2010. május 28., péntek

A fej

Az 1981. 19. 01-es döntésével az ADRK a rottweilerek olyan megjelenését követte, amely egyre inkább láthatóvá vált és prof. Konrad Lorenz gyermeksémának nevezett. A rövidebb koponyacsont, az erős ívelt koponya tetővel és a "hűséges, sötét szemek" a kutyát szubjektíve vidámabbnak és szimpatikusabbnak mutatják" Az 1981-es döntést nem adták tovább az FCI-nek így ez nem általánosan érvényes, nemzetközileg egyáltalán nem.-idézett egy szakkönyvből ami 1986-ban jelent meg. Majd több fotó,ahol a fejarányokról esik szó. ADRK = Általános Németh Rottweiler klub -aki FCI, NEMZETKÖZI SZINTEN a rottweiler fajtagazda, standard adó országa. Tenyésztésben itthon is az ő iránymutatásukat kell követni. A tenyész rendezvényeken, kiállításon, a bírók e szerint bírálnak és adnak minősítéseket.  


Ez olvasható egy 1986-os szakkönyvben, ahol az érvelés is le van írva miért hátrányos ez a fejtípus. 
Ám az emberek Németországban sem olvasnak szakirodalmat, vagy nem hiszik, hogy olyan fontos lehet, amit szakemberek leírnak. Neki az tetszik és olyant fog tenyészteni tartani. Így lesz "divat" majd kívánatos forma, néhány év múlva. Mert 1987-ben ezt a döntést tovább adták az FCI-nek és a rottweiler tenyésztés ebben az irányban folytatódott. Mára látható az összes hátránya, amit Adolf Pinkoss leírt. Ezt láthatod itthon is és a világon, sok helyen.
Munkában is nagy hátrány a rövid orr, meredek stop. Ám munkára, szolgálati kutyának egyre kevesebb helyen használják a rottweilert, így nincs miért "visszatérni" a működőképes fejhez. Én szeretem, ha a kutyám egészséges, természetesen jól tud levegőt venni, stabilan, mélyen, erősen, kitartóan, jól tud fogni, az őrző-védő munka alatt, ezért a tenyésztésben nem követtük ezt a divatot. (a nagyon meredek stopnál, nem cirkulál jól a levegő ezért nem teli és kitartó a fogás)  Engem meggyőzött Pinkoß úr érvelése. Ma már a gyakorlatban is látom, a mai rottweilereket szemlélve, miről is folyt a csevej a régi szakemberek, tenyésztők között. 

 


 
A koponya és a fang hosszát ilyen sablonnal mérik. Nem az orrhát és a stop vonalát modellezi az alsó ív. Hanem a méréshez szükség van arra, hogy a kijelölt pontokra tudják helyezni a sablont. A kijelölt pontok a grafikus rajzon vannak magyarázattal.

 A fej részei a mérések tükrében 


Kölyök kutya fogazata 

Fogak és fogzáródások 

Napjainkban diskurzusa a fej arányokról, a meredek stopról  

A FOGAK ÉS A FEJFORMA  SZOROS EGYSÉGET KÉPEZ! 





2010. május 25., kedd

ADRK DM - Mesterbajnokság

Anno, tátott, szájjal, lelkesen néztük a videókat, nagyon inspiráló volt, nagy élmény. (1989)  Akkor még csak körvonalakban sejtettük mi a követelmény, hiszen nem volt magyar nyelvű írásos anyag. Bármilyen idegen nyelven is kevesen beszéltek, még kevesebben, akik szakszöveget is fordítani tudtak volna. Szóbeszéd útján terjedtek az információk, bizony sokszor nagyon nagy különbség volt, a szakemberek által terjesztett vizsga követelményekben. Nem volt vizsgaszabályzat csak igen régi, majd amikor lett új, az IPO vizsga volt. Ám akkor még a Schuzhund vizsga volt a menő, arra készült mindenki. A világversenyeken Sch 3 szinten versenyeztek a kutyák.
A Német Mesterbajnokságot szintén SCH 3- as szinten rendezték meg. 
Talán más is szívesen nézi, ezért teszem ide. Nem csak a kiállítás, de a munka rész is fontos volt számunkra. Mindkét területen hatalmas lemaradásban voltunk a világtól, de hittük felzárkózhatunk picit. Kapcsolódó történet Wolfgang Gaa-ról ITT
Garry von Grüntemblick  bővebben ITT olvashatsz róla és ITT  


1988 DM Német Mester bajnokság eredményhirdetés Dobogósok 1.Max von Königsgarten 2.Muck vom Herzogsweg 3.Benno vom Florián- sajnos az ő videója sérült és nem lejátszható, ezért nincs itt.  


Falko von Grüntenblick 1988. DM Német Mesterbajnokság 33.hely

  

Max von Königsgarten 1988. DM Német Mesterbajnokság 1. hely

   

Muck von Herzogsweg 1988. DM Német Mesterbajnokság 2. hely

 

Rocco von Horster Dreick 1988. DM Német Mesterbajnokság 4. hely

   

Bessi von Hertenen Wappen 1988. DM Német Mesterbajnokság 18.hely

   

Gary von Grüntenblick 1988. DM Német Mesterbajnokság 13.hely ADRK Klubsiger, ugyan abban az évben.
Falk von Kursaal II. 1988. DM Német Mesterbajnokság 40.hely pontszámai 100 80 70!

  

Ken von Sterbogen 1988. DM Német Mesterbajnokság hely 99 89 98

 

1985. Rocco von Horster Dreick DM-Reichburg 1985.

   

Benno von Florián DM-Reichburg 1985.

   



Amit itt láthatsz, megőrzött VHS videó szalagokról magán és másolt felvételek, abból részletek 4-5 db kazettából válogatva, amit Wolfgang hozott a tanfolyamra. Majd, amikor látta a lelkesedésünket, nekünk ajándékozta. Itt már sok évvel később (20 év) konvertálva, tömörítve, mert utána jártam, hogyan tehetném közzé. Kértem segítséget, megtanultam, nekiláttam, szerkesztettem, eldaraboltam. Néhány kutya munkáját szerettem volna megmutatni, hátha más is látja a különbséget a kutyák őrző-védő munkája között.

2010. május. 26. az eredeti bejegyzés dátuma. A videó formátuma nem volt már érvényes, ezért le kellett cserélni. 2022.


2010. május 22., szombat

Egy sor gondolat az őrző-védő munka kapcsán


Van néhány cikk ami nyomot hagy bennem. Vagy azért, mert megerősítést ad egy vitás kérdésre, vagy azért, mert jól megfogalmaz valamit helyettem, avagy a gyakorlati tapasztalataimat támasztja alá. Ilyenkor mindig szembesülök vele, hogy nincs új a nap alatt, sok dolgot már előttem felfedeztek. 
Sokat tárgyalt és vitatott kérdés a kutyák őrző-védő képessége, teljesítménye, felkészítése. Kedvenc cikkeim voltak 2007-ben, amik már nem elérhetők, de támpontot adtak saját kutyáimhoz és az általunk tenyésztett, de máshoz került kutyáinkhoz. E mellett még sok- sok könyv és film nézése adja a tudást, ami az állatok, kutyák tanításáról szól. 

A tenyésztés szakirodalma, hogy a tulajdonságok hogyan öröklődnek, mi ösztönös és mi tanult, fontos elmélet, ami szintén a megismerést eredményezi. Szakemberek készítette filmek, videók voltak a maguk idejében. Ehhez jön az a lényeges tétel, hogy hogyan lehet ezt hobby szinten megvalósítani, hogyan tudunk ezáltal jó kutyákat tenyészteni, felnevelni, kiképezni, majd bemutatni pl: tenyészszemlén. A hobby szint itt annyit jelent, hogy nincs tudományos háttér, komoly team, se komoly anyagi fedezet ennek a munkának az elvégzésére. Van az idő, és a kísérletezés.

Feladat olyan rottweilereket tenyészteni, aki maximálisan egészséges, formailag megfelel egy kívánatos képnek olyan tulajdonságokkal, ami sokrétű munkát tesz lehetővé. Család, gyerekbarát, házőrző, kísérő és sport kutya, esetenként szolgálati kutya. Ehhez a kívánalomhoz képest kell tudni értékelni egy kutyát, annak általános viselkedése és munkája nyomán, ahol egy őrző-védő képességet kell bemutatni. Ennél az őrző-védő munkánál, nem maga a harapás ténye a mérvadó, ennél sokkal többről van szó. Itt is a teljes munkát kell értékelni. A felkészítést, az ösztönös adottságokat. Bátorság Keménység Harci ösztön >>ezek kulcs szavak az őrző-védő munka kapcsán

Fontos elmondani, hogy mi nem szolgálati célra tenyésztünk kutyát! Így a szelekciós szempontjaink sem erre irányulnak. Írásokban, cikkekben megtalálod, milyen kritériumoknak kell megfelelni egy szolgálati kutyának, ösztöneiben, képességeiben. Azt is tudni kell, hogy az egyéb területen, milyen a kívánatos. 

Ide írom azt is, hogy miért, nem tenyésztünk a szolgálat számára:

1.Azért, mert a felvevőpiac itthon az olcsó, könnyen lecserélhető tömegcikket keresi, akinek a tartási költsége kicsi. 
2. A számunkra jó rottweiler, klasszikusan egy gazdás kutya, aki nem adható kézről kézre. Tehát tudatos elhatározás, hogy oda nem! Mert mindenki neki parancsol, mindenki őt húzgálja kutya, ne legyen a mi kutyáinkból. Nem azért nem, mert úgy sem lenne képességei szerint alkalmas rá! Alkalmas lenne, csak másként képzeljük el a kutya tartását és kiképzését. 
3.Lélektelen kennel tartásra a rottweiler nem alkalmas. Mi olyan rottweilert tenyésztünk, aki családi, kísérő, házőrző és sport kutya.

Tehát a kutyáinknak a következőt kell tudni.

Legyen egészséges, legyen okos, könnyen irányítható, legyen magabiztos, legyen bátor, legyen határozott és tettre kész amikor védeni kell. A temperamentum és az egyéb képességek, ami a sport kutyák kritériuma, az is ott van, de nem minden kutyánál egyformán és egyenlő szinten. Tehát ösztöneiben ez van a kutyáinkban

Hiszen ilyen kutyák az ősök. 
 
