vagy eleve kis szájú kutyákat többnyire karra tréningezik, mert itt könnyebben fognak telit, ezáltal jobban is mutatnak. Egy igazán erőteljes fogású kutyát inkább lábra szoktatnak, ezzel is előtérbe helyezve jó adottságait, mély és erős fogását ezen a nehezebb fogófelületen. Ahogy az évek múltak, Destailleur képezte, tanulmányozta, tenyésztette a malinoist. Mivel egyszerre volt szókimondó, makacs, és tehetséges, folyton összetűzésbe keveredett a Le Societe Royal Saint-Hubert idős trénereivel. Ezekben az időkben zajlott egy hangos, konfliktusokkal tűzdelt belső háború, melynek eredményeként 1962-ben megalakult egy rivális munkakutya klub, a Verbond. Destailleur is eldöntötte, hogy lép, és változtat. Franciaország felé fordult, az ottani képzési metodika vonzotta, mert a kiképzők kevésbé voltak kemények a kutyákkal. Sikeresen épített ki francia kapcsolatokat a klubjának, és elnyerte a jogot is, hogy francia versenyeket rendezhessen francia földön. Alapított egy formális klubot is Wattrelosban, a határ túloldalán, és ott rendezték a versenyeiket. A tréningeket a háza mögötti üres telken tartották. Destailleur nagyon csalódott volt, mert a francia segédek akkoriban igen könnyű prédák voltak. Nem futottak, nem is nagyon mozogtak, hanem szinte csak felkínálták a karukat fogásra. Szokásához híven, Destailleur elkezdett beszélni erről, és végül, ahogy az lenni szokott, sok ellenséget is szerzett magának. Azonban találkozott egy Poix nevű bíróval, aki hasonló elveket vallott,mint ő. Poix-on keresztül sikerült elérnie, hogy felkérjék őt segédelni néhány francia versenyen. Ezt a lehetőséget pedig arra használta fel, hogy elkezdett menekülni/kitérni azok elől a kutyák elől, amikkel szembe került. Mai napig megrökönyödéssel emlékszik vissza arra a kutyára, amelyik szinte megszállottan csak karra akart fogni, és így könnyedén el tudott előle szökni. „Csak szaladtam körbe a pályán, anélkül, hogy a kutya megfogott volna. Csak akkor álltam meg, amikor már kifogytam a szuszból. Ekkor tudott csak megfogni a kutya.” Legnagyobb megdöbbenésére a bíró nem minősítette le a kutyát. Poix-nak voltak összeköttetései a „La Vie Canine” nevű lapnál. Az ő hatására kérték fel Destailleur-t, hogy indítson rovatot. Hatalmas elszántsággal vetette bele magát a munkába. Másfél évig tanulmányozta az őrző-védő gyakorlatokat Franciaországban, Belgiumban és Nyugat-Európában, majd véleményének erőteljesen hangot is adott. „Ez volt a kritikus pont”- mondta. „Az összes kutya, a belga kutyákat leszámítva, karra fogott csak. Azokban az időkben nem volt még autónk, nem volt egyszerű dolog utazni, vagy tréningezni. Csak az észak-franciaországi kutyások ismerték a belga ringet, és csak ők tudták, hogy Belgiumban lábra fognak a kutyák.” Destailleur 1965-ben találkozott Andre Noel-el, aki mindig is az újdonságok szerelmese volt. Noel nagydarab volt, nagyon gyorsan futott, és igyekezett úgy dolgozni, hogy a kutyák ne tudjanak elkényelmesedni. Noel és Destailleur rokon lelkek voltak, azonnal mély barátság alakult ki közöttük. Mindketten ajándékként tekintettek a másikra; két nagydarab, zömök ember, széles, karakteres arccal, jókedvű, robbanékony, lelkes mentalitással. Destailleur-nak már volt némi ráhatása a dolgokra, így beszervezte Noel-t a Championnat du Nord verseny gárdájába. Hosszú napokon át egyeztettek a nézőpontjaikról. A harmónia teljes volt közöttük, és Noel elintézte,hogy a következő évi május 1.-i Sucy-ben tartandó versenyre Destailleur-t is meghívják. Sucy egy Párizs melletti város, ahol azokban az időkben minden évben randevút adtak egymásnak a kor legkiválóbb Francia trénerei.

