A FEJ

"Az 1981. 19. 01-es döntésével az ADRK a rottweilerek olyan megjelenését követte, amely egyre inkább láthatóvá vált és prof. Konrad Lorenz gyermeksémának nevezett.

A rövidebb koponyacsont, az erős ívelt koponya tetővel és a "hűséges, sötét szemek" a kutyát szubjektíve vidámabbnak és szimpatikusabbnak mutatják"
Az 1981-es döntést nem adták tovább az FCI-nek így ez nem általánosan érvényes, nemzetközileg egyáltalán nem."

Ez olvasható egy 1986-os szakkönyvben, ahol az érvelés is le van írva , miért hátrányos ez a fejtípus. 
Ám az emberek Németországban sem olvasnak szakirodalmat, vagy nem hiszik, hogy olyan fontos lehet amit szakemberek leírnak. "Neki" az tetszik és olyant fog tenyészteni , tartani. Így lesz "divat" majd kívánatos forma , néhány év múlva. Mert 1987-ben ezt a döntést tovább adták az FCI-nek és a rottweiler tenyésztés ebben az irányban folytatódott. Mára látható az összes hátránya, amit Adolf Pinkoss leírt. Ezt láthatod itthon is és a világon sok helyen.

Munkában is nagy hátrány a rövid orr, meredek stop.
Ám munkára, szolgálati kutyának egyre kevesebb helyen használják a rottweilert, így nincs miért "visszatérni" a működőképes fejhez.
Én szeretem, ha a kutyám egészséges, természetesen jól tud levegőt venni,stabilan, mélyen, erősen , kitartóan ," jól" tud fogni, az őrző-védő munka alatt, ezért a tenyésztésben nem követtük ezt a divatot. Engem meggyőzött Pinkoss úr érvelése. Ma már a gyakorlatban is látom , a mai rottweilereket szemlélve, miről is folyt a csevej a régi szakemberek, tenyésztők között
.
 A koponya és a fang hosszát ilyen sablonnal mérik 
 A fej részei a mérések tükrében 

ADRK DM - Mesterbajnokság

Amit itt láthatsz , megőrzött VHS videó szalagokról magán és másolt felvételek, abból részletek. 4-5 db kazettából válogatva, amit Wolfgang hozott a tanfolyamra. Majd amikor látta a lelkesedésünket, nekünk ajándékozta. Itt már sok évvel később (20 év) konvertálva, tömörítve, mert utána jártam, hogyan tehetném közzé. Kértem segítséget, megtanultam, nekiláttam, szerkesztettem, eldaraboltam.Néhány kutya munkáját szerettem volna megmutatni, hátha más is látja a különbséget a kutyák őrző-védő munkája között.

Anno , tátott, szájjal, lelkesen néztük, nagyon inspiráló volt, nagy élmény. (1989)  Akkor még csak körvonalakban sejtettük mi a követelmény, hiszen nem volt magyar nyelvű írásos anyag. Bármilyen idegen nyelven is kevesen beszéltek, még kevesebben, akik szakszöveget is fordítani tudtak volna. Szóbeszéd útján terjedtek az információk, bizony sokszor nagyon nagy különbség volt, a szakemberek által terjesztett vizsga követelményekben. Nem volt vizsgaszabályzat csak igen régi, majd amikor lett „új”, az IPO vizsga volt. Ám akkor még a Schuzhund vizsga volt a menő, arra készült mindenki. 

A világversenyeken is Sch 3 szinten versengtek a kutyák. A Német Mesterbajnokságot szintén SCH 3- as szinten rendezték meg. 
Talán más is szívesen nézi, ezért teszem ide. Nem csak a kiállítás, de a munka rész is fontos volt számunkra. Mindkét területen hatalmas lemaradásban voltunk a világtól, de hittük felzárkózhatunk picit. Kapcsolódó történet Wolfgang Gaa-ról ITT
Garry von Grüntemblick  bővebben ITT olvashatsz róla . és ITT  (kiegészítés 2017. hibát jelzett a régen feltett videó anyag , és nem volt lejátszható. Most pótoltam. ) Kattins a videó foltra , betöltődik és megjelenik a videó. 