Aztán még ösztöneiben ott van a kutya maga! Minden kódolt viselkedésrepertoárral. Na és itt jön az a rész, ami nagyon fontos, a tanulás, a környezeti hatások, az ember elvárásai a kutyával szemben. Amikor az ember a saját tudatlanságát, felkészületlenségét, a kutyára tolja, rajta kéri számon, mert elvárásai vannak a kutyával szemben, egy téves elképzelés alapján. 

Amikor  a kiképzés hangsúlyos szerepet kap, mert a kutyát az adott feladatra fel kell készítened,  nagyon sok téveszme és sok iskola hatása érvényesül, sokszor rutinból, egy sémára dolgozva, a módszerekhez formálnák a kutyát. Majd a másik értékelési szempont, amikor a kutyát a tenyésztés számára értékeled, mint olyan egyedet, aki a jövő generációját meghatározza.

Na itt hibás és fals, a mi (MEOE, és egyéb szervezetek) tenyészszemle rendszere és egyáltalán a tenyésztés rendje. Azt a képzetet sugalja, hogy amelyik kutya a megmérettetésen megfelel, az biztos tenyész kutya és ettől hibátlan és jó kölykei lesznek, aki maguk is majd tenyészállatokká válnak. Valójában itt is utódellenőrzés folyik, egy adott generáció ( populáció) tenyésztési eredményének a lenyomata.

Az ADRK tenyésztési rendjével azért jó megismerkedni, hogy megértsd, a tenyésztés lényegét. Ám az ADRK tenyésztési rendje, nem a ZTP-nél és nem a körungoknál kezdődik! Alapjaiban nem is az önreklámról szól. Fajtagondozásról, tenyésztő szervezet felépítéséről, melyet 100 éve elkezdtek, majd alakították, fejlesztették, mint ahogyan a fajtát is, a kor igényeihez, felhasználva az adott kor lehetőségeit, a tudományos és kiképzői hátteret is.
Kanyarodjunk vissza az eredeti témára
  • Miért nem fog a kutya első szándékból? Ösztöneiben kevés? 
  • Melyik ösztöneiben?
  • Fajfenntartó, Zsákmányszerző, védő, harci, falka ösztöneiben?
  • Gyáva? Nem kellően magabiztos? 
  • A harcban nem leli örömét?
  • Kerüli az emberrel való találkozást, küzdelmet? Miért?
  • Fél a bottol, fenyegetéstől? Miért?
Esetleg azért, mert az ember rosszul közvetítette az elvárásait felé?Rosszul készítették fel egy feladatra? Nem vették figyelembe korát és képességeit?Képességeit, ami áll egy testi és lelki karakterből is?

Vagy születetten-ösztöneiben gyáva, bot, és lövésfélő, csak elkerülő magatartást mutató kutya?

 Számtalan kérdés, ami megválaszolásra vár

Ahhoz képest, hogy a téma mennyire szerteágazó, a teraszról” igen sok okos és lényegbe vágó kritika hangzik el, egy- egy kutyáról. Teszik ezt laikusok, kiképzők, segédek, sőt bírók is. 
(teraszról= külső szemlélő, aki talán öt percig látja a kutyát, vagy addig sem, mert valójában nem lát semmit, csak okoskodik, szerepel, mert azt gondolja ő ért hozzá és tutira tudja!)

Történik mindez évtizedek óta kishazánkban, ami ritmusosan ismétlődik, minden új kutyás generációval! Egy kritika hangzott el a tenyészetünkből származó kutyáról, akinek csak annyi hibája volt, hogy elsőre nem fogott rá a karra, de nem hátrált és bátran ment előre a fenyegetésre is.  Tenyészthető minősítést kapott, de a gazdája az egész kutyával elégedetlen volt.
Itt látható a videó erről a rendezvényről. Meg kell nézni a testvéreit, akik hasonló ösztönkészletből gazdálkodva, de más felkészítéssel szerepeltek ott. Aztán a többi kutyát, akik más tenyésztő munkája nyomán születtek és lettek felvezetve. 

Kb. ennyi kicsit részletesebben, mi a véleményetek Sirocco Zelda munkájáról, témában, ami az írás apropóját adta. 2007. március 10. MRK tenyész szemle, ahol a kutya felvezetésre került. Tulajdonosa vetette fel a témát a fórumon, mintegy lehetőséget adva arra, hogy ezt szakmailag értékeljék mások. Felvezetésében, ez úgy hangzott számomra, hogy ő bezzeg tudja, hogy ez az én tenyésztési hibám, mert nem olyan kutyát tenyésztettem, ami a szolgálat számára és az ő igényeinek, mint verseny, vagy tenyész kutya megfelelne. Neki ez is kevés, mert az ő tenyésztési elképzelése más. Ami nem baj, csak ilyenkor én is gondolkozom és vitatkozom. Próbálom eldönteni, vajon neki van igaza, vagy nekem van igazam. Én gondolkozom és érvelek. Segítségül hívom a szakirodalmat. Ő eladta a kutyát és ADRK munka tenyészetből vásárolt egy másik szukát. Sajna foghiány miatt tenyészkutya nem lehet, így megint nem tudja bizonyítani, hogy ő sokkal különb tenyésztő lenne, mint én. Versenyző még lehet, így remélem hamarosan láthatjuk, ahol kiképzői tudását bemutatja nekünk.
Eltelt két év és egy rendezvényen látottak ugyan ezt a kérdéskört hoza elő. Akkor ezt a kérdést tettem fel magamnak: Ehhez képest, mit is gondoljunk egy kutyáról, ami egy-két-három évesen zajtól, tömegtől stresszes, bizonytalan lesz? Amikor támadás éri vagy bambán néz, vagy menekül. Avagy felkészítés eredményeként, kegyeskedik megfogni a védőkart?! Utána tettem fel ezt a régi írást és őriztem meg. 

Miért most kerül az írás a blogomba? Azért, mert tényleg úgy van, hogy szinte húsz éve, mint az imamalom járok körbe és mondom szinte mindig ugyan azt.
  • Milyen a rottweiler,
  • milyent kell tenyészteni,
  • miért kell olyant tenyészteni,
  • hogyan lehet olyant tenyészteni, 
  • én hogyan képzelem,
  • én hogyan csináltam,
  • én mit tettem ezért,
  • nekem milyen eredményeim vannak.
Aztán nekünk Siroccó kennelben, milyen eredményeink vannak, mert természetesen mindezt nem egyedül csináltam. Ketten- majd négyen, hárman amikor a gyerekek is besegítettek, mert időközben felnőtté váltak. Még mindig nem bukkantunk a nyomára a megoldásnak, de egyre erősebb meggyőződésem, hogy a rossz irányú tenyész szelekció mellett, súlyos hibák vannak a kutyák nevelésében, szocializációjában is. Aztán a kiképzésben és a felkészítésben is.
Hihetetlen számomra, hogy ennyi tudatlan és ártatlan rottweiler tenyésztő van. A többi fajtában meg csak szakemberek, és első osztályú kiképzők, tenyésztők sora, akik dolgoznak eredményesen és sikeresen. Azt csak a régi, rutinos kutyás tudja látja, hogy a többi fajtában is csak látszat eredmények vannak, mert a nagy számok törvénye alapján és az állandóan cserélődő, import állomány miatt mutat jobb képet.
2009. október.

2010. május 21., péntek

Munkakutyaként érkezett a rottweiler,de....


Ez a mese arról szól miként is, kell munkakutyaként tekinteni a rottweilerre. Sokan nem tudják, hogy a rottweiler valóban munkakutyás ajánlására érkezett Magyarországra. A történet így szól. Egy kiképzési nap alakalmával, azt mondta Fehér Gyula, aki az akkori kor elismert kinológusa volt,(világ látott, okos, tájékozott ember), hogy fiúk, nektek rottweiler kellene, az lenne a hozzátok való kutya. Az milyen? Erős, határozott egyéniségű kutya, nagyon jó őrző-védő. NDK-ban láttam, amikor ott jártam a hadseregnél. A fiúk, ezután keresgéltek, kérdezősködtek, de bizony itthon nem volt ilyen kutya! Mozgósították a kutyás ismerősöket, majd Pacsai Vilmosné, Éva néni új-fullandi  tenyésztőn keresztül meg lett a kapocs, Csehszlovákiából két szukát tudtak venni. Azért két szukát, mert nem volt eladó kan akkor.

Nagyon remek munkakutyákká cseperedtek, tényleg kiváló őrző-védő volt mindkettő. Az egyik szuka, még nyomkövetésben is jeleskedett, nagyon tehetséges kutya volt. Mindkét szuka KII. munkavizsgáig  jutott. Kiállításon kitűnő, CAC, Derby győztes címet kaptak. Ám a két barát továbbra se tett le róla, hogy kanuk is legyen, mert az, lett volna az igazi számukra. A mintát egy kiállításon látták meg. Világkiállítás 1971. Budapest.



Nem volt egyszerű dolog, de sikerült egy kant venni NDK-ból, sok nehézség után. Ő nem volt olyan minőségű kutya, mint a világ győztes, de viselkedésben ő is tudta a legendát. Sebaj, majd tenyésztenek maguknak olyan kutyát, indult az elhatározás. 4 év múlva, több sikertelen próbálkozás után, megszületett az első rottweiler alom Magyarországon. Ebből két kiemelkedő képességű és formájú kan született, akik tovább éltették a legendát. Alkon és Arnold। Mindkettő szép és jó! ICH, HCH MK/2 munkavizsgával.