Noel befolyása és hatalmas erőfeszítései nyomán Destailleur-t beválasztották versenysegédnek. Az eredmény katasztrofális volt. Ahogy Destailleur mesélte, cinkos mosollyal hátradőlve a székében: „ 18 kutyából csak egy tudott megfogni elsőre. Összesen két kutya tudott egy percnél tovább fogást tartani. A 18-as mezőnyből mindössze kettő volt, amelyik állta a sarat ellenem.” Csak állt a bundában, a bot elől, és erőlködés nélkül kivédte a karra és vállra irányuló fogásokat. A tömeg mérges volt. A versenyzők is. És a bírák is. Azonban bosszúságukat felülmúlta elkeseredettségük. Destailleur-t brutálisnak nevezték. Noel pedig kitartóan védte őt, hogy ne nevezzék brutálisnak, mert bár annak látszott, valójában nem volt az. A nézők között voltak, akik más nézőponton voltak. „ Természetesen ez csodás munka. Nagyon okos vagy, de ennek nincs értelme. Nincs kutya, ami el tudna kapni, így ez a segédelés a sport végét jelentené”. Destailleur el volt képedve, hogy mennyire gyerekesek. Hozott magával a versenyre egy malinoist, és a nap végén ráengedte a fiatal kutyáját Noel-re, aki a közönség megelégedésére ugyanolyan stílusban segédelt, mint Destailleur tette a versenyen. A kutya akkoriban olyan másfél éves lehetett, és már mutatta a jeleit annak, hogy igen kemény, segédet büntető fogású kutya lesz belőle. Csak úgy repesztett a pályán. Noel hirtelen megállt, a botot maga elé tartva elzárta a tiszta utat a kutya elől. Amikor már látszott, hogy a kutya nem retten, akkor megpróbált meglépni előle. Az utolsó pillanatban balra mozdult, elhajolt, és elhúzta a karját is a kutya elől. A kutya földet érés után azonnal megfordult, és késlekedés nélkül a segéd után iramodott, végül megragadta a lábát, és lerántotta Noel-t a földre. Mikor felállt, a kutya még mindig rázta és fogta őt; ekkor földtől saras arcán átsejlett egy mosoly, mellyel azt üzente a közönségnek: „Ezt nézzétek!” Destailleur a mai napig emlegeti azt a fogást. Esküszik is rá, hogy Noel talán még nála is elégedettebb volt, hogy egy fiatal kutya által ilyen látványosan legyőzték  nagy közönség előtt. A kutyát Norton v.d. Grensstraat –nak hívták, aki valószínűleg a halhatatlan Flap fia volt. Habár végül sosem indult versenyen, Destailleur állítja, hogy sokkal jobb kutya volt Nerk nevű testvérénél. Ez a Norton volt az apja annak a Pion du Mouscronnais-nak. Minden idők legkiválóbb fogású francia kutyájaként emlegették, és nagyapja is annak a francia bajnok Quacha du Muscronnais-nak, amely kutya talán a Destailleur tenyészetéből kikerülő legmeghatározóbb kutya volt.

A sucy-i verseny után a dolgok nagyon hamar megváltoztak. A francia segédek egyre inkább a kutyák ellen kezdtek el dolgozni. Rengeteget csiszoltak a technikájukon, a segédek kiválasztásánál pedig előtérbe kerültek a fürge, de erőteljes, és kisugárzással rendelkező segédek. Annak érdekében, hogy a kutyák fel tudják venni a harcot ezekkel az új generációs „ring harcosokkal”, a kiképzők elkezdtek északra járni, hogy együtt tréningezzenek Destailleur-al. És nemcsak az eszméit és módszereit hozták haza magukkal, hanem kutyát is vásároltak tőle. Mivel a német juhászkutyák vonakodtak lábra fogni, ellenben Destailleur malinoisaival, amik még ráadásul fürgék és atletikusak is voltak, így kutyái gyorsan elterjedtek az országban. Miközben létszámban még mindig több német juhászkutya volt jelen a klubokban és a versenyeken, a kisebb testű,világos, és temperamentumos malinoisok mégis hamar uralkodóvá váltak a magasabb szinteken. Destailleur hozzáteszi,hogy ez nem invázió volt. Mulot 1968-ban második, Pion 1970-ben harmadik lett a bajnokságon. Sander 1973-ban, Quacha 1975-ben már bajnok volt. Destailleur kutyái végül meghódították a francia ring világát. Például az 1972-es Lochmine-ban megrendezett bajnokságon a 12 kutyából 5 kutya az ő kenneléből származott; a legrosszabb eredmény 8. hely volt.
Ez hát a kezdete a francia munka malinois történelmének, habár Destailleur azt mondja, a kutyái minőségével a kezdetektől fogva alig kellett bajlódnia; a belga tenyésztőknek sok jó kutyája volt. Három dolog együttesen vezetett ide: Destailleur által elindított változások; hogy a kutyái (részben öröklötten,részben képzésük által) szívesen fogtak lábra; valamint az a szerencsés véletlen,mely kapcsán 1965-ben lehetővé vált a St. Hubert klubnál,hogy a belga tenyésztésű kutyák rózsaszín ALSH törzskönyv helyett fehér LOSH törzskönyvet kapjanak. Ugyanis rózsaszín törzskönyvvel nem indulhatott kutya francia ringben, így 1965 előtt nem is volt értelme belga kutyát venni versenyzésre.
Sok évnyi bíráskodás, tréning és tenyésztői munka után Destailleur végül visszavonult 1982-ben. Utolsó nagy dobása a bátor Typist du Mouscronnais nevéhez köthető, akivel ötödik lett a bajnokságon 1976-ban. Ma visszavonultan él Mouscronn-ban, kis kőházában. Már csak néhányan zarándokolnak el hozzá, de hatása még ma is tetten érhető. Visszavonhatatlanul megváltoztatta a munkakutya sportot Franciaországban. Minden segéd, aki pontot tud elvenni egy kutyától, az ő nyomdokaiban jár. És a ringben versenyző malinoisok jó része annak a kicsi, sötét és egyszerű Silva nevű szukának a leszármazottja, akit Destailleur egy kordé mellől fogott ki. 1946-ban, a háború után nem sokkal, amikor egy ifjú ember álmai még tiszták és fényesek voltak.

fordította Lazarits Dóra

http://vondorlatos.fw.hu/cikk1.htm

http://vondorlatos.fw.hu/interest.htm

Budapest 2014. január 29.