2010.5/25. Kné Tünde

Egy sor gondolat az őrző-védő munka kapcsán


http://web.t-online.hu/sirocco10/vedokutya.html
Van néhány cikk ami nyomot hagy bennem. Vagy azért, mert megerősítést ad egy „vitás” kérdésre, vagy azért, mert jól megfogalmaz valamit „helyettem”. Azaz a gyakorlati tapasztalataimat támasztja alá. Ilyenkor mindig szembesülök vele, hogy nincs új a nap alatt, sok dolgot már előttem „felfedeztek”. Sokat tárgyalt és vitatott kérdés a kutyák őrző-védő képessége, teljesítménye, felkészítése. „Kedvenc” cikkeim, ami támpontot adtak saját kutyáimhoz és az általunk tenyésztett, de máshoz került kutyáinkhoz.
E mellett még sok- sok könyv és film nézése adja a „tudást”, ami az állatok, kutyák tanításáról szól, szakemberek készítette filmek, videók.
A tenyésztés szakirodalma, hogy a tulajdonságok hogyan öröklődnek, mi ösztönös és mi tanult, fontos elmélet, ami szintén a „tudást” eredményezi. Ehhez jön az a lényeges tétel, hogy hogyan lehet ezt „hobby” szinten megvalósítani, hogyan tudunk ezáltal jó kutyákat tenyészteni, felnevelni, kiképezni, majd bemutatni pl: tenyészszemlén.
A hobby szint itt annyit jelent, hogy nincs tudományos háttér, komoly team, se komoly anyagi fedezet ennek a munkának az elvégzésére. Van az idő, és a „kísérletezés”.
Feladat olyan rottweilereket tenyészteni, aki maximálisan egészséges, formailag megfelel egy kívánatos képnek, olyan tulajdonságokkal, ami sokrétű „munkát” tesz lehetővé. Család, gyerekbarát, házőrző, kísérő és sport kutya, esetenként szolgálati kutya.
Ehhez a kívánalomhoz képest kell tudni értékelni egy kutyát, annak általános viselkedése és munkája nyomán, ahol egy őrző-védő képességet kell bemutatni.
Ennél az őrző-védő munkánál, nem maga a harapás ténye a mérvadó, ennél sokkal többről van szó. Itt is a teljes munkát kell értékelni. A felkészítést, az ösztönös adottságokat.
Bátorság Keménység Harci ösztön .....

