Sehogy se sikerül nyakon csípni, hogy hol romlott el, miért hangzik el annyi negatív vélekedés, amikor tenyésztés szóba kerül. A tenyésztő felé magas elvárásokat támasztanak, kötelező feladatokat sorolnak, de leginkább hatalmas az igyekezett, hogy mindenkinek megnehezítsék a dolgát, aki tenyésztésre adná a fejét. Az első érvrendszerben a fő bűnös, a "kutyakiállítás", minden bajok okozója , ahol nem mennek rendben a dolgok. Van alapja ennek a vélekedésnek is, de ez nem ilyen egyszerű.
Visszaemlékezem, a mondandóm jobb megértése érdekében, hiszen a saját kutyás utamon végigmenve könnyebb láttatni a dolgokat. Talán az írás végére meg lesz a válasz is, miért vetődik ez fel? Miért nem a tenyésztők irányítanak?
Én nagyon szerettem a kiállításokat,
szeretem ma is, ha színvonalas, úgy látványában, mint tartalomban. A kiállítással, mint rendezvénnyel, 1971-ben ismerkedtem meg. Budapest Világkiállítás. Erre nevezte apám a boxerunkat és kitünő 4 minősítéssel zárta a napot. Divat fajta volt, 4 körben bírálták a boxereket.
Mire emlékszem még? Boksz sorokban pihentek, várakoztak a kutyák. Fajták szerinti felosztásban, tájékoztató táblák segítségével ismerkedhettél meg a kutyákkal. Minden kutyának volt egy fix helye, a katalógus start száma szerint. Ott is tartózkodott, így láthattad és tudhattad ki ő.
Az igazán szép kutya feltűnt, de akkor még büszkén ki voltak akasztva a szalagok, zsinórok a box oldalán. Bátran lehetett kérdezni a tulajdonosokat, készségesen válaszoltak, beszélgettek. Ott kellett lenniük, hiszen azért mentek oda, hogy kiállítsák a kutyáikat! Nem csak a bíróknak, de a nézőknek is! Persze amikor a szakmai bírálat folyt, akkor a körben tartózkodtak, de utána mindenki visszament a helyére, és a kapott díjat közszemlére tette. MINDENKI! Nem csak a győztes! Hiszen, maga a tény, hogy fajtatiszta, kiállításon szerepel és résztvevő, az is rangot jelentet.
Abban az időben a Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár területén, még nem önálló rendezvényként zajlott a kutyakiállítás, ami MEOE rendezvény volt. Számomra csak évtizedek múlva derült ki, hogy az FCI történetében, ez volt a legelső világkiállítás! Ez a Vadászati Világ kiállítás területén zajlott, mint látható a katalógus borítóján.
Ez után a rendezvény után, minden évben természetes volt, hogy tavasszal és ősszel, CACIB kiállítás van és oda mi mindig megyünk. Ott gyönyörű kutyákat lehet látni, barátokkal találkozni, kutyás bemutatókat nézni, melyeken az "X" kutyaiskola tagjai szerepelnek. Vagyis a fajtatiszta kutyások közösségéhez tartozni, rang és büszkeség volt.
Nem volt lehetősége mindenkinek tenyészteni (egy sor szabály, akadály volt, amit teljesíteni kellett) már akkor is. Természetes elvárás volt, hogy előbb tanulni kell a fajtát, a kutyázást, mielőtt tenyésztésbe kezdesz.
Addig is, amíg a tenyésztés megvalósulhatott, mindenki türelmesen várt. Gondolom én, hiszen ezt tettük és tették a környezetemben levő kutyások. Tenyészteni nem mindenki tudott, mert nem voltak meg hozzá a feltételek, vagy anyagilag nem tudta mindenki finanszírozni az almot.
Viszont egy remek, kiemelkedő kannal lehetett fedeztetni, azzal természetes módon pénzt lehetett keresni. Az alomból, az első választású kutya volt a kanosé, ez volt a fedezés díja. Azt a kutyát vagy megtartotta, vagy eladta a kan tulajdonosa. Így mindig nagyobb értéke volt az első választásúnak, mint az alom többi tagjának, hiszen gondos, szakértő válogatás zajlott. Mindenki igyekezett a legkülönbet választani. A választáshoz, sokszor rutinos, fajtában járatos régi kutyást hívtak a kezdők, de abban az időben még alomellenőrzés is létezett. Azt tartották, azt írta a szakirodalom, hogy a kannal szemben sokkal kritikusabbnak kell lenni, mert az egész évben fedezhet, igen nagyszámú utóda lehet, ami árthat a fajtának, ha sok rejtett hibát hordoz. A szuka, ha gyengébb nem nagy baj, egy jó kan javíthat rajta.