A fej

Az 1981. 19. 01-es döntésével az ADRK a rottweilerek olyan megjelenését követte, amely egyre inkább láthatóvá vált és prof. Konrad Lorenz gyermeksémának nevezett. A rövidebb koponyacsont, az erős ívelt koponya tetővel és a "hűséges, sötét szemek" a kutyát szubjektíve vidámabbnak és szimpatikusabbnak mutatják" Az 1981-es döntést nem adták tovább az FCI-nek így ez nem általánosan érvényes, nemzetközileg egyáltalán nem.-idézett egy szakkönyvből ami 1986-ban jelent meg. Majd több fotó,ahol a fejarányokról esik szó. ADRK = Általános Németh Rottweiler klub -aki FCI, NEMZETKÖZI SZINTEN a rottweiler fajtagazda, standard adó országa. Tenyésztésben itthon is az ő iránymutatásukat kell követni. A tenyész rendezvényeken, kiállításon, a bírók e szerint bírálnak és adnak minősítéseket.  

Ez olvasható egy 1986-os szakkönyvben, ahol az érvelés is le van írva miért hátrányos ez a fejtípus. 

Ám az emberek Németországban sem olvasnak szakirodalmat, vagy nem hiszik, hogy olyan fontos lehet, amit szakemberek leírnak. Neki az tetszik és olyant fog tenyészteni tartani. Így lesz "divat" majd kívánatos forma, néhány év múlva. Mert 1987-ben ezt a döntést tovább adták az FCI-nek és a rottweiler tenyésztés ebben az irányban folytatódott. Mára látható az összes hátránya, amit Adolf Pinkoss leírt. Ezt láthatod itthon is és a világon, sok helyen.

Munkában is nagy hátrány a rövid orr, meredek stop. Ám munkára, szolgálati kutyának egyre kevesebb helyen használják a rottweilert, így nincs miért "visszatérni" a működőképes fejhez. Én szeretem, ha a kutyám egészséges, természetesen jól tud levegőt venni, stabilan, mélyen, erősen, kitartóan, jól tud fogni, az őrző-védő munka alatt, ezért a tenyésztésben nem követtük ezt a divatot. (a nagyon meredek stopnál, nem cirkulál jól a levegő ezért nem teli és kitartó a fogás)  Engem meggyőzött Pinkoß úr érvelése. Ma már a gyakorlatban is látom, a mai rottweilereket szemlélve, miről is folyt a csevej a régi szakemberek, tenyésztők között. 

 

 

A koponya és a fang hosszát ilyen sablonnal mérik. Nem az orrhát és a stop vonalát modellezi az alsó ív. Hanem a méréshez szükség van arra, hogy a kijelölt pontokra tudják helyezni a sablont. A kijelölt pontok a grafikus rajzon vannak magyarázattal.

 A fej részei a mérések tükrében 

Kölyök kutya fogazata 

Fogak és fogzáródások 

Napjainkban diskurzusa a fej arányokról, a meredek stopról  

A FOGAK ÉS A FEJFORMA  SZOROS EGYSÉGET KÉPEZ! 

ADRK DM - Mesterbajnokság

Anno, tátott, szájjal, lelkesen néztük a videókat, nagyon inspiráló volt, nagy élmény. (1989)  Akkor még csak körvonalakban sejtettük mi a követelmény, hiszen nem volt magyar nyelvű írásos anyag. Bármilyen idegen nyelven is kevesen beszéltek, még kevesebben, akik szakszöveget is fordítani tudtak volna. Szóbeszéd útján terjedtek az információk, bizony sokszor nagyon nagy különbség volt, a szakemberek által terjesztett vizsga követelményekben. Nem volt vizsgaszabályzat csak igen régi, majd amikor lett új, az IPO vizsga volt. Ám akkor még a Schuzhund vizsga volt a menő, arra készült mindenki. A világversenyeken Sch 3 szinten versenyeztek a kutyák.

A Német Mesterbajnokságot szintén SCH 3- as szinten rendezték meg. 
Talán más is szívesen nézi, ezért teszem ide. Nem csak a kiállítás, de a munka rész is fontos volt számunkra. Mindkét területen hatalmas lemaradásban voltunk a világtól, de hittük felzárkózhatunk picit. Kapcsolódó történet Wolfgang Gaa-ról ITT
Garry von Grüntemblick  bővebben ITT olvashatsz róla és ITT  

1988 DM Német Mester bajnokság eredményhirdetés Dobogósok 1.Max von Königsgarten 2.Muck vom Herzogsweg 3.Benno vom Florián- sajnos az ő videója sérült és nem lejátszható, ezért nincs itt.  