Fontos elmondani, hogy mi nem szolgálati célra tenyésztünk kutyát!
Így a szelekciós szempontjaink sem erre irányulnak. A fenti linkben, cikkben azt is megtalálod, milyen kritériumoknak kell megfelelni egy szolgálati kutyának, „ösztöneiben” képességeiben. Azt is, hogy az egyéb területen, milyen. Ide írom azt is, hogy miért, nem tenyésztünk a szolgálat számára:
1.Azért, mert a felvevőpiac itthon az olcsó, könnyen lecserélhető tömegcikket keresi, akinek a tartási költsége kicsi. 2. A számunkra jó rottweiler, klasszikusan egy gazdás kutya, aki nem adható kézről kézre. Tehát tudatos elhatározás, hogy „oda” nem! Mert mindenki neki parancsol, mindenki őt húzgálja kutya, ne legyen a mi kutyáinkból. Nem azért nem, mert úgy sem lenne alkalmas rá! Alkalmas lenne, csak másként képzeljük el a kutya tartását és kiképzését. Lélektelen kennel tartásra a rottweiler nem alkalmas.
Mi olyan rottweilert tenyésztünk, aki családi, kísérő, házőrző és sport kutya.
Tehát a kutyáinknak a következőt kell tudni.
Legyen egészséges, legyen okos, könnyen irányítható, legyen magabiztos, legyen bátor, legyen határozott és tettre kész, ha védeni kell. A temperamentum és az egyéb képességek, ami a sport kutyák kritériuma, az is ott van, de nem minden kutyánál egyformán és egyenlő szinten.
Tehát „ösztöneiben” ez van a kutyáinkban. Hiszen ilyen kutyák az ősök. Aztán még ösztöneiben ott van a kutya maga! Minden kódolt viselkedésrepertoárral.
Na és itt jön az a rész, ami nagyon fontos, a tanulás, a környezeti hatások, az ember elvárásai a kutyával szemben.( amikor az ember a saját tudatlanságát, felkészületlenségét, a kutyára tolja, rajta kéri számon, elvárásai vannak a kutyával szemben, egy téves elképzelés alapján)
Majd jön maga a kiképzés, amikor a kutyát az adott feladatra felkészíted.( itt is nagyon sok téveszme és sok „iskola” hatása érvényesül, sokszor rutinból, egy sémára dolgozva, a módszerekhez igazítva a kutyát)
Majd a másik értékelési szempont, amikor a kutyát a tenyésztés számára értékeled, mint olyan egyedet, aki a jövő generációját meghatározza.
Na itt hibás és fals, „a mi” (MEOE, és egyéb szervezetek) tenyészszemle rendszere és egyáltalán a tenyésztés rendje. Azt a „képzetet” sugalja, hogy amelyik kutya itt megfelel, az biztos tenyész kutya és ettől hibátlan és jó kölykei lesznek, aki maguk is majd tenyészállatokká válnak.
Valójában itt is utódellenőrzés folyik, egy adott generáció ( populáció) tenyésztési eredményének a lenyomata.
Az ADRK tenyésztési rendjével azért jó megismerkedni, hogy megértsd, a tenyésztés lényegét. Ám az ADRK tenyésztési rendje, nem a ZTP-nél és nem a körungoknál kezdődik!!!!! Nem is az önreklámról szól. Fajtagondozásról, tenyésztő szervezet felépítéséről, melyet 100 éve elkezdtek, majd alakították, fejlesztették, mint ahogyan a fajtát is, a kor igényeihez, felhasználva az adott kor lehetőségeit, a tudományos és kiképzői hátteret is.
Kanyarodjunk vissza az eredeti témára:
Miért nem fog a kutya első szándékból?
Ösztöneiben kevés? Melyik ösztöneiben?
Fajfenntartó, Zsákmányszerző, védő, harci, falka ösztöneiben?
Gyáva? Nem kellően magabiztos? A harcban nem leli örömét?
Kerüli az emberrel való találkozást, küzdelmet? Miért?
Fél a bottol, fenyegetéstől? Miért?
Esetleg azért, mert az ember rosszul közvetítette az elvárásait felé?Rosszul készítették fel egy feladatra?Nem vették figyelembe korát és képességeit?Képességeit, ami áll egy testi és lelki karakterből is?Vagy „ösztöneiben” gyáva, bot, és lövésfélő, csak elkerülő magatartást mutató kutya?
Vagy? MÉG SZÁMTALAN KÉRDÉS, AMI MEGVÁLASZOLÁSRA VÁR.
Ahhoz képest, hogy a téma mennyire szerteágazó, a „teraszról” igen sok „okos” és lényegbe vágó kritika hangzik el, egy- egy kutyáról. Teszik ezt laikusok, „kiképzők” „segédek” sőt, „bírók „ is. ( „teraszról”= külső szemlélő, aki talán öt percig látja a kutyát, vagy addig sem, mert valójában nem lát semmit, csak okoskodik, szerepel, mert azt gondolja ő ért hozzá és tutira tudja!)
Történik mindez évtizedek óta kishazánkban, ami ritmusosan ismétlődik, minden új kutyás generációval! A kritika egy olyan kutya értékelése kapcsán,hangzott el, akinek csak annyi hibája volt, hogy elsőre nem fogott rá a karra, de nem hátrált és bátran ment előre a fenyegetésre is.
Itt látható a videó erről a rendezvényről.
Meg kell nézni a testvéreit, akik hasonló ösztönkészletből gazdálkodva, de más felkészítéssel szerepeltek ott.
Aztán a többi kutyát, akik más tenyésztő munkája nyomán születtek és lettek felvezetve. Ehhez képest, mit is gondoljunk egy kutyáról, ami egy-két-három évesen zajtól, tömegtől stresszes, bizonytalan lesz? Amikor támadás éri vagy bambán néz, vagy menekül. Avagy „felkészítés” eredményeként, kegyeskedik megfogni a védőkart?!!!
Kb. ennyi kicsit részletesebben, mi a véleményetek Sirocco Zelda munkájáról, témában, ami az írás apropóját adta. 2007. március 10. MRK tenyész szemle , ahol a kutya felvezetésre került. Tulajdonosa vetette fel a témát a fórumon, mintegy lehetőséget adva arra, hogy ezt szakmailag értékeljék mások. Felvezetésében, ez úgy hangzott számomra, hogy ő bezzeg tudja, hogy ez az én tenyésztési hibám, mert nem olyan kutyát tenyésztettem, ami a szolgálat számára és az ő igényeinek, mint verseny, vagy tenyész kutya megfelelne. Neki ez is kevés, mert az ő tenyésztési elképzelése más. Ami nem baj, csak ilyenkor én is gondolkozom és vitatkozom. Próbálom eldönteni, vajon neki van igaza, vagy nekem van igazam. Én gondolkozom és érvelek. Segítségül hívom a szakirodalmat.„Ő”eladta a kutyát és ADRK munka tenyészetből vásárolt egy másik szukát. Sajna foghiány miatt tenyészkutya nem lehet, így megint nem tudja bizonyítani, hogy ő sokkal különb tenyésztő lenne , mint én. Versenyző még lehet, így remélem hamarosan láthatjuk , ahol kiképzői tudását bemutatja nekünk.
Miért most kerül az írás a blogomba? Azért, mert tényleg úgy van, hogy szinte húsz éve, mint az imamalom járok körbe és mondom szinte mindig ugyan azt.
Milyen a rottweiler,
milyent „kell” tenyészteni,
miért kell olyant tenyészteni,
hogyan lehet olyant tenyészteni, ?
én hogyan képzelem,
én hogyan csináltam,
én mit tettem ezért,
nekem milyen eredményeim vannak.
Aztán nekünk Siroccó milyen eredményeink vannak, mert természetesen mindezt nem egyedül csináltam. Ketten- majd négyen, hárman amikor a gyerekek is besegítettek, mert időközben felnőtté váltak.
Az eredeti írás két éves, de most újból feldolgoztam a témát.
Még mindig nem bukkantunk a nyomára a megoldásnak, de egyre erősebb meggyőződésem, hogy a rossz irányú tenyész szelekció mellett, súlyos hibák vannak a kutyák nevelésében, szocializációjában is. Aztán a kiképzésben és a felkészítésben is.