A fajtára felfigyeltek, de bizony nem a munkaképessége miatt, hanem azért, mert jó pénzkeresési lehetőséget láttak benne. Annyira jó őrző-védő volt, hogy magasan lepipálta az akkori őrző-védő kutyákat. Semmi szakértelem nem kellett hozzá, magától tudta a feladatát.
Megindult az import. Az import szónak varázsa van, hiszen a németjuhász fajtában ennek bevált gyakorlata volt már akkor is. Teltek múltak az évek és mivel tényleg nagyon jó kutya volt a ROTTWEILER(még a közepes példánya is) népszerű lett, megismerték, keresték. Többnyire házőrzőnek. Működött a dolog. Viszont egy idő után feltűnt és nyilvánvalóvá vált, hogy az importált kutyák, már nem tudják azt a legendát, amiről a rottweiler szól. Persze a különböző nézetek, már akkor is összecsaptak és ment a harc a tenyésztők között. Sokat hallgattam a vitát, és nem tudtam kinek lehet igaza, mert mindenre volt magyarázat és mindenki fújta a magáét.

Én azt tudtam, hogy az első kutya, akit pici korában neveltem, majd a családunk tagja volt, szeretni való, gyönyörű kutya. Nagyon erős, és nagyon határozott, kemény kutya. Minden szituációban, azonnal és gondolkozás nélkül védett! Ezzel engem sokszor rémületbe ejtett, mert nem tudtam megtartani. Nem is sétáltattam csak ritkán, mert nem szerettem magyarázkodni és bizony zavart, ha néha, számomra váratlanul, ilyen védelmi szituba kerültünk. Azaz megtámadott egy kutyát, vagy embert. Ami pusztán annyit jelentett, hogy ha túl közel jött a kutya pózolt, berzenkedett, rövid időn belül a földön találta magát. Arnold ráfeküdt és csúnyán morgott. Vezényszóra egy pillanat alatt befejezte a küzdelmet, mert Győző nagyon fegyelmezettre nevelte. Csakhogy én nem tudtam határozottan utasítani!


Az utána következő kutyáink már mások voltak, mert addigra egy csomó dolgot megtanultam. Azaz az évek alatt, tapasztalatra tettem szert a kutya irányításában, gondozásában. Volt, hogy növendék, felnőtt kutyát fogadtunk be. Soha eszembe se jutott rettegni, félteni a gyerekeket. A gyerekeknek se! Csak egyszerűen betartottuk a kutyatartás elemi szabályait és figyelembe vettük a kutyát. Az egyéniségét, az igényeit. Nem akartuk átformálni, tudomásul vettük, hogy milyen és úgy viszonyultunk hozzá. A gyerekeink is! A fiam maximálisan elfogadta a kutyázás szabályait, a lányom kevésbé, így ő kétszer kapott figyelmeztetést. Egy-egy oda kapás formájában. Az egyik egy rottweiler volt, a másik egy orosz agár. Soha ez után se félt a kutyától. Annyit viszont megtanult, hogy van egy pont, amikor semmilyen kutya nem tolerálja az ő erőszakosságát, azaz azt, amikor mindenáron „kiképezni” akar. Mert akart. Már amikor nagyobbacska lett. (tíz éves korukig, nem voltak egyedül kutyával, felügyelet nélkül) Volt, hogy két kutyát kormányozott egyszerre, te ide ülj, te menj oda, maradj ott. A kutyák engedelmeskedtek is neki.

Ennek ellenére, nem a gyerekeké volt a kutya és a komoly nevelés és képzés Győzőre, az apjukra várt. Ő járt kutyaiskolába továbbra is, amikor csak lehetőség volt rá. Mivel elkezdtünk tenyészteni, a kiskutyák gondozása, rám várt. Azaz egyre többet vettem részt ebben is. A gyerekek nagyobbak, önállóbbak lettek, jutott idő a kutyázásra. Nagy segítségemre volt Crisztosz kutyánk, aki egy borzasztóan fegyelmezett, hatalmas lelkesedéssel dolgozni akaró kutya volt. Gyorsan és észrevétlenül tanult. Egyszer kellett valamit megmutatni neki és ő tudta és végre is hajtotta a gyakorlatot. Apportot is szerette, de nem volt apport őrült. Maximum négy apport gyakorlatot csinált meg lelkesen és szabályosan. Az ötödik gyakorlatnál, már nem ismerte fel az apportfát. Kiszaladt, elment mellette és látványosan elment hugyozni! Győző, ha rászólt visszahozta, de én nem szóltam rá.

Minek is?

Soha nem szerettem, ha valamit erőszakosan kell megtanítani, vagy végrehajtani. Én szerettem a kutyát, és azt gondoltam, hogy neki is van joga az önálló döntésekhez. Az őrző-védőben még nem mertem megtartani, mert azt gondoltam nem maradnék talpon. Ám ez az idő is eljött, mert Crisztosz egy nagyon jól irányítható kutya volt. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy elkezdtem megtanulni a munkakutyázás csínját-bínját. Nem csak tenni, de érteni is akartam, mi miért történik. Az akkori lehetőségek mindegyikét kihasználtam. Könyv, tanfolyam, etológiai tárgyú ismeretek, beszélgetés gyakorlott kutyásokkal, Munkakutya VB, versenyek. Figyeltem, tanultam, tapasztalatot gyűjtöttem. Amikor rátaláltam arra a módszerre amit, el tudtam fogadni, bele vágtam.

Ez a módszer az operáns tanulás, a jutalmazáson alapuló módszer volt. Akkor még itthon a klasszikus kondicionálás, a rángasd, terrorizáld, üsd, vágd módszer volt az elterjedt. Nekem sehogy se tetsző módszer, amit soha nem akartam követni. Nem fogadtam el, hogy egy kutyát csak így lehet képezni. Pedig a sikeresség záloga akkor is az volt, a versenyzők, mind így csinálták. Kényszeríteni akartak mindenkit, hogy így kutyázzon, mert akkor az volt a szakma! Nem és nem, mondtam én. Biztos lehet másképpen is.

Lám a mi Crisztoszunk, minden kényszer nélkül is milyen jól dolgozik. 

Viszont a nyomkövetése nem volt jó. Fürkészve, légszimattal és szemre keresett. Győzőn kívül senki nem tudott érthető, értelmes eligazítást adni a nyomkövetés tanításához ezért rá támaszkodtam. Aztán megkerestem a szakirodalmat is hozzá, hogy ne csak pletykából tanuljak. Erre később nagy szükségem is volt, mert úgy alakult, hogy elvállaltam egy kutyaiskolás kezdő csoport vezetését. Akkor az volt a szokás. Egy kicsit gyakorlottabb kutyások segítik a kezdőket. Egyfajta szolgáltatással kerestük meg a kutyaiskola fenntartásához szükséges pénzt. Ebből vettünk eszközöket, felszerelést, építettünk házat, fejlesztettünk, csinosítottunk, működtünk. Tettük ezt azért, hogy legyen hely a kutyáink képzésére. Mindezt hétvégén, a szabadidőnkből, társadalmi munkában.

Első kutyám, tehetséges nyomkövető, tehetséges az engedelmes munkában, de nem teljesíti őrző-védőben a magas elvárásokat. Még bizonytalanok voltunk, ezért a tenyésztésben kipróbáltuk. Remek utóda lett kettő, de tenyéssz kutyaként se vált be. Tovább kerestük az igazit. Fiát megtartottuk. Ő már majdnem képviselte, amit szerettünk volna, csak egy apró szépség hibája volt. 64-cm-res marmagassága! Mi a nagy 66-67 cm-es kutyákat szerettük. Szukában, pedig a 60-61 cm. Szóval még Gigi, sem volt az igazi. Egy ilyent, de nagyban szerettünk volna, ezért tovább keresgéltünk. Gigi 11 évet élt velünk, igazán remek kutya volt.

A következő kutya, nagy is volt, szép is volt, remekül dolgozott, de neki a könyöke tört el, ezért nem volt terhelhető. Vizsgázni nem vittem, mert a kutya egészsége mindig fontosabb volt, mint a mindenáron vizsgaszerzés. Munkával nem tehettem, akadályt, palánkot ugrani tilos volt, csalni meg nem akartam. Bármikor megtehettem volna, de soha nem nyúltunk tisztességtelen eszközökhöz. Ez elvi kérdés volt mindig. 

Mindig felvállaltuk, hogy a kutya mit teljesített, és ehhez képest mit produkált. Meg lehetett nézni, ki lehetett próbálni, hiszen mindig az iskolán voltunk és dolgoztunk a kutyáinkkal. Az utódok is ezt tették, hiszen minden vevőnknek ajánlottuk az iskolát. Aki hajlandó volt a mi iskolánkra járni, annak önzetlenül, pluszban is segítettünk. Nagyon sok laikus kutyásból lett rottweileres. Tudták kezelni, irányítani a kutyáikat, kipróbálták az őrző-védőt. Aki akart tovább léphetett, így lettek a kiállításon is eredményes kutyáink, tenyéssz szemlén felvezetett, na meg vizsgával rendelkező kutyáink. Nem mi fogtuk a kutyát, nem az ismertségünk előnyével indultak a kutyáink, így is teljesíteni tudtak. 

Többnyire szakbírónál értékelődtek magasabbra, mert tenyésztő társaink bizony éltek a jó kapcsolatok, ismertség, pozícióból segítünk a kutyánknak trükkel. A munkavizsga sose volt központi kérdés, mert nem az volt a cél, hogy vizsgán bemutatott, fejlesztett képességekkel varázsoljuk el a vevőket. A kiállítási címek hajszolása sem érdekelt minket, a jobb eladhatóság érdekében. Így a HCH cím sem volt tenyésztési cél. Egyszerűen, csak nagyon jó és nagyon szép rottweilereket szerettünk volna tenyészteni. Azaz, a nagyon jót! Ebben maximálisan egyetértettünk, nekem volt fontos, hogy szép is legyen. Győzőnek az volt a mérce, hogy mennyire jó, nekem meg pluszban az is, hogy mennyire szép. Így együtt, ép testben ép lélek. Ezt meg is valósítottuk, tényként ott láthatod a kutyákban, felsorolt eredményekben. (2010.05.21.)

2009. november 22., vasárnap

Kiállítás 2009.11. 21.