Kezdetben meg volt az egyensúly, mert a szukás adta el az almot, övé volt a nagyobb munka, így a nagyobb bevétel is. A tenyésztő formálta a szemléletet, adta tovább a kutyázás tudományát. Ő irányította a több embert, hiszen a kiskutyák révén ő volt kapcsolatban a vevőkkel. Így jelentős befolyással volt a kinológia formálására.
AZTÁN, úgy alakult (kommunikáció, sajtó, rádió, reklám, rendezvények) hogy igen-igen nagy tömegeket vonzott a kutyakiállítás. Harmincezres látogatottsága volt, évente kétszer a budapesti CACIB-oknak. Ez, csak a fizetett látogatók, érdeklődök száma. Ehhez pluszban a kiállítót és egy kísérőt vegyük hozzá, plusz 2-3000 ezer embert. Újság, rádió, TV! a hírességek, sztárok, mind, mind valamilyen kutyafajtával pózoltak. Mellé álltak a jó ügynek. Mindenki erről beszélt, mindenki törekedett, hogy kiállításra járhasson, és ott díjat nyerjen.
Önálló, nagy rendezvénnyé vált a MEOE CACIB kiállítás.
A Népstadion Szobor parkja méltó helyszín volt erre. A tömeg egyenlő volt a komoly bevétellel! A civil szervezet anyagilag erősödött, nagyon sok társadalmi munkás építette, erősítette országszerte a MEOE-t. Helyi szervezetek alakultak és az országos kiállítások száma is gyarapodott. Kezdetben még ügyeltek a szakmaiságra, de egy idő után, a bírói gárda, egyre kevésbé akarta a rossz fiú szerepét felvállalni.
A szigorú bírálatok kisebb botrányokat kavartak.
Sajnos hazai bíróink zöme nem a szakma mellett tartott ki, de inkább szolgáltattak, sok –sok kitűnő címmel. Kezdetben csak a fiatal osztályban voltak engedékenyebbek, hogy rábírják a kutyásokat járjanak kiállításokra tömött sorokban. Dőlt a pénz! Mindenki tenyészteni kezdett.
Na, ekkortól már kezelhetetlen volt a tömeges tenyésztési kedv, mert ennyi laikussal, több tízezres nagyságrendű hobbi kutyással szakmáról beszélni, szakmai követelményt támasztani lehetetlen! Innen szép lassan az átmeneti kutyások vették át az irányítást, a kezdő lelkes azonnal mindenhez értő és jobban értő kutyások. Többnyire a kezdő kutyás az, akinek semmi nem számít, pumpáljuk a pénzt, mert a kutyáért semmi nem drága felkiáltással, beleadnak apait anyait. Szépen gurult a szekér. Teltek az évek és jött a a világ útlevél, a nyitott határok, rácsodálkozás egy még fényesebb, még több pénzt ígérő üzletre. Kiderült, hogy ott kint sokkal több pénzt ér egy- egy fajta kiemelkedő egyede.
Megjelentek a kereskedők is. Az olasz kereskedőnek eladott kiskutya szintén sokkal több pénzért kelt el, mint amit itthon fizetni akart az átlag érdeklődő. Kamionszámra hordták ki a kutyákat a felvásárlók. FCI berkekben etikátlan, tilos volt, de hát virágzott az üzlet és egymást kiszorítva sorakoztak a szaporítók a leadásokon.
Mivel tenyészteni, idő, pénz, szaktudás, szerencse is, egyszerűbb volt szaporítani. Nagyon kevesen látták meg, hogy a fejlett nyugaton, mitől különb egy fajta, mitől egészségesebb, mitől szebb. Ezzel párhuzamosan, az év kutyája, év tenyésztője cím importálásával, trükkösen behúzták a csőbe a tenyésztőket. Versenyre keltek egymással. Hiszen az egy kutya tartónak nem volt érdeke folyamatosan fenntartani az ismertséget. Nevének, kennel hírének fényesítése csak a tenyésztő érdeke. A kutyaeladási versenyben, csak a hangzatos címek a nyerők! A valóság olyan prózai, arról nem lehet legendát keríteni senki köré. Ettől a ponttól, már a bíróké volt a főszerep, mert ők adták, vagy vették el a címeket. Mindenki őket szolgálta ki.