Falko von Grüntenblick 1988. DM Német Mesterbajnokság 33.hely

  

Max von Königsgarten 1988. DM Német Mesterbajnokság 1. hely

   

Muck von Herzogsweg 1988. DM Német Mesterbajnokság 2. hely

 

Rocco von Horster Dreick 1988. DM Német Mesterbajnokság 4. hely

   

Bessi von Hertenen Wappen 1988. DM Német Mesterbajnokság 18.hely

   

Gary von Grüntenblick 1988. DM Német Mesterbajnokság 13.hely ADRK Klubsiger, ugyan abban az évben.

Falk von Kursaal II. 1988. DM Német Mesterbajnokság 40.hely pontszámai 100 80 70!

  

Ken von Sterbogen 1988. DM Német Mesterbajnokság hely 99 89 98

 

1985. Rocco von Horster Dreick DM-Reichburg 1985.

   

Benno von Florián DM-Reichburg 1985.

   

https://www.working-dog.com/dogs-details/57195/Benno-vom-Florian  adatlapja és fényképek róla. 

Amit itt láthatsz, megőrzött VHS videó szalagokról magán és másolt felvételek, abból részletek 4-5 db kazettából válogatva, amit Wolfgang hozott a tanfolyamra. Majd, amikor látta a lelkesedésünket, nekünk ajándékozta. Itt már sok évvel később (20 év) konvertálva, tömörítve, mert utána jártam, hogyan tehetném közzé. Kértem segítséget, megtanultam, nekiláttam, szerkesztettem, eldaraboltam. Néhány kutya munkáját szerettem volna megmutatni, hátha más is látja a különbséget a kutyák őrző-védő munkája között.

2010. május. 26. az eredeti bejegyzés dátuma. A videó formátuma nem volt már érvényes, ezért le kellett cserélni. 2022.

Egy sor gondolat az őrző-védő munka kapcsán

Van néhány cikk ami nyomot hagy bennem. Vagy azért, mert megerősítést ad egy vitás kérdésre, vagy azért, mert jól megfogalmaz valamit helyettem, avagy a gyakorlati tapasztalataimat támasztja alá. Ilyenkor mindig szembesülök vele, hogy nincs új a nap alatt, sok dolgot már előttem felfedeztek. 

Sokat tárgyalt és vitatott kérdés a kutyák őrző-védő képessége, teljesítménye, felkészítése. Kedvenc cikkeim voltak 2007-ben, amik már nem elérhetők, de támpontot adtak saját kutyáimhoz és az általunk tenyésztett, de máshoz került kutyáinkhoz. E mellett még sok- sok könyv és film nézése adja a tudást, ami az állatok, kutyák tanításáról szól. 

A tenyésztés szakirodalma, hogy a tulajdonságok hogyan öröklődnek, mi ösztönös és mi tanult, fontos elmélet, ami szintén a megismerést eredményezi. Szakemberek készítette filmek, videók voltak a maguk idejében. Ehhez jön az a lényeges tétel, hogy hogyan lehet ezt hobby szinten megvalósítani, hogyan tudunk ezáltal jó kutyákat tenyészteni, felnevelni, kiképezni, majd bemutatni pl: tenyészszemlén. A hobby szint itt annyit jelent, hogy nincs tudományos háttér, komoly team, se komoly anyagi fedezet ennek a munkának az elvégzésére. Van az idő, és a kísérletezés.

Feladat olyan rottweilereket tenyészteni, aki maximálisan egészséges, formailag megfelel egy kívánatos képnek olyan tulajdonságokkal, ami sokrétű munkát tesz lehetővé. Család, gyerekbarát, házőrző, kísérő és sport kutya, esetenként szolgálati kutya. Ehhez a kívánalomhoz képest kell tudni értékelni egy kutyát, annak általános viselkedése és munkája nyomán, ahol egy őrző-védő képességet kell bemutatni. Ennél az őrző-védő munkánál, nem maga a harapás ténye a mérvadó, ennél sokkal többről van szó. Itt is a teljes munkát kell értékelni. A felkészítést, az ösztönös adottságokat. Bátorság Keménység Harci ösztön >>ezek kulcs szavak az őrző-védő munka kapcsán

Fontos elmondani, hogy mi nem szolgálati célra tenyésztünk kutyát! Így a szelekciós szempontjaink sem erre irányulnak. Írásokban, cikkekben megtalálod, milyen kritériumoknak kell megfelelni egy szolgálati kutyának, ösztöneiben, képességeiben. Azt is tudni kell, hogy az egyéb területen, milyen a kívánatos. 

Ide írom azt is, hogy miért, nem tenyésztünk a szolgálat számára:

1.Azért, mert a felvevőpiac itthon az olcsó, könnyen lecserélhető tömegcikket keresi, akinek a tartási költsége kicsi. 

2. A számunkra jó rottweiler, klasszikusan egy gazdás kutya, aki nem adható kézről kézre. Tehát tudatos elhatározás, hogy oda nem! Mert mindenki neki parancsol, mindenki őt húzgálja kutya, ne legyen a mi kutyáinkból. Nem azért nem, mert úgy sem lenne képességei szerint alkalmas rá! Alkalmas lenne, csak másként képzeljük el a kutya tartását és kiképzését. 