Idén a már „megszokott” helyszínen,
de a Klub új vezetősége rendezésében zajlott a 22. Klubgyőztes kiállítás.
Dunakeszin a Radnóti Miklós gimnázium sportcsarnokában, sok –sok rottweileres várt a bírálatokra. 84 nevezett kutya, melyből 71 felvezetésre került.
Fajcsák Zoltán elnök úr megnyitója után elkezdődtek a bírálatok.
A bébi és kölyök osztályos kutyákat Hajas István bíró úr bírálta, Magyarországról. Christian Bernbacher pedig az összes többi osztályt, Ausztriából. Váratlan felkérésre a körön belül követtem az eseményeket, mert ring titkár voltam. Horváth Péter, pedig tolmácsolt. Minden kiállításon izgalommal vágunk bele a munkába, mert kell egy kis idő amíg a ring személyzet összehangolódik, hogy a lehető legjobban segítse a bíró munkáját. Két remek írnokunk is volt, így minden flottul ment.
Az utóbbi években már hagyományosnak számít, hogy a Klub kiállítások mezőnyének nagy részét szerb, horváth, jugoszláv, kutyák teszik ki. Nem volt ez másként itt sem. 14 nevezett fiatal osztályos kanból 12 kutyát vezettek fel, ebből 4 magyar kutya volt. Egyet agresszivitás miatt rögtön ki is zárt a bíró, a fogak és a herék vizsgálatát nem tűrte. Ideges acsargással adta mindenki tudtára, hogy ő ezt a matatást nem szeretné. Disfalifikálva! hangzott határozottan a bírói döntés. Ebben a mezőnyben 7 kitűnő minősítésű kutya lett, a többi nagyon jó. Osztály győztes 7. katalógus számú kutya
Joni Earl Antonius JR 86536 Rw k1 HPJ Fiatal Klubgyőztes
Növendék osztályban nem volt népes mezőny , 6 nevezett kutyából, négyet vezettek fel. Három kitűnő és egy nagyon jó minősítés született. Osztály győztes, 17 start számmal
Borat vom Quercus Wald HR 15008 K1 CAC
Villi Crini Lotos JR86484 K2 R. CAC, 22 startszámmal a második.
A nyílt osztály ismét egy népesebb mezőny volt. 12 nevezett kutya , melyből 10 kutyát vezettek fel. 6 magyar tenyésztésű kutya. Osztály győztes 30 start számmal
Osco vom Hause Edelstein Hr 14834 k1 CAC
Ralph vom Hause Fritz Met. Rott. 8653/06 k2 R.CACMunka osztály kanban három kutya került felvezetésre , egy kitűnő és két nagyon jó minősítés született. kettő magyar kutya , nagyon jó minősítéssel , második és harmadik.
Osztály győztes 34 start számmal
Bronx vom Weizen Tall Hr 15610 k1 CAC Klub győztes HFGY ( Hungária Fajta Győztes) a nap végén.
Győztes osztály kan két magyar tenyésztésű kutya
Yogi vom Daniel Rott Met. Rott k1 CAC
Rott Berger Franko Met. Rott. 8031/05 k2 R.CACFél órás ebédszünet után folytattuk a munkát, a szukák bírálatával.
Fiatal osztály szukában 12 nevezés érkezett, 10 kutyát vezettek fel. 6 magyar tenyésztésű kutya. öt kitűnő és öt nagyon jó minősítés született. 49-es startszámmal osztály győztes
Fibi Gorgar HR 15107 K1 HPJ Fiatal Klubgyőztes
Növendék osztály szukában 10 nevezés és minden nevezett kutyát fel is vezették. 5 kitűnő , öt nagyon jó! Osztály győztes 66. startszámmal
Plamja Crini Lotos Jr 86431 k1 CAC
Ayke od Vadanora Hr 14958 k2 R.CAC második 59 startszámmal.
Nyílt osztályban 10 nevezett kutya , 8 kutyát vezettek fel. Három magyar tenyésztésű. Osztály győztes
Pepsi von der Martinus Met. Rott 9291/07 k1 CAC
Dory od Vadanora HR 14601 K2 R,CACMunka osztályban három nevezés és kettő kutyát vezettek fel.
Bea of Silver Fild KG JR 715612 K1 CAC
HCH Kimba vom Hause Fritz Met. Rott. k2 R.CAC
Győztes osztályba négy kutyát neveztek és hármat vezettek fel. Kettő magyar tenyésztésű. Minden kutya kitűnö minésítésű. Osztály győztes 84.stsz.
Rubi Crni Lotos JR 85864 K1 CAC
Nena von der Martinus MET. Rott. k2. R.CAC
A Klub győztes kiválasztása a kiállítás záróakkordjaként a legvégére került, ezért a tenyész csoport és kutya pár versenyre néhány percig vártuk a nevezéseket.
Egy nevezés érkezett, tenyész csoportra. Tenyész csoport I. minősítést adott a bíró. Részletesen értékelte a kutyákat, elmondta a pozitív tulajdonságaikat, majd értékelte a felvezetett kutyák egységességét így döntött az I. minősítés mellett. ( laikus szemlélődőben felmerülhet, hogy egyből egy, nem nagy szám, de ez nem erről szól!!!! Erről majd később ejtünk néhány szót. Máshol, más írásban).
Klub győztes és Hungária Fajta győztes választás hangulatát, majd a képek adják vissza. Arról hosszasan írni nem érdemes. A csupa szép, és osztálynyertes kutyából kell kiválasztani, a legszebbet, aki a legméltóbbképpen képviseli a fajtát.
34 startszámú kutya a munka osztály győztes kanja, lett a kiválasztott.
Fajcsák Zoltán elnök úr zárszavával, a serlegek, bírálati lapok kiosztásával végett ért a kiállítás.



2009. november 14., szombat

Bírói értékelés kapcsán

A bírói értékelésekben sokszor elhangzik ez a mondat : A kutya nincs kellően kiképezve.
– ami bennem erős tiltakozást vált ki, minden alkalommal.

A kutyában születetten ott kell lenni a védőösztönnek ami jelenti, önmaga és a gazdája védelmét, képességét a kutyának a bajban segíteni. A harci ösztön , megfelelő küzdőszellemet jelent.
Ma már úgy mondjuk, hogy az elégséges agresszió kell , nem elég a tiszta zsákmányosság.
Amit a kutyák nagy része munkában bemutatott ezen a tenyészszemlén, az nem kiképzési elégtelenség!
A kutya ösztönös adottságai nem megfelelőek. Nem mutatja azt a vézen képet, amit a jó őrző-védő képességű rottweilertől elvárhatunk.
Az, hogy nem gyáva és nem mutat félelmet, még nem jelenti azt, hogy valódi őrző-védő munkát képes lenne ellátni, de akárcsak bemutatni egy teljes gyakorlatsort!

A labradorok, vadászkutyák, nem őrző-védő fajták sem félnek, akár az IPO ő-v ágazatát, teljes gyakorlatsorát  is képesek megtanulni . Felkészítés eredményeként, tisztán zsákmányszerző ösztönre alapozva.  Bár nekik a fogaik használata erős szorításra, tilos! Hiszen erre folyt a tenyész szelekció, lásd: puha szájúság. Az emberrel harcolni tilos! Megharapni egy embert tilos! 
A rottweiler szelekciója, EZZEL SZEMBEN a bátorság , magabiztosság, kiegyensúlyozottság mellett, kifejezett őrző-védő képességek megőrzéséért folyt. Tenyésztési célja, családi , sport, kísérő, munka és szolgálati kutya!Legendás keménysége, magas harci ösztöne kiemelte az őrző-védő fajták sorából.
Tenyésztési célja, családi , sport, kísérő, munka és szolgálati kutya!Legendás keménysége, magas harci ösztöne kiemelte az őrző-védő fajták sorából।" Ztp videókat nézve ez már a múlt, vezető kennelek interpretálásában. 

Talán a kutyák , sok-sok gyakorlással, felkészítéssel, be tudnak mutatni valamit, amit bármilyen kutya, aki képes a fogai használatára. Azaz kellően magas zsákmányszerző ösztönnel rendelkezik, kicsit élénkebb temperamentummal , legalább önmagáért helyt akar állni, az őt ért támadásra, fenyegetésre, legalább előre megy.

DE ettől még nem lesz jó rottweiler, akit a tenyésztés számára, mint elegendőt , sőt , mint kiemelt tenyészállatot elfogadni kéne! 
A bírálati lapon, táblázatban felsorolt kívánatos és elegendő tulajdonságok egyikét sem üti meg. Jellemzésükre, értékelésükre ez a séma nem jó. Így bármelyiket is kipipálni hiba!!!!!!!!

A mai napon ezek a kutyák nem tudták bemutatni azt, ami viselkedésében  legendás rottweiler, vagy , mint őrző-védő kutya " lenne.
Törődhetünk a gazdi lelkével, mert messziről jött, meg miért mi legyünk a rosszak!? DE!
Az igazságot nem leírni szakmai hiba!

