Az ember szerepe az őrző-védő munka során, nem elhanyagolható. Saját példán át mutatom be, videó felvételek, emlékek segítségével.
1989-ből legyen itt az első példa. Siroccó Gigi. Erős egyéniségű, domináns kan, aki nagyon odatette magát minden megmozdulásban. A vezető szerep csak az övé lehetett. Ez kölyök korban még nem annyira látványos, de határozott jelei vannak. Ő Győző kutyája és 10 hónapos.
Nálunk született, nálunk nevelkedett, így csak önmagamat kellett legyőzni, hogy nem esek el, bármi történjen is. 14 éve volt rottweilerünk, ő a 7. a sorban. Anyja, nagyanyja, apja, nagyapja is nálunk élt, így nem kellett találgatni vajon, mit miért csinál. A hétköznapi helyzetekben jól tudtam őt is kezelni, de a kiképzés része Győző feladata volt.
Itt még mindig nagyon kezdő voltam az önálló kutyakiképzés terén, de sajnáltam volna kihagyni a lehetőséget, ezért lesz ami lesz alapon belevágtam, és bevittem Gigit a gyakorlásra. A kíváncsiságom erősebb volt, mint a félelmem. Arra emlékszem, hogy nehéz volt Gigivel egy helyben maradni, de nagyon akartam jól csinálni! Ma és mindig rácsodálkozom a videóra, hogy vajon miért görnyedek? Így könnyebb volt talpon maradni? Rövid volt a póráz? Akkor így oktatták? Pontosan nem emlékszem, de is is. Az így is látszik, hogy a tíz hónapos kutya azonnal és jól fog.
Martin Németországból érkezett, a kutya ez előtt, nem, hogy nem látta a segédet, de még őrző-védő tréningen se vett részt! Abban az időben a fiatal kutyákat nem tréningezték, fejlesztették, csak egy éves kor után kezdtek az őrző-védővel foglalkozni. Ráuszították a kutyát a "csibészre" és a kutyának azonnal, bátran hárítani kellett a támadást ! Harapnia kellett! Képesség felmérés gyanánt, egy palánk mögül támadás elhárítás gyakorlat volt, az engedelmes vizsgán. Ez árulkodott a kutyák ösztönös képességéről. Amit itt látsz, merőben újszerű, meglepő technika volt. A segéd felkészültsége és a felszerelés is! Kényszerrel, eresztett minden kutya. Büszkén ráncigálták a nehezen eresztő kutyát. Szerették a kemény kutyákat, akik nem törnek meg a durva fegyelmezés súlya alatt sem. Ez egy értékmérő volt, ha a kutya bírta a verést. "Nem botos" -hangzott el a kutyás szlengben ilyenkor. Akkor is voltak gyáva vagy puha kutyák, de azokat némi megvetéssel, lesajnálóan emlegették. Más volt a szakma akkor.
Nézd Gigit Győző kezében, másnap! Felvezetésben, elvárásokban, irányításban ég és föld a különbség hozzám képest! A videón a másik fontos mozzanat, hogy Wolfgang figyelmezteti Győzőt, hogy túlságosan erőszakos, domináns a kutya felett!
Néhány év eltelt még ezután, mire megtanultam, hogy hogyan kell jól irányítani az erős, domináns kutyát az őrző-védő munka alatt. Persze ennyire jó segéddel, még sokáig nem volt alkalmunk gyakorolni. Ez egy kivételes alkalom volt. A tanfolyam után visszazuhantunk a magyar valóságba. Se felszerelés, se védőkar, se korszerű kiképzési ismeretek nem voltak még abban az időben. Vagy tíz év eltelt mire ilyen szintre eljutottak a hazai kutyások, amit akkor Martin és Wolfgang bemutatott.
Én, a tanultak alapján, sehogyan se értettem, miért vannak lemaradva a hazai kutyások.
Miért nem fogadják el az újat, jobbat? Miért nem tanulnak, miért nem tanulják a korszerűt, az eredményesebb módszereket? Hiszen mindenkinek ezer lehetősége lett volna a tanulásra a világ útlevél bevezetésével, majd rendszerváltással. Minket akartak megsemmisíteni, eltávolítani a szervezeti életből, soha nem a tanulásra koncentráltak. Ma is felteszem ugyan ezt a kérdést.
Miért nem az újat, jobbat? Vajon miért ragadtak le a hagyományos, katonásdi, szolgálati kiképzés másolásánál nagyon sokan? Miért hiszi ma mindenki, hogy ez az őrző-védő kutya ismérve, ha megtanítjuk fogni, felugatni? Tudja bárki is, hogy miért éri kritika a tanított, azaz jó ösztönös képességekkel nem rendelkező kutyákat? Miért, hogyan akadtak meg a rottweileresek a fejlődésben? Költői kérdések után a Második példa. Rábukkantam erre keresgélés közben, kedvtelve nézegettem, hiszen Úzót imádtam. Sok időt töltöttünk együtt (9 évet) sok remek utóddal örvendeztetett meg minket. Már nem voltam kezdő az önálló kutyakiképzés terén, sok kutyán voltam túl. Bátran vettem részt az őrző-védő munkában, hiszen megtanultam talpon maradni, jól irányítani a kutyát. A videón nagyon nyugodt vagyok, erőlködés nélkül, látszólag lazán vezetem.
Harmadik példa. Dezsivel szembetűnő a különbség, ki is van kötve. Talán látszik, hogy Úzóhoz képest mennyivel nehezebb dolgom volt vele.
Gondolhatnánk Úzót könnyű volt vezetni, kevésbé volt ösztönerős, irányíthatóbb volt, vagy több kényszerrel tanult, avagy sok év telt el és
én jelentősen meggyengültem. Sose voltam erős, így ezt kilőhetjük fő okként. Az évek alatt több mentális és fizikai erőre tettem szert, mint ami volt
ifjúságom idején. Továbbá nem elhanyagolható a kiképzői rutin és tudás sem, bár bárki azt gondolhatja sose csináltam, hiszen nincs versenyző múltam és teljesítmény bíró se vagyok. Sőt még segéd sem.
Miért ez a megjegyzés?
Azért, mert a kezdő kutyások felé azt közvetítik rendre, tudást szerezni, csak ennek a birtokában lehet. Aki versenyző, teljesítménybíró, segéd, az tud, a többiek meg tudatlanok.Mennyire nincs így, abba most ne menjünk bele! LÉPJÜNK TOVÁBB! Nem tagadom, vannak helyzetek, amikor nagyon össze
kell szednem magam, hogy talpon maradjak, ha Dezsit, Lilut vagy Cintarellát vezetem, de néha magam is meglepődöm, mennyivel gyorsabban, ügyesebben reagálok helyzetekben, nálam sokkal, de sokkal fiatalabbaknál.