3.Lélektelen kennel tartásra a rottweiler nem alkalmas. Mi olyan rottweilert tenyésztünk, aki családi, kísérő, házőrző és sport kutya.

Tehát a kutyáinknak a következőt kell tudni.

Legyen egészséges, legyen okos, könnyen irányítható, legyen magabiztos, legyen bátor, legyen határozott és tettre kész amikor védeni kell. A temperamentum és az egyéb képességek, ami a sport kutyák kritériuma, az is ott van, de nem minden kutyánál egyformán és egyenlő szinten. Tehát ösztöneiben ez van a kutyáinkban. 

Hiszen ilyen kutyák az ősök. 

 

Aztán még ösztöneiben ott van a kutya maga! Minden kódolt viselkedésrepertoárral. Na és itt jön az a rész, ami nagyon fontos, a tanulás, a környezeti hatások, az ember elvárásai a kutyával szemben. Amikor az ember a saját tudatlanságát, felkészületlenségét, a kutyára tolja, rajta kéri számon, mert elvárásai vannak a kutyával szemben, egy téves elképzelés alapján. 

Amikor  a kiképzés hangsúlyos szerepet kap, mert a kutyát az adott feladatra fel kell készítened,  nagyon sok téveszme és sok iskola hatása érvényesül, sokszor rutinból, egy sémára dolgozva, a módszerekhez formálnák a kutyát. Majd a másik értékelési szempont, amikor a kutyát a tenyésztés számára értékeled, mint olyan egyedet, aki a jövő generációját meghatározza.

Na itt hibás és fals, a mi (MEOE, és egyéb szervezetek) tenyészszemle rendszere és egyáltalán a tenyésztés rendje. Azt a képzetet sugalja, hogy amelyik kutya a megmérettetésen megfelel, az biztos tenyész kutya és ettől hibátlan és jó kölykei lesznek, aki maguk is majd tenyészállatokká válnak. Valójában itt is utódellenőrzés folyik, egy adott generáció ( populáció) tenyésztési eredményének a lenyomata.

Az ADRK tenyésztési rendjével azért jó megismerkedni, hogy megértsd, a tenyésztés lényegét. Ám az ADRK tenyésztési rendje, nem a ZTP-nél és nem a körungoknál kezdődik! Alapjaiban nem is az önreklámról szól. Fajtagondozásról, tenyésztő szervezet felépítéséről, melyet 100 éve elkezdtek, majd alakították, fejlesztették, mint ahogyan a fajtát is, a kor igényeihez, felhasználva az adott kor lehetőségeit, a tudományos és kiképzői hátteret is.

Kanyarodjunk vissza az eredeti témára

• Miért nem fog a kutya első szándékból? Ösztöneiben kevés? 
• Melyik ösztöneiben?
• Fajfenntartó, Zsákmányszerző, védő, harci, falka ösztöneiben?
• Gyáva? Nem kellően magabiztos? 
• A harcban nem leli örömét?
• Kerüli az emberrel való találkozást, küzdelmet? Miért?
• Fél a bottol, fenyegetéstől? Miért?

Esetleg azért, mert az ember rosszul közvetítette az elvárásait felé?Rosszul készítették fel egy feladatra? Nem vették figyelembe korát és képességeit?Képességeit, ami áll egy testi és lelki karakterből is?

Vagy születetten-ösztöneiben gyáva, bot, és lövésfélő, csak elkerülő magatartást mutató kutya?

 Számtalan kérdés, ami megválaszolásra vár

Ahhoz képest, hogy a téma mennyire szerteágazó, a teraszról” igen sok okos és lényegbe vágó kritika hangzik el, egy- egy kutyáról. Teszik ezt laikusok, kiképzők, segédek, sőt bírók is. 

(teraszról= külső szemlélő, aki talán öt percig látja a kutyát, vagy addig sem, mert valójában nem lát semmit, csak okoskodik, szerepel, mert azt gondolja ő ért hozzá és tutira tudja!)

Történik mindez évtizedek óta kishazánkban, ami ritmusosan ismétlődik, minden új kutyás generációval! Egy kritika hangzott el a tenyészetünkből származó kutyáról, akinek csak annyi hibája volt, hogy elsőre nem fogott rá a karra, de nem hátrált és bátran ment előre a fenyegetésre is.  Tenyészthető minősítést kapott, de a gazdája az egész kutyával elégedetlen volt.

Itt látható a videó erről a rendezvényről. Meg kell nézni a testvéreit, akik hasonló ösztönkészletből gazdálkodva, de más felkészítéssel szerepeltek ott. Aztán a többi kutyát, akik más tenyésztő munkája nyomán születtek és lettek felvezetve. 