A mai bírálati szemlélet és szabályzat szerint, Ezek a kutyák NEM MEGFELELŐ ÖMT értékeléssel zárták volna a munkát! Nem értékes a tenyésztés számára ! 
Mit is ír erről a szabályzat?
17.A mutatott viselkedés értékelése
Értékelési kritériumok:
a,Ösztönös adottságok Ö
b, Magabiztosság M
c, terhelhetőség T
A kifejezett ÖMT jellemzői:
1. A fizikai erő érzete(izomerő)
2. Pszichikai erő
a, belső magabiztosság
b, érvényesülési ösztön(dominancia)
c, keménység
Az ÖMT értékelése függ a kutya ösztönös adottságaitól, a terhelhetőségétől, valamint a vezethetőségétől is.
„a”, kifejezett k
Magabiztosság, átütő, céltudatos és magabiztos megragadás és tartás ,semmi negatív reakció a botütéseknél, szoros figyelmes őrzés az állásnál és őrzési fázisoknál. Az előbbi kritériumoktól való kisebb eltérések mellett még adható k ÖMT
„b”, Meglévő m
Korlátozott magabiztosság, céltudatosság a fogási helyzetekben és a botra való reagálásban csak úgy, mint az őrzési fázisokban. Az ágazat minősítése csak jó lehet.
c, Nem megfelelő nm
Hiányos magabiztosság, komoly hiányosságok a keménység vonatkozásában és érdektelenség a segéd iránt. Ha a kutya azelőtt hagyja el a segédet, hogy a tb engedélyezte a belépést a kutyához=megszakítás.
Ha nem megfelelő ÖMT értékelést kap a kutya, nem lehet eredményes az őrző-védő ágazata.
18.Értékelés 100-96 kitűnő , 95-90 nagyon jó, 89-80 jó, 79-70 megfelelő, 69-o hiányos
a, Általános szabályok
A C ágazat megfelelő (70-79pont ) minősítéssel eredményes .Viszont a következő magasabb vizsgaszinten való elinduláshoz a minimum jó minősítés(80 ponttól) szükséges. Egyes fajták tenyésztési szabályzata csak azt a teljesítményvizsgát veszi tenyésztési szempontból figyelembe , amelyik úgy eredményes, hogy a C ágazat minimális pontszáma 80 pont.
Az elért pontszámot a bíró azonnal közölje. Az értékelés megkezdése előtt a bíró jelzésére –valamennyi vizsgafokozatban. a kutyát a kutyavezető vegye pórázra. Az értékelés elhangzását követően a kutyavezető a pórázon vezetett kutyájával elhagyja a vizsga helyszínét. A kutya ez alatt is mutassa, hogy jól vezethető.
Az egyes gyakorlatokról osztályzatszerűen(minősítéssel) beszéljen a bíró. A pontlevonásokat nem kell ismertetni.
b:)A legfontosabb ítéletet befolyásoló tényezők
A C ágazat megítélését befolyásoló legfontosabb tényezők:
Kiegyensúlyozott ösztönös adottságok
Erős, stabil idegrendszer
Magabiztosság
Terhelhetőség
Természetes, kontrolált agresszió viselkedés
Vezethetőség
A segéd testi és lelki állapota
c:) Fogásviszonyok
Lehetséges fogásváltozatok:
Energikus(erős) teli(mély) és nyugodt fogás
Nem teljesen mély, de energikus és nyugodt fogás
Nem mély foghegyes fogás
Ideges nyugtalan fogás
Fogásváltások
Puha és kevéssé energikus fogás
ÉS ÍGY TOVÁBB
forrás: Bírálati irányelvek a MEOE Őrző-védő teljesítménybírói részére 2007-től.

Sikeres munkák is csak "meglévő"  ÖMT értékelést érnek. Nem részletezném a fogásviszonyokat, de azok is vegyes látványt nyújtanak. ADRK régi 4 katagóriája, nem illik rájuk sem.

Így nagyon magas, meg nagy harci ösztönről, terhelhetőségről beszélni is hiba. Azt a képzetet kelti a laikus tulajdonosban és tenyésztőben, hogy neki egy nagyon bombázó rottweilere van. Pedig, csak az aznap, vagy a szem előtt lévő állomány egészéhez képest, mutat jobb teljesítményt. Egy rész gyakorlatban!

Az ADRK formanyomtatványa egy teljes munkát értékel, pórázon vezetés, szabadon követés, palánk mögül támadás elhárítás, eresztés, őrzés, bátorságpróba, terheléssel, bot ütéssel, eresztéssel, őrzéssel.
Ma már ők is a fent idézett bírói irányelvek szerint,értékelnek, a teljes IPO 1őrző-védő anyagát
mutatják be. Gyakorlatonként: megfelelő, jó, nagyon jó, kitűnő minősítésekkel.

Ha már nem sikerült őket utolérni, ne ragaszkodjunk a húsz évvel ez előtti követelmény értékelési sémájához.


Miért fontos ez?

A tovább lépés, a jobb munkaképességű állományért lenne fontos. A sopánkodás helyett, tenni kellene ez ellen! Tanulni, mitől lesz jobb egy őrző-védő munka, nem csak a „túlélésre „ játszani egy-egy tenyész szemlén!
A „visszarendelve” értékelés, az ADRK –nál, nem egy olyan menekülő útvonal, mint azt itthon használják!

A csepeli tenyész szemlén felvezettek több olyan kutyát, amelyik kitartó munkával és 1-2 éves tréninggel tudta ezt a munkát bemutatni! Ennyi idő alatt , „jobb helyeken” Hármas szintű vizsgára fel lehet készíteni a kutyát.

Persze így is nagyon cuki, meg aranyos, meg édes, meg nagyon szép is a rottweiler, csak kedves tenyésztők ne ígérjék azt, hogy kiváló őrző-védő képességű kutyákká cseperednek, az utódaik.
Számtalan területen helyt tudnak állni, segítő, terápiás, nyomkövető, csak éppen az őrző-védő szolgálatban és sportban nem.

2009. október 24., szombat

Tenyésztők egymás között

Ha valaki arra a csúfságra adná a fejét , hogy valamely haszon vagy dísz, netán hobbi állat tenyésztésébe fog, nem árt ha legalább a szakma alapfogalmaival tisztában van.
Az első és legfontosabb, hogy az ember először is saját maga előtt tisztázza, hogy mit és mi célból szeretne megpróbálni tenyészteni.

Azért írtam, hogy megpróbálni, mert a tenyésztés nagy nemes gondolatok és cselekedetek összessége. Attól, hogy elkezdünk állatokat szaporítani még automatikusan nem leszünk tenyésztők.

A történetnek úgy kellene kezdődni, hogy amikor eldöntöttük, hogy mit és mi célból, feltétlenül szükségszerű némi elméleti és gyakorlati tanulás lehetőleg olyanoktól akik már tettleg bizonyították, hogy van némi affinitásuk az adott tárgyhoz. Mikor ezen túljutottunk , vagyis döntöttünk, tanultunk elméletben, gyakorlatban, kezdenénk a nagy mű alapozását. Döntenünk kell, hogy melyik utat választjuk, vásárolunk kölyök, ill. növendék állatokat, tiszta, nemes vérvonalból, és megpróbálunk velük eljutni a tenyészállat minősítésig, vagy veszünk kész felnőtt, tenyészállatokat és úgy indulunk neki a dolognak. Mindkét út elfogadható.

Az azonban ebben a témában elfogadhatatlan, ami nálunk egyre inkább mindennapi gyakorlat kezd lenni, hogy 7-8 hetes állatokat vásárolnak tenyésztésből kizárt, ennek ellenére szaporított jószágokból, és ezekből az olcsó genetikai hulladékokból megpróbálnak mindenáron tenyész egyedeket fabrikálni. Ez a megoldás annál is inkább galádság az adott fajjal szemben, mivel az ember által tenyésztett állatok a természetes szelekció híján egyébként is hajlamosak az elkorcsosodásra. El kell képzelni mi van akkor, ha erre még néhány, vagy akár nem néhány, ostoba és vagy/ és kapzsi öko kalandor belerondít. Azt, hogy ezt miképp lehetne kiküszöbölni hazánkban, azt nem tudom.

Illetve tudom, mert jó néhány európai és tengerentúli országban megoldották a számukra kedves, vagy valamilyen oknál fogva tisztelt állatfajok esetében. Volna erre példa, de hát azok más országok, más emberekkel. Ugyanazt lemásolni egy eligénytelenedett országban nagyon nehéz lenne. A minap hallottam egy teljesen ide illő idézetet.

„ Nem való a szamárnak a fácán sült, ha erőszakkal belé tömöd biztos megárt neki”

Ugye-ugye, milyen egyszerű mondat, és mégis mily beszédes,aktuális, pedig 100 éve született. Végezetül egy gondolat, ha ezek után valaki mégis a szó nemesebbik értelmezése szerint tenyésztésre adná a fejét. Amikor valamely állat tenyésztésére szánod rá magad egy kicsit istent játszol, teremtesz és elpusztítasz. Mindehhez óriási elkötelezettség és tudás kell.

„ Mert tudatlanul teremteni, legalább akkora bűn, mint ostobán pusztítani” „Mert ne fogjon a húrok pengetésébe akinek pengetője nincsen!”

Krausz Győző 2009. október

2009. október 12., hétfő

Megismerkedésünk története Wolfgang Gaa-val

Egy kérdés kapcsán jutott eszembe a következő történet. 

1989-ben gondoltam egyet és írtam / tolmács segítségével/ az ADRK kiképzési főfelügyelőjének egy levelet, mint a Rottweiler klub elnöke kértem a segítségét. Röviden: szeretnénk tanulni, a kiképzés terén fejlődni egy hétvégi tanfolyam keretében. 

Megszerveztem a tanfolyamot, a Pestlőrinci kutyakiképző iskola, Oláh Béla bácsi segítségével úgy, hogy volt egy általános minden fajtás tanfolyam, és ehhez csatlakozott a speciálisan rottweilerekről szóló képzés német előadóval, az egyhetes tanfolyam végén. Izgalommal készültünk a találkozásra, Szolnoki Béla volt a tolmács így a társalgás is könnyen ment. Az előadónk Wolfgang Gaa volt. Az első, bemutatkozó találkozásnál Wolfgang nagyon ismerős volt. Rá is kérdeztem, hogy Őt láttam-e, tavaly az ADRK Klubkiállításon több kutyát felvezetni? Igen, ő és a felesége Coni, a Grüntenblick kennel tulajdonosai! - válaszolta. Hűha! Szemből jobbról a második Wolfgang Gaa Bea von der Teufelsbrücke-vel.

Alábbi képen 1988-ban ADRK Klub győztes kan Gary vom Grüntenblick! 
Nekünk, nagyon-nagyon tetsző kutya volt.

Picit későbbi történet, hogy Gary von Grüntenblick Német Mesterbajnokságon elért 13. helyezését egy ADRK Klub újságban felfedeztem. Akkor érlelődött meg bennem a gondolat, hogy én ilyen rottweilert szeretnék tenyészteni. Aki szép is, de legalább olyan jó is, hogy versenyen is helyt áll. 

Egy évvel később videón is megnézhettem az őrző-védő munkáját. 20 évvel később, konvertálni, szerkeszteni, interneten közzé tenni is megtanultam a róla készült videó felvételeket. 

Vissza a történethez. 