Szóval a titok, nem a fizikai erő, de a rendszeres gyakorlás, fegyelmezés, szoros kapcsolat, ami az évek alatt kialakul KÖZTEM ÉS A KUTYA KÖZÖTT. Úzó a videón öt éves, születésétől sokat foglalkoztam vele, rendszeresen jártunk kutyaiskolába. Akkor még nem volt óvoda, de természetes módon a kutyaiskolába hordtuk szocializálni a kutyákat. Ő is Győző kutyája volt, így neki nagy része van abban, hogy dominanciája, határozottsága ellenére, könnyen kezelhető kutyává vált, pont úgy, mint annak idején Gigi.Viszont őt már tudtam küldeni és tudtam leállítani. Bárhova vihettem magammal, nem kellett izgulni, hogy balhét csinál, de azt is tudtam bármikor megvéd, ha kell. Fegyelmezett, megbízható kutya volt és én maximálisan megbíztam benne. Semmilyen reakciója nem ért váratlanul, pontosan értettem és irányítani is tudtam. Már nem csak a hétköznapi helyzetekben, de a vizsga szerinti őrző-védő gyakorlatok alatt is. Így van ez és így is volt mindig, minden kutyánknál.
Így lesz Dezsivel is, de az itt bemutatott videón még csak 11 hónapos. Az eltelt idő még nem elég, hogy a teljes fegyelmezettség birtokában legyen.Még csak az ösztönös képességei alapján reagál. 11 hónaposan ez a harmadik őrző-védő tréningje. 8 hónaposan, junius elején, az első Viktorral, 9 hónaposan junius végén a második. Ez rögtön idegen pályás, idegen segéddel volt Gödöllőn. Augusztus végén, ez a harmadik alkalom. Ezen a pályán se járt még , ezt megelőzően. Az őrző-védőhöz kapcsolódó másik örök kérdés. Mit tenne a kutya, ha engem megtámadnának? Megvédene, mondtam határozottan. Majd meséltem a történetet, a legfrissebbet, Dezsi ösztönös reagálásáról, a reggeli sétánál. Mivel nem horror és gyilkos kutya rémképe rajzolódott ki, a történet elbeszélésében, az emberünk tovább hitetlenkedett. Na, de mégis, ha a kutya határozott magatartása nem lenne elég visszatartó erő? Mi történne, ha komolyan megtámadnának?
Senki nem merte még megpróbálni, mondtam én, mosolyogva. Nem kockáztatják, hogy nem tudom megtartani a kutyát és engedem harapni! A harci jelre a kutya azonnal reagál! Én meg engedem is, hogy reagáljon! Teszem ezt azért, mert biztos vagyok a dolgomban. Nem csak küldeni, de leállítani is tudom a kutyát! Harapni ösztönösen is tud, lásd a fiatal kutya reakcióját a videón, de vezényszóra befejezni a harcot, csak képzett, tiszta fejű, kézben tartott kutya tudhat! Az én kutyám ilyen (lesz/van), de kiképzés nélkül is látszik az erő és a határozottság, amikor akcióba lendül! Az oly sokat emlegetett "ösztönváltások " jelentősége így válik érthetővé, a gyakorlatban. Éles helyzetben a kutya azonnal reagál, de csak akkor lép akcióba, ha én engedem, majd a veszély elmúltával, hamar megnyugszik és mi lazán sétálhatunk tovább!
Látszólag önállóan cselekszik, de ez csak kezdetben van így, hogy ösztönösen reagál, később ezt kiképzéssel ellenőrzésünk alatt tartjuk. Avagy tovább fejlesztjük, tréningezünk, attól függ mit szeretnénk elérni a kutyával!
Nálunk mindig határozott cél volt, hogy a kutyának olyan fellépése legyen, hogy senkinek eszébe se jusson provokálni őt! Ám, ha mégis megteszi, a kutya azonnal és gondolkozás nélkül, tegye oda magát ! Ez volt a vezérfonal a tenyésztésben, a hétköznapokban is. Mindeközben egy kítünő küllem szintén fontos elvárás volt.
A maga idejében régen és most is, nyilvános rendezvényen,
vizsgán, tenyészszemlén vettem részt. Felvállaltam, amit tudtam. Azt is, ha
valamit nem csináltam meg. Pl. Nem mentem kijelölt orvoshoz, nem tartottam be a
kitalált határidőket, nem vizsgáztam, nem preferáltam a más által kötelezően előírt szabályokat. Ezzel szemben nyíltan felszólaltam, ha nem értettem egyet
valamivel. Nem volt titok, takargatott dolog még akkor sem, ha elég erős lélek
kellett a sok rosszindulatú kutyás céltáblájának kitenni magam. Na, de hát a tudást nem adják ingyen, így gyűlt, csak gyűlt
a sok tapasztalat.
Őrző-védő tréningen helytállni a kutyával, az sem kis
feladat, de élesben rendezvényen még stresszes is. Főleg akkor nehéz nekiindulni,
ha a kutya nehezebb és erősebb, mint én magam. Fejben és fizikailag is
megterhelő feladat. Ehhez hozzáadódik, hogy a környezet se könnyíti meg a dolgunkat. A sok városi legenda nem önbizalom növelő. Folyamatosan azt éreztetik az emberrel, hogy sose sikerülhet.
Azért így is megszületett az én válaszom a címben feltett kérdésre. Az ösztönös képességek, adják az alapot, hogy a vizsgaszerű formagyakorlatokra kiképezzük a kutyát. A jó képességek szükségesek, jelentősen lerövidíti a kiképzésre szánt időt. A kutya megbízhatóan, jól teljesít, öröm vele a munka. Vizsgán, versenyen is fel lehet vezetni, de az egy plusz lehetőség. Sikeressége a kiképző személyétől legalább olyan mértékben függ, mint a kutya képességeitől.
Kiállításon, munkában sikeres szuka, tenyész szuka lesz? Természetesen a cél ez, hiszen az eredmények után új elképzelések is megfogalmazódnak. Folytatni az elődök útját, vagy csak a tenyésztésben további sikereket elérni. Mindenkinek más a motivációja és a lehetőségei. Beát és a szüleit, bemutattam itt. Folytatom a sort, sikeres utódaival. Na, nem mindről, csak a népszerű kutyákból gyűjtöttem néhányat. Ennek a fedeztetésnek, nagyon sok lenyomata van, amagyar rottweiler állományban is.
Int/DT VDH CH, ES'95 KS'94'95 Falco von der Teufelsbrucke SchIII FH BH AD IPOIII Gek.b.EzA 5-18-96 HD- (M) 11/24/1990
Ferro von der
Teufelsbrucke SchIII FH AD BH Gek.b.EzA 5-18-96 HD- (M) 11/24/1990
Face von der Teufelsbrücke
WJSgrn '92, KJSgrn '92 Face von der Teufelsbrucke SCH1 AD
ZtpR (F) 11/24/1990
Fee von der
Teufelsbrucke BH HD- (F) 11/24/1990
A linkekre kattintva válik
láthatóvá, hogy milyen sok nyoma marad egy egy sikeres kutyának. Testvérei,
utódai megtalálhatóak. Láthatóvá válik, miként kapcsolódnak
össze, merre viszik jó hírét a fajtának a világban! Némi tenyésztői, kutyás
tapasztalattal az is látszik milyen hatással van az adott állományra az éppen
aktuális "kiemelt tenyészállat". Az adott kor "sztár"
kutyája. Mint minden múltbéli eseményhez, ami személyes élmény, kapcsolódik
több történet. Visszaemlékezem, és azonnal beugranak a kapcsolódó érdekességek,
amire már évekkel ezelőtt felfigyeltem, de nem volt miért elmesélni. Aki megélte,
úgyis tudja, gondolom én ezt számtalan esetben. Aztán rájövök, hogy dehogy is!