„Hihetetlen” számomra , hogy ennyi tudatlan és „ártatlan” rottweiler tenyésztő van.
A többi fajtában meg csak szakemberek, és első osztályú kiképzők, tenyésztők sora, akik dolgoznak eredményesen és sikeresen. Azt csak a régi, rutinos kutyás tudja látja, hogy a többi fajtában is csak látszat eredmények vannak, mert a nagy számok törvénye alapján és az állandóan cserélődő , import állomány miatt mutat jobb képet.
2009. október.

Munkakutyaként érkezett a rottweiler,de....


Ez a mese arról szól miként is, kell munkakutyaként tekinteni a rottweilerre।
Sokan nem tudják, hogy a rottweiler valóban munkakutyás ajánlására érkezett Magyarországra.
Egy kiképzési nap alakalmával, azt mondta Fehér Gyula, aki az akkori kor elismert kinológusa volt,(világ látott, okos, tájékozott ember), hogy fiúk, nektek rottweiler kellene, az lenne a hozzátok való kutya. Az milyen? Erős, határozott egyéniségű kutya, nagyon jó őrző-védő. NDK-ban láttam, amikor ott jártam a hadseregnél.
A fiúk, aztán keresgéltek, kérdezősködtek, de bizony itthon nem volt ilyen kutya। Mozgósították a kutyás ismerősöket, majd Pacsai Vilmosné, Éva néni új-fullandi  tenyésztőn keresztül meg lett a kapocs, Csehszlovákiából két szukát tudtak venni. Azért két szukát, mert  nem volt eladó kan akkor.