Wolfgang elmondta, hogy náluk inkább a felesége a küllemes ő maga inkább munkakutyázik, ehhez ért jobban és ezt is szereti. Kemptenben kutyaiskolát vezet, több kutyával versenyzett, teljesítménybíró, most az ADRK kiképzési főfelügyelője. Magyarországon még nem járt, de örömmel jött. Nemrég Kanadában is tartott tanfolyamot. Szerencsés, hogy éppen a Balatonnál nyaral a barátja, és a tőlük származó kutya is vele van. Hívta, jöjjön Budapestre, így segítsége lesz a tanfolyam alatt. A barát Martin Winkler, a kutya Muck von Grüntenblick és 17 hónapos! Továbbá vele jött Karl, az Ő mestere, Neki otthon Óriás-schnauzere van, de együtt kutyáznak ma is. 

Nagyon örültünk.

Láttunk számtalan apró trükköt, amit azóta is alkalmazunk, használunk. Nagyon hasznos hétvége volt. Barátként váltunk el. Wolfgangtól búcsúzóul meghívást kaptunk, látogassuk meg, szeptemberben Kempten-ben munkaverseny lesz. A rottweilerek ezen a versenyen az ADRK Mesterbajnokságán való indulás jogáért küzdenek. Ő Kemptentől 4o km-re lakik, vendégül is lát minket. Az ADRK mesterbajnokságán 40 kutya indulhat, így tartományonként selejtező versenyeket tartanak és az első öt kutya nyeri el a részvétel jogát.

Nem szerettem volna követni az addigi gyakorlatot, hogy minden lehetőséget az elnök nyúl le, nem lett volna etikus, ezért ezzel a lehetőséggel Metzker Gábor és felesége Zsuzsa élt, de unszolásra Győző is velük ment. Volt bennük egy kis félsz, hogy Wolfgang vajon komolyan gondolta e a meghívást, és mit szól a család, ha csak úgy beállítanak, de munkaverseny rottweilereknek? Ezt nem lehet kihagyni! 

800 km autóút után hihetetlenül barátságos fogadtatás. Szinte azonnal a kutyaiskolára mentek. Ámulás-bámulás a kutyaiskolán, a környezet, a verseny, szóval minden. Wolfgangéknak akkor 5-6 kutyájuk volt, az első számú kedvenc Noris, aki tíz hónapos. Győző mondta is Wolfgangnak, hogy azt az egyet haza is hozná! Na azt már nem, mondta a család. Jó akkor majd egyszer fedeztetünk vele, egyezett bele. Ám, ha lesz szukánk hozzá és Noris teljesíti a tenyésztéshez szükséges feltételeket, a fedeztetés nem marad el! Milyen feltételeket kellettek ehhez? Dysplázia szűrés, munkavizsga, kiállítási eredmények, Ztp- azaz tenyész engedély.-mondta Wolfgang.

Na, persze ezek nem az itthon szokásos feltételek voltak, hanem az ottani szabályok, amit mindenkinek kötelező betartani! Teltek múltak az évek, történt egy és más 1992-ben fedeztettünk Noris von Grüntenblick-el. Csakhogy ez egy következő történet.(2009. 10. 12. )

2009. július 27., hétfő

A PAWS Munkakutya Értékelés ©



The PAWS Working Dog Evaluation
A PAWS Munkakutya Értékelés ©
(Fordítás)
Éveken át használtam a Puppy Aptitude Test (P.A.T) (Kölyökkutya hozzáállási tesztet), amit Jack és Wendy Volhard fejlesztett ki, hogy értékeljem a kölyköket. Mivel versenyeztem Engedelmességi és Agilityban is, ez a teszt lehetőséget adott, hogy meglássam a kölykök jövőbeni személyiségét. De ahogy elkezdtem érdeklődni más tevékenységek iránt is, fokozatosan hozzáadtam a teszthez olyan dolgokat mint "birtoklás" és "vadász" drive. (Drive = Drájv, nem tudom mi a legjobb magyar megfelelője. Ford.) Végül rájöttem, hogy ha leírom és tényleg elemzem hogy mi alapján döntöttem.

Ennek eredménye lett a PAWS Munkakutya Értékelés ©, ami a következőket jelenti: Possessiveness (Birtoklási vágy), Attention (Figyelem), Willingness (Hajlandóság) és Strenght (Erő). Használtam volna Drive-ot az Erő helyett, de úgy a rövidítés semmit nem jelentett (paws - mancsok).

Amíg a P.A.T. az ideális házi kedvenc temperamentumának a megállapítására szolgál, addig a PAWS arra lett kifejlesztve, hogy azonosítsa és értékelje a jó munkakutya összetevőit és temperamentumát - olyan kutyákét, akiket arra választanak, hogy rendőrkutyaként, szag azonosítóként, keresésre, francia körre, schutzhundra, agilityre és hasonlókra képezzenek ki.

Miért Birtoklás, Figyelem, Hajlandóság és Erő?

Az összes előbb felsorolt területen felhasználjuk a kutya birtoklási vágyat és drive-át a kiképzésben, és hogy végül a választott területen a kutya komolyon dolgozzon. De a figyelem és a hajlandóság a vezető felé, annak hiányában a legerősebb drive-val és birtoklási vággyal rendelkező kutya is használhatatlan.

A teszt hét területre van osztva és sokkal rugalmasabb a kutya korát tekintve, mint a P.A.T. Én továbbra is használom a P.A.T. tesztet mint az első szűrést és a kölyköknek.  Amelyek ott megfelelnek, tovább lépnek a PAWS tesztre.

A számos értékelés helyett a minősítés: "Nagyszerű", "OK" (Megfelelő) és "Középszerű". Attól függően, hogy milyen munkára választom a kölyköt, úgy némely része a tesztnek fontosabb a többinél.

1. Prey Drive - Üldözési szenvedély

A kölyök korának megfelelő játékkal, a tesztelő magára vonja a figyelmét, majd eldobja a játékot rövid távolságra (Figyelem: fiatal kölyköknél el kell gurítani.)

Nagyszerű: A kölyök odafut a játékhoz, azonnal felkapja, esetleg megrázza, hogy "megölje".
OK A kölyök odafut a játékhoz, megnézi/szagolja. Többszöri ismétlés után esetleg
felveszi.
Középszerű A kölyök nem fut a játék után, és nem mutat érdeklődést.


2. Retrieve - Apportírozás
Miután a kölyök megszerzi a játékot, a tesztelő biztatja a kölyköt, hogy visszahozza a játékot azáltal, hogy hátrafelé kocog és hívja a kölyköt.

Nagyszerű: A kölyök azonnal visszahozza a játékot és kiköpi, hogy tovább játszanak vele.
OK: Visszahozza a játékot, de nem adja oda.
OK: Visszahozza, de elfut az érintési távolságból, akarja, hogy üldözzék.
Középszerű: Nem hozza vissza

3. Hunt Drive (Persistence) - Vadász szenvedély (Kitartás)

A tesztelő elrejti a játékot a talpa alá, vagy a kezében (épp hogy csak látszódjon). És biztatja a kölyköt, hogy megtalálja.

Nagyszerű: A kölyök kapar, rágcsál és nyüszít a játékért.
OK: A kölyök orral bököd és mancsát használja a játékért
Középszerű: A kölyök félerővel, vagy egyáltalán nem próbálkozik.

4. Tug - Huzavona

Egy törölköző vagy rongy darabot huzigál a tesztelő és megengedi, hogy a kölyök megragadja.


Nagyszerű: A kölyök azonnal megragadja és erőteljesen rángatja.
OK: Megragadja ugyan többszörös biztatás után, de hamar el is engedi
Középszerű: Csak többszörös próbálkozás után ragadja meg, de nem tartja meg.

5. Possessiveness - Birtoklási vágy

A tesztelő elengedi a rongy végét, amikor az a kölyök szájában van.

Nagyszerű: A kölyök megrázza a játékot, hogy "megölje", majd megpróbálja a tesztelőt újból
játékra bírni.
Nagyszerű: A kölyök megrázza a játékot, hogy "megölje", majd elfut vele.
OK: A kölyök elfut a játékkal, majd hamarosan elejti.
Középszerű: A kölyök azonnal elengedi a játékot.

6. Recall - Bejövetel (Behívás)

Follow - Követés (3 hónapos vagy annál fiatalabb kölyköknél). A tesztelő hívja a kölyköt és hátrafelé kocog, míg gyengéden tapsikol.
Recall - Bejövetel (3 hónaposnál idősebb kölyköknél). Egy segítő visszatartja a kölyköt, míg a tesztelő hátrafelé kocog és egyszer hívja a kölyköt a nevén.

Nagyszerű: A kölyök odafut a tesztelőhöz, odaüti a vállat a lábához, vagy felugrik.
Nagyszerű: A kölyök odafut a tesztelőhöz és próbál figyelmet/törődést kapni.
OK: A kölyök odakocog a tesztelőhöz, orrával bököd vagy próbál figyelmet kapni.
Középszerű: Odakocog a tesztelőhöz, majd elmegy vagy egyáltalán nem megy oda hozzá.

7. Attention - Figyelem

A kölyök korának megfelelő játékkal a tesztelő megragadja a kölyök figyelmét, majd a játékot felemeli az arc magasságába. Spórolva használja a játékot, hogy megtartsa a szem/arc kontaktust a kölyökkel 30 másodpercig.

Nagyszerű: A kölyök hajlandóan néz a tesztelő arcába és a játékra az egész időtartam alatt.
Forgatja a fejét ahogy hallgat és figyel.
Nagyszerű: A kölyök figyeli a tesztelőt az egész időtartam alatt, rövid időre elnéz, ha a háttérben
valami figyelemelvonó történik.

OK: Figyeli a tesztelőt, de annak néhányszor újra magára kell vonnia a figyelmét.
Középszerű: Könnyen elterelődik a figyelme, vagy nem hajlandó a tesztelő arcába nézni.

An Application - Egy alkalmazás

Egy 20 hónapos Belga Malinois-t teszteltünk mint lehetséges schutzhund, kábítószeres és kereső kutya. Ez a kutya nagyon jól szocializált volt az emberekkel, jól kijött kutyákkal és nem volt  zaj érzékeny.
Egy vízi kong játékot választottam (ami kötélen van) a teszthez.