Most ide teszem Benno von der Schwarzen Heide legendájának rövid
történetét. Azt, amit én láttam belőle. Valóban láttam a kutyát, mivel ott
voltam a 20. Klubkiállításon.
A győztes osztály kan mezőnyét (meg az összes többit) nagy figyelem kísérte. Mivel katalógust vettem, jegyzetelni is tudtam, de később nagy táblákon, az ebédlő sátorban ki volt függesztve az eredmény. Jani fantasztikus fotókat is készített, no meg én is néhányat. Évekkel később, aztán volt lehetőségem feltérképezni a kutyákat, a tenyész könyv alapján vagy más apropóból.
Ennek a kiállításnak a története ITT Ekkor még Noris, no meg Ingo volt az érdeklődésem középpontjában. Ingónak szurkoltam, hogy sikerüljön a Klub Győztes címet megszereznie. 1988-ban láttam már, így ismerős, ráadásul nekem tetsző kutya volt.
Beno legendája, jóval később Amerikából ért ide Magyarországra.
Kis kerülővel innen: https://vonevmans.com/benno-von-der-schwarzen-heide/ Meixner úr eladta. Nagyon sok pénzért. Még, több kutyával így tett később is, de ez egy teljesen természetes lépés volt, amire mi még akkor nagyon rácsodálkoztunk.
A nyilvános adatokkal kirajzolódik egy kép és láthatóvá válik a rottweiler tenyésztés szakmai oldala. A tenyésztést el kell kezdeni valahol. Visszatekintésként a kezdetekhez -
ADRK 1968-1969 ehhez az időszakhoz menetem vissza. Nem itt kezdték el a fajtát tenyészteni itt már 70 év van mögöttük.
Ám
ezektől az évektől nyilvánosan közzéteszik a törzskönyvi adatokat, nyomtatott
formában. Minden tenyésztő alanyi jogon megkapja, aztán az évek múlásával
megvásárolható bárkinek. Néhány oldalt másoltam le a 167 oldalas könyvből, ami
két év tenyésztési adatait tartalmazza. Aki nem ért hozzá, az is láthatja a számokat.
Nem egy - egy ember próbálkozása a tenyésztés, de összehangolt munkával,
közösen haladnak előre. A nyilvános adatokkal láthatóvá válik, a törekvés merre
szeretnének haladni, a statisztikai adatokkal látszik az eredmény is! Így lehet építkezni, a hibákat kiszűrni.
Titkolózással, hazugságokkal, a valóság színezésével, csak rögzíteni lehet a
már meglévő hibákat, tovább szaporítani a bajokat. Aki nem ért a tenyésztéshez, nem tud, németül az is láthatja a számokat!
Egy már meglévő adatbázisra, eredményre építkeztek a tenyésztők, tenyésztésirányítók,
majd később, egyre többen és többen csatlakoztak hozzájuk. Egyre több és több
ember vállalta be, hogy tenyészteni fog!
Ott az ADRK-nál, akkor tud tenyészteni, ha már van tenyészthető kutya
a birtokában! Felnevelte, felvezette tenyész alkalmassági vizsgálaton, ahol
tenyészthető minősítést kapott a kutya. Megfelelő körülményeket, felkészültséget is igazolni tud. Nem tenyésztéssel kezdi, mert sok címet gyűjtött a kiállításon és nem
ettől hiszi el, hogy tenyész kutya birtokában van.
Bizony rákényszerül, hogy a
kiképzés alapjait is elsajátítsa, mert a kutya jó őrző-védő képességét munkára
való alkalmasságát be kell mutatni a Ztp-n. Segítik ebben, minden információhoz, szakanyaghoz hozzá jut, hogy
elindulhasson a tenyésztővé válás útján!
Ettől még nem tudnak automatikusan jobban tenyészteni az ADRK háza
táján sem, csak egy jól működő rendszer résztvevőjeként, látványosabb a siker.
Tisztán és világosan látszik minden eredmény és az oda vezető út is.
Megbecsülik, támogatják, elismerik, cserében tisztességes, korrekt, őszinte
magatartást várnak tőle, no meg az állatvédelmi törvény betartását.
Nem sorakoztat a saját szervezete egy igénytelen konkurenciát a
tenyésztői mellé, több pénzért sem de minden szinten a tenyésztésben
eredményes, fajtatiszta, kiváló kutyákat propagálja! Na, de nézzünk meg néhány oldalt, további szószaporítás helyett!
33 oldalon sorolja a vizsgákat, vizsgán részt vett kutyákat.
Ami figyelemre méltó, hogy a kutyák nem csak egy vizsgát tesznek, de több
megmérettetésen elindulnak velük. Azonos szinteken többször vizsgáznak, így
versenyeznek. 6 oldalon felsorolja azt a néhány tenyésztésből kizárt
kutyát. Nem takargatja a szeme elé került hibát, tudja, hogy ez bármikor
előfordulhat. A rottweiler diadalútja ezektől az évektől indult. Hatalmas
népszerűségre tett szert világszerte. Az elődök erőfeszítéseit, az utódok
aratták le, majd folytatták a megkezdett munkát ők is tovább. Nem kérdőjelezték
meg, az addigi eredményeket, de építkeztek rá. Részletesebben a KÉSŐBB kiadott könyvekrőlITT és ITT
KJS'79 Quinta von Rodehof nincs kép , adat : Quinta vom
Rodehof, 53803, WT: 09.05.1978, Klubjugendsiegerin
Z & B: Sofie Lambertz, Rodehof, 5108
Monschau-Kalterherberg
"Képeket böngésztem, kollázst készítettem, linket gyűjtöttem
majd feltettem egy - egy posztba az ADRK ismert, legendás kutyáit. Kiemelt tenyészállatokat, Klub győzteseket,
vagy szüleiket, testvéreiket ábrázolják a posztban szereplő kutyák. Azok az ősök, akik így vagy úgy, megtalálható a hazai rottweilerek származási lapján (ezáltal a hazai rottweiler állomány
törzskönyvében is) Kinek több, kinek kevesebb, esetleg más - más kombinációban,
de fellelhetők sokunk kutyájában ezek az ősök. Amit a múltba ásva be szerettem volna mutatni, hogy sok - sok ember
munkája, elkötelezettsége a tenyésztésben, kell ahhoz, hogy szép, jó, sikeres,
legendás kutyák születhessenek és nevelődjenek fel. "
Ingo, Iwán, Ilko - vom Fusse der Eifel. Egy alomból három testvér is KS', azaz Klubsiger! Tiszta apja ez a "gyerek", mondhatnánk, mert az apa is KS' volt. Klubsiger -Zuchtschau des ADRK ,évente egyszer megrendezett esemény az Általános Német Rottweiler Klub kiemelt tenyész rendezvénye.