Kb. ennyi kicsit részletesebben, mi a véleményetek Sirocco Zelda munkájáról, témában, ami az írás apropóját adta. 2007. március 10. MRK tenyész szemle, ahol a kutya felvezetésre került. Tulajdonosa vetette fel a témát a fórumon, mintegy lehetőséget adva arra, hogy ezt szakmailag értékeljék mások. Felvezetésében, ez úgy hangzott számomra, hogy ő bezzeg tudja, hogy ez az én tenyésztési hibám, mert nem olyan kutyát tenyésztettem, ami a szolgálat számára és az ő igényeinek, mint verseny, vagy tenyész kutya megfelelne. Neki ez is kevés, mert az ő tenyésztési elképzelése más. Ami nem baj, csak ilyenkor én is gondolkozom és vitatkozom. Próbálom eldönteni, vajon neki van igaza, vagy nekem van igazam. Én gondolkozom és érvelek. Segítségül hívom a szakirodalmat. Ő eladta a kutyát és ADRK munka tenyészetből vásárolt egy másik szukát. Sajna foghiány miatt tenyészkutya nem lehet, így megint nem tudja bizonyítani, hogy ő sokkal különb tenyésztő lenne, mint én. Versenyző még lehet, így remélem hamarosan láthatjuk, ahol kiképzői tudását bemutatja nekünk.

Eltelt két év és egy rendezvényen látottak ugyan ezt a kérdéskört hoza elő. Akkor ezt a kérdést tettem fel magamnak: Ehhez képest, mit is gondoljunk egy kutyáról, ami egy-két-három évesen zajtól, tömegtől stresszes, bizonytalan lesz? Amikor támadás éri vagy bambán néz, vagy menekül. Avagy felkészítés eredményeként, kegyeskedik megfogni a védőkart?! Utána tettem fel ezt a régi írást és őriztem meg. 

Miért most kerül az írás a blogomba? Azért, mert tényleg úgy van, hogy szinte húsz éve, mint az imamalom járok körbe és mondom szinte mindig ugyan azt.

• Milyen a rottweiler,
• milyent kell tenyészteni,
• miért kell olyant tenyészteni,
• hogyan lehet olyant tenyészteni, 
• én hogyan képzelem,
• én hogyan csináltam,
• én mit tettem ezért,
• nekem milyen eredményeim vannak.

Aztán nekünk Siroccó kennelben, milyen eredményeink vannak, mert természetesen mindezt nem egyedül csináltam. Ketten- majd négyen, hárman amikor a gyerekek is besegítettek, mert időközben felnőtté váltak. Még mindig nem bukkantunk a nyomára a megoldásnak, de egyre erősebb meggyőződésem, hogy a rossz irányú tenyész szelekció mellett, súlyos hibák vannak a kutyák nevelésében, szocializációjában is. Aztán a kiképzésben és a felkészítésben is.

Hihetetlen számomra, hogy ennyi tudatlan és ártatlan rottweiler tenyésztő van. A többi fajtában meg csak szakemberek, és első osztályú kiképzők, tenyésztők sora, akik dolgoznak eredményesen és sikeresen. Azt csak a régi, rutinos kutyás tudja látja, hogy a többi fajtában is csak látszat eredmények vannak, mert a nagy számok törvénye alapján és az állandóan cserélődő, import állomány miatt mutat jobb képet.

2009. október.

Munkakutyaként érkezett a rottweiler,de....

Ez a mese arról szól miként is, kell munkakutyaként tekinteni a rottweilerre. Sokan nem tudják, hogy a rottweiler valóban munkakutyás ajánlására érkezett Magyarországra. A történet így szól. Egy kiképzési nap alakalmával, azt mondta Fehér Gyula, aki az akkori kor elismert kinológusa volt,(világ látott, okos, tájékozott ember), hogy fiúk, nektek rottweiler kellene, az lenne a hozzátok való kutya. Az milyen? Erős, határozott egyéniségű kutya, nagyon jó őrző-védő. NDK-ban láttam, amikor ott jártam a hadseregnél. A fiúk, ezután keresgéltek, kérdezősködtek, de bizony itthon nem volt ilyen kutya! Mozgósították a kutyás ismerősöket, majd Pacsai Vilmosné, Éva néni új-fullandi  tenyésztőn keresztül meg lett a kapocs, Csehszlovákiából két szukát tudtak venni. Azért két szukát, mert nem volt eladó kan akkor.

Nagyon remek munkakutyákká cseperedtek, tényleg kiváló őrző-védő volt mindkettő. Az egyik szuka, még nyomkövetésben is jeleskedett, nagyon tehetséges kutya volt. Mindkét szuka KII. munkavizsgáig  jutott. Kiállításon kitűnő, CAC, Derby győztes címet kaptak. Ám a két barát továbbra se tett le róla, hogy kanuk is legyen, mert az, lett volna az igazi számukra. A mintát egy kiállításon látták meg. Világkiállítás 1971. Budapest.

Nem volt egyszerű dolog, de sikerült egy kant venni NDK-ból, sok nehézség után. Ő nem volt olyan minőségű kutya, mint a világ győztes, de viselkedésben ő is tudta a legendát. Sebaj, majd tenyésztenek maguknak olyan kutyát, indult az elhatározás. 4 év múlva, több sikertelen próbálkozás után, megszületett az első rottweiler alom Magyarországon. Ebből két kiemelkedő képességű és formájú kan született, akik tovább éltették a legendát. Alkon és Arnold। Mindkettő szép és jó! ICH, HCH MK/2 munkavizsgával.