Ki tud részt venni az állandó versengésben? Hát a kan tulajdonos, na, meg a szaporító!
Hiszen neki nem kell alom tervezéssel, kölykök neveléssel, vevőkkel bíbelődni. A kanos egyébként is ugyan annyit költene a kanjára, mert ez a hobbija, így neki ez tiszta nyereség. Ő ugye nem ebből akar megélni! Hihi. Trükkös szöveg. De erről majd máskor.
A szaporító akkor tud folyamatosan jelen lenni, ha állandóan frissít, mindig újabb kanokkal fedeztet, néha új szukákkal hoz le almokat, mert így szélesebb réteghez jut el az ajánlata. A kanosok, szaporítók aztán versenyre keltek egymással, több és több csábító ígérettel kínálták fel a kutyájukat. Sokkal nagyobb üzlet lett egy remek kannal fedeztetni, mint alommal, tenyésztéssel foglakozni. A szaporító a kan neve alatt adta el az almokat, mert a címek, az ismert kennel név, a tenyésztői státusz fontos volt. Annak azért a nagy világban rangja van.
A szaporítót, most ne abban az értelemben értsd, hogy fúúúj és degradálni való alja nép, hanem úgy, hogy folyamatosan rendszeresen almot csinál, egy, vagy akár négy- öt fajtában. Nagy létszámú állományt tart fenn. Kezdetben jó nevű, jó kennelből vásárolt, drága kutyákat használ ehhez. Ettől ő még, csak szaporító, hiszen saját tenyésztői elképzelése nem lehet egy-egy alom után. Főleg úgy nem, hogy mindig más fedezőkant használ, az éppen aktuális sztár, győztes kutyát. Ebből még nem derül ki, nem tudjuk meg mi a tenyész célja, van e olyan egyáltalán! Nyitott kérdés, megmarad e a típusnál vagy csak ahogyan sikerül azt fogja sztárolni tovább. Évtizedeket el lehet tölteni egy fajtában úgy, hogy sose derül ki, hogy a menő tenyésztő avagy sztár kutyás, valójában semmit nem tud a tenyésztésről, a kutyáról.
Ezt látjuk ma. Sok lelkes amatőr vív a páston, harcol, szél malommal vív.
Ezért gondoltam, hogy vissza kell adni a tenyésztők, szukások kezébe az irányítást. Legyen ismét természetes, hogy nem a tenyésztéssel kezdődik a kutyás karrier, de mégis az a legfontosabb, hiszen anélkül csak kínlódás van. Jó lenne, ha visszakúszna a köztudatba, tanulni kell mi a tenyésztés. Látni és láttatni kellen a különbséget, hogy van egy kutyánk vagy, hogy van egy fajtatiszta –rottweieler fajtájú kutyánk. KUTYA, akivel az adott területen egy sor remek dolgot csinálhatunk! Mert a fajtákhoz kapcsolódóan, sok sport, szabadidős tevékenység van, sportra, segítő munkára használhatjuk, vagy akár kiállításon felvezethetjük akár hobbiból is. A nagyon ki tartók, akiknek van erre módjuk és lehetőségük, akár tenyészthetik is!
2010. március 22-én született az eredeti írás. 2014-ben újra olvastam. Mindig van mivel kiegészíteni, hiszen a kutyás világ változik. Most, visszatértünk a 70 -es évek állapotához. Elölről kell kezdeni a fajta tiszta kutyákért való lobbizást. Fel kell építeni egy működő rendszert, anyagilag meg kell erősödni, szakmai szintre kellene emelni a kutyatenyésztést. Az állammal el kellene hitetni, hogy ez nem úri huncutság, hogy fajtatiszta kutyákat tartunk, tenyésztünk, láncos kerti kutyák helyett. Költői kérdés a végére: Vajon miért nem jutunk előre folyamatosan, de rendre visszakanyarodunk az ősi múltba, a kezdetekhez ?