Csak érdekesség képen ide teszem egy lány testvérüket, akinek utóda is volt. Munkavizsga, AD van jelölve, mint eredmény nála. Mindhárom kan sikeres, szép, eredményes. Bármelyiket választani fedező kanként, jó döntés. Ki mit választ és miért? Ez mindig egyéni döntés. A szuka tulajdonos, tenyésztő döntése. Egyéni ízlés, egyéni elképzelés, de gyakorlati oka is lehet.
Képeket böngésztem, kollázst készítettem, linket gyűjtöttem majd feltettem egy egy posztba az ADRK ismert, legendás kutyáit.
Kiemelt tenyészállatokat, Klub győzteseket, vagy szülőket ábrázolják. Azok az ősök, akik így vagy úgy, megtalálhatók a hazai rottweilerek származási lapján( ezáltal a hazai rottweiler állomány törzskönyvében is. Kinek több, kinek kevesebb, esetleg más -más kombinációban, de fellelhetők sokunk kutyájában ezek az ősök.
Amit a múltba ásva be szerettem volna mutatni, hogy sok sok ember munkája, elkötelezettsége a tenyésztésben , kell ahhoz, hogy szép, jó, sikeres, legendás kutyák születhessenek és nevelődjenek fel.
Szuka nélkül nincs tenyésztés .......és emberek nélkül sem, akik tenyészteni akarnak, időt, pénzt, fáradságot nem kímélve, hogy megismerjék, majd népszerűsítsék a fajtát , jó hírét vigyék szerte a világban !
Képeket böngésztem, kollázst készítettem, linket gyűjtöttem majd feltettem egy egy posztba az ADRK ismert, legendás kutyáit. Kiemelt tenyészállatokat, Klub győzteseket, vagy szüleiket ábrázolják. Azok az ősök, akik így vagy úgy, megtalálhatók a hazai rottweilerek származási lapján( ezáltal a hazai rottweiler állomány törzskönyvében is) Kinek több, kinek kevesebb, esetleg más -más kombinációban, de fellelhetők sokunk kutyájában ezek az ősök.
Amit a múltba ásva be szerettem volna mutatni, hogy sok sok ember munkája, elkötelezettsége a tenyésztésben , kell ahhoz, hogy szép, jó, sikeres, legendás kutyák születhessenek és nevelődjenek fel. Miért 1971-től és miért a 80-as évek? Azért mert ez a lista
került a szemem elé böngészés közben.
Az évszámok egyezősége elgondolkodtatott. Az
ADRK háza táján 1971-től jegyzik a Klub győzteseket, Fiatal klub győzteseket,
kanban és szukában. KS' KJS' Klubsiger, Klubsigerin, Klubjugendsiger,
Klubjugensigering. 1970- ben került be a fajta Magyarországra, 1971- ben
nyitották meg a fajta hazai törzskönyvét, jegyezték be Met. Rott 1, Met. Rott 2
számmal az első két szukát a MEOE -nél, mint egyetlen hazai tenyésztő
szervezetnél.
Bearól+ info
Találtam egy videót. 22:36-tól Bea von der Teufelsbrücke
a1990. Német mester bajnokságon
Kutyás hirdetések kedvenc mondata a kutyák eredményeinek
felsorolása után, a fantasztikus genetikai háttér megemlítése, legendás,
eredményes ősökre való hivatkozás. Ezzel kívánják kiemelni, előrevetíteni a
leendő kiskutyák személyiségjegyeit. A fotók és a szájhagyomány útján terjedő információk alapján
pedig mindenki elképzel valamit, hiszen a többségnek sose adatott meg, hogy
élőben, de akár archív felvételen lássa a kutyát. Genetikai feltérképezésre se
volt mód régen. Amikor a tenyésztésben az ember eljut oda, hogy tudatos,
meghatározott tenyésztési irányt kövessen, igyekszik kizárni a hiba lehetőségeket.
Ilyenkor fontos szerepet kap, az ősök ismerete. Hiba az, amit a standard hibaként
felsorol és szakmai bírálatnál kifogásolnak a különböző rendezvényeken.
Kiemelten a tenyésztésből kizáró hibákra kell fókuszálni.
Az adott időszak kutyáinak külső, belső megjelenési formája
az ősökre, a kutya genetikájára vezethető vissza. Mit rejtenek a
gének, milyen tulajdonságokat örökölhet a kutya? A külső, azaz a látható
tulajdonságok öröklésmenete sokkal bonyolultabb, mint azt sokan
elképzelik. A kutya genetikája láthatatlan, gyakorlatilag feltételezéseken alapul a hobbi szintű kutyatenyésztésben. Még akkor is így van, ha a kutyák géntérképe elkészült, és akár tudományos alapossággal felkészülhetnénk ELMÉLETBEN. Elkezdünk keresgélni és a kutakodás érdekes összefüggéseket hoz elő.
Most a net-en fellehető temérdek információból kiemeltem néhányat, fotó kollázst készítettem. Ehhez kapcsolódóan olvasgattam, törzskönyvet, honlapokat böngésztem.
Mottó: tudj meg többet a kutyáról.
Néhány adatot kimásoltam és word dokumentumba elmentettem, sorba rendezgettem. Sorvezetőm az ADRK klubgyőztesek lista volt. Az lista elején kezdtem és a kanokat vettem sorra.
ADRK Klubgyőztesek - KS'- 1971-1979.
Bulli vom Hungerbühl 1971.1972. KS INT.CH WS'73 KS'71'72 SCHWZ.S'71'72 SCHH2 HD+/- Született: 20. augusztus 1966 042.4652. gek. bis VPG 2 HD +/- tenyésztő Lothar Born, Posten 31, 7451 Stetten tulajdonos Christian Kohler, Hauptstr. 7 1/1 7218 Trossingen
1985-től a fajta népszerűsége igen nagy itthon is. Megalakul az
első fajtagondozó szervezet. Két meghatározó kan vonala tetten
érhető a régi Csehből, NDKból importált és az új, rendszerváltozást
követő állományból, melynek gerincét az ADRK kutyák adják. Mit tett az ADRK 40
év alatt és mit tettünk, mi itthon a fajtával? Hova jutottunk el? És Miért pont
ide, ahol ma tartunk? Ezek részben költői kérdések, hiszen összehasonlíthatatlan a
két időszak, mert a kiindulási pont, sem egyforma. Nulláról kezdeni és egy már
meglévő eredményre tovább építkezni nem ugyan az! Az ország helyzete, szokásai
, az emberek élete, lehetőségei civil hobbijuk folytatására ég és föld! Így
ugyanazt másolni és előírni dőreség, versenybe szállni velük meg ostobaság. Viszont ami jó és megvalósítható, azt érdemes el lesni tőlük. Tanulni és nyitott
szemmel járni, sose árt!