A fajtára felfigyeltek, de bizony nem a munkaképessége miatt, hanem azért, mert jó pénzkeresési lehetőséget láttak benne. Annyira jó őrző-védő volt, hogy magasan lepipálta az akkori őrző-védő kutyákat. Semmi szakértelem nem kellett hozzá, magától tudta a feladatát.
Megindult az import. Az import szónak varázsa van, hiszen a németjuhász fajtában ennek bevált gyakorlata volt már akkor is. Teltek múltak az évek és mivel tényleg nagyon jó kutya volt a ROTTWEILER(még a közepes példánya is) népszerű lett, megismerték, keresték. Többnyire házőrzőnek. Működött a dolog. Viszont egy idő után feltűnt és nyilvánvalóvá vált, hogy az importált kutyák, már nem tudják azt a legendát, amiről a rottweiler szól. Persze a különböző nézetek, már akkor is összecsaptak és ment a harc a tenyésztők között. Sokat hallgattam a vitát, és nem tudtam kinek lehet igaza, mert mindenre volt magyarázat és mindenki fújta a magáét.

Én azt tudtam, hogy az első kutya, akit pici korában neveltem, majd a családunk tagja volt, szeretni való, gyönyörű kutya. Nagyon erős, és nagyon határozott, kemény kutya. Minden szituációban, azonnal és gondolkozás nélkül védett! Ezzel engem sokszor rémületbe ejtett, mert nem tudtam megtartani. Nem is sétáltattam csak ritkán, mert nem szerettem magyarázkodni és bizony zavart, ha néha, számomra váratlanul, ilyen védelmi szituba kerültünk. Azaz megtámadott egy kutyát, vagy embert. Ami pusztán annyit jelentett, hogy ha túl közel jött a kutya pózolt, berzenkedett, rövid időn belül a földön találta magát. Arnold ráfeküdt és csúnyán morgott. Vezényszóra egy pillanat alatt befejezte a küzdelmet, mert Győző nagyon fegyelmezettre nevelte. Csakhogy én nem tudtam határozottan utasítani!

Az utána következő kutyáink már mások voltak, mert addigra egy csomó dolgot megtanultam. Azaz az évek alatt, tapasztalatra tettem szert a kutya irányításában, gondozásában. Volt, hogy növendék, felnőtt kutyát fogadtunk be. Soha eszembe se jutott rettegni, félteni a gyerekeket. A gyerekeknek se! Csak egyszerűen betartottuk a kutyatartás elemi szabályait és figyelembe vettük a kutyát. Az egyéniségét, az igényeit. Nem akartuk átformálni, tudomásul vettük, hogy milyen és úgy viszonyultunk hozzá. A gyerekeink is! A fiam maximálisan elfogadta a kutyázás szabályait, a lányom kevésbé, így ő kétszer kapott figyelmeztetést. Egy-egy oda kapás formájában. Az egyik egy rottweiler volt, a másik egy orosz agár. Soha ez után se félt a kutyától. Annyit viszont megtanult, hogy van egy pont, amikor semmilyen kutya nem tolerálja az ő erőszakosságát, azaz azt, amikor mindenáron „kiképezni” akar. Mert akart. Már amikor nagyobbacska lett. (tíz éves korukig, nem voltak egyedül kutyával, felügyelet nélkül) Volt, hogy két kutyát kormányozott egyszerre, te ide ülj, te menj oda, maradj ott. A kutyák engedelmeskedtek is neki.

Ennek ellenére, nem a gyerekeké volt a kutya és a komoly nevelés és képzés Győzőre, az apjukra várt. Ő járt kutyaiskolába továbbra is, amikor csak lehetőség volt rá. Mivel elkezdtünk tenyészteni, a kiskutyák gondozása, rám várt. Azaz egyre többet vettem részt ebben is. A gyerekek nagyobbak, önállóbbak lettek, jutott idő a kutyázásra. Nagy segítségemre volt Crisztosz kutyánk, aki egy borzasztóan fegyelmezett, hatalmas lelkesedéssel dolgozni akaró kutya volt. Gyorsan és észrevétlenül tanult. Egyszer kellett valamit megmutatni neki és ő tudta és végre is hajtotta a gyakorlatot. Apportot is szerette, de nem volt apport őrült. Maximum négy apport gyakorlatot csinált meg lelkesen és szabályosan. Az ötödik gyakorlatnál, már nem ismerte fel az apportfát. Kiszaladt, elment mellette és látványosan elment hugyozni! Győző, ha rászólt visszahozta, de én nem szóltam rá.

Minek is?

Soha nem szerettem, ha valamit erőszakosan kell megtanítani, vagy végrehajtani. Én szerettem a kutyát, és azt gondoltam, hogy neki is van joga az önálló döntésekhez. Az őrző-védőben még nem mertem megtartani, mert azt gondoltam nem maradnék talpon. Ám ez az idő is eljött, mert Crisztosz egy nagyon jól irányítható kutya volt. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy elkezdtem megtanulni a munkakutyázás csínját-bínját. Nem csak tenni, de érteni is akartam, mi miért történik. Az akkori lehetőségek mindegyikét kihasználtam. Könyv, tanfolyam, etológiai tárgyú ismeretek, beszélgetés gyakorlott kutyásokkal, Munkakutya VB, versenyek. Figyeltem, tanultam, tapasztalatot gyűjtöttem. Amikor rátaláltam arra a módszerre amit, el tudtam fogadni, bele vágtam.