Nagyon remek munkakutyákká cseperedtek, tényleg kiváló őrző-védő volt mindkettő.
Az egyik szuka, még nyomkövetésben is jeleskedett, nagyon tehetséges kutya volt. Mindkét szuka KII. munkavizsgáig  jutott. Kiállításon kitűnő, CAC, Derby győztes címet kaptak. Továbbra se tettek le róla, hogy kanuk is legyen, mert az, lett volna az igazi számukra..

A mintát egy kiállításon látták meg. Világkiállítás 1971. Budapest.




Nem volt egyszerű dolog, végül nehezen, de sikerült egy kant venni NDK-ból.
Ő nem volt olyan minőségű kutya, mint a világ győztes, de viselkedésben ő is tudta a „legendát.”
Sebaj, majd tenyésztenek maguknak olyan kutyát!
Indult az elhatározás.
4 év múlva több sikertelen próbálkozás után sikerült,megszületett az első rottweiler alom Magyarországon.
Két kiemelkedő képességű és formájú kan született, akik tovább éltették a” legendát.” Alkon és Arnold। Mindkettő szép és jó! ICH, HCH MK/2 munkavizsgával.



A fajtára felfigyeltek, de bizony nem a munkaképessége miatt, hanem azért, mert jó pénzkeresési lehetőséget láttak benne. Annyira jó őrző-védő volt, hogy magasan lepipálta az akkori őrző-védő kutyákat. Semmi szakértelem nem kellett hozzá, „magától” tudta a feladatát.
Megindult az import. Az import szónak varázsa van, hiszen a németjuhász fajtában ennek bevált gyakorlata volt már akkor is.
Teltek múltak az évek és mivel tényleg nagyon jó kutya volt a ROTTWEILER(még a közepes példánya is) népszerű lett, megismerték, keresték. Többnyire házőrzőnek. Működött a dolog.

Egy idő után feltűnt és nyilvánvalóvá vált, hogy az importált kutyák, már nem tudják azt a legendát, amiről a rottweiler szól. Persze a különböző nézetek, már akkor is összecsaptak és ment a „harc” a tenyésztők között.
Hallgattam a sok vitát, és nem tudtam kinek, lehet igaza, mert mindenre volt magyarázat és mindenki fújta a magáét.

Én azt tudtam, hogy az első kutya, akit pici korában neveltem, majd a családunk tagja volt, szeretni való, gyönyörű kutya. Nagyon erős, és nagyon határozott, kemény kutya. Minden szituációban, azonnal és gondolkozás nélkül védett! Ezzel engem sokszor rémületbe ejtett, mert nem tudtam megtartani. Nem is sétáltattam csak ritkán, mert nem szerettem magyarázkodni és bizony zavart, ha néha, számomra váratlanul, ilyen védelmi szituba kerültünk. Azaz megtámadott egy kutyát, vagy embert. Ami pusztán annyit jelentett, hogy ha túl közel jött a kutya, pózolt, berzenkedett, bizony a földön találta magát, Arnold meg ráfeküdt és csúnyán morgott. Vezényszóra egy pillanat alatt befejezte a küzdelmet, mert Győző nagyon fegyelmezettre nevelte. Csakhogy én nem tudtam határozottan utasítani!