A törzskönyvi bejegyzésben és a származási lapon, az alábbi leírás szerepel.
KÖRUNG 26.09.93 in Sennfeld(Wulff/Freib./Hed.)
Widerrist 66cm Brusttiefe 30cm Gewicht 52kg
Rumpflänge 76cm Brustumfang 92cm Oberkopf 15.0 cm Fang 9.5cm ------------------------------------------------------------------------------- Großer, einwandfrei gebauter Rüde mit guter
Kopfpartie, Ohren gut angesetzt und getragen,Augen dunkelbraun(2a),dunkle
Maulpigmente,Maulwinkel etwas aufgehellt. Einwandfreie Brustpartie, gerade Rückenlinie,
kräftige,gerade Läufe,Winkelungen in Ordnung. Einwandfreie Fellstruktur,gut
gesetzte Abzeichen,an der Brust etwas unscharf. Ausgreifendes Gangwerk,Lahmt z.Zt.
vorne rechts leicht. Vollständiges Scherengebiß. Schutztrieb und Triebanlagen
sind sehr hoch. Selbstsicherheit, Aufmerksamkeit, Härte und Mut sind hoch.
Schußgleichgültig. - SchH/VPG III FH AD BH IPO III
Magyarul
Nagy, hibátlan felépítésű kan, jó fejforma, jól tűzött
fülekkel, sötétbarna szemek (2a), sötét szájpigmentek, a szájzugok kissé
világosabbak. Kifogástalan mellkas, egyenes hátsó vonal, erős, egyenes lábak,
szögelések rendben. Hibátlan szőr szerkezet, jó jegyek, a mellkason elmosódott.
Tértölelő, szabad mozgás, mancsok jelenleg elöl jobbra kissé kifelé fordult. teljes ollós harapás. A védő ösztön és a bevethetőség
nagyon magasak. Önbizalom, figyelmesség nagy, kitartás és a bátorság nagyon
nagy. Lövés közömbös. - SchH / VPG III,FH, AD, BH, IPO III
Noris testvérei az alomban :
Norek vom Grüntenblick BH, ZTP, FH, SCHH III
Nicky vom Gruntenblick SchH II, AD, BH, Gek. b. Eza, HD-
Naldo vom Grüntenblick SchH III, FH, AD, IPO III, ZTP
(11.90) HD-Frei
14X SchH III (Kb. Pontszám: 281) Naldo versenyeztek
átlagosan 281 pont, minimum 272, és maximális pontszámot a 292 kb.
Nemo vom Gruntenblick SchH III, ZTP, HD-
Noris testvérei még : kattins, hogy lásd a sok jól sikerült utódot! Persze, ha szerver is úgy akarja !
.......és mindez nem jöhetett volna létre , ha nincsenek ők :)
Képeket böngésztem, kollázst
készítettem, linket gyűjtöttem majd feltettem egy egy posztba az ADRK ismert,
legendás kutyáit. Kiemelt
tenyészállatokat, Klub győzteseket, vagy szüleiket, testvéreiket ábrázolják a
posztban szereplő kutyák. Azok az ősök,
akik így vagy úgy, megtalálhatók a hazai rottweilerek származási lapján
(ezáltal a hazai rottweiler állomány törzskönyvében is) Kinek több, kinek
kevesebb, esetleg más -más kombinációban, de fellelhetők sokunk kutyájában ezek
az ősök. Amit a múltba ásva be szerettem
volna mutatni, hogy sok sok ember munkája, elkötelezettsége a tenyésztésben,
kell ahhoz, hogy szép, jó, sikeres, legendás kutyák születhessenek és
nevelődjenek fel. Miért 1971-től és miért a 80-as évek? Azért mert ez a lista
került a szemem elé böngészés közben. http://www.4rottweilers.com/rottweiler_adrk_klubsieger.htm
Az évszámok "egyezősége" elgondolkodtatott. Az
ADRK háza táján 1971-től jegyzik a Klub győzteseket, Fiatal klub győzteseket,
kanban és szukában. KS' KJS' Klubsiger, Klubsigerin, Klubjugendsiger ,
Klubjugensigering.
1970- ben került be a fajta Magyarországra, 1971- ben
nyitották meg a fajta hazai törzskönyvét, jegyezték be Met. Rott 1, Met. Rott 2
számmal az első két szukát a MEOE -nél, mint egyetlen hazai tenyésztő
szervezetnél. 1985-től a fajta népszerűsége igen nagy itthon is. Megalakul az
első "fajtagondozó" szervezet. Két meghatározó kan vonala tetten
érhető a "régi" Csehből, NDKból importált és az "új",
rendszerváltozást követő állományból, melynek gerincét az ADRK kutyák adják. Mit tett az ADRK 40 év alatt és mit tettünk, mi itthon a fajtával? Hova jutottunk
el? És Miért pont ide, ahol ma tartunk?Ezek részben költői kérdések, hiszen összehasonlíthatatlan a
két időszak, mert a kiindulási pont sem egyforma. Nulláról kezdeni és egy már
meglévő eredményre tovább építkezni nem ugyan az Az ország helyzete, szokásai, az emberek élete, lehetőségei civil hobbijuk folytatására ég és föld! Így
ugyanazt másolni és előírni dőreség, versenybe szállni velük meg ostobaság.
Viszont ami jó és megvalósítható, azt érdemes ellesni tőlük. Tanulni és nyitott
szemmel járni, sose árt!
Sajnos a linkek nem élnek>>>PawFillage Üzenet a
PawVillage-től 2020. december 20
A mai naptól fogva meghoztam a
nehéz döntést, hogy visszavonom a meglévő PawVillage webhelyet. Először
1997-ben építették, hosszú ideje egy teljesen ingyenes platformot a törzskönyv
megosztására és együttműködésére. Részben a gyorsan változó technológiák,
valamint az együttműködő weboldal és az elterjedt online közösség működtetésének
és támogatásának növekvő bonyolultsága miatt szükségessé vált számomra a
szolgáltatás megszüntetése.
Ez nagyon nehéz döntés volt, és
nem könnyedén hozták meg. A PawVillage 23 éve része az életemnek és sokan mások
életének is. Hatalmas tiszteletem és szeretetem azok iránt, akik hozzájárultak
ahhoz, hogy a PawVillage a világ egyik vezető kutyafajta forrása.
Ez nehéz év volt a PawVillage
számára, mint sokak számára. 2020 a kihívásokkal teli gazdasági körülmények és
a gyorsan változó prioritások éve volt. A webhely fenntartásával kapcsolatos
költségeim nőttek, miközben a forgalom évek óta lassan csökken. Ezen a ponton a
webhely támogatása és kezelése fenntarthatatlanná vált, és elkerülhetetlenné
vált egy kis idő eltöltése a projekttől.
Tovább haladva a jövő minden
lehetőségét megvizsgálom. Biztos vagyok benne, hogy kezdetben el fognak borulni
a kérdések, és nem fogok tudni válaszolni mindenki e-mailjére, de ha meg
szeretné szólítani, kérjük, írjon az info@pawvillage.com címre.