Az üldözési szenvedélye nagyon intenzív volt és kézhez hozta a játékot nagyon kevés biztatással - valósággal odadobta nekem a játékot, hogy újra dobjam. Mikor elrejtettem a kongot, akkor ásott, kapart, rágott és nyöszörgött a játékért.
Mivel kábítószerre és keresésre is értékeltük, még egy lépéssel tovább mentem és elrejtettem a játékot a magas fűben, hogy tovább értékeljem a vadász szenvedélyét. Ez a kutya gyorsan és alaposan dolgozott, megtalálta a kongot és ráugrott, majd odahozta nekem.
Játszottunk huzavonát és erős birtoklási vággyal rángatott, de nem volt agresszív.  Mikor elengedtem a játékot, megrázta, majd odadobta nekem további játékért.
Mivel ő már egy fiatal felnőtt volt, egy segítő visszatartotta a kutyát míg én elsétáltam kb. 75 méterre. Egyszer hívtam a nevén és ez a kutya teljes sebességgel futott hozzám és mindkét első mancsával a gyomromon érkezett.
Utolsó tesztként magamra vontam figyelmét és halkan és gyengéden beszéltem hozzá 30 másodpercig. A kutya le nem vette a szemét rólam és forgatta a fejét ahogy beszéltem hozzá.

Az én véleményem szerint ez a kutya tökéletesen megfelel a neki szánt munkának. Erős üldözési és birtoklási vágyat mutatott, egyből jött és figyelt - megvolt benne az összes összetevő egy nagyszerű schutzhund kutyának. (bármelyik területre - nyomkövetés, keresés, szag azonosítás). Összességében az összes teszten magas eredményt ért el. A megfelelő vezetővel ez a kutya nagyszerű tud lenni majdnem mindenben. Másik szemszögből viszont ez egy nagyon intenzív fizikai magas drive-ú kutya. Valakinek a lakásában, házi kedvencként egy borzasztó terror lenne.

Vajon jó versenyző lenne ez a kutya a fegyelmező versenyen vagy agilityben? Talán, de valószínűleg nem. Ahhoz egy nagy tudású és nagyon tehetséges vezetőre lenne szükség. 

Mindenki, akinek volt már egy alacsony drive-ú kutyája akar magas drive-ot a következő kutyában, aztán amikor megkapja. Ez a kutya a gyorsasága és a fizikaisága miatt pontokat veszítene fegyelmező és agility versenyen (pl. hozzáérés behíváskor, kihagyásért az érintési zónáknál).

Ez egy fontos feltétel ebben az esetben, mint lehetséges schutzhund, kábítószeres és kereső kutya? Egyáltalán nem. Az említett célra ez a kutya tökéletes volt a vezetőnek.
Fordítás: Kiss Erika
forrás: ( volt)
http://www.pumiklub.eu/hppmk-arch/klubinfo/info-2000-2/klubinfo-fo-2.htm

2009. 07.  27.

2009. július 26., vasárnap

Rottweiler fajtaismertető




Egyszer régen valaki aki kacérkodott egy Rottweiler kölyök hazavitelének gondolatával megkérdezte, hogy melyikhez lehetne hasonlítani az egyéb fajták közül a rottweilert? 
Akkor azt találtam neki mondani, anélkül, hogy hosszasan törtem volna a fejem, hogy egy jó rottweilert csak egy másik jó rottweilerhez lehet hasonlítani. Ez az emberke a kétkedők tipikus arckifejezésével adta tudomásomra, hogy egészen picinykét túlzásnak véli, amit mondtam. 

Ma már ő is tudja, hogy ez így van! 

Persze nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy amiről én beszélek rottweiler címszó alatt az a régi klasszikus alkatú és idegrendszerű, szilárd egészségű és jellemű eb. Tehát, mint mondtam, ez az eset régen esett, azóta volt bőven időm elgondolkodni, hogy ha valakinek tényleg szeretném kifejteni az én kedvenc fajtám és más kategóriába sorolt ebek közötti különbséget, mit is kéne mondanom. 

Rájöttem, hogy ahelyett, hogy olyan dolgokat kezdenék el magyarázni amiről embereknek fogalma sincs, megpróbálom emberi léptékűvé silányítani a mondanivalómat, mert ugye ha valaki azt sem érti meg, hogy két ember között mi a különbség akkor annak magyarázhatok az állatvilágról. 

Kezdjük talán azzal, hogy a rottweiler munkakutya, de nem bányász, nem földműves és nem szalagmunkás. Nem az a típus aki naponta ezerszer meghúz négy csavart egy komplikált szerkezetben anélkül, hogy megakarná érteni, hogy miért jó ha meghúzza azt a négy csavart, isten bocsá’ talán még azt is kipróbálná, hogy mi van akkor, ha nem húzza meg eléggé, vagy semennyire sem. 
Amennyiben repülős hasonlattal akarnék élni akkor, azt kell mondanom, hogy egy repülőn előbb lenne másodpilóta, mint robotpilóta. Vagy például, ha kártyázna akkor ultit játszana nem Black-jack-ot. 

Hát ennyit röviden arról, ha a rottweilert emberi léptékkel szeretnénk megismertetni. Mondjuk ki, a rottweiler nem egyszerűen egy kutya, ő egy igazi jó barát, okos bátor, és gazdáért bármire képes. Szeret engedelmeskedni, de nem bárkinek, szeret dolgozni, ha látja értelmét, imádja a harci játékokat, de még jobban az igazi, vagy legalábbis számára igazinak tűnő harcot. Hát valami ilyesmi az a rottweiler, amit mi szeretünk.(Krausz Győző) 

Megismerkedésünk a fajtával, nagyon régi történet.

Ma már úgy mondják kutyás berkekben, hogy a fajta honosítói voltunk, akik az első példányokat Magyarországra hozták, Süli Attila és Krausz Győző. Munkakutyás és tenyésztő ajánlásával, segítségével érkezett az első két szuka rottweiler, még 1970-ben.

Hosszú, sok örömet adó út vette kezdetét, ami nem mindig volt sikertörténet. Hiszen a tenyésztésben nem csak sikerek, de buktatók is vannak. Bizony meg kell tanulni a mesterséget, hosszú évek munkájával tenyész állományt kell felnevelni. Az első lépések, hogy veszünk egy kant és egy szukát, még nem tenyésztés. Tenyésztéssé akkor válik, ha a fajtát jól ismerve, meghatározott céllal, de akár egyéni elképzeléssel vágunk bele és kitartóan folytatjuk több éven, és több kutyás generáción át.

Az elképzelés helyességét, munkánkat, tenyészetünk nevével fémjelzett kutyáink igazolják vissza.

Jelenthet ez nagyon sok elégedett gazdit, de jelenthet konkrét címeket minősítéseket, amit kutyáink elértek kiállításon, munkavizsgákon. Nem egy két kiemelkedő példány, hangzatos reklámfogásként, oldalas listákon felsorolva a győztességeket. Sokkal inkább jelenti, hogy számon tartjuk, megmutathatjuk, a mindenkori alom összes kutyáját, akik egészségesek, jól neveltek, hordozzák a fajtajegyeket, szépek.

Szeretnénk egy rottweilert!

Első lépés ismerkedés a fajtával, a fajtát tartó, majd a fajtát tenyésztő rottweiler barátokkal. Komoly megfontolt döntés után, a kutyavásárlás mellett döntünk. Na de ezen belül milyen nemű? Mekkora? Milyen temperamentumú? Van-e esetleg távoli cél vele? Területőrzés, személyőrzés, vagy mindkettő, esetleg kiállítás, sportkutyázás, (őrző-védő), agility, ring sport stb, netán továbbtenyésztés? 

Minden kérdésre több százszor válaszoltunk már, de most ismét megpróbáljuk.

Megfigyeléseink szerint a családok férfi tagjai hajlamosak körömszakadtáig ragaszkodni a kan kutyához, kivéve, ha már eleve a tenyésztési szándék vezeti őket. Mindig mindenkinek el szoktuk mondani a kan kutya előnyeit. Például: nagy, erős, impozáns, általában az életének már korai szakaszában kezdi őrizni a javakat, hamarabb, mint a szuka. Mihelyt a serdülőkorba ér - amit a lábemeléses vizeléssel való területjelölés árul el -, már készen áll a terület őrzésére: ugat, jelez az idegen közeledtére. Viszont éppen a jelölések tönkre is tehetik a díszkertet. A kan hajlamos a dominancia fitogtatására, sok és határozott foglalkozást igényel. kezdő kutyásnak, kisgyerek, vagy korlátozott fizikai lehetőségekkel rendelkező idős emberek mellé nem javasoljuk. Bár felnőttkori ivartalanítással sokat javíthatunk ezen hátrányokon.

A szuka kisebb, finomabb felépítésű, hajlékonyabb, kedvesebb, és sokkal inkább kertbarát. Nem tör dominanciára, toleránsabb a gyerekekkel és öregekkel. Bár őrzőhajlama legalább olyan intenzív, mint a kanoké, az jóval később, úgy másfél éves korában kezd komolyabban kialakulni (ez általában a harmadik tüzelés utáni időszak).

Fontos, hogy leszögezzük: sem aluljáróból, sem piacról, sem a kiállítások parkolójából nem szabad kutyát venni. Mindig az lebegjen a szemünk előtt, hogy jó esetben a rottweilerünk 10-12 évig velünk él majd. Nem mindegy, hogy ezen időszak nagy része örömben, vidámságban, vagy bánatban, bosszúságban telik el!

Kiskutyát csak megbízható tenyésztőtől vegyünk. 

Ne sajnáljuk az időt, és látogassunk meg legalább ötöt-tízet. Figyeljük meg, milyen körülmények között tartják a kutyáikat: kertben vagy lakásban, a családban, vagy a családtól elszigetelten? Milyen kapcsolatban van velük, mit tud mesélni róluk, jellemükről, viselkedésükről, temperamentumukról? A beszélgetésből az is kiderül, hogy hány éve tenyészt, hány saját tenyésztésű kutyája van, netán több generációnyi saját tenyésztésű kutya él az udvarában. Bizonyára elmondja azt is, hogy milyen fő célok vezérlik: kiállítás, sport, családi kutya, esetleg szolgálatra alkalmas kutyák tenyésztése az, amire törekszik.
Amennyiben a tenyésztő számunkra kedvező dolgokat mesél, érdemes tovább kutakodnunk. 