Az utána következő kutyáink már mások voltak, mert addigra egy csomó dolgot megtanultam.
Azaz az évek alatt, tapasztalatra tettem szert a kutya irányításában, gondozásában. Volt, hogy növendék, felnőtt kutyát fogadtunk be. Soha eszembe se jutott rettegni, félteni a gyerekeket. A gyerekeknek se! Csak egyszerűen betartottuk a kutyatartás elemi szabályait és figyelembe vettük a kutyát. Az egyéniségét, az igényeit. Nem akartuk átformálni, tudomásul vettük, hogy milyen és úgy viszonyultunk hozzá. A gyerekeink is! A fiam maximálisan elfogadta a kutyázás szabályait, a lányom kevésbé, így ő kétszer kapott figyelmeztetést. Egy-egy oda kapás formájában. Az egyik egy rottweiler volt, a másik egy orosz agár. Soha ez után se félt a kutyától. Annyit viszont megtanult, hogy van egy pont, amikor semmilyen kutya nem tolerálja az ő erőszakosságát, azaz azt, amikor mindenáron „kiképezni” akar. Mert akart. Már amikor nagyobbacska lett.(tíz éves korukig, nem voltak egyedül kutyával, felügyelet nélkül) Volt, hogy két kutyát kormányozott egyszerre, te ide ülj, te menj oda, maradj ott. A kutyák engedelmeskedtek is neki.

Ennek ellenére, nem a gyerekeké volt a kutya és a komoly nevelés és képzés Győzőre, az apjukra várt. Ő járt kutyaiskolába továbbra is, amikor csak lehetőség volt rá. Mivel elkezdtünk tenyészteni, a kiskutyák gondozása, rám várt. Azaz egyre többet vettem részt ebben is. A gyerekek nagyobbak, önállóbbak lettek, jutott idő a kutyázásra is.
Nagy segítségemre volt Crisztosz kutyánk, aki egy borzasztóan fegyelmezett, hatalmas lelkesedéssel dolgozni akaró kutya volt. Gyorsan és „észrevétlenül” tanult. Egyszer kellett valamit megmutatni neki és ő tudta és végre is hajtotta a gyakorlatot. Apportot is szerette, de nem volt apport őrült. Maximum négy apport gyakorlatot csinált meg lelkesen és szabályosan. Az ötödik gyakorlatnál, „már nem ismerte fel az apportfát”. Kiszaladt, elment mellette és látványosan elment hugyozni! Győző, ha rászólt visszahozta, de én nem szóltam rá.

Minek is?

Soha nem szerettem, ha valamit erőszakosan kell megtanítani, vagy végrehajtani. Én szerettem a kutyát, és azt gondoltam, hogy neki is van joga az önálló döntésekhez. Az őrző-védőben még nem mertem megtartani, mert azt gondoltam nem maradnék talpon. Ám ez az idő is eljött, mert Crisztosz egy nagyon jól irányítható kutya volt. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy elkezdtem megtanulni a munkakutyázás csínját-bínját. Nem csak tenni, de érteni is akartam, mi miért történik.

Az akkori lehetőségek mindegyikét kihasználtam. Könyv, tanfolyam, etológiai tárgyú ismeretek, beszélgetés gyakorlott kutyásokkal, Munkakutya VB, versenyek. Figyeltem, tanultam, tapasztalatot gyűjtöttem. Amikor rátaláltam arra a módszerre amit, el tudtam fogadni, bele is, vágtam.

Ez a módszer az operáns tanulás, a jutalmazáson alapuló módszer volt. Akkor még itthon a klasszikus kondicionálás, a rángasd, terrorizáld, üsd, vágd módszer volt az elterjedt. Nekem sehogy se tetsző módszer, amit soha nem akartam követni. Nem fogadtam el, hogy egy kutyát csak így lehet képezni.
Pedig a sikeresség záloga akkor is az volt, a versenyzők, mind így csinálták. Kényszeríteni akartak mindenkit, hogy így kutyázzon, mert akkor az volt a szakma! Nem és nem, mondtam én. Biztos lehet másképpen is.

Lám a mi Crisztoszunk, minden kényszer nélkül is milyen jól dolgozik. 