Ezen az oldalon fellelhetők az adatok, de ide regisztrálni kell, hogy lásd. A fenti linkek regisztráció nélkül is elérhetők voltak, azért azt választottam ide. >de, most csak ez maradt
Bele lapozol, és nem látsz mást, mint egy adathalmazt. Egy laikus,
kezdő kutyás biztos nem kezdi el böngészni, ám ha mégis azt tenné mit lát? ABC rend van, adatok , tények, tenyésztést segítő nyilvánosság. Ez csak a tenyésztőknek szolgál információval, főleg azoknak, akiknek hosszú
távú és önálló elképzeléseik vannak! Fontos észrevenni, hogy a tenyésztők nincsenek egymás elé, alá rendelve, nincs versenyhelyzet . Tehát nem igazán a kezdő, első almos tenyésztőknek „kincs „ez a könyv, de
megtanulhat belőle valamit! Először azt, hogy senki nem a csúcson kezdi! Oda el
kell jutni!
Az egyik fotónál olvashatod, hogy az ilyen-olyan kiállítási eredmények, győztességek
nincsenek felsorolva, azt nem tartalmazza a törzskönyv. Az nem tenyésztési adat! Erre rákérdeztem 1994-ben, hogy-hogy? A tenyésztési főfelügyelő( ADRK) válasza erre az volt: Azok a
címek a reklámot szolgálják, bizonyára jól mutat a kölykök törzskönyvén, de a
tenyésztést nem segítik. Miért? Volt a következő kérdésem. Azért mert különböző szemléletű bírók, más-más
minősítést adhatnak a kutyának, nem az ADRK tenyész szempontjait helyezik előtérbe,
így esetenként hamis képet kapunk a kutyákról. A tenyész bírálatokat az
ADRK-nál speciál, erre felkészített és felkészült bírák végzik, hogy viszonylag
egységes képet kapjunk az állományról. Minden évben aztán össze is ülünk,
megbeszéljük a tapasztalatokat, majd meghozzuk a szükséges döntéseket, kijelöljük
a következő évek feladatait.
Szóval:
643 oldal!
Puhafedeles borító, ezzel a felirattal:
ZUCHT-, KÖR-UND LEISTUNGBUCH Brand LXXX mit den Eintragungen
91708-95085 von Január bis Dezember 1996.
1997, Geführt und herausgegeben vom Allgemeinen Deitschen
Rottweiler Klub e. V. ( ADRK)
Sitz Minden
Zucht und Leistungbuchstelle Sündring 18-32499 Minden
Kifejezések, rövidítések, mozaik szavak magyarázata
Lista az apa kutyákról. ABC rendben a fedező kanok, melyik
alomban és milyen törzskönyvi számú kutyáknál találhatóak apaként (a
könyv későbbi oldalain megnézhető az alomról több információ)
Az alom ellenőrzéskor rögzített hibák felsorolása,
törzskönyvi szám és név szerint.
Harapáshiba, köldöksérv, színhiba, hosszú szőr, szem szín stb. törzskönyvi
szám, név szerint
Szóval az alomban látható komoly hibákról adnak tájékoztatást, amit az
alomellenőrzéskor rögzítenek. Ez mutatja, hol is tart a fajta tenyésztése, az
adott populációban milyen intézkedéseket kell hozni ennek kiküszöbölésére.
Tájékoztatja a tenyésztőket a nem látható, azaz genetikai háttérről.
A teljesítménykönyv oldalait statisztikával zárják.
Mennyi kutya vizsgázott, melyik szervezetnél (mert nem csak az ADRK berkein
belül tehet vizsgát egy kutya, de 10 másik nagy szervezetnél!
Fedező kanok betűrendben- mely szukákat fedezte. Törzskönyvi
szám - név
HD, ED szűrés eredménye törzskönyvi számmal, betűrendben. Végén
grafikon, hogy hogyan alakult az állomány.
Született almok. Tenyészet neve, az alom betűjele majd a
tenyészet besorolása (egyszerű, teljesítmény (munka) teljesítmény és köz
tenyésztésre tenyésztés.) Szülők neve törzskönyvi száma, eredményei, ugyan ez a
nagyszülőkről! (kiállítási eredmény nincs felsorolva! ) Szűrési eredmény,
vizsgák, tenyészalkalmassági vizsgálat, kiemelt tenyészállat minősítés-ha van!
Kölykök törzskönyvi száma, neve, neme évek alatt az állomány.(nincs besorolás,
nincs megjegyzés, a száraz tények, adatrögzítés) Majd ez is grafikonnal zárul.
Tenyészetek betűrendben, tenyésztő neve címe
Ztp -tenyészalkalmassági vizsgát tett kutyák felsorolása.
Listázva, törzskönyvi szám, név, eredmény
Ztp -tenyészalkalmassági vizsgát tett kutyák felsorolása.
Részletesen! Név, törzskönyvi szám, eredmény, szülők, testméretek, a küllem leírása,
a bemutatott munkarész értékelése. Majd az utolsó sor kiemelt területek
értékelése röviden: szemszín, fejforma, fej méretarányok, járomív,
általános viselkedés, jellem, munkaképesség. Értékelés : megfelelt, vagy
visszarendelve, ( vagy nem alkalmas , ha harmadik felvezetésre se tudja a
kívánt munkát bemutatni). Küllem résznél
szigorú szankció van, tenyésztésből kizáró hibával nem próbálkoznak Ztp-n olyan
kutyát fel sem vezetnek! Egyedül a munkarésznél van engedmény, hogy kapjon még
időt a felkészüléshez. 3-6 hónap
Statisztikák. A teljesítménykönyv. Kutya neve, milyen
vizsgafokozatot tett, milyen eredménnyel és melyik szervezetnél
Körungon felvezetett kutyák felsorolása. Listázva, törzskönyvi
szám, név, eredmény (kiemelt tenyészállatok)
Tenyészetek betűrendben, tenyésztő neve címe, az alom melyik
betűjelnél tart és milyen törzskönyvi számon rögzítették az almot . ( a képek nem követik a pontos sorrendet, mert a feltöltésnél más rendszert követett a számítógép. Igykeztem rendezni, de nem mindig sikerült )
Ezt a könyv formátumot és a nyilvános közzétételt nem tudom mikor kezdték, nekem a legkorábbi 1967-1968 – kiadású. de az a kötet, 167 oldal, kevesebb adatot tartalmaz, mint a későbbiek. Az év tizedek alatt , egyre több
szakmai dolgot tettek nyilvánossá, mindig fejlődtek és fejlesztettek, plusz
dolgokat tettek közzé, na meg a tenyésztők , a kutyák létszáma is nőt és nőt!
Szakkönyv is van , amiben a fajta eredetét , a kezdeti lépéseket, és sok mást fontos dolgot leírt Adolf Pienkoß. Cime: Rottweiler . Sokadik kiadást éli meg a könyv , de mindig aktuális marad .