Következzék itt néhány figyelemre méltó dolog a tenyészet megítéléséhez! 

Fontos, hogy hány tenyésztésbe vont kutyát látunk a kertben. A kutyagyárakat kerüljük! Az sem baj, ha nincs 10-15 eladatlan növendék kutya, hacsak nem áll komoly személyzet a tenyésztő rendelkezésére. Lehetőleg ne legyen minden eladó! Ne legyenek rendelésre levágott farkú kutyák. Ilyenkor inkább piacra termelésre kell gyanakodnunk, mintsem a rottweiler fajtanemesítő tenyésztésére. 

Kérjük meg a tenyésztőt, hogy egyenként vegye ki a kennelekből a tenyészállatokat, hogy lássuk a gazdi és a kutyaviszonyát, megállapíthassuk, hogy a kutyaminden helyzetben kiegyensúlyozottan viselkedik-e. Ha azt látjuk, hogy jól tartott, jól szocializált, láthatóan kiegyensúlyozott, egészséges kutyák, nem árt munkában is megszemlélni őket. Ez fontos akkor is, ha csak házőrzőnek szánjuk a kutyát, de még inkább, ha speciális feladatra, határozott célra szeretnénk rottweilert.

Kiválasztottuk a tenyésztőt, kis kutyák megszülettek, a hátralévő néhány hét éppen elég arra, hogy megtervezzük a nemsokára hozzánk érkező kis jövevény helyét. Átgondoljuk, hogyan oldjuk meg a napi többszöri etetést, a foglakozást stb. Ez az időszak arra is alkalmas, hogy újra elolvassuk az ebben a témában fellelhető könyveket, melyek akár általánosan, akár fajta specifikusan a kölyökkutyákról is szólnak. A helyzetet megkönnyíti, hogy ma már igen komoly írásos anyag lelhető fel magyar nyelven is: csak a rottweiler fajtáról három-négy kötet! Összevetve a könyvek tudományát meg a család elképzelését, lehetőségeit, körvonalazzuk a főbb szabályokat. 

Szerintem a legjobb megoldás a lakás és kert együttes, megfelelő arányú használata. 

A kertben és a lakásban is ki kell jelölnünk a kutya helyét. A kertben legyen kutyaház, illetve kennel, ahová szükség esetén bezárható. Felnőtt rottweilerünk nem fogad kitörő örömmel minden látogatót, ezért az elvonulás, az elzárás lehetőségét biztosítani kell. A lakásban a kutyahelye egy matrac, párna, kutyakosár, boksz: olyan hely, ahová a kutya nyugodtan elvonulhat, ha pihenésre vágyik. Fő szabály, hogy ez a hely azért mindig a gazdi, a család közelében legyen!

Most hogy ezt jól átgondoltuk, még be kell szereznünk itató- és etetőedényeket, játékokat, rágókákat. Az etető- és itatóedény legyen könnyen tisztítható, szerintem a rozsdamentes edények a legpraktikusabbak. Játékok közül a kötélből vagy kötélből és gumiból készült, jól rágható, strapabíró darabok szoktak beválni leginkább. Ezenfelül a legnagyobb elővigyázatosságunk ellenére is fog találni a kiskutyánk a mi használati tárgyaink közül egy-két számára igen vonzó játékot, rágcsálni valót. Erről azonban majd később, jelenleg még egy igen fontos dolgunk van. Meg kell keresnünk azt az állatorvost, aki majd kutyánk egészségét felügyeli: kezdetben házhoz jön a védőoltást beadni, s bármi gond adódik, akármikor a rendelkezésünkre áll.

Azt az egy-két látogatást, amit a kölyök elviteléig megejtünk, használjuk ki arra is, hogy a tenyésztőtől a lehető legtöbbet tanuljunk. Nem feltétlenül a tudományának magas fokát, inkább csak a praktikumot, ami a kölyök és felnőtt kutyaneveléséről is szól. 

Miközben természetesen gyönyörködünk a csipetcsapatban, feltehetünk olyan kérdéseket, hogy például miben különböznek a picik egymástól. 

  • Lát e közöttük olyat, amelyik szerinte megfelelne a mi elképzelésünknek? 
  • Milyen általában az alom viselkedése? 
  • Milyen karakterek, mennyire kezdeményezőek, határozottak? 
  • Ezt miből látja? 
  • A tenyésztő véleményét a majdani választáshoz érdemes megszívlelni, hiszen ki ismerné nála jobban a csemetéket? 
  • Szerencsénk van, ha az alomban 2-3 kölyök is megfelelni látszik az igényeinknek, ennél több már gyanús, de igen ritkán ez is megesik.

Sok- sok olyan küllemi dolog van egy 6-8 hetes kiskutyán, ami elvileg nem változik meg. 

Elmondhatjuk tehát, ha jól megnézzük a kölyköt, és persze tudjuk, mit kell nézni, túl sok meglepetés nem érhet. Például ilyen korban már látszanak a szögelések, a csonterősség, a test arányok, a szem szín, a pigment, szőr szín, szőrminőség, a farok tartás, a fültűzés, a bőr feszessége.Természetesen mivel élőlényekről beszélünk, szabályerősítő kivételek itt is előfordulhatnak. Nem beszélve azokról a fejlődést befolyásoló tényezőről, mint a betegségek és azok kezelésére adott gyógyszerek, balesetek, egyéb károsító körülmények.

Ám gondolkodjunk optimistán és kutyánk egészséges fejlődésére figyeljünk. 

Megfelelő, kiegyenlített minőségi étrend, fokozatosan több mozgás, napfény, szabad levegő. Ebbe bele tartozik a korai és későbbi szocializáció, hatalmas séták, kirándulások, a test és a szellem edzése.
A rottweiler komoly munkaképességgel rendelkező kutya. Ez azonban támaszt némi követelményt a tulajdonossal szemben. Mint munkakutya, a rottweiler elsorvad, ha nem nyújtunk neki kihívásokat. Töri magát a munkáért, szüksége van elegendő elfoglaltságra. Munkakedvét ki akarja elégíteni. Ha a rottweilert nem szolgálati célra tartjuk, lehetőség van arra, hogy kutyasportot űzzünk vele.

A rottweiler tulajdonságai, melyek annyira, szeretetre méltóvá teszik a következők: nyugodt, kiegyensúlyozott, erős idegzetű, erős egyéniség, ezért megfelelő vezetőre van szüksége, aki képes a kutya jó tulajdonságait azoknak megfelelően kihasználni. Aki a szükséges következetes kiképzést biztosítja számára, hogy az állat szívesen és készségesen beilleszkedjen az emberi falkába.

Mindig gondoljunk arra, hogy ezeket az állatokat VÉDELEMRE tenyésztették.

A rottweiler feltétel nélkül, teljes önfeladással véd és őriz minden családtagot, legyen az, gyerek vagy kis állat. Különleges felelőségünk, abban áll, hogy ne éljünk vele vissza, és ne provokáljuk könnyelműen ezt a remek tulajdonságot. E fajtának egy további kellemes tulajdonsága, hogy a lakásban tartott egyedek is nyugodtan és feltűnés nélkül viselkednek. Semmi felesleges csaholás, semmi zavaró hektikus rohangálás. Nyugodtan és higgadtan élvezi az emberek jelenlétét.

Ami a kiképzését illeti, a rottweilernek 

Nem fog ellenállás nélkül végrehajtani számára értelmetlennek látszó parancsokat, sőt néha azt a benyomást kelti mintha nehéz lenne a felfogása. Kiképzést, nem pedig dresszurát kíván. Néhány más fajtával ellentétben, amit egyszer megtanult, az egész életében megmarad abban a szeretetreméltó, konok fejében. Kitűnő emlékezőtehetsége azonban szolgáljon figyelmeztetésül mindazok számára, akik valaha is bántották! Aki egyszer kivívta haragját, soha többé nem szerezheti vissza a bizalmát!

Gyakran találkozunk az érveléssel:"Nekem nem kell törzskönyv , nem akarom tenyészteni"   Mindig fontolja meg, hogy a törzskönyv egyfajta egészségbizonyítvány.Csak tenyésztésre alkalmas, válogatott állatoktól származnak törzskönyves kölykök. Hogy milyen átfogó vizsgálatokat végez egy lelkiismeretes fajtatenyésztő egyesület a tenyésztésre alkalmas egyedek kiválasztása során, arról is érdemes tájékozódni.

A kölyök árában a törzskönyvezés, a származási bizonyítvány kiváltása csak 5000 Ft tétel. Ennek a fejezetnek a végére hagytam - talán a tudatalattim hatására, mert nagyon nem szeretem témát -, hogy mennyibe kerül a kiskutya. 

Ma Magyarországon tenyésztőtől 70 és 140.000 Ft között lehet rottweilerkölyköt vásárolni. Az ár tartalmazza a belefektetett pénzt, energiát, munkát, a kennel eredményességét (úgy is mondhatjuk, hogy egy bizonyos márkanevet) stb. Egy kiskutya mindig annyit ér, amennyit a vevő hajlandó fizetni érte, ezért szoktuk mondani, hogy telefonon nem szabad kutyát venni, és természetesen eladni sem.

Nos hát vett egy kutyát…
A kutya által okozott és a vele együtt kapott legnagyobb öröm abban áll, hogy most bohócot csinál önmagából , és önből is anélkül, hogy szitokszó esne.

És most nagyszerű kilátások
Mit vár el a kutyájától?
Barátságot .Szeretetet .Hűséget. Engedelmességet. Jó magaviseletet .
Mit vár el a kutyája Öntől?
Barátságot. Szeretetet.Védelmet. Nevelést és Ellenőrzést. Gyakorlást. Ennivalót, vizet. Állatorvosi ellátást. Gondozást.
Mit vár el a társadalom Öntől és a kutyájától?
A kutyatartás szabályainak betartását
Az állatvédelmi törvény által előírt felelősségvállalást.

Krausz Győző írásai alapján 2009. 07. 10-én készült az összefoglalás egy magazin kérésére. Minden témáról részletesen olvashat a honlapunkon. Siroccó Rottweiler kennel.

A kölyök ár és a törzskönyvezés költsége, ma már lényegesen magasabb, de nem akartam átírni.