Viszont a nyomkövetése nem volt jó. Fürkészve, légszimattal és szemre keresett. Győzőn kívül senki nem tudott érthető, értelmes eligazítást adni a nyomkövetés tanításához ezért rá támaszkodtam. Aztán megkerestem a szakirodalmat is hozzá, hogy ne csak „pletykából” tanuljak. Erre később nagy szükségem is volt, mert úgy alakult, hogy elvállaltam egy kutyaiskolás kezdő csoport vezetését is.

Akkor az volt a szokás. Egy kicsit gyakorlottabb kutyások segítik a kezdőket. Egyfajta szolgáltatással kerestük meg a kutyaiskola fenntartásához szükséges pénzt. Ebből vettünk eszközöket, felszerelést, építettünk házat, fejlesztettünk, csinosítottunk, működtünk. Tettük ezt azért, hogy legyen hely a kutyáink képzésére. Mindezt hétvégén, a szabadidőnkből, társadalmi munkában.

Első kutyám, tehetséges nyomkövető, tehetséges az engedelmes munkában, de nem teljesíti őrző-védőben a magas elvárásokat. Még bizonytalanok voltunk, ezért a tenyésztésben kipróbáltuk. Remek utóda lett kettő, de tenyéssz kutyaként se vált be. Tovább kerestük az igazit.

Fiát megtartottuk. Ő már majdnem képviselte, amit szerettünk volna, csak egy apró szépség hibája volt. 64-cm-res mar magassága! Mi a nagy 66-67 cm-es kutyákat szerettük.
Szukában, pedig a 60-61 cm. Szóval még Gigi, sem volt az igazi. Egy ilyent, de nagyban szerettünk volna, ezért tovább “keresgéltünk”. Gigi 11 évet élt velünk, igazán remek kutya volt.

A következő kutya, nagy is volt, szép is volt, remekül dolgozott, de neki a könyöke tört el, ezért nem volt terhelhető. Vizsgázni nem vittem, mert a kutya egészsége mindig fontosabb volt, mint a mindenáron vizsgaszerzés. Munkával nem tehettem, akadályt, palánkot ugrani tilos volt, csalni meg nem akartam. Bármikor megtehettem volna, de soha nem nyúltunk tisztességtelen eszközökhöz. Ez elvi kérdés volt mindig.

Mindig felvállaltuk, hogy a kutya mit teljesített, és ehhez képest mit produkált. Meg lehetett nézni, ki lehetett próbálni, hiszen mindig az iskolán voltunk és dolgoztunk a kutyáinkkal. Az utódok is ezt tették, hiszen minden vevőnknek ajánlottuk az iskolát. Aki hajlandó volt a mi iskolánkra járni, annak önzetlenül, pluszban is segítettünk. Nagyon sok laikus kutyásból lett rottweileres. Tudták kezelni, irányítani a kutyáikat, kipróbálták az őrző-védőt is. Aki akart tovább is léphetett, így lettek a kiállításon is eredményes kutyáink, tenyéssz szemlén felvezetett, na meg vizsgával rendelkező kutyáink is. Nem mi fogtuk a kutyát, nem az ismertségünk előnyével indultak a kutyáink, így is teljesíteni tudtak. 

Többnyire szakbírónál értékelődtek magasabbra, mert tenyésztő társaink bizony éltek a jó kapcsolatok, ismertség, pozícióból segítünk a kutyánknak trükkel.
A munkavizsga sose volt központi kérdés, mert nem az volt a cél, hogy vizsgán bemutatott, fejlesztett képességekkel varázsoljuk el a vevőket. A kiállítási címek hajszolása sem érdekelt minket, a jobb eladhatóság érdekében. Így a HCH cím sem volt tenyésztési cél.
Egyszerűen, csak nagyon jó és nagyon szép rottweilereket szerettünk volna tenyészteni. Azaz, a nagyon jót! Ebben maximálisan egyetértettünk, nekem volt fontos, hogy szép is legyen. Győzőnek az volt a mérce, hogy mennyire jó, nekem meg pluszban az is, hogy mennyire szép.

Így együtt, „ép testben ép lélek.”

Ezt meg is valósítottuk, tényként ott láthatod a kutyákban, felsorolt eredményekben. (2010.05.21.)