Előző almaink kapcsán voltak rossz tapasztalataim, innen-onnan, sőt mindenhonnan, a rottweilerekkel szembeni előítélet nyilvánult meg az iskolákon, a közbeszédben! Ostobaságok, amikről azt hittem, azon túl vagyunk már, mindenki tudja az igazat, a jót! Döbbenet számomra, hogy ÚJBÓL ÉS ÚJBÓL EL KELL MONDANI, mert nem tudják vagy nagyon rosszul tudják! Ez a téma szorosan kapcsolódik a büntetés, erőszak, ösztönkezelés témakörhöz, ami a "görbe tükör" kapcsán felszínre került. Maga a téma örök, de egy ideje bosszant, hogy küzdeni kell a butasággal, az előítélettel, a hogyan etessem, kérdés után a második legfontosabb kérdés, hogyan büntessem!?
Amikor új családba kerülve, némileg átrendezik a család eddigi, megszokott életét, rendre jönnek a kérdések is. Megválaszoljuk, segítünk. A kérdések mellett mindenki elmeséli, „más” mit tanácsolt, mit mondott a fajtáról, milyen javaslatot tett, a problémák megoldására. Van, amivel egyetértünk, de bizony sokszor nagyon blőd tanács hangzik el.
A hülyeségből, mára hegyet lehetne emelni, a sok hasznos írás és tanács mellett. El is lehet tévedni az erdőben rendesen. Ezért leírtam, mi az, ami érdekes számomra az eseményekből, miként értékelem a kölyök viselkedését. Mi ösztönös kutya viselkedés és miként lesz ebből a tanult viselkedés. Mik azok az ösztönös képességek, amire a tanítást, a nevelést alapozhatjuk. Sikerült mindig bemutatni a jót, középpontba a pozitív megerősítés elvét helyezve. A jutalom, a motiváció, a dicséret fontosságát hangsúlyozva végig, hiszen egy kölyökkutyáról beszélünk, aki új családba, új környezetbe kerül és sok számára idegen és értelmezhetetlen emberi szabályt kell megtanulnia.
Hallgasd a videón! Csendben elviszik a tárgyakat. Látszólag még nem a tárgyért, de morognak, kerregnek, használják a fogukat! A másik kutyának ez érthető információ!
A büntetés nálam nem központi kérdés. Amikor kell, lerendezem és spongyát rá. Nem hordozom a sérelmeimet. Az ez irányú kérdésekre is megadom a választ, gyakorlatban is megmutatom, ha kell, de írni erről nem írtam részletesen a blogokban.
Most, erre is kitérek-e hosszú bevezető után. Mi van akkor, ha nem úgy működik, valamit elrontottunk, vagy a kutya egészen másként reagál, mint ahogyan szeretnénk? Vegyük figyelembe, hogy a jó és rossz fogalma mást jelent a kutyának, mint nekünk!
Hibázik és büntetnünk kell. Mert vannak cselekedetek, amit büntetnünk kell! A pozitív megerősítés elvéből sem hiányzik a büntetés fogalma, csak más megközelítésben írja le a tanítás menetét. Dőreség lenne azt gondolni, hogy hálás szívvel, a sok jóért, amit teszünk érte egyszer csak jó kutya lesz! Értelmes, érzelmes lény, okos és tanulékony, de azért kutya-azaz állat.
Az agresszió, a fizikai büntetés, nem idegen a kutyáktól, mint ahogy nem idegen az sem, hogy fájdalom révén szerez tapasztalatot. (vadászás közben, verekedés közben a rangsor vitánál, vagy a terület, a család védelme során)
A rottweilerfajta tenyésztése tudatos szelekcióval alakult. Évtizedekig egy nagyon erős, karakteres jellemű, őrző-védő kutya kialakításán fáradoztak elődeink. Nagyon, nagy sikerrel megvalósult a tenyésztési cél. Dominanciára hajlamos, erős, határozott, tettre kész munka kutya vált, a marha terelő, hajtó kutyából. Beköltözött a városba, rendőrségi szolgálatban, a család és az ember védelmében, majd az őrző-védő a sportban is helyt állt.
Mára jelentősen megváltozott az élet és durva, kérlelhetetlen kutyákra nincs szükség, sőt a zsúfolt városokban kifejezett őrző-védő hajlamra sem, már ami a mindennapokat illeti. Ám azért még ma is elvárás, hogy az őrző-védő kutyák a védőszolgálatban, vagy a házőrző funkcióban, munkakutya sportban helyt álljanak. Mivel a fajta tenyésztése során, nagy hangsúlyt fektettek a fajta fizikai és mentális egészségére, munkaképességének megőrzésére, még ma is sok ösztönerős, jó munka kutyát találhatunk közöttük. Ezek meghatározott és jól körülírt képességek, amit az őrző-védő munkakutyáktól elvárunk. Magabiztosság, határozottság, tettrekészség, erő, dominancia, keménység, harckészség, kitartás, kézben tarthatóság, irányíthatóság. vagyis, okos, az emberi irányítást elfogadó, családba beilleszthető, de ha kell, értünk harcba szállni képes kutya kell. Azaz ilyen is kell! Ezt képviseli a rottweiler, mit fajta. Ám ez nem jelenti, hogy minden egyede ilyen! Sok félreismert, félrenevelt rottweiler okozott balesetet, ez ártott a fajta hírnevének és komoly kampány indult a fajta ellen, ami itthon a mai napig tart.
A híresen jó őrző-védő képesség az, amiért a kívülállók, mumusként tekintenek a fajtára és a harapás, gyilkolási szándék rémképével, agyon ijesztik a kezdő tulajdonosokat. Össznépi, népbutítás nyomán, eljutottunk odáig, hogy hatalmas energiákat fektetnek bele, hogy a 7-8-10 hetes kölyökkutyát leszoktassák a morgásról és a harapásról. Ahogyan puhulnak, ahogyan veszítik el, természetes jó kutya, jó őrző-védő kutya képességeiket a rottweilerek, úgy sikerül ezt, egyre nagyobb számban kivitelezni! Elégedetten hátra is dőlnek, na, ugye! Csak, nevelés kérdése az egész! Csak részben az.
Határozott, domináns, magabiztos, vezető típusú kutyáknál nagyobb feladat a helyes egyensúly megtalálása. Könnyebb, kényelmesebb a gyámoltalan, lassúbb, megadó típusú kutyákkal eleinte, hiszen elég csak egy kicsit emeltebb hangon rájuk szólni, vagy egy kicsit odacsapni, és máris megadják magukat. Később ez határozott hátrány lesz, ha valaki többet szeretne a rottweilertől, mint hogy plüss kutya legyen és a fajta legendája alapján féljenek tőle.
Ez egy későbbi téma, volt róla szó és még lesz is. Most térjünk vissza a kölyökkori morgásra és harapásra. Sok kutya még ma is tartja a frontot és igyekszik kutya maradni, használni a természetes kommunikációra való képességét, morog, és harap, de csak ha muszáj! A mi kutyáink mindenféleképpen, hiszen mi ebben támogatjuk és ilyennek szeretjük, ilyennek neveljük! Ilyen kutyát választunk tenyészkutyának. De a kölyökkutya fejlődési üteme szerint, kialakul a gátolt harapás és az értelmes kutya megtanulja az ember szabályait! Ám ehhez időre van szüksége!