Ez a módszer az operáns tanulás, a jutalmazáson alapuló módszer volt. Akkor még itthon a klasszikus kondicionálás, a rángasd, terrorizáld, üsd, vágd módszer volt az elterjedt. Nekem sehogy se tetsző módszer, amit soha nem akartam követni. Nem fogadtam el, hogy egy kutyát csak így lehet képezni. Pedig a sikeresség záloga akkor is az volt, a versenyzők, mind így csinálták. Kényszeríteni akartak mindenkit, hogy így kutyázzon, mert akkor az volt a szakma! Nem és nem, mondtam én. Biztos lehet másképpen is.

Lám a mi Crisztoszunk, minden kényszer nélkül is milyen jól dolgozik. 

Viszont a nyomkövetése nem volt jó. Fürkészve, légszimattal és szemre keresett. Győzőn kívül senki nem tudott érthető, értelmes eligazítást adni a nyomkövetés tanításához ezért rá támaszkodtam. Aztán megkerestem a szakirodalmat is hozzá, hogy ne csak pletykából tanuljak. Erre később nagy szükségem is volt, mert úgy alakult, hogy elvállaltam egy kutyaiskolás kezdő csoport vezetését. Akkor az volt a szokás. Egy kicsit gyakorlottabb kutyások segítik a kezdőket. Egyfajta szolgáltatással kerestük meg a kutyaiskola fenntartásához szükséges pénzt. Ebből vettünk eszközöket, felszerelést, építettünk házat, fejlesztettünk, csinosítottunk, működtünk. Tettük ezt azért, hogy legyen hely a kutyáink képzésére. Mindezt hétvégén, a szabadidőnkből, társadalmi munkában.

Első kutyám, tehetséges nyomkövető, tehetséges az engedelmes munkában, de nem teljesíti őrző-védőben a magas elvárásokat. Még bizonytalanok voltunk, ezért a tenyésztésben kipróbáltuk. Remek utóda lett kettő, de tenyéssz kutyaként se vált be. Tovább kerestük az igazit. Fiát megtartottuk. Ő már majdnem képviselte, amit szerettünk volna, csak egy apró szépség hibája volt. 64-cm-res marmagassága! Mi a nagy 66-67 cm-es kutyákat szerettük. Szukában, pedig a 60-61 cm. Szóval még Gigi, sem volt az igazi. Egy ilyent, de nagyban szerettünk volna, ezért tovább keresgéltünk. Gigi 11 évet élt velünk, igazán remek kutya volt.

A következő kutya, nagy is volt, szép is volt, remekül dolgozott, de neki a könyöke tört el, ezért nem volt terhelhető. Vizsgázni nem vittem, mert a kutya egészsége mindig fontosabb volt, mint a mindenáron vizsgaszerzés. Munkával nem tehettem, akadályt, palánkot ugrani tilos volt, csalni meg nem akartam. Bármikor megtehettem volna, de soha nem nyúltunk tisztességtelen eszközökhöz. Ez elvi kérdés volt mindig. 

Mindig felvállaltuk, hogy a kutya mit teljesített, és ehhez képest mit produkált. Meg lehetett nézni, ki lehetett próbálni, hiszen mindig az iskolán voltunk és dolgoztunk a kutyáinkkal. Az utódok is ezt tették, hiszen minden vevőnknek ajánlottuk az iskolát. Aki hajlandó volt a mi iskolánkra járni, annak önzetlenül, pluszban is segítettünk. Nagyon sok laikus kutyásból lett rottweileres. Tudták kezelni, irányítani a kutyáikat, kipróbálták az őrző-védőt. Aki akart tovább léphetett, így lettek a kiállításon is eredményes kutyáink, tenyéssz szemlén felvezetett, na meg vizsgával rendelkező kutyáink. Nem mi fogtuk a kutyát, nem az ismertségünk előnyével indultak a kutyáink, így is teljesíteni tudtak. 

Többnyire szakbírónál értékelődtek magasabbra, mert tenyésztő társaink bizony éltek a jó kapcsolatok, ismertség, pozícióból segítünk a kutyánknak trükkel. A munkavizsga sose volt központi kérdés, mert nem az volt a cél, hogy vizsgán bemutatott, fejlesztett képességekkel varázsoljuk el a vevőket. A kiállítási címek hajszolása sem érdekelt minket, a jobb eladhatóság érdekében. Így a HCH cím sem volt tenyésztési cél. Egyszerűen, csak nagyon jó és nagyon szép rottweilereket szerettünk volna tenyészteni. Azaz, a nagyon jót! Ebben maximálisan egyetértettünk, nekem volt fontos, hogy szép is legyen. Győzőnek az volt a mérce, hogy mennyire jó, nekem meg pluszban az is, hogy mennyire szép. Így együtt, ép testben ép lélek. Ezt meg is valósítottuk, tényként ott láthatod a kutyákban, felsorolt eredményekben. (2010.05.21.)