Fontos tudni, hogy nem csak dominanciából, de bizonytalanságból, védekezés képen, moroghat és haraphat, ha fenyegetve érzi magát! Az esetek nagy százalékában erről van szó! Főleg kölyök korban! Valóban domináns és uralkodni vágyó kutya kevés van.( többen vannak a falkatagok, mint a vezetők)Nem győzöm elégszer elmondani, hogy kár előre rettegni! Minden helyzetben irányítani kell a kutyát. Bizony sokszor fizikai és mentális erőre is szükség van! Gyors, erős, határozott, kitartó kutyánál nem elég egy, ejnye - ejnye. Határozott, céltudatos, hiszti nélküli büntetés, amit a kutya össze tud kapcsolni a „bűnnel”. Azonnal és ott, lehet, kell korrigálni vagy büntetni, de duzzogni és a sérelmeket hordozni felesleges!
A szemét felszedése, egy nagyon komoly gond (nekünk) és a jó orrú kutyának lépésenként egy kihívás. „Akarom, megszerzem, megszagolom, lenyelem! „ Lakótelepen, belvárosban, de még itt a kertes övezetben, parkban, erdőben, a szemét hegyekben áll. Baj is lehet belőle, ha egyiket másikat lenyeli. Vigyázni kell, de a szemét nem lehet központi esemény! Fújj rossz, mint mutattam több videóban.
Mert nálam a tilos, a minden körülmények között tilos dolog, a fúj rossz! A szarban hempergés, a szar megevése, a szemét felszedése a földről a TILOS cselekedett! Mindig tilos! Nem súlyozom, hogy ez a szemét nem veszélyes, ez a szemét most nem érdekes, nem baj, ha eszi! Amit szemétnek látok azt tiltom azonnal, dörren a hangom fúj rossz! Ismeri pici kora óta ez mit jelent, nem hangzik el gyakran, de kellő súlya van.
A szimatolást, az érdeklődést nem tiltom, hiszen szimatolni, felfedezni, tájékozódni, megkóstolni ösztönös és természetes, a kutyának nincs keze, a fogával fogja meg a tárgyakat. Később a nyomkövető vizsgafeladat tanításánál, a szimatolásra, keresésre, kitartásra nagy szükség lesz, így nem tilthatok minden érdeklődést a kutyánál. Szóval nem megyek bele soha semmilyen küzdelembe! Nem harcászkodon, meg huzakodok a kutyával! Nem megyek az események után, de a nem kívánatos eseményt elkerülöm, megelőzöm. Nem lehet egy szemétből esemény! Jelentéktelen momentum! Nem veheted fel, mert én megtiltom és slussz –passz! Nem kell megmagyarázni a kutyának, hogy miért döntöttem így! Tilos és kész! Nem bírálhatja felül a döntésemet!
A torkánál, nyakánál való fojtogatás, rángatás mit sem ér, ha erős az izomzata, meg sem érzi (talán ma még igen, de kamaszon, felnőtten biztosan nem)
Elérte a tárgyat, megszerezte (mert lassú voltam) Nem lökdösöm, nem fogom meg a szájában levő holmit és nem akarom kitépni onnan! Az tuti, hogy morogni fog, és ha nagyon erőlködök, akkor meg is harap! Mennél inkább durván kényszeríteni akarom, ő annál vehemensebben és dühösebben támad! Na, mi a dühös támadásig sose jutunk el, mert sem a morgásért, sem a védelmező odakapásért nem haragszom, hiszen tudom ez is egy ösztönös cselekedet.
Hogyan képzeli el bárki is, hogy a morgásról le kell szoktatni a kutyát, mert az bűnös cselekedet? Hogyan lehet egy morgást tiltani, amikor az a kutyának egy kommunikációs jelzés, ösztönös tevékenység? A morgás szerepe, figyelmeztetés-„ne gyere közelebb ez az enyém (zsákmány, ennivaló), az én területem, én vagyok az erősebb! Ha közelebb jössz, harapok!”
Mi is az ember válaszreakciója erre?
Szintén „morog” válaszul(nem, nem mondja mérgesen) Ugyan olyan jelzéseket ad a kutyának, mint amit a kutya tesz. Közelebb megyek, mert én vagyok az erősebb, kell a te zsákmányod! Aztán hisztizni kezd, bizonytalanságot árul el. Beszél, csak beszél izgatottan hadonászik, mérges arcot vág, de eközben igen gyengének és határozatlannak mutatkozik. A kutya látja, azaz kiszagolja, hogy fél, bizonytalan! Nem lehet becsapni, bizony a tehetetlen dühöt jobban érzi, amit az ember palástólni akar.
Büntetni a kutyát bűnért helytelen viselkedésért kell és lehet. Dominanciát büntetni nem érdemes, csak akkor, ha valóban végig tudjuk játszani a meccset! Azaz helyes rangsort beállítani erőszakkal, csak az tud, aki maga is erős, domináns jellem, vagy ezt el tudja hitetni a kutyával! Egy nő, a fizikai fölényét nem tudja bizonyítani a kutyának, kölyök korban is nehezen, de felnőtt korban egy 40-50 kg-os, erős jellemű rottweilerrel szemben szinte lehetetlen. Marad a mentális erő, az ész, a vezető szerep biztosítása. Na, ez nem megy csak úgy magától, ehhez tanulni kell, hatásos technikákat elsajátítani a kiképzés elméleti és gyakorlati anyagából. Kiemelem két lábra vagy megrázom pofafogást imitálva, vagy fenéken billentem. Hirtelen, váratlan elég nagy inger, kizökkenti az éppen nem szeretem dolgokból, ez hatásos büntetés lehet. Nem beszélek feleslegesen, de őszintén és belülről, kívülről láthatóan dühös vagyok. (nem hisztis, őszintén mérges)Fontos, hogy a bizonytalanságból, félelemből eredő morgásért fenyíteni a kutyát csak olaj a tűzre! A kutya még idegesebb, még nyugtalanabb lesz, teljesen összezavarodik!
Mi megtudunk, küzdeni a kutyával? Akarunk egyáltalán küzdeni vele? Nem, nem akarunk és nem is tudunk! Szóval, ha nem akarunk vesztes pozícióba kerülni, csak olyan szituba menjünk bele, amit jól tudunk irányítani. Pl. Nem kell emelgetni, szorongatni a kutyát! Amikor korlátozni akarom, akkor korlátozom (állatorvosi vizsgálat) póráz, nyakörv, ha kell szájkosár segítségével és nem kérek elnézést tőle! Az ő érdekében teszem és nem ellene.
Kezdetben úgy nevelem, úgy irányítom, ahogyan az anyja, vagy a másik kutya tenné. Majd idővel azt is megtanulja, hogy az ember szokásai mások. Simogatás dicséret, jutalom, BESZÉD, hiszen a hangom is lehet simogató, kedves elégedett, na meg határozott, tiltó és büntető!